Felhívás

Régi Várad blog "Fotók,képeslapok a régi Váradról" Facebook album fotóit használja fel forrás megjelöléssel.Írja meg véleményét a facebook.com-ra,vagy az egyvaradi@gmail.com -ra !
Sok román ajkú váradi szeretné olvasni a szöveget az anyanyelvén,mely részben elérhetővé válik' '

Köszönet mindenkinek '


2022. február 20., vasárnap

Agerpres : Nagyvárad történelmi központja 1956-ban

 Az Agerpres jóvoltából egy retro sétát tehetünk Nagyvárad történelmi központjában,röviden a központban.Az időpont 1956 nyara.A szerző Sandu Lazăr,forrás AGERPRES FOTO - ARHIVA ISTORICĂ. 

Szerző Sandu Lazăr.Forrás AGERPRES FOTO - ARHIVA ISTORICĂ. 
Szerző Sandu Lazăr.Forrás AGERPRES FOTO - ARHIVA ISTORICĂ. 
Szerző Sandu Lazăr.Forrás AGERPRES FOTO - ARHIVA ISTORICĂ. 
 
Szerző Sandu Lazăr.Forrás AGERPRES FOTO - ARHIVA ISTORICĂ. 
Szerző Sandu Lazăr.Forrás AGERPRES FOTO - ARHIVA ISTORICĂ. 
Szerző Sandu Lazăr.Forrás AGERPRES FOTO - ARHIVA ISTORICĂ. 
Szerző Sandu Lazăr.Forrás AGERPRES FOTO - ARHIVA ISTORICĂ. 
Szerző Sandu Lazăr.Forrás AGERPRES FOTO - ARHIVA ISTORICĂ. 
Szerző Sandu Lazăr.Forrás AGERPRES FOTO - ARHIVA ISTORICĂ. 
Szerző Sandu Lazăr.Forrás AGERPRES FOTO - ARHIVA ISTORICĂ. 
Szerző Sandu Lazăr.Forrás AGERPRES FOTO - ARHIVA ISTORICĂ. 


Agerpress : 1949 - Országos motoros találkozó Nagyváradon

A váradi motorosoknak értékes lehet az Agerpres fotói,melyeket az országos motoros találkozón készítettek.Szerzők Agerpres és RADOR.

 
Forrás : AGERPRES FOTO /Arhiva Istorică.

 
Forrás : AGERPRES FOTO /Arhiva Istorică.

 
Forrás : AGERPRES FOTO /Arhiva Istorică.

 
Forrás : AGERPRES FOTO /Arhiva Istorică.

 
Forrás : AGERPRES FOTO /Arhiva Istorică.

 
Forrás : AGERPRES FOTO /Arhiva Istorică.

 
Forrás : AGERPRES FOTO /Arhiva Istorică.

 
Forrás : AGERPRES FOTO /Arhiva Istorică.

 
Forrás : AGERPRES FOTO /Arhiva Istorică.

 
Forrás : AGERPRES FOTO /Arhiva Istorică.

 
Forrás : AGERPRES FOTO /Arhiva Istorică.

 
Forrás : AGERPRES FOTO /Arhiva Istorică.

 
Forrás : AGERPRES FOTO /Arhiva Istorică.


Forrás : AGERPRES FOTO /Arhiva Istorică.


2022. február 15., kedd

Nagyvárad ,Stei,Belényes panorámája légi felvételről 1964-ben

Elfogódtam amikor megláttam Nagyváradról készült légi felvételeket. Felidéztem a gyermekkorom emlékeit. Az Agerpress fotóin megnézhetjük szeretett városunkat. A fotókat Armand Rosenthal készítette 1964-ben. Megtaláltam, közzé tettem, hátha önben is maradtak emlékek a régi Váradról! 

Az Agerpress tévedett, a fotókon Nagyvárad mellett Stei (Petru Groza) és Belényes légi panorámája is látható. A többi adat hiteles. 

 
1964 - Nagyvárad légi panorámája. Fotó : Armand Rosenthal.Forrás : Agerpress Foto / Arhiva Istorică.

1964 - Vedere aeriană panoramică a oraşului Oradea. Foto : Armand Rosenthal. Sursă : Agerpress Foto / Arhiva Istorică.


 
Stei (Petru Groza) város. 

 
Stei (Petru Groza) város. 

 
Stei (Petru Groza) város. 

 
Belényes
 
Stei (Petru Groza) város. 

 
Stei (Petru Groza) város. 


1964 - Nagyvárad légi panorámája. Fotó : Armand Rosenthal.Forrás : Agerpress Foto / Arhiva Istorică.

1964 - Vedere aeriană panoramică a oraşului Oradea. Foto : Armand Rosenthal. Sursă : Agerpress Foto / Arhiva Istorică.

2022. február 8., kedd

Fotók,képeslapok a régi Váradról - Második album

"Jó nézni a régi fotókat és képeslapokat Váradról ...Kalandozzunk Várad különböző korszakaiba '" - írtam az első albumban.Az album betelt.Ezért tovább folytatom a kalandozást Várad különböző korszakaiba ' Az érdem azoké,akik feltöltötték a fotókat és a képeslapokat.
Stimaţi orădeni ! Foarte mulţi orădeni a vizitat pe prima album care este plin.Aceasta este al doilea album și pe limba romănâ.Distracția plăcută !
  Olaszi temető. Fotó : Darabont József
Nagyvárad régi és új képeken / Imagini vechi si noi din Oradea:
http://www.facebook.com/varadikepek
 

2021. december 30., csütörtök

Térkép : Nagyvárad 1890-ben és az utcák régi és új nevei

2021 végén igazi " csemege " lehet Nagyvárad térképe 1890-ből,mely hagyatek.cholnoky.ro honlapon elérhető. Érdemes megnézni Nagyvárad régi és új utcáinak neveit,mert vannak olyanok,amelyeket ma is ismerünk.Az emlékezetünkben még élnek ezek az utca nevek,de ha nem használjuk,előbb vagy utóbb a felejtés homályába vesznek.A térkép alkotója Vidor Manó,kiadója ifj. Berger Sámuel.A térkép nagyítható. A Nagyváradot szeretőknek ez a térkép valódi kincs.Dicséret illeti a Cholnoky Hagyaték honlap kezelőit. 


Forrás : hagyatek.cholnoky.ro 

2020. augusztus 11., kedd

Szász András : Táltos Boldizsár

Sok híresség származik Váradról.Az egyike ,Táltos Boldizsár, eredeti nevén Sarkadi Boldizsár, aki Egyesült Államokban elnöki kitüntetést kapott. Miért? Ezt Szász András írásából nem tudjuk meg, de azt igen, hogyan lett táltos. Idézetek az írásból : 

"Egy ilyen szemetes napon történt, hogy egy taxi elütötte Bodrit. A szerencsétlen állat vonyított egy keserveset, aztán nem mozdult többé. Ott feküdt a krumpliköveken, lecsukott szemekkel, mozdulatlanul. A fékcsikorgásra a Haczegán nővérek is kiszaladtak, és heves jajveszékelésbe kezdtek hűséges házőrzőjük teteme fölött.
Bodri! Bodrikám! – szólongatták, de az eb nem reagált. Megfogták hát az élettelen testet és felvonszolták a járdára. Ifjabb Boldizsár szó nélkül figyelte az eseményeket. Aztán amikor Bodri teteme már a járdán volt, odament, leguggolt mellé és simogatni kezdte. Két vagy három percig tarthatott a furcsa terápia, vagy még addig se, s láss csodát: Bodri alig észrevehetően megrándult, kinyíltak szemei, farkával dobolni kezdett a járda aszfaltján, végül tüsszentett egy nagyot, és talpra állt. A Haczegán-nővérek háromszor is keresztet vetettek, és szent borzalommal az arcukon, ösztönösen hátrább léptek. A kutya nyújtózkodott, majd vakkantott egy rövidet, aztán ügyet sem vetve a bámészkodókra, beügetett a nyitott kapun. Egyenesen a vackára.Persze Bodri csodás feltámadásának híre gyorsan elterjedt a városban." 

"– Utolsó reményem benned van, Boldi fiam – szavalta már az ajtóban…
– Mi történt, Matyi bátyám? – kérdezte a fiatal orvos a sietségtől lihegő öregtől.
– Nagy a baj, fiam – kezdte az öreg Urszényi. – Valamilyen rejtélyes kórság támadta meg a kancámat… A város összes állatorvosát elhívtam már, de egyik sem ismerte fel a bajt.
– De én emberorvos vagyok, Matyi bátyám, nem lódoktor – próbált tiltakozni Boldizsár.
– Ló vagy ember, egyre megy, fiam. Egyik éppolyan Isten teremtménye, mint a másik. Ugyanúgy lélegzik, ugyanúgy köhög, ugyanúgy szenved…
Értesz engem, fiam? – könyörgött szemeivel Urszényi Mátyás.
– Jöjjön be, Matyi bátyám. Magamra kapok valamit, aztán máris indulhatunk – tárta ki a kaput Boldizsár, azzal már lódult is befelé a házba." 

"– Ez azt jelenti, hogy elpusztul szegény pára? – csuklott el az öreg hangja.
– Ne féljen, nem pusztul el, Matyi bátyám. De hosszú és gondos ápolást igényel.
– Azon ne múljék, fiam – tódult vissza a remény az öregbe. – Ha kell, saját ágyamba fektetem, úgy ápolom majd…
– Egyéb se hiányzik szegény állatnak, csak az ágybefektetés – mosolyodott el Boldizsár. – Jó helyen van itt, az istállóban. Most beadok neki egy erősítő injekciót, a többi gyógyszert pedig felírom, de még ma váltsa ki. Aztán minden reggel hatkor itt leszek magánál, közösen ellátjuk Babát, és majd innen megyek be a kórházba. De a legfontosabb gyógyító szert magának kell elkészítenie. Szükséges hozzá több kiló fokhagyma, méz, extra szűz olívaolaj, finomra őrölt málé (kukorica-) -liszt, sárgarépa és alma. Felírom magának a napi adagokat és az elkészítés módját, s ha nem boldogulna, majd segítek. Nagyon fontos, hogy Baba minden reggeli, déli és esti étkezés után pontosan megkapja készítményadagját.
– Úgy lesz, fiam! – húzta ki magát katonásan az öreg Urszényi. – Minden pontosan úgy lesz, ahogy mondod. És meglásd, fiam, a hálám se marad el – tette hozzá csillogó tekintettel."

Szász András : Majomsziget

A régi Várad képéhez tartozott a színház mögötti Majomsziget.Valószínűleg a XX. század egyik legkedveltebb " találkahelye " volt a váradi középiskolásoknak. A jó hír, az év végéig helyre lesz állítva a Majomsziget, nem a régi formában. Nagyon sokunknak vannak emlékeink a Majomszigetről.   Szász András leírja a saját emlékeit. Idézetek az írásából : 

"Az én ifjúkorom egyik ilyen felejthetetlen helyszíne a nagyváradi Majomsziget volt. Meggyőződésem, hogy hasonló „intézménnyel” egyetlen más település sem dicsekedhet. Egyebek mellett ez a tény is váradiak ötletességét és életrevalóságát bizonyítja." 

"Valamivel nagyobb, félköríves záródású, téglalap alakú kerített kert a színházépület mögött is készült. Oda fenyőket, bokrokat, és árnyat adó fákat ültettek, színház felöli oldalán pedig földbe süllyesztett közillemhely szolgálta a váradiak biztonságérzetét.
Mivel az 1772-ben alapított Orsolya-rendi zárdaiskola (ma: Ady Endre Líceum) kezdettől leányintézetként működött, a második világháború után 3-as számú líceumra keresztelt jogutód intézménybe is eleinte zömmel lányok jártak, akiknek a másik három líceum fiú diákjai csapták a szelet." 

"Ma már a Majomszigetet is hiába keresnénk. Kényelmetlen korlátjából csak az Adorján-ház felöl maradt néhány méternyi, mutatóba. A feltört járda és az eltávolított korlát helyére a Gong felöli oldalon szellőzőkéményeket építettek, szelektív hulladéktároló konténereket helyeztek el, a fennmaradó részen pedig személyautók parkolnak, sűrűn egymás mellett.
Bár korábbi rendeltetését tekintve a Majomsziget mostanra megszűnt, emléke ma is él. Elsősorban annak a sok száz, vagy inkább ezer – Váradon maradt, vagy a nagyvilágban szétszóródott – egykori diáknak a lelkében, akik a hetvenes és nyolcvanas években órák hosszat ücsörögtek a patinás iskolával szemközti kis kert, élével felfelé fordított korlátvasán. Akár lányra várva, akár puszta időtöltésből tették, a felnőttek szemében olybá tűntek, mint a kemény telek hidege elől a Nagano-hegység forró vizes tavacskáiban menedéket kereső japán makákók."

Szász András : Csucsu

Az olvasó figyelmébe ajánlom Szász András egyik írását, mely sok régi váradi emléket idézhet fel. Az író beismeri, hogy nem volt nagyon jó tanuló. Az egyik bűne, ásítás volt az alkotmány órán. Kellemetlen helyzetbe került, de ennek a következményeként megismerte Csucsut (Csúcsú). Ha szereti a régi váradi történeteket, olvassa el  Szász András Csucsu írását. Ki volt Csucsu? Idézet az írásból : 

"A jóvágású, vékony szőke fiút egyedül szülei szólították Janikának, mindenki más Csucsunak hívta. Emlékszem, közel fél esztendeig próbáltam megfejteni a Csucsu név eredetét. Összeolvastam mindenféle lexikonokat, névmagyarázókat, de nem lettem okosabb. Mi több, teljesen összezavarodtam. Így hát felhagytam a keresgéléssel.Nem tudom, Csucsut mennyire izgatta nevének eredete, sosem beszélt erről. Általában csak egyetlen dolog foglalkoztatta: ital." az ital.

Régi Várad : Darvas Imre nagyváradi vállalkozó

 A Várad folyóiratban megjelent egy cikk Darvas Imre nagyváradi vállalkozó életéről. A cikk szerzője, Tavaszi Hajnal alapos kutatást végzett. Napjainkban a Darvas ház miatt lett ismeretes a neve. Ki volt? Idézet a cikkből : 

"Darvas Imre 1892 után egyszerű szegény hivatalnokként került Bihar megyébe és jelenhetett meg Nagyváradon. Az alföldi születésű, vállalkozó szellemű fiatalember hamar ráérzett az erdőkitermelésben rejlő lehetőségekre. Rövid idő alatt tekintélyre és vagyonra tett szert, nyilvános közszerepléseket nem vállalt, politikai ambíciói sem voltak, mint ahogyan nemesi címet sem kért. 1895-ben beházasodott a nagyváradi dr. Schütz Albert ügyvéd családjába, feleségül vette Margit nevű lányát." 


2019. november 1., péntek

Szász András : Boldog város

Szász András egyik írása Váradról nagyon elgondolkoztatott,ugyanis kortársak vagyunk.Én Váradon lakok,ő már nem,de az írásaiból az érződik,hogy szereti Váradot,a boldog várost.Idézetek az írásából:

"A címbéli elnevezés szülővárosomra, Nagyváradra utal. Nem tőlem származik. A tatárdúlás után újjáépített települést elődeink nevezték el Boldog városnak (Felix Civitas), ez idővel Boldog Váradra módosult.
Néhány dolgot már elemista koromban is tudtam a városról, annál jobban ismertem összes átjáróházát, gyaloghídját és sikátorát, csupa olyan helyet, mely biztos menekülési esélyt jelentett a gyakran nyakunkba lihegő csőszök és rendőrök elől. A történelem és az építészet nem foglalkoztatott. Kizárólag az utca érdekelt, melyet életteremnek tekintettem.
A hatvanas évek elején a helyi magyar nyelvű napilap, a Fáklya, minden szombaton megjelentetett egy fényképet valamelyik közismert épület egy-egy részletéről. Az olvasók a fotók alapján kellett kitalálják, melyik épülethez tartozik a bemutatott részlet. Mivel a nyertesek értékes jutalmakat kaptak, a váradiak kezdtek emelt fővel járni, hogy tüzetesebben szemügyre vehessék a városképi szempontból meghatározó jelentőségű épületeket. " 



"– Mit tudsz, te, Váradról, fiam?
– Hogyhogy mit tudok – akadt torkomon a falat a meglepetéstől. – Hát hogy… Szent László király alapította, aki még hercegként gyakran járt ide vadászni. Aztán halála után, rávaló tekintettel egy csomó király ide temettette magát, többek között Luxemburgi Zsigmond német-római császár is." 


Megható a befejező mondat : 



"Tavaly egy tengeren túlra szakadt földimmel találkoztam, aki búcsúzáskor azt mondta: „Amerikában rájöttem egy nagy igazságra. Külföldön váradinak lenni nem dicsőség, de nem is megaláztatás. Egyszerűen sors. Sors, mint mindenütt a világban, ahol a ház nem jelent otthont, a föld nem jelent hazát. Mindenesetre az én hazám örökre Várad marad.” 


Teljes írást itt olvashatja .  

2019. október 21., hétfő

Szász András : Csősz Pista

Szász András írását olvasva Csősz Pistáról,megfejtettem egy régi talányt.Ki volt az Olaszi temető csősze?Csősz Pista.Miért fontos nekem?Mert az 1970-es évek elején mostohaapámmal rendszeresen kijártunk az Olaszi temetőbe.Személyesen ismerte a csőszt.Azt mondta,ha jót akarok magamnak, viselkedjek jól,mert ha nem,a csősz rámereszti este a "szellemeket és a lidérceket". Elterjedt a hír, mely szerint nem jó az Olaszi temetőn átmenni,mert rossz szellemek "tanyáznak a temetőben". Ebből annyi volt az igaz,hogy a tolvajok,csövesek és egyéb kétes személyek tartózkodtak a temetőben.Lajos bácsi,aki a temető mellett élt mintegy 40 évig,nagyon kinevetett,mert ő átlagban éjfél körül ment vagy jött a munkába, de szellemekkel és lidércekkel nem találkozott,annál inkább részegekkel és csavargókkal.

Lehet az olvasónak is vannak élményei az Olaszi temetővel és Csősz Pistával kapcsolatban.Szász András írásából idézek.

"Csősz Pistáról minden valamirevaló váradi tudta, hogy burokban született. Az efféle kiváltságos embert élete végéig elkíséri a szerencse. Messziről megérzi a földbe ásott kincset, akár a jó szamár a készülő esőt. Megérzi, és meg is találja. Ráadásul sem kés, sem kard, de még a pisztoly- vagy a puskagolyó sem képes ártani neki.
Hogy Csősz Pista valóban szerencsés csillagzat alatt született, már egészen zsenge korában bebizonyosodott. Hatéves lehetett, amikor bátyjai felállították a Széles utcai híd korlátjára, aztán rászóltak: Na ugorj, öcsi! Pista gyerek nem is kérette magát, rögvest elrugaszkodott és olyan szép homorú ívű csukafejessel érkezett a Körösbe, hogy még a Szajkó fivérek is eltátották tőle a szájukat. Csakhogy a pillér tövében jókora kőtömb lapult. Vélhetően még a hajdani hídépítők felejtették ott, bár az sem kizárt, hogy a tavaszi áradások görgették le a hegyekből. Tény, hogy Pista feje nekiütődött. Mélyen volt a kő, de még így is jókorát reccsent a kobakja. Egy pillanatra elsötétedett előtte a világ, és erejét vesztve elterült a folyó fenekén. De az egész csak egy villanásnyi ideig tartott. A következő pillanatban már feleszmélt a burokban született legényke. Hirtelen elhatározással elrugaszkodott a kavicsos folyófenéktől, és prüszkölve emelkedett a felszínre. Amint bátyjai meglátták öccsük vérző fejét, nyomban utána ugrottak, kisegítették a partra, ölbe kapták, és úgy ahogy voltak, fürdőgatyásan nyargaltak vele Bozsódi János főorvoshoz. A már fiatalon híressé lett gyermeksebész végigtapogatta Pista kobakjának, s nyakának minden négyzetcentiméterét. Közben hol hümmögött, hol a fejét csóválta.
– Meg kell adni, keményfejű gyerek – összegezte diagnózisát. Aztán érzéstelenítőt fecskendezett a seb körül a fejbőr alá, barna zsinórt fűzött egy görbe tűbe, és szapora öltésekkel ügyesen összevarrta a felhasadt bőrt. Végül bekötözte a megszeppent gyerek fejét.
– Derék katona lesz belőled, fiam – veregette meg Pista vállát a főorvos, majd bátyjai felé fordult: – Pupilláiból, s a hidegrázásból ítélve, enyhe agyrázkódása van, de holnapra elmúlik. Három nap múlva viszont hozzátok vissza kötözésre, s ha lehet, a jövőben jobban vigyázzatok rá! – kötötte a lelkükre búcsúzóul.
Egy hét múlva lekerült a turbán Pista fejéről, iskolakezdésre pedig a hasadás helyén nőtt töpörtyűszerű varrat is leszáradt. Addigra már a fél város tudott a csodás kimenetelű vízbeugrásról."


 "A harmincas évek közepén csősz nélkül maradt az Olaszi temető.
– Nálad alkalmasabb embert keresve sem találnánk, fiam – kopogtatott be egy nap a gondnok Pistáékhoz. – Ha elvállalod a csőszködést, a csőszlakás is örökre a tiéd lehet – tette hozzá jelentőségteljesen.
– Ami azt illeti, ennél valamivel többet vártam az élettől – válaszolta Pista az ajánlatra. – De ha nekem ez van szánva, kénytelen vagyok beérni vele. Egye fene, elvállalom – csapott a gondnok tenyerébe. Így lett a kőfaragó legényből Csősz Pista.
Barna arcú, sovány, szikár ember volt már, amikor az ötvenes évek közepén megismertem. Csontos karján úgy dagadtak az erek, mint a ruhaszárító kötelek, a fehérre meszelt csőszház előtt, amely a Temető utca felőli kapu mellett támasztotta belülről a sírkert roskatag téglakerítését. Napközben sírokat ásott, öntözte a virágokkal beültetett hantokat, egyengette a temetőkert útjait. Sötétedés után kulcsra zárta a két kaput, leakasztotta az ajtó melletti szegről a lámpát és végigjárta a temetőt. Aztán ő is nyugovóra tért.
A holtak sohasem háborgatták, az élők csak elvétve. Néha előfordult, hogy a kocsmából hazafelé tartó ittas emberek egyikét-másikát elnyomta az álom a hantokra boruló szomorúfüzek alatt. Éjfélig többnyire kialudták
mámorukat s indultak volna haza. Mivel a kapuk zárva voltak, kénytelenek voltak felkölteni Csősz Pistát. Dühös volt az öreg, majd szétvetette az indulat. Nem is nagyon türtőztette magát, szabadjára engedte a lelkében felgyülemlett összes keserűséget, mérget. Kacskaringós káromkodásait úgy cifrázta, mint a szűrszabók cifraszűreiket. Anyám szerint Pista bácsit káromkodásban legfeljebb a fuvarosok múlták fölül.
Beszélték, hogy egy alkalommal, az egyik hazafelé tántorgó részeg beleesett egy frissen kiásott sírba. Ha már benne volt, ott fektében el is aludt. Október vége felé járt, hűvösek voltak az éjszakák. A hidegtől gyorsan magához tért és kiabálni kezdett: – Jaj, de hideg van! Jaj, de hideg van!… A kiabálásra felébredt Pista bácsi. Mérges volt, mint mindig, valahányszor felriasztották álmából, s csak úgy, gatyásan, mezítlábasan kiállt a háza ajtajába és visszakiabált: – Úgy kell neked! Fázzál csak! Miért rúgtad le magadról a földet!" 



"Történt, hogy egyik alkalommal épp egy gyanútlanul sütkérező méretes bakbékát igyekeztem a vízzel együtt a kandliba terelni, amikor váratlanul erélyes hang szólalt meg mögöttem. Az ijedtségtől kis híján belefittyentem a kútba.
– Semmit se változtál, Jolán! Ma is ugyanolyan szép vagy, mint lánykorodban. Látod, ha annak idején engem választasz, most nem özvegyként kellene kijárnod a temetőbe – szavalta a fehéringes férfi.
– Persze, mert akkor örökké itt lakhatnék – válaszolta nagymama. – Ugyan már, Pista, ezerszer megmondtam, azért választottam Imrét, mivel te világéletedben felelőtlen, könnyelmű ember voltál. Csak a barátok léteztek számodra, s az ital. Hol egyik, hol másik, hol egyszerre mindkettő. Milyen élet várt volna rám, melletted?…
– Húsz éve egyetlen kortyot sem ittam…
– Mert akkorra már tönkrement a májad. Ne áltassuk egymást, Pista…
– Még most sem késő, Jolán…
– De nagyon is késő, Pista. Öregasszony vagyok, te meg öregember. Nekünk már csak múltunk van, jövőnk nem lehet… Na, Isten megáldjon. És máskor, kérlek, ne hozd rá a frászt az unokámra. Az imént is majdnem beleesett a kútba ijedtében, amikor elkurjantottad magad a háta mögött…
– Nagymama, ki volt ez a bácsi? – szegeztem neki a kérdést, amint eltávolodtunk a kúttól.
– Áh, csak egy vén tökéletlen… – legyintett bosszúsan.
– Miért mondta, hogy annak idején őt is választhattad volna?
– Mert nagyapád előtt ő udvarolt nekem.
– És te mégis nagyapához mentél feleségül?…
– Pontosan. Nagyapád mozdonyvezető volt, Pista bácsi viszont sose vitte többre a csőszködésnél. Ezt te úgyse érted…
– De ha Pista bácsi lenne a férjed, miért lakhatnál örökké a temetőben? – faggattam állhatatosan tovább.
– Mert ő itt lakik. Ugyanis Pista bácsi a temetőcsősz! – zárta le beszélgetést nagymama.
Napokig töprengtem a hallottakon. Sehogyan sem fért a fejembe, miért kell csősszel őriztetni a holtakat, hisz’ akire egyszer rázárják a koporsó födelét, ráadásul még egy csomó földet is ráhánynak, az soha többé ki nem kel önerejéből, a sírból. Ám bárhogy is csavartam, csak nem lettem okosabb. Háromnapnyi tépelődés után meg is kérdeztem anyámtól:
– Mi szükség a temetőcsőszre, ha a holtak már úgyse támadnak fel?
– Nem a holtakat kell őrizni, te, butus, hanem a sírkertet – simogatta meg a fejem. – Tán újra megkörnyékezte nagymamát az a vén részeges? – komolyodott el.
– Senki sem környékezett meg senkit… – zártam le a beszélgetést, s már nyargaltam is át a szomszédba, Emil bácsihoz." 



"Ettől valóban megnyugodott az öreg. Még aznap átadta a csőszház és a temetőkapuk kulcsait a városi köztisztasági vállalat igazgatójának, birtokba vette a Szőlő utcai házat, s már délután hozzá is fogott a munkához. Gyomlált, kapált, permetezett. Ez utóbbi olyan jól sikerült, hogy két hét múlva a fákon nemhogy gyümölcs, levél is csak mutatóba maradt. De legalább a szőlő bőven kárpótolta. A pincében sorakozó hat hordó közül október elejére öt színültig megtelt jófajta borral.
A következő esztendő tavaszára a gyümölcsfák is kiheverték a vegyszermérgezést, és úgy virágba borultak, mintha azért fizették volna őket. Júliusban már földig hajoltak az ágak, a temérdek barack, alma és körte terhe alatt, Pista bácsi alig győzte gyártani a támfákat, nehogy kárba vesszen a sok drága gyümölcs.
Öt kerek évig élvezte az öreg a szőlőhegyi lét örömeit. Az öt esztendő alatt egyszer se ment le a temetőbe. Pedig a szíve szakadt meg a vágyakozástól, hogy legalább még egyszer láthassa. Aztán egy éjszaka álmában szépen, csendesen átköltözött a Teremtő nagy gyümölcsösébe.
A rokonok gyászmisét mondattak érte, majd illendőképp eltemették Várad akkor már egyetlen, Rulikovszky Kázmér lengyel dzsidás kapitányról elnevezett sírkertjében." 



"– Képzeljétek, idefelé jövet Csősz Pista bácsit láttam a temetőben – lihegte elfulladó hangon.
– Hogyne. Aztán beleért a kezed a bilibe és felébredtél… – jegyezte meg gúnyosan az egyik törzsvendég.
– Nyilván egy fröccsre is meghívott az öreg – kontrázott egy másik.
– Komolyan beszélek, fiúk – bizonygatta a hírhozó. – Ott ült az öreg felgyűrt ujjú fehér ingében, a romos Haller kápolna lépcsőjén. Talán észre sem veszem, ha rám nem köszön. „Hová, hová, Józsikám? Tán a fiúkhoz a Stadionba?” Szó szerint ezt kérdezte. Bennem még az ütő is megállt az ijedtségtől. Az öreg meg csak nevetett. Aztán elkomolyodott és körbe mutatott. Látod, mit műveltek ezzel a gyönyörű temetővel? De ne félj, Isten mindenkinek megfizet. Még soha senkinek sem maradt adósa. Majd meglátod…
Bizonyára így lesz, Pista bácsi, motyogtam, azzal nyargalni kezdtem. Egészen idáig futottam. Közben hátra-hátra tekintgettem, vajon követ-e…
Bár Jóska meséjét látszólag senki nem vette komolyan, az esetnek gyorsan híre ment a városban. Egy hét múlva egy réti asszony bizonygatta a kispiacon, hogy előző nap, pontban az esti harangszókor ott látta az öreget a lépcsőn. Ne félj, Etus, nem eszlek meg, szólt rá nevetve Pista bácsi." 



"Hogy mi igaz a történtekből, s mi nem, döntse el ki-ki maga. Tény, hogy a rejtélyes eset óta sötétedés után egyetlen rossz szándékú ember se merte betenni a lábát a parkosított Olaszi temető területére. Állítólag még a környékét is messze elkerülik, akár a mondásbéli ördög a tömjén füstjét." 


Teljes írást itt olvashatja el '

2019. október 20., vasárnap

Szász András : Bolond Rózsi

Ki volt Bolond Rózsi?Ma már csak az idősek emlékezhetnek rá.Szász András írásából megtudjuk,sőt azt is,milyen tragédián ment keresztül Bolond Rózsi.Idézem az első sorokat :

"– Jól vésd az eszedbe, kisunokám: Nagyvárad olyan város, kinek nem látni mását. Itt még a bolondokat is annyira megbecsülik, hogy külön házat építettek nekik. Ám bármilyen magasra is emelték, a tizedük se fér el benne, legtöbbjük szabadon jár-kel, az épelméjűek között, – mondta egyszer anyai nagyapám, amikor látogatóban járt nálunk.
Más szájából valószínűleg kétkedve fogadom az efféle általánosító kijelentést, ám nagyapámnak igaza volt. Egyfelől mert bolondokért már akkor se kellett Debrecenbe menniük a váradiaknak. Másfelől az öregnek jussa volt ilyesmit állítani, mivel nagyanyámmal közösen épített tornácos házuk egyike volt az elmegyógyintézetet akkortájt közrefogó alig féltucatnyi épületnek. A Hoványi-dombra felnyúló kórházudvarra a bölcs és előrelátó elődök diófákat ültettek. Nagyapámék házára viszont dúslombú vadgesztenyefák vetettek árnyékot. Amikor érni kezdett a dió, nagyapám napjában kétszer gesztenyéket dobált át a kerítés fölött az intézet udvarára. A „bolondok” sem voltak restek: diózáporral viszonozták a „támadást”. Egy-egy ilyen csata után nagyapám szépen összegyűjtötte a diókat, s mivel a kertjükben fehérlő mákvirágok minden esztendőben bőségesen meghálálták a gondoskodást, nagyanyám sosem kényszerült pénzért megvásárolni a karácsonyi bejglibe valót.
Egy-egy ilyen csata után nagyapám szépen összegyűjtötte a diókat, s mivel a kertjükben fehérlő mákvirágok minden esztendőben bőségesen meghálálták a gondoskodást, nagyanyám sosem kényszerült pénzért megvásárolni a karácsonyi bejglibe valót. Piacra a friss híreken kívül legfeljebb tojásért járt ki nagy ritkán. Nem mintha híján lett volna a tyúkoknak. Mindig harminc-negyven kapirgált a baromfiudvarukon. Bolond Rózsi tojásai azonban minden képzeletet felülmúltak. Ezt a tényt legádázabb ellenségei is kénytelenek voltak elismerni. Nagy tojások voltak, és barnák, akár a tejeskávé. Nyilván a tápérték is több bennük, mondogatták az emberek, akik mindig hajlamosak voltak filozófiát kreálni butaságaikhoz. Bolond Rózsit fél Várad ismerte. Legalábbis a piacra járó fele. És nemcsak a tojásai miatt. Már ötven is jócskán elmúlt, de a férfiak még mindig megfordultak utána az utcán." 


Szomorú a történet vége : 

"– Ó, de drága, de kedves vagy, Pista! Hát eljöttél értem? Nem akartad, hogy egyedül bolyongjak ebben a sötétségben. Az Isten áldjon meg jóságodért! Végtelenül hálás vagyok neked, és kimondhatatlanul nagyon szeretlek – mondta, sóhajtott egy nagyot, és visszazuhant párnájára. Nővére megtapintotta ütőerét. Már nem volt benne élet.
Húsznál több év telt el azóta. Ma már legfeljebb néhány idős váradi emlékszik Bolond Rózsira. Ők is jobbára csak olyankor, ha valahol szép, nagy és barna tojásokat látnak, melyek olyanok, akár a tejeskávé. Olyankor önkéntelenül is azt mondják: Ezek a tojások szakasztott olyanok, amilyenek Bolond Rózsié voltak, s melyekhez hasonlót emberemlékezet óta nem árultak a váradi piacokon." 


A teljes történetet itt olvashatja ' '  

Szász Andrásról itt olvashat '

Szász Andrásról itt olvashat ' 

2019. október 7., hétfő

Szász András : Ali Baba

Nagy élvezettel olvastam Szász András Ali Baba bejegyzését,írását.Ali Baba egyik jellegzetes figurája volt Váradnak.Szinte mindenki ismerte,de kevesen tudták a történetét.Szász András új információkat oszt meg velünk.Ki a szerző,Szász András?Ezt olvassuk a honlapján :

"A partiumi Nagyváradon születtem. S bár már több mint két évtizede Magyarországon élek, a mai napig viselem származásom jegyeit. Onnan, a határon túlról hoztam hitemet, nemzeti tudatomat, ember- és természetszeretetemet. Mindent, ami meghatározza egy ember életét.
Megboldogult apám gyakran mondta volt: az ember csak abból gazdálkodhat, amije van." 


Remélem, hogy a Régi Várad olvasói értékelni fogják Szász András bejegyzését. 


Szász András : Ali Baba  



"Sok furcsa és különös embert élt egykor a szülővárosomban. Ágrólszakadt, toprongyos alak valamennyi. Mintha az ország összes éhenkórásza ott adott volna találkát egymásnak. Törtem is a fejem eleget, vajon mi vonzhatta oda őket? A táj szépsége, vagy valamilyen titokzatos, rejtélyes erő, esetleg a Teremtő épp ott szánt nekik valamiféle testhezálló feladatot?… Idővel aztán felhagytam a magyarázatkereséssel. Ott voltak, mert ott kellett lenniük, s így legalább életem részeivé váltak.

A furcsa szerzetek egyikét Ali Babának hívták. A harmincas évek közepén került Nagyváradra, nem tudni, honnan. Valódi neve Szabó László volt, de azt kevesen ismerték. Az Ali Baba csúfnév vélhetően úgy ragadhatott rá valahol, ahogy a kutya szőrébe a bogáncs. Ráragadt, megtapadt és örökre rajta is maradt.
Közepes termetű, széles vállú, vastagnyakú, erős ember volt Ali Baba. Örökké borostás, piros arcából kék szempár tekintett ki a világba. Többnyire békés volt ez a szempár, csak akkor szórt mély, indigókék villámokat, ha valaki csúfnevén szólította. Olyankor nem volt tanácsos a közelében maradni.


Beszélték, hogy egykor az övé volt a környék egyik legnagyobb birtoka. A jókora terület egyik felén gyümölcs termett, a másikon szőlő, de néhány holdnyi erdő is tartozott hozzá. A Teleki utcában volt szép, négyszobás háza. Ott élt feleségével és három gyermekével, és onnan járt ki mindennap a szőlőbe, gyümölcsösbe, kiosztani és felügyelni a munkát. Amint érni kezdett a barack, a körte, a szilva, az alma, benépesült a domboldal. Zamatos gyümölcseit júliustól szeptember végéig külön bódéban árulta két szemrevaló menyecske a váradi nagypiacon. A fehér lécládákba szedett termés egy részét Ali Baba vasárnap délutánonként kocsira rakta, befogta elé két szép sárga lovát, s meg sem állt a „kincses városig”. Hétfő reggel a kelő nap már a kolozsvári piacon találta. Délig eladta a kocsinyi gyümölcsöt, s fordult is vissza, hogy még éjfél előtt hazaérjen a családjához.


Egészen a háború végéig tartott ez a nyugodt, békés lét. Akkor hirtelen minden megváltozott. Egy reggel két fekete autó állt meg a házuk előtt. Ballonkabátos, kalapos férfiak szálltak ki a kocsikból, s veszettül dörömbölni kezdtek a nagy zöld kapun. Nem sokáig időztek. Tíz perc múlva már jöttek is kifelé. Velük volt Ali Baba és családja is. Felberregtek az autók motorjai, s kékes füstfelhőt hagyva maguk után, elrobogtak. Senki sem tudta, hová, merre vitték a családot.
Néhány hónapig üresen állt a Teleki utcai ház, egyszer aztán híre ment a városban, hogy a tanácselnök nem tudta nézni, hogyan megy tönkre a gazdátlanul maradt szép porta, fogta magát, s családjával együtt beleköltözött.
Egy év múlva előkerült Ali Baba. Céltalanul lődörgött az utcákon, akik látták, alig ismertek rá. Sovány volt, rongyos és borostás. A Duna-deltából, a kényszermunka-táborból szökött meg – vélte tudni néhány bennfentes.
Gyorsan híre ment megérkezésének, még aznap el is kapták a szekusok. Este két géppisztolyos, egyenruhás pribék közrefogta, vonatra ültek vele és visszavitték a Duna-deltába. Átadták a táborparancsnoknak, s a lelkére kötötték, úgy vigyázzon rá, mint a tulajdon két szemére.


Hogyan csinálta, miként, senki sem tudta, tény, hogy két hét múlva Ali Baba megint Váradon volt. Újra lefülelték, visszavitték, de az öreg ismét túljárt őrzői eszén. Ezúttal öt nap elég volt neki a hazatéréshez. Néhányszor még elkapták, visszatoloncolták, végül megunták az örökös utazgatást, s többé nem bántották." 




"A magának való, különc öreg fittyet hányt a társadalom összes írott és íratlan szabályára. Elsősorban az olyan hiábavalóságokat mellőzte, mint az illem vagy a divat. Télen, nyáron karima nélküli nemezkalapot viselt, rongyos, zsíros zakót, folt hátán folt nadrágot, és kopott sarkú, örökké éhes bakancsokat. Anyám szerint hozzá képest a legkoldusabb koldus is divatficsúrnak számított." 



"Sokat töprengtem azon is, miként lehet, hogy az Ali Baba arcát borító borosta nagyjából mindig azonos hosszúságú, holott már rég a térdéig kellett volna érjen. Erre vonatkozóan egyedül a nálam egy évvel idősebb Gézának volt többé-kevésbé elfogadható magyarázata:
– Befelé növeszti, kisapám, és mindig lerágja a felesleget – világosított fel a nagyobb gyerek gúnyos fölényességével, valahányszor szóba került Ali Baba arcszőrzete.
– S mit kezd a lerágott szakállal, tán lenyeli? – faggattam tovább.
– A fenét… - méltatlankodott Géza. – Kiköpi, mint a kánya a megevett madarak tollát. De most már fejezd be a kérdezősködést, mert nyakon váglak… – zárta le a vitát. Aki valamelyest ismerte Gézát tudhatta, hogy a nyakonvágást általában olyankor helyezte kilátásba, mikor már végérvényesen kifogyott az érvekből." 




"Ali Baba tehát reggeltől estig a város utcáit rótta rozzant táblás kocsijával, vagy fuvar reményében valamelyik műszaki bolt közelében várakozott. Kocsiját – melynek négy kereke négyféle volt – évek múltán is ugyanaz a girhes ló és kopott szőrű szamár húzta. Az öreg naphosszat elüldögélt kocsija szélén, halkan dudorászott, vagy önmagával beszélgetett. Vásott kölykök voltunk, tanítás után ahelyett, hogy igyekeztünk volna haza, leckét tanulni, legalább egy óra hosszat csavarogtunk a városban. Ünnepnek számított, valahányszor megláttuk az öreg toprongyost. Előbb körülnéztünk, nincsenek-e ismerősök a közelben, a következő pillanatban már rá is zendítettünk: Ali Baba! Ali Baba! Az öreg nem káromkodott, nem szitkozódott. Fürgén lesirült bicegő kocsija pereméről, felkapott egy keze ügyébe eső követ vagy téglát, és utánunk hajította. Mi persze páni félelemmel, egymást fellökve menekültünk." 



"A következő esztendőben elkerültem otthonról. Többé nem láttam Ali Babát. Anyám mesélte, hogy évekkel később holtan találtak rá egy lakatlan ház pincéjében. Szakadt, zsíros zakója belső zsebében egy több millió lejes takarékkönyv lapult. A betétkönyvben pársoros, szakadozott szélű levél volt: „Unokák híján, a számlámon szereplő teljes összeget a 16. Februarie (ma Traian Lalescu) utcai gyermekmenhely kicsinyeire hagyom. Kérem, kizárólag élelemre, ruhára és játékokra fordítsák. Soraimat tekintsék végakaratomnak.”" 


"Az esetnek híre ment a városban. Hetekig beszéltek róla a kenyérért, tejért sorban állók. Idővel aztán – mint minden – ez is feledésbe merült. Ma már legfeljebb egy-két öreg emlékszik Ali Babára, s azok az időközben felnőtté lett hajdani árvák, akiknek másfél évtizeden át naponta hordta a kiflit, simogatást, jó szót, s akikre keservesen összekuporgatott pénzét hagyta halála után.
Nem azok a valódi szentek, akik bűn nélkül élik le az életüket, hanem, akik mások iránti odaadásukkal tűnnek ki embertársaik közül, akiket nem is mindig szeretnek. Mert a szentek se hibátlanok, elvégre ők is emberek voltak." 


A teljes írás elolvasható Szász András honlapján. 

U.I. 
Ossza meg a váradiakkal '

2019. március 11., hétfő

Ezredévi Emléktér 1900-1915 között

Ezredévi Emléktér,Korzó,ma Libertății tér 
 
1900.Ezredévi Emléktér,Korzó.1890 körül lett létrehozva a Dacia/Baross és Szent László/Kishid hidak között.Forrás : oradea-nagyvarad-grosswardein.ro 
 
1900.Ezredévi Emléktér,Korzó.Forrás : oradea-nagyvarad-grosswardein.ro 
 
1906.Ezredévi Emléktér,Korzó.Sétáló váradiak.Forrás : oradea-nagyvarad-grosswardein.ro 
 
 1910.Ezredévi Emléktér,Korzó.Sétáló váradiak.Forrás : oradea-nagyvarad-grosswardein.ro 
 
1911.Ezredévi Emléktér,Korzó.Sétáló és pihenő váradiak.Forrás : oradea-nagyvarad-grosswardein.ro 
 
1912.Ezredévi Emléktér,Korzó,háttérben a református templom.Forrás : oradea-nagyvarad-grosswardein.ro 
 
1915.Ezredévi Emléktér,Korzó.Forrás : oradea-nagyvarad-grosswardein.ro  

A gyalogos pontonhíd és a Körös-kotró hajó

Nagyon sok váradi még visszaemlékszik a Splaiul Crișanei-Szováta utcákat összekötő gyalogos ponton hidra.Mintegy húsz évig szolgálta ki a váradiakat 1981-2011-ig.Miért volt felépítve?A Széles utcai nagyon szép vashíd megrogyott,és lebontották.Az új Decebal hidat felépítették,de gyalogos pontonhíd maradt,2011-ben kezdték építeni a Szováta,ma I. Károly hidat.

Nagyon hasznos volt a Körös-kotró hajó,mert kitakarította a Sebes Körös medrét.Körülbelül 2000-ig működött.Miért nem létezik?Mert szétlopkodták.Nagyobbrészt az ócskavas lerakatban végezte,nagy hasznot hozva a tolvajoknak.Azóta a Körös medre nincs kitisztítva.Talán egyszer "felébred" a városvezetése,és lépéseket fog tenni a Körös meder kitakarítására ...

Nézze meg a fotókat a Oradea-Nagyvarad-Grosswardein honlapon 

 
A gyalogos ponton híd 2005-ben.Fotó : Ovi Pascu
 
A gyalogos ponton híd 2011-ben.Jobbra látható az új híd építésének az előkészülete.Fotó : Ovi Pascu 

 
Sebes Körösmedrét kotró hajó 1984-ben a Splaiul Crişanei és a Densuşianu híd között.Néhány év múlva néhányszor használták,majd elkezdték az alkatrészeit értékesíteni az ócskavas lerakatban.Fotó : Nagy István. 
 
Sebes Körös medrét kotró hajó 1984-ben.Fotó : Nagy István. 
 
Sebes Körös medrét kotró hajó,Draglina 1984-ben.Fotó : Nagy István. 
 
Sebes Körös medrét kotró hajó,Draglina 1984-ben.Fotó : Nagy István. 
 
Sebes Körös medrét kotró hajó,Draglina 1999-ben.Szinte a hajó váza maradt meg.Fotó : Ovi Pascu

Forrás : oradea-nagyvarad-grosswardein.ro

2019. január 29., kedd

Fényképek Lojanek János (1814-1877) műhelyéből


Fő utca 14. - Apáca utca 4., Lojanek János fényképészeti műterme. Fortepan. Forrás : hu.wikipedia.org

Orendt Mihály Bihar - kutató Lojanek János nagyváradi fényképészt mutatja be PDF formátumban. Külön érdeme, hogy retusálta a fotókat!

Ezt írja : "Lojanek János nagyváradi fényképésznek Nagyváradon állandó műhelye volt a Bémer-tér közelében, a Fő-
utcza 12 szám alatt. Számos alkalommal viszont felcsapott vándorfényképésznek is és vásárokban, valamint 
egyéb fontos rendezvényeken jelent meg masinériájával, hogy megörökítse a kor árnyait."

A gyászhírben ezt olvashatjuk :

"Özv. Schwarda Eduárdné és fia Ödön tudatja a rokonokkal és az ismerősökkel, hogy Lojanek János 
nagyváradi fényképész 1877. május 15-én 63-ik életévében elhalálozott. Nagyvárad híres fényképészét 
egész nagyvárad gyászolta, hisz nem volt család, akinek ne lógott volna házának falán egy-egy Lojanek János 
nevével fémjelzett fénykép. Béke poraira."

Sok alkotása közül az egyik leghíresebb a Blaha Lujzáról készült
Szereplők: Blaha Lujza; Felvétel ideje: 1860-as évek vége; Technika: Matt celloidin. Szerző Lojanek János. Forrás : europeana.eu 
Gerlaky Hermin mint Kukorica Jancsi Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékában / fényképész Lojanek János.1905 
Forrás : keptar.oszk.hu 

Fotók





















Forrás : flickr.com