Felhívás

Régi Várad blog "Fotók,képeslapok a régi Váradról" Facebook album fotóit használja fel forrás megjelöléssel.Írja meg véleményét a facebook.com-ra,vagy az egyvaradi@gmail.com -ra !
Sok román ajkú váradi szeretné olvasni a szöveget az anyanyelvén,mely részben elérhetővé válik' '

Köszönet mindenkinek '


2017. augusztus 13., vasárnap

Nagyváradi sajtóhírek az 1875. esztendőből

 
"Megyeszékhelyünk egyik legrégibb napilapja a Nagyvárad. E lap megjelenésének első évtizedéből válogattuk ki az alábbi összeállítást; remélhetőleg érdekességeket rejt a mai olvasó számára is." - írja Péter I. Zoltán a Biharországban.Teljes cikk : 


„A várad-velencei római kath. templom melletti országúton egy földalatti beroskadt boltozatra bukkantak, melybe ásatás után négy, már-már porladozni kezdő koporsót találtak, melyek egy felnőtt és három gyermek hullát tartalmaztak. Amint hallottuk, a hamvak még tegnap tétettek a kath. sírkertbe örök nyugalomra. Alkalmasint ott valaha temetkezési hely volt.”(1875. január 29.)

Valószínű, hogy az ezen a helyen levő előző, az 1750-es évekre befejezett Szent Katalin-templom körüli cinterem egyik sírjáról lehetett szó. A cikk is erre utalhatott azzal, hogy ott valaha temetkezési hely volt.
Egy nappal később a lap visszatért erre a hírre: „A tegnap említett Katonavároson talált hamvakat illetőleg, már a plébánia útján rájöttek, hogy azok az 1776-ban elhalt szolgabíró Kalibán János hamvai, továbbá neje Fritz Mária és két gyermeke porladtak ott a templom melletti kriptafélében. A koporsók selyemmel vannak kibélelve, a férfiún látszik talár volt. A gyermekek ezüsttel kivarrt selyem fejkötőcskékben feküdtek. A lelet onnan jön, mert akkoriban kivált jobb móduaknak még szabad volt a templom körül temetkezni.”
Az első cikkben volt egy mondat arról, hogy a hamvakat a velencei katolikus sírkertbe temették el „örök nyugalomra”. Honnan tudhatta volna a cikkíró, hogy a velencei temetőket 1952-ben felszámolják majd, így az egykori szolgabíró és családja itt sem lelhetett örök nyugalomra.
De váltsunk témát, következzék egy olyan reklám, amilyenre a mai sajtóban valószínűleg nemigen akadnánk: „Figyelmeztetés. Olcsó és jó reverendát, cimádát készít és templomi ruhák kijavítását a legillendőbb módon elvállal Lobótka István férfiszabó. Úri utca, a postával szemben.” (1875. április 15.) A szövegben szereplő cimáda egy liturgikus ruhadarab, a reverenda egyik formája.
Ezek után evezzünk „civil” vizekre, azokon belül is egy zajos, agresszív helyszínre: „A Bunda. Nem azt akarjuk mondani, hogy »mégis bunda a bunda«, hanem inkább »miért Bunda még a Bunda?« – értvén alatta a hasonnevű kocsmát. Múlt éjjel ismét halálra sebzettek ott egy szegény szolgát. Változatosság kedvéért most az egyszer közös hadseregbeli bakák helyett vörös nadrágos honvédek voltak a vitézek. Ebben a félreeső korcsmában annyi embert halálra sebzettek és megöltek már, hogy bezárását hatóságilag el kellene rendelni.” (1875. április 20.)
De bizony a hatóság nem hallgatott a cikkíró szavára. Bizonyság erre, hogy még a századfordulón is vígan üzemelt, immár Grósz Béla tulajdonában, ez a Kossuth utcai kocsma. Tanú rá Krúdy Gyula, aki már az első váradi napján megtalálta ezt a pálinkamérő helyet, és kora reggel itt fizetett italt az aznap hoppon maradt napszámosoknak.
Egy nagyjából akkoriban játszódó történet is ehhez a kocsmához kötődik: „Nagy volt tegnap a nép öröme és riadalma: a régi Sas-utcán Grósz Béla pálinkamérőnek szállítottak egy szekéren néhány hordó pálinkát. A szekér felborult, a hordók széttörtek a járdán, és azokból mind kiömlött a szesz. Akadtak olyan ipsék, akik fel akarták használni az alkalmat, hogy ingyen berughassanak. Lehasaltak a földre és úgy szürcsölték fel a pálinkát a járó-kelők mulatságára mindaddig, míg aztán a rendőri önkény meg nem akadályozta a potya élvezetet.” (1894. május 24.)
Maradjunk továbbra is a bundánál, de már a szőrméknél. Ezúttal egy ilyen reklám következik: „Mindennemű bundák nyaraltatását a legnagyobb gondviselés mellett elfogadok. Tisztelettel Stark Arnold szűcsmester, Sas utca, Haas alapítványi épület.” (1875. május 2.)
Annak bizonyságául, hogy az 1870-es években messze állt még Nagyvárad attól, hogy modern nagyvárosnak tekinthessék, álljon itt az alábbi kis cikk: „Az újvárosi csordás zengő kürtje ellen csak nemrég emeltük szavunkat, s most a másik városrészben, Olasziban lakó és a cukrászdában ozsonnáló elegáns világ sokkal nagyobb bajáról panaszolkodik. Naponkint d. u. 6 órakor hajtják haza Rusz és Netyő cukrászata előtt ama teheneket, melyeknek habár megvan is »szemgyönyörködtető termetök«, mégsem vágyik senki látására. Egy-két tehén kiválik a sorból, s úgy kergeti egymást e válogatott közönséggel telt helyre, mintha bizony fagylaltozni akarna mindenik. Mikor vetődik gát e hortobágyi csendéletnek? Vagy akkor sem lesz késő, ha valaki felöklelődik?” (1875. május 21.)
A hírlapíró kérdésére ma már nehéz volna válaszolni, bár a későbbi lapszámokban már nem tértek vissza erre a témára. Annyit talán érdemes pontosítani, hogy ez a cukrászda a Bémer téren volt egy néhány évtizede lebontott házban, amelynek helyén ma már a divatházzal szomszédos tömbház található.
Május végén már megkezdődött a fürdői szezon. Nemcsak a váradiak kedvelték a Püspök- és Félixfürdőt, hanem más településekről is jöttek fürdőzni vágyók. A nagyállomástól omnibusz vitte ki őket a fürdőbe. Erről szól az alábbi cikk: „Az omnibuszok délelőttönként még tetejükben is megrakodva pirospozsgás alföldi arcokkal, jóképű nénémasszonyokkal, bundákkal és bársonybőrös mellényekkel érkeznek be a vasútról. A vendégek természetesen mind a »bányába«” – értsd a Püspök- vagy különösen a Félixfürdőbe érkeztek.” (1875. május 30.)
Fürödni természetesen Váradon is lehetett, nyaranta a Körös vizében, korábban pedig a közfürdőkben is. Ilyen volt a Kert utca végén levő Diána. Erről szól az alábbi kis híradás: „A Diana fürdőben a hidegzuhanyok és medence használata a közönség számára már egész nap nyitva áll. A díj igen mérsékelt.” (1875. június 11.)
De hogyan álltak hivatásuk magaslatán a közrend védelmezői az 1870-es években? Erről tájékoztat az alábbi cikk: „Mióta külrendőrségünk kissé talpra állt, megszünt az éjjeli kóborlók éktelen orditozása csaknem egészen. Ha itt-ott akad mégis egy-két legénykedő, azokat szép csöndesen bedugják a kóterbe, hogy csiklandoztató kedvük lelohadjon. A közelebbi vasárnap éjjel például egy pár gavallért és konyhakirálynőt csíptek be utcai garázdálkodásért.” (1875. augusztus 31.)
A kóter fogda volt a korabeli szóhasználat szerint. Hogy aztán a randalírozók megúszták-e az ott eltöltött éjszaka után a pénzbírság kifizetésével, arról már nem írt az újságíró. Vélhetően közismert volt az ilyenkor kiszabható büntetés abban az időben, hiszen még a „jobb emberek” is gyakran éjjeli randalírozásra vetemedtek.
Hogy honnan indulhatott el egy ilyen vidám csapat? Akár az alábbi kis hírben szereplő helyszín is lehetett a kiindulópontjuk. Természetesen majd csak a zárás után… „A Zöldfa című vendéglőben esténként német sängerinek (énekesek) rontják a jó levegőt. A kurtakocsmába illő trágárságoknak akad hallgatója. Sokféle ízlés van a világon.” (1875. október 22.)
És mi kellett egy ilyen éjszakai hangoskodáshoz? Természetesen jókedv, vidám felszabadultság, amit egyebek mellett a jó bor is gerjeszthetett. Ebben pedig nem volt hiány. Sok helyen lehetett kapni a korabeli Nagyváradon. Egyetlen példa erre: „Jó bor. A Kis Komló bérlője, Vékony Pál oly kitűnő óbort tart, mely igazán megérdemli a dicséretet. Egy magánházhoz legalább olyat küldött, melynél jobbat bármelyik vendéglőben nem talál az ember.” (1875. december 29.) Mivel a cikk megjelenésekor már közel volt az esztendő vége, vélhetően egy szilveszteri házi mulatságra rendelték az óbort." 
Forrás : biharmegye.ro

A Rhédeyek Váradon (1.) – Id. Rhédey Ferenc várkapitány

 
"A Rhédeyek a XIII. század derekán tűntek fel Heves megyében mint előkelő földbirtokosok. Legvalószínűbbnek az Aba nemzetségből való eredeztetésük tűnik. Zsigmond korában Nógrádban is jelentős földterületeket birtokoltak. Mohács után viszont szinte minden birtokuk a török hódoltság alá került. A birtokvesztés következtében a Rhédeyek számára az egyetlen megélhetési lehetőség a katonai pálya maradt." - írja Szilágyi Aladár az összeállításában,mely megjelent a Biharországban.
Teljes cikk : 

"Két Rhédey fivér, Ferenc és Pál Habsburg Ferdinánd szolgálatába állott. Ferenc Dobó István vitéze volt, nagy érdemeket szerzett az egri vár védelmében. Szintén Ferencnek keresztelt fia ugyancsak Eger várában tanulta ki a hadviselés csínját-bínját. Idősb Rhédey Ferenc végvári vitézként számos alkalommal kitűnt abban a hadjáratban, melyben a felső-magyarországi bányavidék jelentős részét visszahódították a töröktől. A Fülek várát 1593-ban sikeresen ostromló csapatok alvezére volt.
Amióta Eger várába 1596-ban befészkelte magát a török, Fülek a legfontosabb véghelyek egyike lett egész Magyarországon. Érdemei elismeréseként Rhédey Ferenc 1596–98 között a füleki vár kapitánya volt. Egész életében kedvelte a hajdúkat, becsülte a támadásban vakmerő, védelemben elszánt, kitartó vitézségüket. Füleki kapitánysága idején befogadta őket a várba, bár a törvények ezt szigorúan tiltották. Emiatt a pozsonyi országgyűlés vizsgálatot indított ellene, ezért súlyos büntetéstől tartva 1602-ben elmenekült Fülekről.

Erdélyi fejedelmek szolgálatában
Ez az idő fordulópontot jelent Rhédey Ferenc életében. Kint állott ismét a nagyvilágban, mint hadi pályája kezdetén, vagyon és pártfogó nélkül. Erős akaratú, bátor, kitartó ember lévén azonban sohasem esett kétségbe. Gyorsan határozott, még gyorsabban cselekedett minden dolgában, és amihez egyszer hozzáfogott, azt tűzön-vízen keresztülvitte.
A füleki kapitányság szép fizetéssel járt, különben is takarékos lévén, a saját költségén összeválogatott egy csoport vakmerő, mindenre kész hajdút, felruházta, fölfegyverezte őket, és aztán lóra kapván, megindult Erdély felé.
Az Erdélyi Fejedelemség történelme egyik tragikus időszakát élte át akkoriban. Báthory Zsigmond fejedelem a goroszlói csatavesztés (1601. augusztus 3.) után Moldvába menekült, Basta generális pár hét múlva meggyilkoltatta Mihály vajdát, és minden fontosabb helyet hatalmába kerítvén, egész Erdélyt meghódoltatta Rudolfnak. A Habsburg-ellenes erdélyiek fájó szívvel nézték az ország romlását. Készek voltak törökkel, tatárral szövetkezni, hogy megbuktassák Rudolf kormányát, és visszaállítsák Erdély régi alkotmányát.
Báthory Zsigmond csakhamar ismét bejött Erdélybe. Rhédey Ferenc csatlakozott pártjához, és azon volt, hogy becsületet szerezzen kardjának. Idegen volt Erdélyben, de Székely Mózessel és Bethlen Gáborral barátságot kötött, s rövid idő alatt nagy tekintélyre, befolyásra tett szert. De a hadakozó felek 1602. február 13-án fegyverszünetre léptek, kard helyett diplomáciai alkudozásokkal akarták megoldani az erdélyi bonyodalmakat. A hóbortos Báthory Zsigmond, kinek – saját vallomása szerint – még ekkor sem jött meg az esze, megbánta elhamarkodott cselekedetét, megrémült, és hajlandónak mutatkozott kárpótlás fejében lemondani a trónról és távozni Erdélyből.
Ekkor Székely Mózes állt a függetlenségpártiak élére. A Bethlen vezette erdélyi sereg, valamint Rhédey hajdúkból és tatárokból toborzott csapatai élén eleinte több csatát nyert Basta hadai ellen. Székelyt 1603. április 15-én Hátszegnél egy katonai táborban választották meg az erdélyi rendek fejedelemnek, majd Gyulafehérvár elfoglalása után, 1603. május 9-én ünnepélyesen be is iktatták. De a Habsburg támogatással Erdélybe törő Radu havasalföldi vajda csapatokat szervezett a függetlenségpárti erdélyiek leverésére, és az év július 17-én Brassó mellett legyőzte Székely Mózes katonáit. Mintegy 4000 magyar és székely vesztette életét Székely Mózessel együtt. Bethlen Gábor és Rhédey Ferenc néhány emberével a törököktől kért menedéket, előbb Temesvárra, majd Belgrádba kerültek.

Erdély őrálló bástyájának élén
Bocskai István az ő ösztönzésükre ragadott fegyvert. 1604-ben, a felkelők első győzelme, az álmosdi csata után a bujdosók sietve hazatértek. Rhédey a legalkalmasabb pillanatban csatlakozott Bocskaihoz, s az Kassán generális kapitánynak, a felvidéki sereg fővezérének nevezte ki őt. Ekkor mutatkoztak meg igazán Rhédey Ferenc hadvezéri képességei. A bányavárosok ellen általa vezetett hadjáratban a hajdúkon kívül török, tatár, cserkesz katonái is voltak, ennek ellenére vasfegyelmet tartott.
Bocskai a sikeres északi hadjáratban való érdemeiért a Bihar vármegyei Szentjobbon udvarházat és birtokot adományozott neki. Mi több, 1606-ban a magyarországi főrendek közé emelte. A Hasburgok Bocskai hirtelen bekövetkezett halála után rögtön elvették tőle Nyitra várát és az ottani birtokait.
A váratlanul megüresedett fejedelmi trónért Homonnai Bálint (őt Bocskai jelölte utódául) és Báthori Gábor vetélkedtek egymással, de az erdélyi rendek az idős Rákóczi Zsigmondot választották meg. Rhédey beállt Rákóczi szolgálatába Homonnai ellen. A fejedelem Szentjobb várát is neki adta, hat faluval egyetemben. Amikor Báthori Gábor megnyerte Prága támogatását Erdély trónjának elnyeréséhez, Rákóczi leváltotta Bánffy Dénest, Báthori sógorát a váradi várkapitányság éléről. Ennek a fontos véghelynek, Erdély őrálló bástyájának az élére Rhédeyt nevezte ki.
A váradi kapitányság a legfőbb katonai méltóság volt Erdélyben. A jószág nélkül szűkölködő legény, aki egy szál kardjával menekült Fülekről, hazátlan bujdosó volt, majd a török császár kegyelemkenyerén tengődött, végre a saját erejéből előkelő méltóságot, dicsőséget, vagyont szerzett. És Várad kapitánya, Bihar vármegye főispánja, a fejedelmi tanács legbefolyásosabb tagja lett. De a sok hadakozás miatt eddig nem ért rá, hogy nyugodalmas családi tűzhelyet építsen magának, pedig már kenyerének javát megette. Körülnézett tehát az országban, s mialatt Báthori Gábor Rákóczyval alkudozott a fejedelemségre, ő régi bizalmas barátját, Bethlen Gábort küldte háztűznézőbe. Választása losonczi Bánffy István fiatal özvegyére, Károlyi Katára esett, aki Bethlen Gáborné húga volt.
A jövendőbeli sógor eljárt tisztében, és 1608. február 10-én már értesítette Rhédeyt a szerencsés eredmény felől: „Az Úr Istennek szent neve legyen áldott, én mindeneket becsületesen véghez vittem uram… Az kgd becsületes ajándékát szeretettel beadtuk, vissza kgdnek hasonló ajándékot küldtünk, szolgálatunkat ajánlván kgdnek, és kérjük vegye jó neven. Én pedig kérem a sz. Istent, hogy kgteknek ebbeli elkezdett dolgának kezdetét az miképen őfelsége megáldotta, végezésit is így áldja meg, szentelje szent lelkével.”
Bethlen Gábor jókívánsága beteljesedett, hiszen Rhédey Ferenc tizenhárom esztendeig boldogságban élt Károlyi Katával.
(Folytatjuk)"
Forrás : biharmegye.ro