"Szilágyi Aladár a régi Várad utcái és házai helyett ezúttal egy tudós premontrei paptanár, későbbi egyetemi professzor, polihisztor, Károly Irén József alakját idézi fel.
19. század végi ábrázolás a Premontrei főgimnáziumról
Előző kultúrbarangolásomat Várad-Olasziban ott fejeztem be a Szentpéteri utca sarkán, ahol a Páris patak az Úri utca torkolatánál hirtelen kanyarral északnak fordul(t). De hadd tüntessem el a múlt idő zárójelek közé rejtett „t” ragját, hadd tegyem jelenidejűvé a 20. század Nagy Háború előtti éveit… Innen, ahol egy elég silány híd köti össze az Úri utcát a Nagyfürdő utcával, jó rálátás esik a premontrei templom-rendház-főgimázium és jogakadémia alkotta monumentális együttesre. Távol áll tőlem, hogy valamiféle intézmény-, netán építészettörténeti taglalásba kezdjek, hiszen megtették azt nálam szakavatottabb szerzők. Én csak – időben visszatévedt ódondászként – bámészkodok a Páris patak hídját támasztva, egy szerda reggel, a premontreiek fellegvára felé.
És lám, hamarvást sürgés-forgás támad: a rendház felől sietős léptekkel imponálóan elegáns, fehér reverendás kanonok közeledik. Benyit a gimnázium kapuján, és néhány perc múlva egy pedellus kíséretében újra felbukkan. Az iskolaszolga jókora, buggyos bőrtáskákat cipel, a kanonok odaint egy közelben várakozó konflist. Az atya egyenként átveszi a táskákat, és önkezével rakosgatja nagy óvatossággal a bérkocsi csomagterébe. A kocsis ismeri a dolgát, hiszen nem először szállítja tiszteletre méltó utasát az állomásra, a kolozsvári gyorshoz. Az öreg hordár is úgy bánik a degeszre tömött utazótáskákkal, mintha hímes tojással lennének megpakolva. Az indóháziak mind tudják, hogy mi végett kapaszkodik fel minden áldott szerda délelőtt a kolozsvári gyorsra a nagytudományú, mágus hírű szerzetestanár: ilyenkor tartja fizikaóráit a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen. Valamiféle lokálpatrióta büszkeség is ösztönzöheti az állomásfőnököt, hogy szerdánként nem bízza a szolgálatos forgalmistára a délelőtti gyors indítását, hiszen Iréneusz atya most szállítja Váradról a tudományt Kolozsvárra…
Károly Iréneusz József premontrei szerzetes, tanár, fizikus. Megelőzte Marconit
A századfordulóra igen népszerűvé: mai szóhasználattal élve valóságos celebbé vált a premontrei főgimnázum fizikatanára. Bár a nagyközönség aligha értett valamit abból, hogy mi mindent kutat-matat Irén atya Úri utcai boszorkánykonyhájában, amelynek csillogó-villogó-szikrázó szerkentyűit java részt ő maga tervezte, és saját kezűleg állította elő, azt sem tudták, hogy mi fán terem a kohérer, hogy lehet-e fürdőzni az általa sokat tanulmányozott elektromágneses hullámokban, és így tovább. Diákjainak minden lehetőséget biztosított a legmagasabb színvonalú ismeretszerzésre, de meg is követelte tőlük a tudást. A tanítványai iránt megnyilvánuló személyes törődés, odafigyelés és türelem vonzóvá tette a diákok körében az amúgy nem túl népszerű fizika és matematika tantárgyakat is. A tanításban elengedhetetlennek tartotta a szemléltető eszközök használatát és a tanórai kísérletek bemutatását. Ehhez és saját tudományos munkájához jól felszerelt szertárra, korszerű eszköz- és műszerkészletre volt szükség. Nagy hozzáértéssel fejlesztette, korszerűsítette laboratóriumának felszerelését. Kohérerek, galvanométerek, transzformátorok, optikai berendezések, a hőtan, fénytan, mágnesesség, az elektromosságtan eszközei és felsorolni is lehetetlen, mi minden szolgálta az oktató és kutatómunkát.
Hajdani diákja, Dutka Ákos így idézte tanára alakját a Holnap városa című könyvében: „Ott sétál estelenként a poros hársfasorban egy kerek, keményfejű premontrei pap, mintha mindig a távolba nézne, és keresne valamit szúrós, fekete szemével. Két nemzedék Károly tanár urat köszönti benne. Lehetne a második magyar Bolyai, minden váradi tudja róla. Mint diákok szem- és fültanúi voltunk, amikor a főgimnázium szertárából morzejeleket adott le drót nélkül a peceszentmártoni rendházba, tíz kilométernyire a várostól. Pedig akkor Marconinak még a hírét sem hallottuk.”
Egyébként máig vitatott a drót nélküli távíró feltalálásának elsőbbsége. A technikatörténet szerint Heinrich Hertz, Nikola Tesla, Thomas Edison, Alakszandr Popov és „mások” foglalkoztak a kérdéssel. A „mások” között ott rejtőzik a mi Károly József Irénünk neve is, aki a Páris patak partjáról nem szerzett hírt s nevet a nagyvilágban Szentmártonba küldött első jeleivel… Holott írott dokumentumok bizonyítják Marconi és Popov előtti sikerét a drót nélküli távközlésben: 1893-ban a gimnázium udvarán, a világon elsőként létesített vezeték nélküli kapcsolatot 20 m távolságra. A tudós tovább kísérletezett, majd 1895 tavaszán már 10 kilométerre tudta küldeni a Morse-jeleket. A Tiszántúl c. napilap 1895. évi április 25-i számában Agliardi bíboros premontrei gimnáziumban tett látogatásáról számolt be: „Agliardi pápai követ megtekintette a fizikai szertárt, ahol Károly Irén megmutatta neki új találmányát, a vezeték nélküli »telefont«. Agliardi a legnagyobb figyelemmel hallgatta Károly Irén József érdekes magyarázatát, maga is kézbe vette a Bell-féle telefonhallgatót, és megfigyelte az érdekes experimentumot.” Popov 1895. május 7-én küldött először elektromágneses jeleket 600 yard távolságra egy bemutatón, melyet az orosz fizikusok társulatának tartott Pétervárott. Marconi pedig ugyanennek az évnek a nyarán próbálta ki első készülékét, a saját kertjében, Bolognában.
Idehaza azon kísérletei tették a legnépszerűbbé Ireneusz atyát, amidőn a premontrei főgimnáziumban létrehozta Magyarország első röntgenlaboratóriumát. A 19. század végének kiemelkedő eseménye volt a röntgensugarak felfedezése, amely új korszak kezdetét jelentette a fizikában. Wilhelm Conrad Röntgen a würzburgi egyetem egyetem professzora 1895. december 28-án adta ki a felfedezésről Egy újfajta sugárzásról című tanulmányát. Kísérleteiről a híradásokból értesülve Károly Irén – mivel a gimnázium felszereltsége lehetővé tette! – nyomban maga is elkészítette első felvételeit. Németországba utazott, hogy felkeresse Röntgent. Már ekkor felismerte a sugarak gyógyászati jelentőségét. 1896. május 27-én a gimnázium igazgatójával, Kotunovics Sándorral egy közérdekű közleményt bocsátott ki: „Humánus célból a nagyváradi és Bihar megyei szenvedők részére, akik Röntgen-sugarakkal akarják bajaik helyét megállapítani, gyűjtést rendezünk egy e célra szolgáló nagyobb eszköz beszerzésére. Az eszköz a nagyváradi premontrei főgimnázium tulajdona marad. A szertárban ingyen eszközli a felvételt a szaktanár.” A váradi polgárok nagy érdeklődéssel követték nyomon a főgimnáziumban történteket. Sikk lett Ireneusz atya nyilvános előadásaira, kísérleti bemutatóira járni. Mintha egy színházi premierre készültek volna, úgy vonultak a város előkelő hölgyei és urai a fizikus kanonok estéire. Mindenki, aki számított, megjelent a nagy sajtóvisszhangot kiváltó eseményeken.
Károly Irén József 33 évig tanított Nagyváradon. Ez idő alatt elsősorban fizikát és matematikát, de ha szükség volt rá, akár bölcsészeti alapismereteket, magyar nyelvet, irodalmat, fizikai földrajzot, latint és vallástant is oktatott. 1913-ban hagyta el végleg a gimnáziumi katedrát a kolozsvári egyetemi katedráért, ahol 1906-tól óraadó tanárként működött. 1901-ben a városi törvényhatóság tagjává választották. Tanácsosi minőségében rengeteget ügyködött Nagyvárad villanyvilágításának megoldásán, a villamosjáratok beindításán, és a város elektromos energiával való ellátásán is, hiszen 1902-től tagja volt az éppen beinduló villamosmű felügyelő bizottságának. Mi több: ő készítette el az első tervezetet egy Jád-völgyi vízierőmű felépítésére.
Károly tanár úr ötlete a vízenergia felhasználására néhány év múlva igazolást nyert, amikor egy svájci mérnök vetődött Rév környékére. Erről Dutka Ákos írt a Nagyvárad hasábjain lelkes riportot: „Kiszivárgott a hír a városba, hogy a francia mérnök bogarat ültetett Darvas (szerk. megj.: Darvas Imre nagyváradi faipari vállalkozó) fülébe. Azt mondja az a francia, hogy a Jád völgye egy csodálatos kincs: milliárdok feküsznek benne. Csak egy vasbeton fal hiányzik, meg egy zsilip, s itt lehetne Kelet-Európa egyik legnagyobb duzzasztó vízi-erőmű telepe. Annyi villamos áramot lehetne itt termelni, hogy Váradon meg Debrecenben fillérek századrészéért éghetne a villanylámpa.” Az ifjú riporter lelkendezve kereste fel Bihar megye főispánját, Miskolczy Ambrust. Az álmából felriasztott nagyúr „nemes egyszerűséggel” marhaságnak minősítette az elképzelést…
Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát helyez el koszorút Károly Irén Józsefnek a nagyváradi rendház falába épített sírkövénél
Voltaképpen sokoldalú felkészültségének köszönhetően már Váradon elkezdte egyetemi tanári tevékenységét, hiszen a főgimnáziumból rendezeresen „átjárt” a jogakadémiára, ahol az államszámviteltan, később az erkölcstan előadója, majd rendes tanára (1890-1919) volt. A kolozsvári egyetemen pedig magántanárként amellett, hogy az elektromágneses hullámokról tartott előadásokat, elsőként ismertette a korabeli tudományosság radioaktivitással kapcsolatos eredményeit. Ezt a rendkívül sikeres oktatói pályát Trianon szakította meg. 1919. május 10-én az egyetem vezetősége ultimátumot kapott a megszálló román hatóságoktól, hogy a tanárok tegyenek hűségesküt a román királyra, két éven belül tanuljanak meg románul, és akkor maradhatnak. A tanári kar ezt a lehetőséget egyöntetűen elvetette. Május 12-én a román hadsereg erővel hatolt be az egyetem épületébe, a tanárokat és diákokat kitessékelték az utcára. Csupán személyes holmijukat vihették magukkal.
A világháború alatt, 1914-től 1918-ig a Főgimnázium épületét katonai kórháznak használták. Ennek következtében a bútorzat és a felszerelés is súlyos károkat szenvedett. A háború ütötte sebeket még sikerült orvosolni, ám 1923. január 17-én bekövetkezett a Főgimnázium működésének felfüggesztése. A román hatóságok által erőszakosan betelepített Inasiskola tanulói a fizika szertár berendezésének egy részét tönkretették, más részét eltulajdonították. Szeretett iskolájának megszüntetése Károly József Irént megrendítette. Egészsége a következő években megromlott. Lelki és fizikai ereje megroppant. 1929. március 13-án hunyt el Nagyváradon. A tíz éve bekövetkezett impérumváltás ellenére a város lakossága „tudta”, kit kísérnek utolsó útjára. A temetési menet útvonalán a Fő utcától a várad-olaszi temetőig végig égtek az izzólámpák, így búcsúzott tőle a villanytelep, amelyért oly sokat küzdött. Amikor a kommunista diktatúra idején felszámolták az Olaszi temetőt, a tudós tanár hamvait és sírkövét is ki kellett menekíteni… "
Forrás : erport.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése