Szász András : Bolond Rózsi

Ki volt Bolond Rózsi?Ma már csak az idősek emlékezhetnek rá.Szász András írásából megtudjuk,sőt azt is,milyen tragédián ment keresztül Bolond Rózsi.Idézem az első sorokat :

"– Jól vésd az eszedbe, kisunokám: Nagyvárad olyan város, kinek nem látni mását. Itt még a bolondokat is annyira megbecsülik, hogy külön házat építettek nekik. Ám bármilyen magasra is emelték, a tizedük se fér el benne, legtöbbjük szabadon jár-kel, az épelméjűek között, – mondta egyszer anyai nagyapám, amikor látogatóban járt nálunk.
Más szájából valószínűleg kétkedve fogadom az efféle általánosító kijelentést, ám nagyapámnak igaza volt. Egyfelől mert bolondokért már akkor se kellett Debrecenbe menniük a váradiaknak. Másfelől az öregnek jussa volt ilyesmit állítani, mivel nagyanyámmal közösen épített tornácos házuk egyike volt az elmegyógyintézetet akkortájt közrefogó alig féltucatnyi épületnek. A Hoványi-dombra felnyúló kórházudvarra a bölcs és előrelátó elődök diófákat ültettek. Nagyapámék házára viszont dúslombú vadgesztenyefák vetettek árnyékot. Amikor érni kezdett a dió, nagyapám napjában kétszer gesztenyéket dobált át a kerítés fölött az intézet udvarára. A „bolondok” sem voltak restek: diózáporral viszonozták a „támadást”. Egy-egy ilyen csata után nagyapám szépen összegyűjtötte a diókat, s mivel a kertjükben fehérlő mákvirágok minden esztendőben bőségesen meghálálták a gondoskodást, nagyanyám sosem kényszerült pénzért megvásárolni a karácsonyi bejglibe valót. Egy-egy ilyen csata után nagyapám szépen összegyűjtötte a diókat, s mivel a kertjükben fehérlő mákvirágok minden esztendőben bőségesen meghálálták a gondoskodást, nagyanyám sosem kényszerült pénzért megvásárolni a karácsonyi bejglibe valót. Piacra a friss híreken kívül legfeljebb tojásért járt ki nagy ritkán. Nem mintha híján lett volna a tyúkoknak. Mindig harminc-negyven kapirgált a baromfiudvarukon. Bolond Rózsi tojásai azonban minden képzeletet felülmúltak. Ezt a tényt legádázabb ellenségei is kénytelenek voltak elismerni. Nagy tojások voltak, és barnák, akár a tejeskávé. Nyilván a tápérték is több bennük, mondogatták az emberek, akik mindig hajlamosak voltak filozófiát kreálni butaságaikhoz. Bolond Rózsit fél Várad ismerte. Legalábbis a piacra járó fele. És nemcsak a tojásai miatt. Már ötven is jócskán elmúlt, de a férfiak még mindig megfordultak utána az utcán." 

Szomorú a történet vége : 

"– Ó, de drága, de kedves vagy, Pista! Hát eljöttél értem? Nem akartad, hogy egyedül bolyongjak ebben a sötétségben. Az Isten áldjon meg jóságodért! Végtelenül hálás vagyok neked, és kimondhatatlanul nagyon szeretlek – mondta, sóhajtott egy nagyot, és visszazuhant párnájára. Nővére megtapintotta ütőerét. Már nem volt benne élet.
Húsznál több év telt el azóta. Ma már legfeljebb néhány idős váradi emlékszik Bolond Rózsira. Ők is jobbára csak olyankor, ha valahol szép, nagy és barna tojásokat látnak, melyek olyanok, akár a tejeskávé. Olyankor önkéntelenül is azt mondják: Ezek a tojások szakasztott olyanok, amilyenek Bolond Rózsié voltak, s melyekhez hasonlót emberemlékezet óta nem árultak a váradi piacokon." 

A teljes történetet itt olvashatja ' '  

Szász Andrásról itt olvashat '

Szász Andrásról itt olvashat '