Egy karizmatikus váradi sebész, Krisár Zoltán emlékezete

Ha élt Nagyváradon a xx. század vége felé,akkor megismerhette közelről,vagy hallásból Krisár Zoltán sebészt.Híre bejárta Nagyváradot,és más városokat,mert mint sebész sok ember életét megmentette.A nagyváradi egyetem egyik okleveles doktora szerint egyik legnagyobb sebésze volt Nagyváradnak.A Megyei Kórház egyik sebészosztálya Krisár Zoltán nevét viseli.Miért?Dr. Kotsis Lajos cikkéből kiderül,mely a Várad folyóiratban jelent meg.Ön tud anekdotát Krisár Zoltánról sebészről?Írja,meg,mert megmaradhat a jövő nemzedékének.

"Vajon honnan fogja megtudni egy majdani érdeklődő, mit jelentett a hallgatók generációi számára Littman Imre műtéttana, hogyan illeszkedett Petri Gábor szegedi „tette” a klebelsbergi koncepcióba, milyen szuggesztív előadó volt Dóczi Pál, miért tekinthető Imre József a magyar nyelőcsősebészet atyjának, és professzor társa, Kulka Frigyes a magyar sebészet nagykövetének?
Annyit tehetünk most, hogy felidézzük fél évszázad homályából egy rendkívüli embernek az arcvonásait, aki Bihar ura volt, míg mások csak az országé – ha szabad Mikszáth Kálmánnak Beöthy Andorról mondott hasonlatával élnünk.
Krisár Zoltán a Bihar megyei Kabaláspatakon született, 1914. december 21-én. Középiskoláit Váradon, egyetemi tanulmányait Kolozsvárott végezte. A budapesti II. Sebészeti Klinika után a dési kórházba került.
A világégést követően Váradra visszakerült sebész manualitása mindenkit ámulatba ejtett. Keze alatt a Csete Emiltől 1948-ban átvett 90 ágyas közkórházi Sebészeti Osztály 180-as létszámúvá bővült, sőt egy 40 ágyas intenzív részleggel is kiegészült.
Az általa meghonosított új műtéti eljárásoknak hosszú soruk van. De ha úgy adódott, szívsérüléstől, retroperitoneális cava rupturától, zárt comissurotomiától, pericardiectomiától sem riadt vissza. Nem rajta múlott, hogy dédelgetett álmát, a váradi szívsebészetet nem valósíthatta meg; az 56-os forradalom utáni megtorlás ezt is elseperte. Volt olyan total gastrectomiás sorozata, amely halálozás nélkül zárult. Már a 60-as évek derekán áttért a lúgos nyelőcsőszűkületek alacsony kockázatú (by-pass), végleges megoldására, az erre legalkalmasabb harántvastagbél szakasszal. A 200-at megközelítő sorozatához Európában csak a belgrádi Gerzicé hasonlítható. Osztályára látogató bécsi sebészek számára is alig volt hihető, hogy ilyen műtét gyomorsipoly nélkül is végezhető.
Az ileus megoldásában nevét viselő műtét (1970), a gyomorperforációkban alkalmazott rutinműtétek eredményessége, a lúgos nyelőcső perforáció ellátásában oly hatékony transhiatális drenázs alkalmazása, az egyrétegű anastomosisok propagálása, a sok többi között, osztályát a sebészet egyik közép-európai fellegvárává, a térség Mayo Klinikájává avatta. Keszler professzor szavaival: „Szomorú tény, hogy a nagyváradi sebészetet nem tekintették magyar centrumnak, pedig az volt.” A hazai sebészet fájó vesztesége, hogy sebészgenerációk nem tőle tanulhatták a sürgősségi hasi sebészetet, nem leshették el azt a találékonyságot, amivel a szokatlan műtéti szituációkat uralni volt képes. Az anastomosis-típusokról szóló hazai vitában frontáttörés akkor következett be, amikor az egyrétegű, többezres anyagáról közlemény jelent meg 81-ben, az Orvosi Hetilap hasábjain.
A korszak nyugati színvonalán operált. Tudományos címek nem motiválták, annál inkább a legújabb sebészeti technikák mielőbbi bevezetése, osztálya méltó bel- és külföldi képviselete.
A jelenkori magyar sebészet kiválóságainak egész sora: Keszler Pál, Imre József, Kulka Frigyes, Kiss János, Vörös Attila keresték fel osztályát. Sebészeti kongresszusi felszólalásai feszült érdeklődést váltottak ki; az Őt jól ismerő Juvara professzor – a Román Sebész Társaság elnöke – mint egyenrangú társát emlegette.
Országos elismertsége jegyében, páratlan nyelőcsőpótló technikájának bemutatására, egyetemi klinikákra: Temesvárra, Kolozsvárra, Marosvásárhelyre hívták meg.
Sebészeti érdemeiért 1967-ben a Nemzetközi Sebész Társaság, 1970-ben a Nemzetközi Gasztroenterológiai Társaság tagjai közé választották. A Román Sebész Társaság vezetőségi tagja volt. 1986-ban a MST iránti töretlen hűségét tiszteletbeli tagsággal jutalmazták.
A nagyváradi sebészet eredményeiről – Románia akkori elszigeteltsége ellenére – bécsi (1967), prágai (1970), San Remó-i (1971), hallei (1973), dubrovniki (1974), budapesti (1970–1974) és pécsi (1984) sebészeti kongresszusokon számolt be.
Őt és tanítványát már 1973-ban egy nemzetközi nyelőcső-sebészeti társaság gondolata foglalkoztatta (az akkori viszonyok között felvetni sem volt érdemes). Évekkel később, de már japán kezdeményezésre, a Társaság Tokióban, 1980-ban létre is jött, és egyik tanítványa (jelen sorok írója) a kongresszus elnökével, K. Nakayama professzorral ápolt kapcsolata révén, Őt is képviselte.
Négy évtizeden át osztályát a példamutatás erejével kormányozta; diktatórikus eszközök távol álltak tőle. A sebészetek lelkének számító műtőkben a betegcsere svájci órák pontosságával zajlott, miképpen az operálásra kijelölt sebészeké. Fogalom volt, milyen műtősnői gárdát nevelt. Névcsere, elhalasztott műtét ismeretlen fogalom az osztályán. A sürgősségek sem borították fel a műtői programot, ezek fogadására külön műtő állt rendelkezésre. Mindig feszített tempóban dolgoztak; ezt akár egy főhatalmi látogatása sem zavarhatta meg. Az is előfordult a háború után, hogy egy hétre beköltöztek a kórházba.
Ha nyelőcsövet operált, pontban 6 órakor már bemetszett, hogy fél 9-kor az aznapi programhoz foghasson hozzá. Jótékony szellemiségének hatása a váradi közkórház egész működésében tetten érhető volt.
Első volt az egyenlők között; egyik főorvosa, a tragikus sorsú, hozzá hasonlóan briliáns kezű Orbán Lajos, a lengyel származású, fáradhatatlan aneszteziológus: Dobjánchi Sándor a legkritikusabb helyzetekben is hűséges társai voltak. Pótolhatatlan volt, és ez kikezdhetetlenné tette.
Emberi nagysága akkor mutatkozott meg igazán, amikor segítségét kérték. Köztudott volt, hogy megfeneklett műtét befejezésére vagy reoperáció végett Őt bármikor fel lehetett hívni, és Ő – magát sohasem kímélve – Váradon, a megye kisvárosaiban: Margitta, Szalonta, Élesd, Szilágysomlyó sebészetein, ennek mindig eleget is tett.
A mindenkori kihívásokat vállalni tudó képessége emelte Krisár Zoltánt kortársai fölé; ma is ez tűnik egyik legvonzóbb tulajdonságának.
A közkórház első emeletén levő osztály folyosóit a továbbképzésen lévő sebészek, nyaranta az orvostanhallgatók népesítették be. A hozzá látogatókat baráti légkör várta; velük személyesen foglalkozott.
Aki bár csak egyszer is látta Őt operálni, többé nem szabadulhatott varázsától. Sebészetén nem csak asszisztálni, annál inkább operálni tanították meg a sebészet fiatal jelöltjeit.
Sorsa úgy alakult, hogy egész életét a Sebészetnek szentelhette, annak testet öltött lelkiismerete volt.
Élete végén is a műtőasztal mellett állt, hogy rövid időn belül (1990-ben) kövesse nagy kortársát, Kulka Frigyest.
Várad karizmatikus fiára utcanév, szobor vár. Ma is ott lépked Ő, könnyed, elegáns lépteivel, Várad utcáin, híven szolgált közkórházi sebészete felé."
Forrás : varad.ro