Jubilál az egykori huszárlaktanya

 

"Százhuszonöt éve adták át az Aradi út elején levő egykori huszárlaktanyát. Ez volt a kezdet, a szomszédságában további kaszárnyák épültek a tüzéreknek és a honvéd lovasságnak." - írja Péter I. Zoltán a Biharországban.Teljes cikk :

"Az Aradi út és a Vitéz (ma Decebal) út sarkán levő nagy méretű telekre 1891–1892-ben építették fel a több épületből álló császári és királyi huszárlaktanyát. A tervezés időszaka visszanyúlt 1885-re. Akkor fogadták el Hauszmann Sándor budapesti építész tervét. A laktanya kijelölt területe a Rhédey-kert melletti, a Pecén (a patak medre a mai Octavian Goga utcával párhuzamos volt) túli legelőtől kezdve egészen a már említett utcasarokig terjedt.

Az építésre 1891 januárjában írtak ki pályázatot. Ebből a dokumentumból tudható, hogy a több mint 14 holdnyi területre egy emeletes tiszti lakóházat, két őrházat, három egyemeletes legénységi kaszárnyát, egy torna- és vívótermet, egy markotányos épületet, egy börtönt, egy mosdót, egy mosókonyhát, hat istállót, egy patkolókovács-műhelyt, egy nagy fedett lovardát hagytak jóvá. A kivitelezésre a legelőnyösebb ajánlatot a Hirsch és Bachrach kassai cég tette, szerződést is kötöttek vele. 1891 októberére már tető alá kerültek az épületek, a lovardára is felkerült a fémvázas tetőszerkezet, amelyet a jó nevű Schlich gyár szállított. Az elkészült huszárlaktanyát 1892 augusztusában vette át egy polgári és katonai személyekből álló vegyes bizottság. Nem sokkal később Ferenc József laktanya néven vált ismertté.

Tüzérségi laktanya

A lovassági laktanya közvetlen szomszédságában, az Aradi út mentén levő tüzérlaktanyát 1896–1897-ben építették. Később Vilmos főherceg nevét vette fel. A laktanya felépítéséig a tüzérek a Sztaroveszky (Magheru) és Kálvária (Dózsa György) utca találkozásánál levő, jóval kisebb, azóta lebontott kaszárnyát használták.

Az Aradi úti létesítmény tervét Hauszmann Alajos műépítész készítette el. Tervében a laktanyához a következő épületek tartoztak: két földszintes lakóépület, egy emeletes tiszti lak, egy emeletes altiszti épület és irodaház, egy földszintes épület konyha és a markotányosság számára, egy vívó- és tornaterem, két emeletes legénységi szállás, egy kovácsműhely, a legénységi lovak istállói, egy felszerelési raktár, egy lószerelvényi épület, a beteg lovak istállója, löveg- és szekérszín, fedett lovarda, valamint egy nyitott szín.

A laktanya kivitelezésére a versenytárgyalást 1896 májusában tartották. A legelőnyösebb ajánlatot Härtl Vilmos és Maskevits Döme szabadkai építészek tették. Az ő cégük kapott megbízást. Ugyanezen év őszére már az összes épület tető alá került. A laktanya átvételét 1897 szeptemberében tartották, de már 1903 tavaszán bővíteni kellett, és arra Rendes Vilmos építész kapott megbízást.

Honvéd lovassági laktanya

A tüzérlaktanya egészen a Vágóhíd utcáig terjedt. Az utca másik oldalától kezdődő telekre egy honvéd lovassági laktanyát építettek 1897–1898-ban a Gyuláról Nagyváradra áthelyezett honvédhuszárok elhelyezésére. A tervet, melyet Busch Dávid városi főmérnök készített el, 1897 novemberében bemutatták a honvédelmi miniszternek, s az jóváhagyta. Az építésre kiírt pályázatot Sztarill Ferenc helyi építész nyerte el, meg is bízták a kivitelezéssel. 1898 nyarán az épületek nagy része már elkészült. A bokrétaünnepélyt ugyanezen év augusztusában tartották.

A Tiszántúl 1898. augusztus 3-i számában ez olvasható: „Most már legtöbb épületnél az utolsó simításokat eszközlik, s még csak a festés vár a munkáskezekre. A laktanya területén a bemenetelnél emelkedik a csinos emeletes törzsépület, ettől hátrább, bent az udvaron hosszú emeletes legénységi épület fut végig, homlokzattal a bejárat felé. Jobbról a markotányos épület, a fürdőház van elhelyezve. Az udvar hátsó részén nagy istállók és tágas lovaglóiskola épült. Minden épület teljesen fedél alatt, csupán a lovarda vasszerkezetű fedele nem érkezett meg a vasgyárból.”

Bár 1898 októberére elkészült a kaszárnya, a honvédelmi miniszter csak a következő év tavaszán volt hajlandó átvenni. Ennek okát ma már nem tudhatjuk, a korabeli sajtó sem firtatta különösebben. Azt ellenben megszellőztette, hogy a miniszter miatt a város elesett a laktanya egy jó félévnyi lakbérétől. Talán az okozhatta az átvétel elhalasztását, hogy a 2. honvéd huszárezred gyulai osztálya csak 1899. április havának végén érkezett meg Nagyváradra. Bár az is lehet, hogy nem a huszárok késedelme miatt halasztották el a laktanya átvételét, hanem éppen fordítva: az átvétel elhúzódása miatt késtek a gyulai huszárok…

Mindhárom laktanyánál szó volt a markotányos épületről. Ma már kevésbé ismert, hogy mit is jelent a markotányos. A markotányos vagy a markotányosnő ételt, italt, egyéb hasznos holmit árusító vándorkereskedő volt a vonuló hadseregek nyomában és a katonai táborokban. Nélkülözhetetlen kiegészítő szereplője volt a háborúskodásnak. Ez a tevékenység az I. világháború idejére, a modern hadviselés korára már szinte kiveszett. A Pallas Nagy Lexikona ezt a magyarázatot még kiegészíti azzal is, hogy a markotányos katonai élelmezésben részesül lovaival együtt, és az élelmezési tiszt útján a csapatparancsnok alá van rendelve. A közte és a csapat közti viszonyt szerződés szabályozza.

Mivel a fenti laktanyáknál markotányos épületekről van szó, mindez azt jelenti, hogy a markotányos – akár férfi, akár nő – kereskedői tevékenységét nemcsak a hadsereg vonulásakor, illetve a katonai táborokban, hanem a kaszárnyákban is kifejthette."

Forrás : biharmegye.ro

A Rhédeyek Váradon (3.) – Id. Rhédey Ferenc várkapitány

 

"A váradi kapitány Báthori Gábor tragikus elhunytáig megmaradt a fejedelem hűségén. Sógora, Bethlen Gábor trónra lépése után Erdély új urának legfontosabb támasza lett. A két férfiú vállvetve védte meg Végvárad erősségét a prágai udvar követelőzései ellen." - írja Szilágyi Aladár a Biharországban.Teljes cikk :

Báthori Gábornak Bethlen Gáborral való összetűzése végzetessé vált reá nézve. A Portán határozottan és visszavonhatatlanul kimondták, hogy Báthorinak buknia kell, s 1613. augusztus havában a törökök már elözönlötték Erdély széleit. Magukkal hozták Bethlen Gábort is. E válságos napokban Rhédey Ferenc rendkívüli buzgóságot fejtett ki hazája és uralkodója érdekében. Várad valóságos központja lett Erdély katonai kormányzásának. A főkapitány figyelemmel kísérte a török sereg minden mozdulatát, sűrűn levelezett a szomszédos várak parancsnokaival, megmustrálta, hadba szólította a vármegyék dandárjait, eleséggel, lőporral, hadi szerekkel bőségesen ellátta Váradot, s nap nap után sürgette a magyarországi segítséget. Báthori – noha Rhédey a Bethlen Gábor sógora volt – rendületlenül bízott benne.

Báthori végnapjai

A török beütésének híre Magyarországot is rémületbe ejtette, de a prágai udvar még most sem gondolt komolyan arra, hogy Báthorinak segítséget küldjön, sőt Báthori még arra sem kapott fölhatalmazást, hogy a király birtokain hadakat fogadhasson. Az országtartó urak pedig csak korrespondeáltak egymással, de senkinek sem jutott eszébe, hogy a fölgerjedt láng oltásához fogjon, bár a szomszéd háza már javában égett…

Báthori Gábor október eleje óta Váradon tartózkodott. A gyulafehérvári palotában immár Ali pasa tanyázott, Szeben felé is elvágta a török az utat, Kolozsvár nem akarta Báthorit befogadni, Várad volt tehát egyedüli biztos menedéke. Rhédey Ferenc úgy megerősítette a várat, hogy kiostromlásáról szó sem lehetett. A kapitány és a vitézlő rend tántoríthatatlanul ragaszkodott a menekült fejedelemhez, de a hitehagyott hajdúk a vesztére törtek. Géczy András biztatására kicsalták őt a várból, és 1613. október 27-én orvul meggyilkolták.

Amíg Báthori Erdélynek törvényes fejedelme volt, Bethlen Gábornak semmi úton-módon sem sikerült Rhédeyt magához hódítania. A becsületben megőszült, egyenes lelkű katona az ura és fejedelme iránti kötelességét előbbvalónak tekintette a sógorságnál, s mindvégig híven kitartott Báthori mellett. Neheztelt is ezért Bethlen, s október 17-én ezt írja a feleségének: „Rédai Ferenc nem gondolván meg az országnak Báthori miatt való rettenetes veszedelmét, országkárával Váradban bebocsátotta, kiért az egész ország igen haragszik reá.”

Bethlen Gábor hűségén

Báthori halála után viszont Rhédey Ferenc szívvel-lélekkel csatlakozott sógorához, és nem gondolt többé arra, hogy búcsút vegyen a váradi kapitányságtól, bár a köszvény már egészen hatalmába kerítette. „Gyakorta megtörtént, hogy szekérről vagy nyoszolyában fekve igazgatta a sereget, de még így is megverte az ellenséget – olvasható egy Váradon keltezett levélben. – Mert az esze helyén volt, s annak felette oly nagy tekintély vala a vitézlő nép között, hogy minden parancsának szó nélkül engedelmeskedtek.”

Bethlen csak lassan és sok küzdelem árán volt képes magát megerősíteni székében, mert a prágai udvar rosszindulata és bizalmatlansága minden törekvése elébe gátat vetett. II. Mátyás király (képünkön) nem akarta őt törvényes fejedelemnek elismerni, Thurzó nádor, Forgách Zsigmond, Dóczy s a többi urak pedig épp oly esküdt ellenségei voltak Bethlennek is, mint előbb Báthorinak. Nemcsak török érzelműnek, hanem annak rendje és módja szerint körülmetélt muzulmánnak is tartották!

Mátyás kormányának legfőbb törekvése arra irányult, hogy Bethlent a Báthori-féle várak és erősségek birodalmából kizárva, helyzetét Erdélyben tarthatatlanná tegye. Eleinte törvényes színt adtak a dolognak, de amikor tapasztalták, hogy így célt nem érhetnek, rábeszéléssel, fenyegetéssel, ígéretekkel és megvesztegetéssel úgy körülhálózták a várkapitányokat, hogy Ecsed, Huszt, Tasnád és Kővár rendre meghódolt a királynak. Csakhogy a legfontosabb hely, Várad, melytől Erdély sorsa függött, szerencsére Bethlen Gábor kezén volt, Rhédey Ferencet pedig sem megijeszteni, sem megvesztegetni nem lehetett.

Váradot azonban Mátyás mindenáron bírni akarta, s mikor meggyőződött arról, hogy Rhédeyt nem lehet eltántorítani, nyíltan kijelentette, hogy Bethlen Gábor elismerésének legelső föltétele Várad átadása. A fejedelemhez küldött követek olyan utasítást kaptak, hogy körömszakadtig alkudozzanak vele e fontos véghely birtoka felett. Először föltétlenül követeljék Váradot, később azonban ígérjenek reverzálist, hogy néhány év múlva, amikor már a királynak alkalma lesz meggyőződni a fejedelem hűsége felől, vissza fogja bocsátani a várat Erdélynek. Követeljék, hogy egyenlő számú magyar és német őrség legyen Váradon, német származású kapitány alatt, de ha ebbe nem akarnának belenyugodni, legyen a magyaroknak külön kapitányuk, de az a király kinevezésétől függjön. Utolsó esetben pedig érjék be azzal, hogy a tisztán magyar őrség a királynak is hűséget fogadjon, vagyis hogy a vár a fejedelem és a király közös birtoka legyen.

„Szüntelen vigyázásra kénszerítjük kegyelmedet”

Alkudozásra azonban nem került a dolog, mert Bethlen kezdettől fogva a leghatározottabban visszautasította az udvar követelőzéseit. Ugyan mit is használhatott volna neki Mátyás elismerése Várad nélkül, mely fejedelmi székének legfőbb, sőt az adott viszonyok között egyetlen oszlopa volt? Mit használhatott volna a szövetkezés, ha a török haragját magára vonja? Megtanulhatta Báthori példájából. És az egyszer bizonyos, hogy a Porta okvetlenül föláldozza őt a legelső jöttment trónkereső kedvéért, ha Váradot a németnek adja.

Nagyon jól tudták ezt Bécsben és Prágában is. Éppen az volt a céljuk, hogy Bethlent kelepcébe csalják: Ha nem mond le Váradról, nem ismerik el fejedelemnek, és Magyarországgal gyűlik meg a baja; ha lemond, majd „megmetszik a torkát Sztambulban”.

Csakhogy gazda nélkül számoltak, mert Bethlen nem Báthori Gábor volt! Kétségtelenül nagy fontosságot tulajdonított a Mátyással való szövetkezésnek, de ezt csak eszköznek, és nem célnak tekintette. Mert politikájában a Bocskai által megjelölt utat és irányt követte, és sokkal tapasztaltabb államférfi volt, semhogy az udvari cselszövények hálójában fennakadt volna.

A fejedelem kijelentette, hogy a váradi kapitányság tiszte olyan ember kezében van, aki minden gyanún felül áll. Rhédey a fejedelemmel karöltve mindent megtett, hogy Várad védelmi képességét fokozza. Gondoskodott róla, hogy az őrség válogatott és rendesen fizetett katonákból álljon. Visszaszerezte a vár fönntartására rendelt, de Báthori alatt elidegenített jószágokat, pontosan behajtotta a jövedelmeket, és mint Bihar vármegye főispánja, felügyelt, hogy a fiskus bevételei hiánytalanul kezeltessenek. A fejedelem Kraszna és Szolnok vármegye adóját, valamint a váradi és debreceni harmincadot is Váradhoz deputálta, úgyhogy az összes jövedelem körülbelül 32 ezer forintra rúgott. Ebből az őrség fizetésére 20 ezer forintot fordíttatva, a megmaradó összeg a vár építésére és jó karban tartására szolgált.

Bethlen egy 1614. február 10-én keltezett levelében ezt írja sógorának: „Kegyelmedet hazánknak közönséges javáért kénszerítjük a szüntelen való vigyázásra. Immár oda kifelé Huszt és Kővár oda lévén, csak kegyelmedre támaszkodhatunk… Minékünk Váradra, ha lehetséges volna, nem különb vigyázásunk volna, mint az magunk személyére, kegyelmedet is Isten abban minden jóra segíti.”

Forrás : biharmegye.ro