Felhívás

Régi Várad blog "Fotók,képeslapok a régi Váradról" Facebook album fotóit használja fel forrás megjelöléssel.Írja meg véleményét a facebook.com-ra,vagy az egyvaradi@gmail.com -ra !
Sok román ajkú váradi szeretné olvasni a szöveget az anyanyelvén,mely részben elérhetővé válik' '

Köszönet mindenkinek '


2017. szeptember 11., hétfő

Nagyváradi zsidó zsinagógák,paloták és épületek

Nagyvárad szépségeihez hozzátartoznak a zsinagógák,a paloták és az épületek,melyeket zsidók építettek.Egykor a zsidók Nagyvárad lakosságának több mint 26%-át alkották.A Tikvah vagy Remény Egyesület honlapján található egy összefoglaló a zsinagógákról,palotákról és épületekről.


Nagyváradi zsinagógák

A II. világháború illetve az 1944. évi borzalmas események előtt, a nagyváradi zsidóság igényeit kielegítendő, a város számos zsinagógával rendelkezett. Honlapunkon ezen zsinagógák pillanatnyi állapotát mutatjuk be. A nagyváradi Helyi Tanács és a Zsidó Közösség fáradozásának és erejének köszönhetően, él a remény, hogy ezen épületek – felújításukat követően – egy szebb jövőt érnek meg.
A Kulturális és Nemzeti Örökségvédelmi Minisztérium felelőssége a kulturális és történelmi jelentőséggel bíró épületek megóvása. Ezen Romániában fellelhető épületekről a Minisztérium egy megtekinthető naplóval, listával rendelkezik. Nagyvárad hozzávetőlegesen 130 bejegyzéssel bír ezen listán, amibe a két fő nagyváradi zsinagóga is megtalálható.

 Neológ zsinagóga


A nagyváradi Neológ Zsinagóga 1878-ban épült fel. Több mint ezer személy feletti a befogadóképessége, nagyméretű orgonával rendelkezik. A keleties mór elemekkel díszített épületet a nagyváradiak mint Cion Templomot ismerik, amelyet Dr. Kecskeméti Lipót főrabbi nevével társítanak. Impozáns kupolája a Sebes Körösben tükröződik, a váradi városközpont egyik legismertebb emlékműve.
Tervezője Busch Dávid, építője id. Rimanóczy Kálmán volt. Freskóit Horovitz Mór festette.
Napjainkban a zsinagóga kihasználatlanul áll, állapotát tekintve – főjavításra szorul. Elviekben, a nagyváradi Helyi Tanács jóváhagyott néhány elképzelést a zsinagóga használatát illetően, ezek: koncert terem, konferencia terem, turisztikai információs központ.

Ortodox zsinagóga

1890-ben neo-mór stílusban épült fel a Nagy Zsinagóga, tervezője Bach Nándor, kivitelezője Knapp Ferenc építőmester. A zsinagóga 1050 személy befogadására alkalmas – 600 férfi a földszinten és 450 nő az erkélyen. Napjainkban felújítás alatt áll, az utóbbi években néhány különleges alkalom erelyéig használták.
A Zsidó Közösségi Központ területén áll a Kis Zsinagóga, amelyet 1908-ban építettek fel Incze Lajos kivitelezésével. Mint Sas Chevra zsinagóga néven ismeretes, a mindennapi összejöveteleknek, imádkozásnak biztosít helyet, míg a Nagy Zsinagóga restaurálás alatt áll.

Elhanyagolt állapotban, zöldséges raktárként működik a Teleki (Primariei) utcai zsinagóga.
Teleki synagogue

Vannak elképzelések az épület felújítására és funkcionálására vonatkozóan: zsidó múzeumnak és kutató központnak adna helyet. A terveket Cristian Pușcaș építész készítette a nagyváradi egyetem egyetemista csoportjának segítségével. A nagyváradi Zsidó Közösség és a Körösvidéki Múzeum közös projetje ez. Reménykednek európai segítségben is.
A mesterembereké a Poale Cedek zsinagóga (fenti kép), amely Fuchs Benjamin rabbi kezdeményezésére épült az 1910-es évek körül. Évekig műhelyként használták, ma elhagyatott.

 Viznitz zsinagóga

Ezt a zsinagógát a viznitzi hasidikus ágból származó Sr. Jisrael Hager rabbi egyik támogatója építette, aki – üldözés miatt – 1915-ben menekült Nagyváradra követőivel. A rabbi, 70 követőjével való érkezése előtt, Bukovinában élt. A tartományt megszálló oroszokkal sikerült megállapodniuk egy rendezett távozásról.
1944-ben, a zsinagógát kórházként használták a váradi gettóban. Később, műhelyt alakítottak ki belőle, napjainkban több, kisebb kereskedelmi helysiégnek ad helyet.
Zsinagógák felújítása
A három zsinagóga felújításának jelenlegi állásáról – Mihai Viteazul utcai nagy ortodox, az Independentei utcai Cion neológ és a Primariei utcai ortodox –látható alább egy videoklip, ennek hozzájárulását megköszönve: a TVR Cluj stábjának, Andreea Ghitanak, Koppelman Félixnek és Seidler Andrásnak.


Zsidó paloták Nagyváradon
Néhány különlegesebbet a nagyváradi épületek sorából, zsidó tervezett, épített vagy anyagilag támogatott. Sokat a legdíszebbek közül „paloták”-nak nevezünk.

 Fekete Sas palota





1905-ben versenyt írtak ki egy új Fekete Sas palota tervezésére. A nyertesek zsidó származású építészek voltak: Komor Marcell és Jakab Dezső. Az épületet két zsidó ügyvéd támogatta anyagilag, ők Dr. Kurländer Ede és Dr. Adorján Emil voltak. Az új Fekete Sas a régi, hasonnevű fogadó és a Zöldfa fogadó helyén épült fel.
A palota egyik jelegzetessége, az a színes ólmozott ablaküveg, amely egy fekete sast ábrázol, ennek készítője a helyi Neumann Károly volt.
 Ullmann palota




A palotát 1913-ban fejezték be. Azon kevés nagyváradi világi épületek egyike, amelyen világosan felismerhető a zsidó valláshoz való tartozás. Homlakzatának dísze egy Menorah, oldalán Júdás oroszlánjaival. Ez, a bécsi Művészeti Egyetem professzorának – Breitnernek – a műve, elkészítése a dél-nyugat magyarországi Zsolnay cég munkáját dícséri.
Az Ullmann család az 1860-as években ide érkezett első családok egyike. Ullmann Izidor kulcsszerepet játszott a nagyváradi Kereskedelmi és Iparkamara megalapításában, ahogyan a zsidó Ortodox iskola létrejöttében is.
Ullamnn Sándor, Izidor fia, alkalmazta Löbl Ferenc (1882 decenberében Nagyváradon született) építészt, hogy tervezze meg a palotát. A Löbl Ferenc által tervezett épületek többsége Bécs nevezetességei közé tartoznak. Más osztrák zsidókhoz hasonlóan, őt is 1942-ben deportálták egy Kelet-Lengyelország-i koncentrációs táborba, ahonnan soha nem tért vissza. Nagyváradi öröksége azon szecessziós épület, amely, építésekor, a város központi piaca fölé emelkedett.

 Moskovits palota


A Moskovits palota két szakaszban épült fel 1910-1911 között. A Moskovits család rendelésére épült, akik zsidó vállalkozók voltak a malom- és élelmiszeripar területén. A korszak két neves szecesszionista építészét – a Vágó testvéreket –kérték fel a munkára. Munkájuk nyomát viseli az épület újszerű homlokzata és egyedi kivitelezése.
Az épület belső udvarral rendelkezik, a földszinten üzletek, három emeleten lakások találhatóak. Napjainkban, jelentős felújítások előtt állnak a Vágó testvérek által használt egyedi motívumok.

 Moskovits Miksa palota


A palotát Moskovits Miksa zsidó mérnök rendelte saját használatra. 1904-1905 között épült. Úgy tartják, ez volt az első nagyváradi épület, amely vasbetonból készült a budapesti Zielinszky Szilárd tervei alapján. A palota nagyon gazdag madár, fa és virág mintájú díszítésekkel.

 Stern palota


1904-1905-ben épült a Stern palota, Komor Marcell és Jakab Dezső építészek felügyelete mellett. Lechneri stílust követ és két belső udvara van. Díszítőelemei közé soroljuk a természeti és népművészeti megjelenítéseket. Kovácsoltvas díszítéssel találkozunk úgy a belső udvaron, mint az ajtók megmunkálásánál.

 Sonnenfeld palota


A Sonnenfeld palota zsidó megrendelője és tulajdonosa (Sonnenfeld Adolf), Nagyvárad legnagyobb nyomdájának birtokosa. A palotát 1911-1912 között építették. Sonnenfeld Adolf rendelte meg az első szecessziós épület megépítését Nagyváradon.
A nyomda a belső udvarban volt.
A palota építője Spiegel Frigyes volt, az Art Noveau jelentős zsidó újítója, aki kezdetben Budapesten dolgozott; 1919-1923 között Nagyváradon élt és tevékenykedett.
Más említésre méltó zsidó vonatkozású épületek

 Darvas ház






A Darvas ház a nagyváradi szecessziós építészet egyik legeredetibb lakóépülete. A Vágó testvérek (László és József) által tervezett második villa Nagyváradon. Darvas Imre – nagyváradi faipari vállalkozó – megrendelésére készült az épület, amit 1909-1910-re kivitelezett Sztarill Ferenc.
Az épület hátsó része (a második kép) a Sebes Körösre tekint.
A bejárat előterében a fenti emléktábla található.

 Csendőr iskola





1911-1913 között épült. A Csendőr iskola Vágó József által tervezett utolsó épület. Harmonikus és nagyon hivatali aspectussal rendelkezve, több épületet foglal magába. Napjainkban, a Nagyváradi egyetem épületének része.

 Goldstein Salamon épület






A Goldstein Salamon épület építésze Sztarill Ferenc volt, 1910-ben épült. Sztarill más munkáihoz hasonlóan, az épület minimálisan díszített. Egységességét trapéz alakja és támpilléres tornya adja.
A Nagyváradon található egyetlen bejárati ajtó, amelyben ott a Dávid csillag.

 Adorján ház I


Az I. Adorján ház a tulajdonos első rendelése. Zsidó vállakozó volt, értelmiségi és ügyvéd. Megnevezte két fiatal barátját, Komor Marcellt és Jakab Dezsőt, hogy legyenek a ház építészei. Az épület kevéssel 1900 után lett kész, a nagyváradi épületek egyik legszebbjeként és legdíszítettjeként tartjuk számon.

Adorján ház II


A II. Adorján ház volt a a tulajdonos második rendelése. Szimmetrikus, három erkélyes, gazdagon ékesített homlokzata megmunkált kovácsoltvas virág és növényi mintákkal ellátott. A II. Adorján ház 1904-1905 között épült, kivitelezője Sztarill Ferenc, tervezője Jakab Dezső és Komor Marcell.

Park Hotel

A hotel több épületből áll, mi a fő épületet mutatjuk be. A hotelt 1915 márciusában a Veiszlovits testvérek (Emil és Gyula) nyitották meg a nagyközönség számára.




A nagyváradi Tikvah Egyesület érdekelt, és örömmel elfogad minden hozzájárulást – pl. szakértői véleményt – a website ezen témájú fejlesztéséhez a helyi hozzáértőktől. Mircea Pașca történész, a nagyváradi építészet egyik elismert szakértője. Engedélyével, könyveiből idézünk a zsidó építészekről és építőkről."
Forrás : tikvah.ro

Jubiláló nagyváradi szecessziós épületek

 
"A XX. század első és részben második évtizedében Nagyváradon aránylag sok szecessziós stílusú bérpalotát és házat emeltek. Közülük néhány, például id. Rimanóczy Kálmán Fő utcai palotája, a Stern- és a Moskovits-palota, az Adorján II.-ház és a Vágó-ház ebben az évben ünnepli építésének 110. évfordulóját." - írja Péter I. Zoltán helytörténész a Várad folyóiratban.Teljes cikk:

"Szecessziós stílusban elsőként 1899-ben a Nagysándor József (ma Aurel Lazăr) utca 7. szám alatt a Sonnenfeld-házat építették Spiegel Frigyes terve alapján. Nagyvárad szecessziós építészetében jelentős szerep jutott a sajátos magyar nemzeti vonásokat tükröző ingatlanoknak. E nemzeti törekvés legkiemelkedőbb egyénisége Lechner Ödön volt. Nagyváradon ezt az irányzatot leginkább az ő tanítványai, egykori munkatársai képviselték.
Közvetlen lechneri befolyás érezhető például a Komor Marcell és Jakab Dezső által tervezett, Fő utca 10. és 10/A szám alatti Stern-palotán (1905). A lechneri szecesszió jegyében a Komor–Jakab építészpáros bizonyíthatóan öt ingatlant tervezett Váradon. A már említett Stern-palotán kívül a Színház (ma Patrioţilor) utcában levő Adorján-házakat, a 6. szám alatti, úgynevezett Adorján I.- (1903), illetve a 4. szám alatti Adorján II.-házat (1905). Ez utóbbi is ebben az évben lett 110 éves. Úgyszintén az ő alkotásuk a Dudek sikátor (ma Duiliu Zamfirescu utca) 3. szám alatt az egykori Ipar- és Kereskedelmi Kamara székháza (1907). A legjelentősebb általuk tervezett váradi ingatlan a Szent László (ma Unirii) téri Fekete Sas palota (1908), amely nemcsak monumentalitásával tűnik ki, hanem korszerű funkcionális és szerkezeti megoldásaival is, amelyek függetlenek az alkalmazott ornamentikától.
A lechneri irányzatot példázza a Jámbor Lajos és Bálint Zoltán által tervezett, Kossuth (ma Independenţei) utca 11–13. szám alatti Füchsl-palota (1903). A szecesszió lechneri vonulatához sorolható némileg Mende Valérnak a Beöthy Ödön (ma Iuliu Maniu) utca 44. szám alatti alkotása, a Fodor-ház (1911), illetve a Kossuth utca 7. szám alatti egykori Breider-ház (1909), ezt jó néhány évtizede lebontották. Egy másik, lechneri hatást mutató ingatlan is található a Kossuth utcában, a 3. szám alatt, az egykori Bihar Megyei Takarékpénztár kétemeletes épülete. 1871-ben építették, de 1910-ben homlokzatát sgraffitószerű motívumokkal látták el Mende Valér elképzelése szerint.
Sztarill Ferenc is képviselteti magát Nagyváradon magyaros stílusú ingatlanokkal. Ő tervezte a Bémer (ma Ferdinand) tér és a Mészáros (ma Grigorescu) utca sarkán 1907-ben emelt Poynár-házat, de a legjelentősebb általa tervezett váradi ingatlan a maga számára épített Sztarill-ház (1902, bővítése 1906-ban) a Bémer tér színházhoz legközelebbi sarkán (az egykori Emke kávéház). Ennél a szecessziós stílust főleg az ablakoknál gotizáló elemekkel keverte, ezáltal sajátos hangulatú homlokzatot nyert. Lechner szellemében készült az egykori Deutsch K. I. üvegáruház is valamikor 1906–1909 között. Vélhetően szintén Sztarill tervezte.
A magyaros szecesszió vonásait tükrözi a Keztyüs János által a Nagyszebeni Földhitelintézetnek épített bérház az Úri (ma Ciorogariu) utca 23. szám alatt (1908); homlokzatát 2004-ben renoválták.
A Fő utca nagyállomás felőli végén, a 75. szám alatt található Darvassy-palota tömegformálása, külső építészeti elemei alapján a Fekete Sas palota főhomlokzatával mutat rokonságot, de annál egyszerűbb kivitelben; Tarr György alkotása.
A lechneri szecesszióhoz sorolható néhány ismeretlen építész alkotása is. Ilyen a Kert (ma Avram Iancu) utca és a Vámház (ma Sucevei) utca sarkán levő Bleyer-ház (1911), ezt 2010 óta védőháló borítja. Számunkra eddig ismeretlen építész munkája a Freinfeld-ház (1911) a Beöthy Ödön utca 15. szám alatt, illetve a városi strand felé vezető sétány 14. száma alatti villaszerű ingatlan. Utóbbit Sztarill Ferenc építette, de tervezője és építési éve ismeretlen. Külső megjelenítésében némileg az előbbiekhez sorolható az Ügyvédi Kamara ifj. Rimanóczy Kálmán által tervezett épülete is (1909) a Ritoók Zsigmond (ma Enescu) utca 1. szám alatt.
Egyértelműen a lechneri hatást lehet felfedezni a Vágó fivérek Kapucinus (ma Traian Moşoiu) utca 14. szám alatti, a szakirodalomban Vágó-házként ismert ingatlanán (1905). Vágó Lászlótól és Vágó Józseftől nem volt idegen a bécsi szecessziónak az Otto Wagner nevével fémjelzett válfaja sem. Wagner kőburkolatainak az épület teljes felületét borító, dekoratív kiosztású és felerősítésű hasonmásait megtaláljuk a Vágó testvérek 1910 körül emelt épületein. Ide sorolható a Szent László téri Moskovits-palota (1910–1911), de leginkább a Rimanóczy (ma Iosif Vulcan) utca 11. szám alatti Darvas–La Roche-ház (1910–1912). Vágó József a negyedik váradi alkotásának tervét immár egyedül készítette el. Ez volt a Rulikowski (ma Universităţii) út 5. szám alatti egykori csendőriskola (1913).
A bécsi szecesszióhoz, de már kevésbé az Otto Wagner nevéhez kötődő vonulatához sorolható a Nagyvásár tér (December 1. park) 9. szám alatti Ullmann-palota (1913), amely Löbl Ferenc egyetlen nagyváradi alkotása.
Jelen volt Nagyvárad építészetében a szecessziónak a német jugendstil változata is, amely korántsem volt egységes stílus. Az új elemek mellett meghatározó szerepet kapott a historizmus, a korai expresszionizmus is. Ifj. Rimanóczy Kálmán e stílust alkalmazta a Fő utca 12. szám alatti Apolló-palotánál (1914), míg a vele szemben levő Moskovits-palota (1905) a müncheni irányzatot, a lilienstilt tükrözi. Úgyszintén szecessziós stílusban alkotta meg ifj. Rimanóczy Kálmán a Nagyváradi Központi Takarékpénztár Bémer téri épületét (1907), ezt 1911-ben az udvar felé kibővítették.
A jugendstil irányzat invenciózus, angol, sőt erdélyi – székely és szász – tapasztalatokkal gazdagított, szabadabb interpretálású változatát példázza Mende Valér számos épülete. Egyes nagyváradi épületeire is jellemző többé-kevésbé az, hogy meredek hajlású, gazdag hatású tetőzeteket készített, a lehetőséghez képest bőségesen alkalmazott faszerkezetet, a látható részeket faragással megdolgozva. A külső falfelületek egyszerű anyagokból képzettek, díszítésükre legfeljebb majolikát vagy sgraffitót használt, azt is nagyon szerény mértékben. A sík felületek díszítése helyett inkább a résztömegek gazdagítására törekedett. Az előbbieket leginkább a Pavel utca 8. szám alatti Ertler-ház (1910) példázza, de bizonyos értelemben ide sorolható az úgyszintén általa tervezett Nemes-ház (1909) a Dudek sikátor 10. szám alatt. Hasonló jegyek figyelhetők meg az egykori Nagyváradi Agrár Takarékpénztár Rimanóczy utca 7. szám alatt álló székházán is (1910). Ennek szomszédját, a 9. szám alatt található Balázsovits-házat (1911) már Sztarill Ferenc tervezte."
Forrás : biharmegye.ro

Tavaszi Hajnal : Nyomdász hírlaptulajdonosok, hírlapíró nyomdatulajdonosok

"A 19. század második felében sorra alakultak a váradi nyomdák vagy sokszorosító műhelyek. Kezdetben a nyomdaalapítást a vidéki pártsajtó generálta, „ezek a vidéki lapok, az 1870-es években, az ellenzéki politikai pártok szócsövei voltak. A pártok által támogatott helyi lapok példányszáma megközelítette az ezret, a közigazgatás által szubvencionáltaké az 5-6000 példányt. A periódus legjelentősebb vidéki lapjai Nagyváradon, Debrecenben, Kolozsváron, Szegeden és Aradon jelentek meg. Nagyvárad és Szeged sajtóélete a vidéki városok eltérő példája. Budapestről tekintve úgy tűnt, hogy Nagyváradon virágzott legjobban a vidéki sajtóélet, holott sem a lapok száma, sem a példányszámuk nem mutatott kiugró teljesítményt. Váradon az irodalmi közélet élénksége, a pályázatok országos jelentőségű írókat, irodalmárokat vonzottak a városba, a sajtó és irodalom több jeles képviselője itt kezdte pályafutását. A 20. század elején A Holnap antológia és a holnapos mozgalom különleges színben tüntette fel a várost. Az országos irodalmi megújulásban a hírlapok Budapest számára neveltek ki utánpótlást." - írja Tavaszi Hajnal a Várad folyóiratban.Teljes cikk :

"A vidéki sajtónak meg kellett küzdenie a fővárosi sajtóval, esetenként országos lapokkal kívánt versenyezni, és nem figyelt a saját olvasóközönségére”1, ezért gyakori a bukás. Az új befektetők viszont nemcsak figyeltek a vidéki olvasók sajátos igényeire (1898, Fehér Dezső), hanem tudatosan formálták is a közízlést.
 
Az egyik első nagyváradi újságkiadó és nyomdavállalkozást Hügel Ottó hozta létre, (1861), őt a nagyváradi hírlapírás egyik úttörőjének is tekinthetjük. Hügel győri polgárcsaládban született, 1833-ban került Pestre, hogy tanulmányait folytassa. A forradalom és szabadságharc idején beállt honvédnek, 1848-ban Damjanich honvéd tábornok hadtestének lovas ütegébe osztották be, részt vett a szolnoki csatában. Lányi Győző honvéd tüzér őrnagy nehézütegével érkezett Aradra, majd Temesvárra, ott gr. Vécsey Károly táborába vezényelték, s mint irányzó tűzmester részt vett a temesvári vár ostromában. A csata után hadtestével Lugos érintésével Nagyváradra vonult, ott letették a fegyvert, és Szegedre, majd Bécsbe utazott családjához. Bátyjának bécsi könyvüzlete találkozóhelye volt a magyar politikai és irodalmi kitűnőségeknek, velük megismerkedhetett, és alkalma nyílt foglalkozni a hírlapirodalommal.
Hügel 1861-ben költözött Nagyváradra, átvette Moll Gusztáv 1858-ban alapított kőrajznyomdájának vezetését, majd 2200 forintért megvásárolta a nyomdát, és még abban az évben feleségül vette Janky Antóniát. Ebből a házasságából hat gyermeke született. 1862-ben könyv-, mű- és zenemű-kereskedés és kölcsönkönyvtár felállításához kért engedélyt a hatóságoktól. Kérését elutasították, de ez nem tántorította el elhatározásától, s megvásárolta Demjén József könyv- és papírkereskedését, 1200 forintért. A következő évben könyvkötői iparűzésre is megkapta az engedélyt. 1868-ban könyvnyomdát alapított, és Nagyváradi Lapok néven hírlapkiadásba kezdett, nem sok sikerrel. 1870-ben megindította a Nagyvárad című vegyes tartalmú napilapot; ez 1879-től a szabadelvű párt hivatalos közlönyévé vált. 1883-ban újranősült, Bécsből hozta feleségét, Vogler Eugeniát, házasságukból két gyermekük született. A Nagyváradot 1890-ben bekövetkezett haláláig vezette. Nyomda- és kiadóhivatalának telephelye az akkori Úri (ma Roman Ciorogariu) utca 15. szám alatt volt, a postahivatal közelében. Hügel könyvkereskedése a Fő (Republicii) utca 14. szám alatti Karguly-házban működött 1899-ig.
 
Az aradi származású Láng József a Hügel-féle vállalkozást 1890-ben vásárolta meg, 6500 forintért. Láng 1874-től Aradon Gyulai István nyomdájában tanulta ki a nyomdászmesterséget. 1879-től a pesti könyvnyomda részvénytársaságnál nyert alkalmazást, innen került Wilkens Gyula nyomdájába, majd a Franklin Társulatnál volt szedő. 1882-ben Budapesten a magyar nyomdászklub titkárává választották7. A Pallas nyomda megalakulásakor korrektorként helyezkedett el, ebben a minőségében működött 1890-ig, amikor Nagyváradon megvásárolta a Hügel-féle nyomdát. Induláskor 14 személyt foglalkoztatott, 109 Ft hetibérrel8. 1902-ben, mint az egyik legtekintélyesebb nagyváradi nyomda tulajdonosa, 34 személyt alkalmazott, 250 Ft heti fizetéssel. A nyomda tevékenységének egyik mutatója, a papírfogyasztás arra utal, hogy vállalkozása bővült: 1890-ben a papírfogyasztásának értéke 3380 Ft volt, 1902-ben 11 450 Ft-ra emelkedett. Ezt a prosperálást tükrözi a lapelőfizetők számának gyarapodása is: 1890-ben a lapot 186 előfizetővel vette át, néhány évvel később az előfizetők száma 1400-ra emelkedett.
Láng Józsefet tekinthetjük az első nagyváradi mesterszedők egyikének. A nyomdászszakmában jól eligazodott, kapcsolatrendszerét kitűnően kamatoztatta, így 1891-ben részt vett a vidéki nyomdatulajdonosok Szegeden tartott országos gyűlésén és 1898-ban a hírlapkiadók országos szövetségének megalakulásakor is jelen volt. Szakmailag elismert lehetett, mert az országos lapkiadók kongresszusa alelnökének és a megalakult szövetség választmányi tagjává választották. 1893-tól a Nagyváradi Betegsegélyző Pénztár elnöke, később a Szigligeti Irodalmi Társaság pénztárnoka. 1898-ban nyomdája mellett könyv- és papírkereskedést is nyitott, fenntartva a Nagyvárad című hírlapot. 1892-től Láng nyomda és társa11 néven közkereseti társaság formájában működtette cégét. A közkereseti társaság tagjai között tulajdonjoggal bírt Lévay József nyomdász és Kálmán József ügyvéd. 1894-től a cég Lévay és társa cégként működött tovább. Dr. Kálmán József jó nevű nagyváradi ügyvéd, városatya befektetője és társtulajdonosa volt a Léderer és Kálmán-féle szeszgyárnak, lánytestvére a gyár egyik tulajdonosának, Léderer Dávidnak volt a felesége. 1893-ban Kálmán József életét vesztette egy dr. Örley György tartalékos huszárhadnaggyal vívott lovagias párbajban. A duellumot egy újságcikk váltotta ki, melyet a Szabadságban Ujlaky Antal közölt, Aporkai Eszter színésznő játékát bírálva. Akkoriban az ilyen skandalumok országszerte gyakoriak voltak. Ennek a nagyváradi afférnak halálos kimenetele lett. Dr. Kálmán Józsefet a sajtó hősi halottjaként a nagyváradi polgárok ezres tömege kísérte utolsó útjára, gyászbeszédet és egyben vádbeszédet az ifjú Kecskeméti Lipót neológ főrabbi mondott.
 
1894-ben Láng újabb nyomdavállalatot alapított, ezúttal egyéni, a hírlapkiadó mellett működtetett céget hozott létre.
Láng József neve a Nagyvárad napilap alapítójaként vált ismertté, az újságnak hosszú évekig kiadója és szerkesztője volt. Övé volt a nyomda és egy terebélyes ház is az Úri (Ciorogariu) utcában. A versenyképesség megőrzéséért Láng József 1893-ban lapjához szerződtette Szegedről Sas Ede hírlapírót, aki 1889-től a Szegedi Napló, később az aradi Alföld belső munkatársa volt. Sast a szintén Szegeden debütált Iványi Ödön szerkesztő helyére szerződtette.
 
Akkoriban a lapcsinálás reggel öt óráig is eltartott, ezért a kiadó mellett működő nyomda egyik fontos befektetése volt a lapelőállításnak. A hírek, cikkek folyamatosan kerültek a szedők asztalára. Azok a nagyváradi közéleti események, amelyek éjfél utánig is eltartottak, a következő napon hírként szerepeltek a lapokban. Táncvigalom, társas összejövetel, tűz, vízár, verekedés, betörés, gyilkosság, hajnali órákig tartó törvényszéki tárgyalás megírva, kiszedve, kinyomtatva másnap reggel az olvasó reggelije mellé voltak tálalva.
 
1893-tól a Nagyváradot Sas Ede szerkesztette, 1895-ben Budapestre távozott, majd 1898-ban visszatért a laphoz. 1901-ben Láng kénytelen volt eladni az Úri utcai kiadóját és lakóházát Sas Edének, aki gyönyörű szép feleséget hozott Szegedről16. A lap fennmaradásáért 1901-ben Sas kénytelen volt újabb vállalkozást kezdeményezni, megalapítva a Nagyvárad Hirlapkiadó Rt-t17 (Úri utca 2). A részvényesek között jól szituált nagyváradi polgárokat találunk: Gyémánt Jenő és Kurländer Ede ügyvédeket, a nagybefektetők közül Ulmann Sándor nagykereskedőt. A részvénytársaságot 25 év időtartamra alapították. A részvényesek, akik a város intelligenciájának élvonalbeli tagjai voltak, garanciát jelentettek a lapkiadói tevékenység folytatására.
 
A visszaemlékezők piros arcú, szép szál fiatalembernek írták le Láng Józsefet. A kiadó eladása után az 1894-es alapítású nyomdát megtartotta, s mellette különböző vállalkozásokba kezdett. Helfy Lászlóval szövetkezve ponyva- és zsákkölcsönzőt működtetett, de 1907-től a vidéken megalapított kisbankok részvényeseként is feltűnik a neve. Újabb nyomdáját, melyet a Széchenyi tér (parcul Traian) 1. szám alatt rendezte be, többször is bérbe adta vagy betéti társaságként működtette. Bérlői közül ismert Khon Aranka és Bürger .
 
1920-ban a Széchenyi tér 1. szám alatt működött a Kosmos nyomda, Szegáll Sámuel vezetésével, itt nyomtatták a Buletinul comunal (Községi Közlöny) és a Buletinul Legi-decrete (Törvények és határozatok Közlönye) kiadványokat. A nyomda a háború után, 1946-ban még működött.
 
Sas Ede, a Nagyvárad új tulajdonosa alacsony, madárcsontú emberke volt, mindkét lábára sánta, átlátszó keskeny arcán fekete kecskeszakáll. Élénk volt, ötletes, hangos, a munkában fáradhatatlan. 1899-ben a lapcsinálás sok esetben nehezítette a nyomdászok munkáját. Gyakran világos reggel volt, amikor a szegény kerékhajtó hozzáfogott keserves munkájához, hogy a kézi erőre berendezett sajtó óriás kerekét pár ezerszer megforgassa. A villamos motor álom volt még Nagyváradon, amikor Sas Ede modern nyomdaműhelyt rendezett be. 1907-ben az Úri utcában, az egykori Nadányi-féle ház helyén díszes palotát emelt a Nagyváradnak. 1908-ban létrehozta a Nagyvárad Könyvnyomda és Újságvállalatot. 1910-ben két linotyp nyomdagéppel bővítette a nyomdai felszerelést. Az újságházban együtt volt a kiadóhivatal, a szerkesztőség és a nyomda. Az utóbbi főnöke Maksa Andor volt, aki kiváló szakértelemmel vezette a nyomdai munkát, több évtizedes tapasztalattal rendelkezett. A kiadóhivatalt Gárdos Berta és Gáthy Sándor vezette mintegy húsz esztendőn keresztül.
 
Sas Ede író, alkotó ember volt, helyi irodalomszervezői tevékenységét a nagyváradi Szigligeti Társaság keretében fejtette ki; 1916-tól főtitkára, majd elnöke volt a társaságnak. Termékeny író, s publikációi igen változatosak: írt verset, prózát, publicisztikát és színművet. Nevéhez önálló kötet fűződik, köztük számos ifjúsági irodalmi mű, mint a Tányértalpú koma sorozata, vagy kiválóan megírt kutyahistóriája, a Rin-Tin-Tin. Ebből számos filmfeldolgozás készült, és sokan nem is sejtik, hogy az alapmű magyar nyelven íródott. Forgatókönyveiről is kevés szó esik, méltatlanul feledésbe ment filmszcenarista tevékenysége, bár a magyar némafilmgyártás egyik úttörőjét tisztelhetjük benne. Először Kolozsváron, Janovics Jenő erdélyi filmvállalkozó Corvin filmgyárának írt forgatókönyveket. 1916-tól már ismert forgatókönyvíró, 1917-ben nagy sikert aratott a Méltóságos asszony filmszcenáriumával. 1918-tól fokozatosan a fővárosba helyezte át működését, az Uher Filmgyár Rt. művészeti vezetését látta el, filmszcenáriumokat írt és dramaturgiai feladatokat látott el a filmgyárban. Legnevezetesebb adaptációja az Eötvös József báró költeményéből készült némafilm, A megfagyott gyermek (1921), s közismertté vált Petőfivel kapcsolatos két filmje is: a Bolond Istók (1921) és a Hevesi Sándorral készített némafilm (1921), mely Petőfi életútját idézte fel. 1922-től 1928-ban bekövetkezett haláláig a Pesti Hírlap munkatársa volt. A Nagyvárad hírlapot és a Nagyvárad nyomda és Újságvállalat részvényeit Sonnenfeld Adolf, a nagyváradi nyomdaipar vezető képviselője vásárolta meg 1918-ban. 1919-ben még részt vett a Nagyváradi Ady Társaság alapításában.
 
Fehér Dezső 1894-ben lépett Láng József kiadójába újságírónak, majd Kálmán József halála után felelős szerkesztője lett a lapnak. Újságírói pályáját 1887-ben Budapesten kezdte, ahol különböző napilapok és élclapok munkatársa volt (Ország Világ, Pesti Napló, Pesti Hírlap). Baráti szálak fűzték a Bolond Istók élclap szerkesztőjéhez, Bertók Lászlóhoz. Fehér a budapesti zsidó tanítóképzőben végezte tanulmányait, és Gábel Jakab nagyváradi iskolaigazgató meghívására érkezett a városba az 1893–94-es tanévben (Fächer Dezső néven szerepel az iskolai értesítőben), az ortodox izraelita hitközség polgári és elemi fiúiskolájába francia nyelvet tanítani. A Nagyvárad külső munkatárasaként, Alba néven közölte cikkeit, aztán saját élclap indításával kísérletezett Darázs címmel, nem sok sikerrel (1892–1893). Ezekben az években családot alapított, feleségül vette Breitner József bankár Janka nevű lányát, aki a nagyváradi társadalmi élet élénk személyisége volt. Fehérné, a művelt, irodalom és művészetek iránt érdeklődő asszony szerepet játszott Ady Endre és Brüll Adél legendás nagyváradi kapcsolatának létrejöttében. Fehér 1898-tól kivált a Nagyvárad szerkesztőségéből és a Nagyváradi Napló kiadásával megteremtette saját hírlapbirodalmát.
 
Mellette dolgozott segédszerkesztőként több mint két évig Ady Endre, s közírói fejlődésére jelentős befolyást gyakorolt Fehér. Szerkesztésében a lap a vidéki magyar hírlapírás élvonalába került, és haladó, ellenzéki álláspontot képviselt megszűnéséig. Fehér Dezső cselekvően részt vett Nagyvárad szellemi életében, alapító tagja a Szigligeti Társaságnak, kezdeményezője 1903-ban a Nagyváradon megalakult Vidéki Újságírók Szövetségének, közreműködik A Holnap Társaság megalakulásában, lapjában teret ad a holnapos költőknek. 1919-ben alapítója a Nagyváradi Ady Endre Társaságnak, ő az Ady-kultusz egyik nagyváradi éltetője. 1919-ben Tabéry Géza közreműködésével kiadta az impériumváltás utáni első magyar nyelvű irodalmi lapot, a Magyar Szót. Az 1920-as és 1930-as években a Nagyváradi Napló a haladó romániai magyar szellemi élet egyik jelentős fóruma volt.
 
Fehér Dezső nyomdatulajdonosként kevésbé ismert, neve az általa alapított napilaphoz, a Nagyváradi Naplóhoz kötődik. Lapját részvénytársaságként hozta létre, a liberális párt támogatásával 10 000 forint kötvény kibocsátásával. Fehér a 100 darab 100 forintos kötvényt tíz év alatt kifizette, így az ő tulajdonába ment át a Nagyváradi Napló. Az országszerte ismert és kedvelt hírlapot kezdetben Berger Sámuel, Boros Jenő nyomdájában, majd a Boros és Heldben nyomtatta.
 
A Franklin nyomdát (Zöldfa utca 11.) Fehér Dezső alapította 1911-ben. Eleinte csak a lap előállítására rendezkedett be, de az üzem fejlesztése nyomán mindennemű nyomdai terméket készített. A nyomdát Szilágyi Ernő vezette.
 
1914-ben Sonnenfeld Gusztávval létrehozott egy új vállalkozást, a Fehér és Sonnenfeld társas cég néven szereplő nyomdavállalatot, a Nagyváradi Napló nyomdát, ebben Sonnenfeld Gusztávnak volt aláírási joga. A közös vállalkozás 1917-ig működött. 1918-ban a Nagyváradi Napló Rt. (Fő utca 16.) 150 000 korona alaptőkével önálló részvénytársaságot hozott létre; ennek Fehér Dezső lett a vezérigazgatója, Lukács Ödön (alpolgármester), Rosenberg Izsó (vállalkozó), Kőszeghy József (városi főépítész), Balogh Vilmos, dr. Bárdos Imre (ügyvéd, hírlapíró), Kelen Béla (vállalkozó) és dr. Váradi Ödön (ügyvéd, hírlapíró, szabadkőműves) az igazgatóság tagjai. 1927-ben újabb részvénytársaság veszi át a lap nyomtatását, Transilvania Nyomda Rt. (Tipografia Transilvania S.A.) néven. Az alaptőkéje 65 500 arany lej volt, és 33 munkást foglalkoztatott, székhelye a Bul. Regele Ferdinand (Fő utca) 16. szám alatt volt. A részvénytársaságot 1933-ban számolták fel. A Fehér Dezső nyomda 1931-től szerepel a cégek listáján, a várad-velencei Templom tér 13. szám alá volt bejegyezve; ez a cég 1941-ben még szerepelt a céglistán.
Laszky Ármin, a Hügel Ottó nyomdájában indult művezető a következő nyomdász-laptulajdonos. Laszky budapesti kereskedőcsaládban született, szüleitől örökölte kereskedelmi érzékét, üzleti szellemét és vakmerőségig menő vállalkozó kedvét. Szüleinek vállalkozása csődbe ment, Laszky abbahagyta tanulmányait és egy kis pártfogással az Athenaeum nyomdába került szedőnek, innen a Pesti Naplóhoz avanzsált korrektornak. 1870-ben, 23 évesen került Hügel Ottó váradi nyomdájába. 1874-ben a Nagyváradon élő gazdag, jótékonyságáról ismert nagybátyja, Haas Gottlibe 10 000 forintos támogatásával megalapította saját nyomdavállalatát, és 1875-ben egy új napilapot, a függetlenségi párt égisze alatt. 1878-ban könyvnyomdáját papírkereskedéssel kötötte össze, 1895-ben pedig külön helyiségben, a Kossuth utca 3. szám alatt, könyvkereskedést nyitott.
 
Nyomdájának felszerelése: 2 gyorssajtó, 1 kézi sajtó, 1 amerikai sajtó, 1 vágógép, 1 drótfűző, 1 kartonvágógép, 1 stereotipia és segédgépek, 1 simítógép. Alapításkor 8 segédet alkalmazott, a 20. század elejére a nyomda személyzete 32 főre bővült.
 
A nyomda megalapításakor indította az 1920-ig megjelenő Szabadság című hírlapot. Ez a vidéki lapok mintájára az első évben hetenként négyszer, 1875-ben hetenként ötször, 1876-tól naponta jelent meg.
A Szabadság hasábjain több jeles magyar író és költő közölt cikket, tárcát, verset, közöttük Ady Endre, Krúdy Gyula, Nagy Endre, Biró Lajos. A tiszaeszlári per idején az antiszemita Istóczy Győző Tizenkét röpirat (1880–1884) című újságjellegű röpiratai ellen Hegyesi Mártonnal és Báttaszéky Lajossal kiadta Ellenröpiratát (1881–82). 1875-ben a lapalapítás még sok kockázattal járt, hiszen ki kellett építenie olvasóközönségét és megrendelőinek táborát. A családi vállalkozásként bejegyzett cég gyorsan fejlődött. 1876-ban, amikor tevékenységi körét bővítette, új céget jegyeztetett be, a Laszky Ármin papírkereskedést és nyomdát (Kossuth utca 3.). A vállalkozás 6381 forint tőkével indult, Laszky felesége, Knopfer Laura hozományából, s a cég tevékenysége a Szabadság kiadására is kiterjedt. Laszky Ármin 1900-ban 32 munkást foglalkoztatott. Két mechanikus sajtóval, egy kézi sajtóval, egy amerikai típusú nyomdagéppel és öt egyéb géppel dolgoztatott. 1913 változásokat hozott, a kamarai bejegyzésben Laszky Ármin közkereseti társaság szerepel, tulajdonosok Laszky Ármin és Laszky Árminné született Spiegel Katalin, aki valószínűleg Spiegel Frigyes építész családjából származott. A társaság nemcsak a Szabadság kiadására szerveződött, hanem nyomdai, iparművészeti és hírlapkiadásra jött létre. Laszky haláláig, 1915-ig a Tisza-párt híve volt, állandó megrendeléseit is részben ennek a kapcsolatnak köszönhette. Lapját a Szabadelvű párt szolgálatába állította, ezáltal befolyásos támogatókat nyert vállalata céljaira, a könyvnyomdája folyamatos állami, megyei és városi megbízásokat kapott. Akkoriban Magyarországon a MÁV-nak hét nyomda szállította a szükséges nyomtatványokat, s a Laszky-nyomda ezek között volt. Laszky fontos közember is lett, a város törvényhatósági bizottságába is beválasztották, de tagja volt a Kereskedelmi és Iparkamarának, valamint a Kereskedelmi Csarnok választmányának is. Részt vett a régi nagyváradi társadalom minden mozgalmában (Gyermekbarát egylet, Patronázs egylet, Népkonyha, Rabsegélyző egylet), nemcsak lapja hasábjain ismertette a jótékony intézmények tevékenységét és programját, hanem maga is anyagi támogatást nyújtott fenntartásukhoz. Éveken át a nyomdászok békéltető bizottságának elnöke volt és a Vidéki Nyomdászok egyesületének tagja.
 
„Laszky Ármin nyomdája és kiadóhivatala a Kossuth utca 3. szám alatti öreg takarék vén épületében volt. A hosszú, folyosószerű könyvesbolton keresztül lehetett a szerkesztőségébe jutni, amelynek mélyén nappal is égett a gázláng, aztán üvegajtó következett a fennhéjázó felírással: »Kiadóhivatal«. E mögött, a sötét, elrekesztett részben ült íróasztala mellett Laszky Ármin, a könyvesbolt és a Szabadság tulajdonosa. A másik asztalnál egy rezignált rabszolga címszalagot írt nesztelenül. Ő volt az adminisztráció. Este fél hatkor homályosan pislogott a gázmécses a Szabadság szerkesztőségének egyetlen szobából álló bolthajtásos szerkesztőségi irodájában. A szerkesztők, újságírók csendben beszélgettek, időnként megjelent a tördelő a nyomdából, az épület udvari traktusából, és újabb kéziratokat kért. Ilyenkor mindenki kaparászni, keresgélni kezdett az íróasztalán, legtöbbször nem volt több kézirat. Ebben a pillanatban toppant be Laszky Ármin, hallotta, miről van szó, ő is kéziratot kért, »a városban nem történt semmi, amit meg lehetett irni, már megírták« – hangzott a válasz. De Laszky ravasz ember volt és azt felelte, ha nem történt semmi, majd történik a szerkesztők agyában. Minden közölhető közleményért, amit valaki szépen és ügyesen fundált ki, egy skatulya szivarka járt”.
 
Az 1913-ban bejegyzett Laszky Ármin és Laszky Árminné részvénytársaságnak több tulajdonosa is lett Laszky 1915-ben bekövetkezett halála után. A Szabadság kiadó 1920-tól a Sonnenfeld vállalat tulajdonába ment át. A Laszky-féle nyomdának folyamatosan volt megrendelése, a Tiszák helyi szócsöveként tartották számon. Eben a nyomdában nyomtatták, több más hivatalos kiadvány mellett, 1903 és 1920 között Bihar Megye Hivatalos Lapját.
 
1920-ban a nyomda Biharea Nyomda és Kiadóvállalat Rt. (Institutul de Tipografie şi Editare S.A. “Biharea”) néven működött, 1933-tól Ciortin Ioan tulajdonába került Tipografia Administrativă S.A.38 néven. 1940-ben Hájtájer József lesz az új tulajdonos, ő a céget Bihar nyomda néven jegyezte. A nyomda 1946-ban szűnt meg.
 
A Szent László nyomda 1894. november 4-én indult. A nagyváradi káptalan és az egyházmegye papsága alapította, hogy napilapot indíthassanak, a dr. Vucskics Gyula szerkesztette Tiszántúlt. A szükséges tőkét részvénytársasági alapon adták össze. A nyomda székhelye a Szilágyi Dezső (ma Moscovei) utca 5. szám alatt volt, s az indulástól 1902-ig változatlanul 16 munkással dolgoztatott. Évekig itt nyomtatták az Ardelean Justin ügyvéd által szerkesztett Vulturul (Sas) című román nyelvű élclapot, a Népnevelési Közlönyt, a kéthetente megjelenő Katholikus Hitterjesztés Lapját, a havonta, majd negyedévente megjelenő Képes Missio Könyvtár folyóiratait.
 
A vállalkozást 38 000 korona tőkével hozták létre41, 380 egyenlő névértékű részvényre osztva. Az alapítók között volt Nogáll (Nogelly) István kanonok és Hoványi Gyula ügyvéd. A részvényeket kizárólag a katolikus klérus tagjainak adhatták el. A nyomda felszerelése 3 linotyp nyomdagépből és egy 16 újságoldal nyomtatására alkalmas rotációs gépből állt. A Tiszántúl 1919-es megszűntével a nyomdát bérlők működtették. 1931-ben részvénytársaság formájában jegyezték be az Erdélyi Lapok Kiadóvállalatot, a Szent László nyomda címére. Alapítói a két világháború közötti időszak ismert politikusai és közéleti személyiségei: Gyárfás Elemér szenátor, Cziffra Kálmán, Schreifert Adalbert, Lestyán András, Péter Antal, Bánás László, Ghetz Mihály. A lap főszerkesztője Paál Árpád volt. 1937-ben a cég vezetésével Oswald Pált és Martonffy Zoltánt bízták meg; a cég 1940-ig fennállt. 1944 után a Szent László nyomda Viaţa Noua (Új Élet) nyomdaként működött, itt nyomtatták 1945-ben a Viaţa Noua (Új Élet) című napilapot, 1946-ban a Lupta Poporului című román nyelvű lapot, 1946-tól a Fáklyát és a Román Kommunista Párt lapját, a Népakaratot.
 
 Remények, sikerek és bukások
Az 1890–1914 közötti évek nyomdaipari helyzetéről a Nagyváradi Kereskedelmi és Iparkamara jelentéseiből értesülhetünk. Az időszakra a kisnyomdák túltengése és a szakmunkások hiánya jellemző. Az egyéni és társas cégjegyzékek is ezt az állapotot tükrözik. A vidéki nyomdaipar egyik legnagyobb baja a féktelen, számítás nélküli vállalkozás volt. Egyetlen iparág sem volt annyi laikus kézben, mint a nyomdaipar. A szakértelem hiánya érzékenyen érintette az iparágat, sürgetni kellett a szakképzettséghez való kötését, a nyomdák túlszaporodásának korlátozását.
 
Felmérve a veszteségeket, e helyzet ellen indított harcot Molnár Mór 1908-ban. „A nyomdaalapítások korát éljük. A vagyonbukott rőföskereskedő, miután okosan mondott csődöt, álmaiban légvárakat épít, miként fogja tőkésíteni megmentett filléreit nyomdaigazgatás révén.
A pelyhes ajkú képviselő – mandátumát biztosítandó – lapot indít s arra törekszik, hogy nyomdát alapítson hol csakis az ő érdekeit szolgálják – az édes haza szent nevében. Természetesen az üzem élére olyan egyéneket állítanak, akik mindenhez konyítanak, a nyomdászatról meg halvány fogalmuk sincs, de ez jól van így, mi módon lehetne ezeket karrierhez juttatni ha a nyomdai igazgató címen nem? […]
 
Vidéken pedig fűszeres-, vas-, és norienbergi kereskedéssel van egybekötve a könyvnyomtatás művészete s bárha a közművelődés magasztos eszméjét nem mozdítják elő ezek a vállalkozó szellemek, meg kell őket tűrnünk az ipartörvények értelmében. Az ilyen nyomdaalapítók alkalmaznak néhány hétre üzletvezetőt, amíg a főnök úr elsajátítja a nyomdász mesterséget – akkor szélnek eresztik az üzletvezetőket, ők pedig űzik az ipart és terjesztik a szennyversenyt. Ez így lesz mindaddig, amíg a nyomdaipar képesítéshez nem köttetik. Boldog-boldogtalan nyomdát létesít a közművelődés cégére alatt s az igazi szakember, ki életének jó részét csak munkájának szentelte beadja a derekát, mert nem állja ki az indoktalan versenyt”. A könyvnyomtatók 1908-ban megjelentetett jegyzékében a következő 14 nagyváradi nyomdát sorolták fel: Boros Jenő, Helyfi László, Hönig József, Lang József, Laszky Ármin, Neumann Vilmos, Patria nyomda, Rákos Vilmos, Sebő Imre, Sonnenfeld Adolf, Stern Béla, Szent László, Verő Ede, Vidor D. 1912-ben a nyomdatelepek száma 16, a lehetőségek újabb befektetéseket hívtak életre, ezek közül néhány: Béres és Held, Karcag Dezső és Tsa, Rákos Sarolta, Rubinstein Vilmos, Sas Ede, Székely Ármin, Tarsoly Béla.
A nyomdák gyakran bővültek könyv- és papírkereskedéssel, s a kevésbé sikeres nyomdatulajdonosok legtöbbször eladták a felszerelésüket és a kereskedelem vagy az ipar más ágazataiban keresték boldogulásukat.
A kisvállalkozók közül 1891-ben Rákos Vilmos indított nyomdaműhelyt (Nagyvásár tér 11. szám). 1897-ben cégmódosítást kezdeményezett, a vállalkozás Rákos Vilmos utóda néven működött, tulajdonosként Kelen Sándor budapesti lakost találjuk. 1908-ban Rákos Vilmos újabb vállalkozást indított, a Rákos Nyomda és könyvkereskedést46 , felesége, Rákos Sarolta nevén, a cégigazgató továbbra is Rákos Vilmos. Rákos Vilmos utóda a több kisvállalatban is részvényes Adler Béla volt. 1909-ben a nyomdát megvásárolta Láng József ismert nyomda- és laptulajdonos. 1923-ban a vállalkozás a Mégay és László cégbe olvadt, később László Kálmán saját nevén működtette a céget 1944-ig, ekkor a nyomda Lupoiu Teodor tulajdonába került.
 
A Rákos-nyomda történetét Nagy Endre is megörökítette Egy város regénye című visszaemlékezésében. „Volt Váradon egy papírkereskedő, nyomdász, Rozenbaum Vilmosnak hívták. Egyszer csak csődbe jutott a boltja. A cégtáblára odaföstette: Rozenbaum Vilmosné. Megint csődbe jutott, most új cégtáblát föstetett: Rozenbaum V. Vilmos névre. Ez is megbukott, lett belőle Rozenbaum V. Vilmosné. Megint megbukott, ekkor magyarosította a nevét, lett belőle Rákos Vilmos, újabb bukás következett, a cég Rákos Vilmosné néven folytatta tevékenységét és lett belőle Rákos V., majd Rákos V. Vilmosné. Mikor idáig eljutott szerencsésen földi szereplésének változataiban, Lipcsében tűnődni kezdett az a gyáros, aki mindehhez üzleti anyagot szállított. Váradon kellemes meglepetés érte, acsarkodó adós helyett egy kedves úriembert talált, aki olyan lelkendezve ölelte meg, mintha ez lett volna életének legörvendetesebb meglepetése. Megnyugtatta, hogy ha pillanatnyilag nincs is pénze, de azért nem kell aggódni, majd jönnek még jó idők is.”
Az egyik kisvállalkozás Pauker Dániel nyomdája volt, ez 1871-től 1902-ig működött. Nincs rá pontos adatunk, de feltételezzük, hogy a Báttaszéky Lajos által szerkesztett Biharmegyei Közlöny kiadására hozták létre. Pauker Dániel papírkereskedést nyitott, a város egyik közkedvelt papír- és írószer-kereskedője maradt, cége általában a tönk szélén állt.
 
1893-ban alakult a Neumann Vilmos nyomda48. Neumann nyomdász volt, tipográfiája 1914-ig működött. Ő nyomtatta és adta ki 1900 októberétől a Nagyváradi Színházi Lapokat Kaczér Vilmos szerkesztésében, és nála is nyomtattak több nagyváradi lapot. Neumann hírlapnyomtatásból élt, de könyv- és papírkereskedést is működtetett a Kossuth utca 1. (1912-ben 12.) szám alatt.
1896-ban jegyezték be Hönig József nyomdáját. Ez Gábel Ilonával közös tulajdon volt, a Nagyvásár tér 7 szám alatt. A vállalkozás része volt egy papír- és írószer-kereskedés is. A nyomdában egy amerikai típusú rotációs gép működött. A vállalkozás megérte az első világháború évét, akkor Verő Ede tulajdonába ment át Mercur Nyomda néven, s rövidesen Megay és László tulajdonába került. 1931-ben Scheffler Ferenc tulajdonát képezte.
 
1897-ben az egyéni vállalkozók cégjegyzékében szerepel Déry János nyomdája. Déry János neve több sikeres vállalkozásban is feltűnik, sőt, más nyomdavállalatok igazgatósági tagja is volt. Egyik részvényese volt a Béli üveggyár részvénytársaságnak. A Déry János utódja vállalkozás 1904-ig fennmaradt.
 
1898-ban újabb kisvállalkozás kezdte meg tevékenységét, Fiedler M. (kőnyomda), Freund Lajos és társa néven. Leginkább héber betűs nyomtatványokat készített, s 1902-ig bírta a versenyt.
1889-es bejegyzésű a Szigligeti Nyomda közkereseti társaság. Ígéretes tevékenységi körrel indult: nyomtatványeladás, hírlapkiadás és nyomtatványraktár. A cég alaptőkéje 5000 forint volt, 200, névre szóló részvényre elosztva. Igazgatótanácsában találjuk Erdélyi Lajost, Déry Józsefet, Beerky Józsefet, Keledy Józsefet és K. Nagy Benő nyugalmazott katonatisztet. 1890-ben az alaptőkét 10 000 forintra emelték; a vállalkozást 1895-ben számolták fel.
 
1898-ban Déry János Boros Jakab Jenővel51 újabb nyomdavállalkozásba kezdett, Déry és Boros nyomda és papírkereskedés közkereseti társaság néven (Kossuth utca 3.). A cég 1899-ben Boros tulajdonába ment át, ő volt a Nagyváradi Friss Újság váradi alapítója. 1910-ben Boros nyomtatja a Nagyváradi Naplót és 1927-ben ő lesz a Fehér Dezső által alapított nyomda részvénytársaság igazgatója. 1912 és 1919 között az Új Nagyváradot nyomtatta. Az Új Nagyvárad lapkiadó szintén részvénytársaságként működött. A cég pártok feletti radikális politikai napilap, más hírlapok, tudományos, művészeti folyóiratok kiadására szerveződött. A kiadó a Budapesti Hírlapkiadó Rt.-vel állt kapcsolatban. Igazgatója dr. Kotzó Jenő ügyvéd, igazgatótanácsi tagok: Hirschmann Gyula ügyvéd és Marton Manó lapszerkesztő. 1917-ben cégmódosítás történt, a céget Boros Jenő és Székely Jenő nyomdatulajdonosok igazgatták, az Új Nagyváradot Boros 1918-ig nyomtatta. Az Új Nagyvárad folytatásaként jelent meg a Nagyváradi Esti Lap (1929), a két világháború között a kiadó a Hegedüs Hírlapiroda címén működött.
1889-ben alapította nyomdavállalatát Helyfi László (Zöldfa utca 5., 1914-től Kossuth utca 10.) fotográfus és nyomdász, később sikeres papírkereskedő. Bécsben tanulta a nyomdászmesterséget, 1900-ban egy kézisajtója és két amerikai tiegel gépe volt, s a vállalatot egy litográfiai géppel gyarapította. Nyomdája 1911-ig működött, akkor Helyfiné Guttman Ilona nevére papírkereskedést jegyeztek be. A nyomda Rigler József tulajdonába ment át, aki fiókraktárával a budapesti Papírneműgyárat képviselte Nagyváradon, a Rákóczi út 5. szám alatti kirendeltségben. 1918-ban a vállalkozást továbbadták, a továbbiakban Szénásy System néven ismeretes. Ez a vállalat liniaturára szakosodott, iskolai füzeteket és regisztereket nyomtatott, később Pásztor Ede nyomdavállalatába olvadt.
 
1935-ben Helfi (Helfy) György volt a Nagyváradi Papírkereskedelmi Rt. igazgatója. A Deák Ferenc utcában (Aleea Emanuil Gojdu 2.) saját papírkereskedést és papírfeldolgozó üzemet nyitott.
1899-ben Adler Béla indított saját nyomdavállalatot, Adler Szabadság Nyomda néven, s mellette papír- és könyvkereskedést működtetett. A nyomda igazgatójaként Rákos Vilmos nyomdatulajdonost jegyezték be. Adler részvényese és aláírási joggal bíró tulajdonosa a vállalkozásnak.
1900-ban Boros Jakab Jenő újabb nyomdavállalkozás létrehozásával próbálkozott, a cég tevékenyégi köre könyv- és papírkereskedésre is kiterjedt. 1912-ben a Boros család leszármazottja, Boros Lajos Belényesben nyitott könyv- és papírkereskedést, s a céget Rosenbaum Etelkával közösen alapították. 1916-ban Boros Jenő nyomdavállalata az ismert könyvkötő, könyvkereskedő Vidor Manó tulajdonába ment át.
1900-ban hozta létre nyomdáját Rubinstein Vilmos (Zöldfa utca 5., 1912-től Nagyvásár tér 11.), s ez lett az egyik leghosszabb életű kisvállalkozás. Telephelyét a Nagyvásár téren rendezte be, könyvkereskedést is működtetett. Rubinstein többnyire héber nyelvű nyomtatványokra szakosodott és héber nyelvű könyveket forgalmazott, de ő nyomtatta az Építőiparosok Lapját is 1911 és 1944 között. Vállalkozását 1947-ben számolták fel.
 
Egy újabb kisvállalkozást Sebő (Izsák) Imre könyvkereskedő hozott létre. Ő 1918-ig dolgozott a könyves szakmában.
Stern Albert (Nagyvásár tér 2.) 1903-ban megnyitott családi nyomdaműhelye és könyvkereskedése 1944-ig működött.
Vidor Manó56 1904-ben jegyezteti be nyomdáját (Fő utca 2.), felszerelése egy kézisajtóból és egy amerikai gyorssajtóból állt. Vidor ismert váradi könyvkötő és könyvkereskedő volt. 1916-ban átvette Boros Jakab Jenő nyomdáját, ekkor indul fejlődésnek a Vidor nyomda. A Vidor Manó Nyomda Rt. cégbejegyzése 1930-ban történt. A részvényesek közgyűlése a vállalkozás vagyonáról rendelkezett. A vállalat alaptőkéje 2 000 000 lej volt, s ez 2000 darab névre szóló, 1000 lejes részvényre oszlott. A részvényekből 1500 darabot, 500 000 lej értékben értékesítettek, ezeknek a névértékét 500 lejben állapították meg. A fennmaradt 1500 névre szóló részvény névértéke 1000 lej maradt. A cég ügyvezető igazgatójának Vidor Györgyöt nevezték ki. Az 1939-es közgyűlésen három évre az igazgatótanácsba választották Polgár Györgyöt és Bogdan Constantint, az aláírási joggal rendelkező igazgató Vidor József lett. Vidornak 1940-ben aradi leányvállalatot kellett létrehoznia. 1941-ben Vidor Manó Részvénytársaságként jegyezték be újra a céget, és 66 666,66 pengő alaptőkéjét 40 000 pengőre szállították le. A cég tevékenysége könyv, papír, írószer, kotta kereskedelmi forgalmára, valamint egyéb nyomtatványok előállítására terjedt ki. 1942-ben, minden bizonnyal a zsidótörvények ismeretében, rendkívüli közgyűlést hívtak össze, az alapszabály módosítására. 1944-ben a céget átírták Vidor Manóné és Vidor György nevére, az igazgatóság tagjait törölték a cégjegyzékből. A cég vezetésében szerepet kapott Vidor Györgyné Marton Éva, Szarvas László és Hallay Zoltán. Az 1944-es adatok hiányoznak, de az, hogy 1945 szeptemberében Emanuel Vidor S.A. (Vidor Manó Rt.) néven újra bejegyezték a céget, arra enged következtetni, hogy átvészelte a második világháború viszontagságait. Az irányítást Vidor György és Vidor József vette át Szűcs József igazgatótól, valamint Szarvas László és Hallay Zoltán igazgatótanácsi tagoktól. A céget 1949-ben számolták fel.
 
1905-ben több kisebb nyomda alakult, közülük megemlítjük Schönfeld Herman nyomdáját, amely egy évig tevékenykedett, és a Magyar György által létrehozott Pátria Nyomda vállalkozást is.
A kereskedelmi és iparkamara 1904-ben a sikeres nyomdavállalatok közé sorolta Lévay Márton vállalkozását. Ennek tevékenysége vonalzóintézetet működtetésére és kereskedelmi nyomtatványok gyártására terjedt ki. A Rákóczi út 20. szám alatt, tűzfalak közt meghúzódva működött Nagyvárad egyik legszebb virágzású és legdíszesebb jövendővel kecsegtető iparvállalata. Vonalzógépeket tartott szakadatlan mozgásban három motor, innen kerültek ki Magyarország legkeresettebb vonalzott könyvei, üzleti könyvei és könyvkötései, innen látták el nemcsak a vidéket, hanem Ausztria vonalzottkönyv-szükségletét is.
 
A Lévai-féle könyvkötészet és könyvgyár nagyméretű műhelye volt az a vállalkozás, amely hozzájárult a vonalzógyár iparág meghonosításához Nagyváradon. Lévai Márton megsejtette a könyvkötőipar szükségességét a városban, s munkáival felmutatta azt a minőséget, amit addig csak budapesti műhelyekben produkáltak. Lévai külföldön tanulta a könyvkötészetet, és szorgalmas munkával megteremtette a város egyik legjelentősebb ipari vállalkozását. A cégnek számos budapesti és bécsi megrendelője volt, köztük az Adria tengerhajózási társaság. 1910-re a vállalat dobozgyárral és nyomdával bővült, és 100-200 munkást foglalkoztatott. Igazgatói 1911-ben dr. Wallner Ödön megyei főügyész, dr. Schweiger Ede ügyvéd, a latin szertartású káptalan alapítványi jogtanácsosa, Ivánkai Fleischhackker Gyula, a Bihar Megyei Takarékpénztár vezérigazgatója, Markovits Sándor, a Bihar Megyei Takarékpénztár helyettes igazgatója. Az üzemet Lévai Márton vezette, kereskedelmi vezetője Németi Mihály volt. Lévay cégtársai: Kovács János igazgató, Toldi Ignác, Freund Ignác, Lévay Márton, Hegedüs Ignác és Wallerstein Mór. Valószínűleg még egy nyomdavállalkozást működtettek, ez 1920-ban szűnt meg.
 
1907-ben három újabb kisvállalkozást indítottak. Ezek: Verő Ede és társa, Weiss Vilmos nyomdája, Gyagyovszki József nyomdája, az Esti Újság Nyomda, ez 1910-ig működött, és a Guttman M. [Miklós?] néven jegyzett, ez ugyancsak 1910-ig állt fenn.
 
1908-ban indítják a Béres Károly és Held Pál60 nyomdát, telephelye a Pavel utcában volt. 1920-ban felveszi a Kálvin Nyomda nevet, 1931-től Radványi Sándor lép a vállalkozásba részvényesként. A Református Püspökség nyomdájaként ismert, az egyházkerület nyomtatványszükségletét elégítette ki. 1908 és 1912 között az egyházkerület időszaki kiadványait Csávásy Gyula nyomdájában61 nyomtatták; feltételezzük, hogy ez a Béres nyomdába olvadt. A nyomda 1948-ig működött.
 
1909-es bejegyzésű a Jegyesek albuma kiadóvállalat, Újvári József és társa tulajdona. A vállalkozás célja albumkiadás volt, telephelyet nyitott Nagyváradon és Temesváron. A részvényesek között volt Boros Jakab Jenő szerkesztő, Spitzer Ede gépkereskedő és Spitzer Bernát kereskedő. Valószínűleg alkalmi vállalkozás volt.
 
1912-ben két újabb nyomdavállalkozás indult, az egyik Székely Ármin nyomdája (Szalárdi u. 9.), ez 1916-ig nyomtat, akkor az induló Nagyváradi Napló Rt. tulajdonába kerül. Székely Nagyszalontán indított újabb nyomdavállalkozást. A Nagyváradi Napló Rt. (Fő utca) 1924-ben Transilvania Nyomda Rt.-re változtatta nevét. 1927-ben Szilágyi Ernő tulajdonába megy át, 1941-ben társtulajdonosa lesz Vas Sándor, és Petőfi nyomda néven működik az államosításig.
 
Tarsoly Albert nyomdája (Teleki utca 4.) 1911–1913 között dolgozott, és hasonlóan rövid életű volt Nógrádi Gyula nyomdája (1917–1918). A kisvállalkozások közé soroljuk az 1913-ban alapított Apollo Nyomdát, Adler Dezső és Adonyi Béla vállalkozását, ez 1946-ban Ateneum nyomda néven működött.
 
1913-ban a budapesti König és Bayer63 cég nagyváradi képviseletet nyitott. Cinkográfiával foglalkoztak, műhelyüket a Sonnenfeld vállalt grafikai műhelyében működtették, majd 1926-tól a Kálvária (Dózsa György) utca 23. szám alatti ingatlanba költöztették. Ezt a Sonnenfeld cég egyik vállalkozásának is tekinthetjük; az államosításig, 1948-ig fennmaradt.
 
A Bihor Nyomda, Bihor Druckerei 1915-ös alapítású, tulajdonosai Nagyvárad politikai elitjének képviselői: Dr. Mihelffy, dr. Szunyogh Barnabás és Fráter Barnabás. További sorsáról nincs tudomásunk.
1917-ben kezdte meg tevékenységét a Globusz Nyomda Rt.64. Ez gyermekjátékok gyártására szakosodott; 1933-tól Bukarestben működött.
 
 Új hatalom, új rend
1920 áprilisában a nagyváradi lakosok lassan tudomásul vették az impériumváltást, a városi és megyei adminisztráció kicserélését. A vállalkozóknak az átmeneti időszak sok nehézséget okozott, mert nemcsak nyersanyag-, hanem termékpiacukat is elvesztették. A kiadók és nyomdák papírhiánnyal küszködtek. 1920-ban Pásztor Ede találékonysága enyhítette ezt a hiányt: a határ lezárása előtt sikerült több vagon papírt beszállítania a városba, és sokáig ez a készlet volt a nyomdák aranytartaléka. 1919-től Nagyváradot háborús övezetnek minősítették, a cenzúra intézményét azonnal életbe léptették. Ez a helyzet is hozzájárult ahhoz, hogy 1920-ban Nagyváradról több ezren repatriáltak Magyarországra, illetve nyugati országokba távoztak. A helyben maradók lelkiállapota tükröződik Zsolt Bélának a Nagyváradban 1920-ban megjelent Ne menj el testvér című írásában.
 
A város néma ellenállást tanúsított az új adminisztrációval szemben, ez a passzivitás 1921-ben, a magyarság politikai szerveződésének megindulásával enyhült valamelyest, de 1935-től az újabb korlátozó rendeletek, például a magyar helységnevek használatának betiltása a hírlapkiadásra is hatással volt. A lapok címéből eltűntek a helységnevek, a Nagyvárad Szabadság címmel, a Nagyváradi Napló pedig Napló címen jelenhetett meg. A román kormány gyakori változása a politikai rend megszilárdulását akadályozta, az új hatalom Nagyvárad közintézményeinek jelentős részét Kolozsvárra vitte. Adorján Péter A halott város című szociográfiai jellegű munkája az 1940-ig eltelt 25 év nagyváradi köz- és gazdasági életének mérlegét vonta meg. „Városok születnek – városok pusztulnak. Várad melyik kategóriába tartozik? Magnovaradiens, Grosswardein, Oradea-Mare, Nagyvárad. Parancsoltak Budáról, Bécsből, Konstantinápolyból, Kolozsvárról az erdélyi fejedelmek, még Szent Pétervárról is 1849-ben és húsz évig Bukarestből. Egy 1927-ben a váradi Újságíró klubban tartott előadásban Váradról ezt mondottuk: »Várad, Ady véres és aranyos városa, Roda Roda szerint a legszebb nők városa, Várad a Holnap városa, ma már bizony csak a tegnap városa.«”
 
1919-től a nagyváradi irodalmi szerveződések a Budapesttől való elszakadást igyekeztek pótolni. Tabéry és Zsolt Béla Magyar Szó és Tavasz címmel adott ki tiszavirág-életű irodalmi lapot (1919–1920), és ide sorolhatjuk a rövid életű Magyar Írói Rend tevékenységét is. A könyvkiadás a harmincas évek végén, a Sonnenfeld vállalat Grafika Nyomda és Műintézetnek köszönhetően tipográfiailag szépen kivitelezett kiadványokat, könyvsorozatokat bocsátott a piacra, ennek ellenére a magyar olvasóközönség legfontosabb politikai és irodalmi hírforrásai a hírlapok maradtak.
 
A román nyelven olvasók a város lakosságának csekély rétegét alkották, a vidék, a Belényesi-medence és az Élesd környéki román falvak lakói nem járattak hírlapokat. Ezért a román nyelvű hírlapokat a prefektus ellenőrzése mellett a polgármesteri hivatalok, jegyzők, tanítók és a katonai alakulatok rendelték meg kötelező módon. A román nyelvű kiadványok nyomtatására több nyomdát is létrehoztak. 1919-től a román adminisztráció közbenjárására, a román nyelvű nyomtatványok előállítására, a Victoria Bank befektetéseként jött létre a Tipografia Românească S.A.. Ebben nyomtatták az impériumváltás utáni években a legtöbb román nyelvű lapot, köztük a Vestul României, Gazeta Bihorului, Santinela címűt. 1936-ban a nyomda Izsák Ignác tulajdonába került, s ő Unireára, majd 1940–42-ben Urániára (Fő utca 20.) változtatta a nevét. Ez a nyomda is az államosításig működött.
 
1920-ban a város vezetői létrehozzák a Biharea Institutul de tipografie şi editare (Bihar Nyomda- és Kiadóintézet) vállalkozást. Az alapítók között közéleti személyiségeket találunk: a vezérigazgató Iosif Jacob, igazgatósági tagok: Iacob Lazar, Pop Ivan, Tulbure Gheorghe, Bulzan Ioan, Gheorghe I. Diamandi, Popa Gheorghe. A nyomda a megye román nyelvű nyomtatványszükségletét elégíti ki 1933-ig, akkor Ciortin Ioan tulajdonába kerül, és Tipografia Administrativa S.A. néven dolgozik tovább. Tevékenységi köre sokrétű: kereskedelem és könyvkereskedelem, nyomda, papírkereskedés és kiadó; célja a román nyelű nemzeti kultúra terjesztése. Ciortin 1945-ben pereskedik vállalkozása újraindításáért. A Nagyváradi Kereskedelmi és Iparkamara vonatkozó jegyzőkönyvei szerint Ciortin Ioan a volt Tipografia Administrativa (egykori Laszky Ármin Nyomda, Kossuth utca 3.) tulajdonjogáért indított pert a református püspökség ellen, ugyanis a műhelyt Béres Sándor és Radványi Károly kapta meg 1940-ben. Ciortin Belényesbe menekült a bécsi döntés, 1940. augusztus 30. után. A bíróság 1946-ban helyt adott követelésének.
 
Fekete Alexandru68 az első vállalkozását 1900-ban jegyeztette be Fekete és társa néven. 1920-ban hozta létre a Cele Trei Crişuri (Három Körös) Nyomdát. Fekete Máramarosszigetről érkezett a városba. Ő nyomtatta az ugyancsak Cele Trei Crişuri című irodalmi lapot 1920 és 1927 között, az Anale Culturale című lapot 1927-ben és a Familia új folyamait is 1926-tól 1929-ig. 1929-ben Ateneu nyomda néven működött és a görög katolikus egyház tulajdonába került, az új tulajdonosok Belényesbe szállították és ott szerelték fel. 1930-ban Fekete Alexandru felesége, Berger Erzsébet nevén nyitottak vállalkozást a Sas passzázsban, itt könyv- és papírüzletet, továbbá nyomdát üzemeltettek.
 
A román egyházak, a nagyváradi görög katolikus püspökség és az ortodox egyházmegye saját nyomdát alapít. Ők nyomtatványaikat és kiadványaikat híveik létszámához igazították.
 
A román ortodox egyház tulajdonát képező első nyomdát 1920-ban alapították Tipografia Diaceziana néven (Úri utca 3.). 1931-ben Tipografia şi compactoria Diaceziana néven működött. A vállalkozásban Lupoi Teodornak és Tripon Aurelnak volt aláírási joga. A bécsi döntésután a nyomdát Belényesbe költöztették, ott működött 1956-ig. A váradi nyomda helyén Bihar Nyomda néven hoztak létre vállalatot, ez 1940 és 1944 között működött.
 
1922-ben két nyomda alakult. Az egyik a Minerva Nyomda, Faragó Rezső tulajdona, ez 1927-ben Adorján Emil bankár tulajdonába ment át. 1930-ban Gutenberg nyomda néven (Templom tér 14.) a szakszervezetek nyomdája lesz, 1931-ben Hajtájer József és Balogh László vásárolja meg. A nyomda egy részével Balogh Szatmárra költözött. 1933–1940 között a Nagyváradon maradt felszerelés a Tipografia Scrisul Românesc tulajdona, 1935 és 1941 között Patria Nyomda, 1941-től az államosításig Tipografia din Judeţul Bihor – Biharmegyei könyvnyomda néven ismeretes; tulajdonjoga Ámán Józsefé. Többnyire hivatalos és a kereskedelemben használatos nyomtatványokra szakosodott.
 
1919-ben Pásztor Ede újságíró, befektető is bejegyeztetett egy könyv- és papírkereskedést, majd 1924-ben nyomdát is indított részvénytársaság formájában, a Pásztor Ede nyomdát70 (Kossuth utca 14.). Pásztor más vállalkozások megvásárlásával fejlesztette nyomdáját. Kezdetben az izraelita közösség számára dolgozott, telephelye a Kert (Avram Iancu) utca 10. szám alá volt bejegyezve. 1928-ban felesége, Salamon Ilona nevére íratják a vállalkozást, amely könyvesbolt, papírüzlet működtetésére, iskolaszerek árusítására, könyv- és újságnyomtatásra és könyvkötészetre kapott engedélyt. 1936-ban a vállalat tevékenysége módosul, két lap, a Friss Újság és a Magyarság kiadására is engedélyt kérnek, a telephelyüket átteszik a Nagypiac térre (a Zárda – Mihai Viteazul – utca 10. szám alá), és itt működtetik 1940-ig. 1946-ban a Pásztor nyomda Grósz Ferenc tulajdonába megy át.
 
1926-ban Beck Sámuel jegyzi be nyomdavállalatát, ez 1931-ig marad fenn. Hasonló a Glanczer Ármin nevére bejegyzett nyomda, melyet felesége működtetett a Zárda (Mihai Viteazul) utca 11. szám alatti telephelyen.
 
A Mercur Nyomdát (Kossuth utca 11.) 1925-ben hozták létre, tizenegy évig bírta a versenyt, főleg hírlapkiadásra szakosodott, egy ideig Megay és László tulajdonát képezte. 1937-től 1942-ig Mercur grafika és művészeti vállalat néven futott a Zöldfa (Vasile Alecsandri) utca 11. számú ingatlanban.
 
1929-es alapítású a Tipografia şi Litegrafia Românească S.A., a törzstőkéje 100 000 lej volt. A céget 1933-ban Marta Ioachim, Popa Teodor, Jercan Nerva vezette. 1935-ig működött; a felszámolók között találjuk a Victoria Bankot, Zigre Miklós ügyvédet és Bota György felügyelőt.
 
A Cicero Nyomdát Dr. Kövér Gusztáv ügyvéd, politikus, újságíró alapította 1932-ben az Erdélyi Magyar Szó kiadására, de 1933-ban eladta Pásztor Edének. Kövér Gusztávot több ízben kiutasították Romániából; a Magyar Pártban tevékenykedett, később a Genfi Magyar Vöröskereszt munkatársa lett.
 
1932-ben Weiss Sámuel nyomdász saját nyomdát alapított, ez 1935-ben részvénytársasággá alakult, a részvényesei Markovits József és Dr. Kiss Wilhelm felesége, Veiszlovits Ilona. 1940-ben Weiss Dr. Adler Bélával társult, így a nyomda az államosításig működhetett.
Ugyancsak 1932-es bejegyzésű a Cartonia domborműnyomda, Kálmán András és Zemplényi Sándor tulajdona.
 
1933-tól 1943-ig működött a görög katolikus püspökség nyomdája, a Tipografia Ateneul S.A.. Alapítói között van Frenţiu Valeriu görög katolikus püspök, a testvére, Frenţiu Traian, dr. Bledea Vasile ügyvéd és Marian Dumitru. Az indulást az 1928. évi egyházkerületi közgyűlésen határozták el. Széles körű tevékenységet tűztek ki célul: grafikai munkák ipari előállítását és kereskedelmi forgalmazását, könyvkötészetet, nyomda, könyvkereskedés, kiadó működtetését. A 700 000 lej értékű nyomdagép Frenţiu püspök személyes hozzájárulása volt, ennek fejében ő lett a többségi tulajdonos. A vállalkozás 1934-ig működött.
 
Ignác Izsák Tipografia Românească néven a Deák Ferenc utca 2. szám alatt rendez be nyomdavállalkozást 1937-ben. Kisiparosként szeretett volna megélni munkájából, de a vállalat 1938-ban csődöt jelentett.
1940-ben Wasserstorm Sándor gyáriparos, cionista aktivista a Népünk című lap kiadására hozott létre nyomdát; ez Ámán József Patria nyomdájába olvadt 1944-ben. Wasserstormot az auschwitzi koncentrációs táborban halálra kínozták.
 
1941-ben Nagyvárad és Biharmegye Utmutatójában 25 nyomda nevét olvashatjuk. A nyomdák neve és esetenként a tulajdonosok is változtak, a nyomdahelyek továbbra is a Kispiac térről nyíló Kossuth utcában, Zöldfa utcában, a Fő utcában, a Nagyvásár téren és az Úri utcában találhatók. Ezek a következők: Dr. Adonyi Béla nyomdája, Hlatky Endre (Zöldfa) utca 10., Apolló nyomda, Rákóczi út (Fő utca) 18., Bihari nyomda, Hitler Adolf (Úri) utca 3., Brünner Adolf nyomda, Csáky István (Körös) utca 3., Biharmegyei nyomda, Kossuth Lajos utca 3., Erdélyi Litográfia, Szent János utca 48., Fehér Dezső nyomda, Szent István (Templom) tér, Grafika Nyomdai Műintézet, Szilágyi Dezső utca 6., Glanczer nyomda, Mussolini tér, Gutenberg nyomda, Mussolini tér 8., Held Pál nyomda, Pavel utca 14., Kosmos nyomda, Széchenyi tér 1., László Kálmán nyomdája, Kossuth utca 11., Kálvin nyomda, Nagy Sándor utca 14., Mercur Grafikai Műintézet, Teleki Pál utca 11., Pallas Litográfia, Szilágyi Dezső utca 6., Pásztor Edéné nyomdája, Mussolini tér 6., Pátria nyomda, Telei Pál utca 13., Petőfi nyomda, Hlatky Endre (Zöldfa) utca 1., Relief domborképüzem, Szilágyi Dezső utca 6., Rubinstein Vilmos nyomdája, Mussolini (Nagyvásár) tér 11., Stern Béla nyomda, Mussolini tér (Nagyvásár) tér 12., Szent László nyomda, Szilágyi Dezső utca 5., Uránia Nyomdai Műintézet, Rákóczi út (Fő utca) 20., Weisz Sámuel nyomda, Hlatky Endre (Zöldfa) utca 10.
 
1944-ben a zsidó nyomdatulajdonosokat deportálták, közöttük voltak a Sonnenfeld család tagjai, az ismertebb nyomdatulajdonosok közül Pásztor Ede és Wasserstorm Sándor. Amint a jegyzékünkből kiderül, a nyomdák egy része névleg vagy teljes mértékben új tulajdonosokhoz került, például Ámán Jánoshoz, Dr. Adler Bélához. Egyetlen új nyomdavállalatról tudunk eddig, az 1910 és 1944 között működött Urania Nyomdaművekről, de ez sem újonnan alapított, hanem a Victoria Bank által 1919-ben alapítottnak a folytatása.
 
1945 és 1947 között az egykori nyomdatulajdonosok bírósági eljárással igyekeztek visszaszerezni egykori tulajdonukat. 1945. május 1-jén egy alkalmi kiadvány, a Viaţa Noua, a Grafika nyomda, az Erdélyi Litográfia és a Pallas nyomda működéséről tudósít. Ugyancsak e kiadvány, bár szűkszavúan, informál a nyomdászszakszervezet meglétéről a világégés utáni évben; 1945 áprilisáig a tagoknak nem volt munkájuk.
1947-ben a város kereskedelmi útmutatója alapján áll össze a nyomdák és tulajdonosaik listája: Dr. Adonyi Adalbert és Weisz Samuil, str. V. Alecsandri (Zöldfa u.), Apollo, Adler Desideriu, Bul. Reg. Ferdinand 18. sz., Ardealul, Lupoi Teodor, Kossuth Lajos utca 11., Béres és Radványi, Kossuth Lajos u. 3., Bihoreana, Hajtajer Josif, Aleea Em. Gojdu 1. sz., Brünner Adolf, Crişanei u. 9., Grafica, Sonnenfeld és Friedländer, Sindicatelor u. 6., Held Pal, Pavel u. 14., Patria, Áman Jozsef, Visinszky u. 13., Pásztor, Grósz Ferenc, Mihai Viteazul tér 8. sz., Rubinstein Vilhelm, Mihai Viteazul tér 11., Vas Alexandru, V. Alecsandri 1. sz., Viaţa Nouă, Sindicatelor u. 5. sz. Az államosításkor több nyomdát felszámoltak vagy összevontak. Az egykori Sonnenfeld nyomda Rt. a város és a régió legjelentősebb nyomdája maradt, Crişana Nyomda néven." 
Forrás : varad.ro 
 
U.I. 
A szerző számokkal jelölte a forrás munkákat.Ha ezek a számok találhatók a cikkben,elnézést kérek.

Lapszemle 1924-ből. 2. rész

 

"Mint azt a lapszemle első részében ígértük, folytatjuk a Park szálló és a régi színkör átadásának történetét, a korabeli újság híre alapján.
Mint a cikkből kitűnik és városunk történetét, jól-rosszul ismerők tudják, a Bazár kertben található színkört, a Weiszlivichok örökölték apjuktól, az ismert és népszerű temetkezési vállalkozótól. Mivel a színtársulat akkori igazgatója, Erdélyi Miklós sokallta a bérösszeget, a tulajdonosok a színkört bezárták és anyagraktárt rendeztek be a helyiségben." - írja Farkas László a cikkében.Teljes cikk :

Mindezek előtt azonban, a fabódét egészen átépíttette a két testvér. Az oszlopokat betonlapokra tették, a földszintet is lebetonozták, a páholyok deszkáit kicserélték, ötven páholyt építettek a földszinten és az emeleten. Az erkély és a karzat a régi maradt, de a tetőzetet kicserélték. A zenekari árkot kimélyítették, a tágas öltözők is megújultak, a villanyvilágítást is felújították. Ami változatlan maradt, az az ifjúság örök helye, az állóhely! Az állóhely, ahol sok primadonna miatt tüntetett már az ifjúság. No és átfestették a falakat, eltüntetve az évtizedek firkálmányait.
Ez a felújított faalkotmány, ahol a magyar színészet minden nagysága játszott, Blaha Lujzától Küry Kláriig, Pálmay Ilonkától Jászai Mariig, Ódry Leheltől Újházy Edéig, sírkőraktárként majd anyagraktárként szolgált.
Most jött el az idő, hogy az elosztás után a színkört az új tulajdonosok, özvegy dr. Heymann Józsefné, Heymann Béla és Heymann Lili vegyék át Weiszlovich Emiltől és a tervek szerint alapos takarítás után egy napra újra megnyissák. Egyetlen napra tehát "világosság, zene, zaj, öröm és élet költözik be az épületbe, ahol annyi drága emlék fekszik holtan, kísértetiesen és szomorúan, egy elmúlt világ gondtalan vidámsága, sok szeretet, jóság, szerelem és a békés múlt minden öröme."
Térjünk vissza a lap január 23-án megjelent számához, mégpedig egy Szűts Dezső riport ismertetéséhez. A "Lakás után jártam tíz napig" című írás megdöbbentő részletességgel meséli el az újságíró kalandját, azt a kálváriát, amit felvállalt akkor, amikor egy vadidegen, frissen házasodott hadirokkant kérésére lakást keresni indult el a városban.
Soroljuk hát fel, hány helyen próbálkozott a derék ember és menjünk vele mindjárt a Léderer és Kálmán szeszgyárhoz, ahol Kálmán Ernőtől, az egyik tulajdonostól azt a választ kapja, hogy még a gyár munkásainak épített lakásokban se mindegyiket birtokolják, tehát a dolog tárgytalan. Innen a várba rándul ki emberünk, ahol ugyan katonaság székel, de a kocsma és tartozékai a városé. A gazdasági tanácsos mindent megpróbál, de a zsúfolt termekben tömegesen lakók közt már nem tud helyet szorítani az ifjú párnak.
A következő ismerős Reigl Ernő, a Félix fürdő volt bérlője, akinek bár négy háza van, de mindegyik tele, így ő sem segíthet, de tanácsot ad. Próbálkozzanak a Bábaképző melletti Lukács házban, ott most bővítés van, hátha... De itt se járnak sikerrel, mert már csak a teljesen sötét pincében lenne hely. A napok telnek, következik a Grünwald-ház a Bémer téren ahol nincs lakás üres, de ágyrajárót fogadnak.
A premontreieknél, a rendházban elvileg lakhatnának egy ideig, de ide hadirokkanték nem szeretnének költözni a hely rideg mivolta miatt.
Adorján Emil dr. utalványt ad egy munkáslakásra, a Vulkán téglagyárba, de csak két hónapra, amíg a szezon kezdődik. Egy másik helyen is fogadnak ágyrajárót, de csak egyet, a következő helyen pedig a havi 150 lejért kivett lakás egyik, bútorozott szobáját 1000. lejért adnák ki! Nem untatom tovább az olvasót, hisz a tudósítás szerint megoldódott az ügy, ugyanis a Vulkán téglagyári kiutalást visszaadva, a nagy keresés közepette, akadt egy jó öreg favágó, aki maga mellé vette a hadi rokkantat és feleségét, 250 lej havi bérért és ha onnan ő kimegy, a lakás rászáll a hadirokkantra. Nos, kedves olvasó, még mielőtt nagyon örülnél a happy-enddel végződő riportnak és már abban a hitben ringatnád magad, hogy lám-lám, minden jó ha a vége jó, lássuk, miről is szól a " Nincs többé koldus Nagyvárad utcáin" című írás, ami b.gy. monogrammal jelent meg. A koldus korcsma utolsó mohikánjai alcím nem sok jóval kecsegtet és riportban leírtak tényleg borzalmas körülményekre derítenek fényt. A város különböző részein található koldustanyák borzalmas életkörülményeire hívja fel az olvasó figyelmét a cikkíró, majd ír a Velencén és az Aradi út végén található kolduslebujokról, ahol a koldusok elitták a nappal megkeresett pénzt és három lejért álomra hajthatták fejüket. Most ezeknek a korcsmáknak és a koldustanyáknak is lejárt az idejük, mert a hatóságok összeszedték a város koldusait és a Járványkórházban elhelyezett koldustelepre szállították őket, ahol végre emberibb körülmények között élhetnek. Kedves olvasó, nem fokoznám tovább, hanem elkalauzollak a Zárda utcai Népkonyhára, vagyis a következő, november 20-án megjelent cikk helyszínére.
Az adományokból és az "aki tud az fizet öt lejt" felhívásra összegyűlő pénzekből tartják fent a konyhát az üzemeltetők és főznek meleg ételt 250 személynek naponta. Van az ebédre várók között "akinek a kezéből kihullott a kalapács, a gyalu, a vakolókanál, vannak rongyokba bugyolált asszonyok, éjjeli menedékhelyek gorkiji alakjai és sajnos, nem csak letört öregek, de fiatalok is", írja a cikkíró.
A népkonyha alapítói jótékony szívű zsidó úrinők, akik naponta enni akarnak adni a rászorulóknak és azon dolgoznak, hogy a városban minél kevesebb legyen az éhen maradó. A nevüket most nem sorolnám fel, hisz a ma olvasóinak már nem sokat mondanak, de a Steiner Viktor és az Erzsébet kenyérgyár neve álljon itt, mert ők naponta ingyen látják el kenyérrel a Népkonyhát és a Steiner pékség neve, még mindig él az idősebb váradiak emlékeiben.
Végül idézzük betűről-betűre a cikk utolsó néhány sorát...
"... pontban 12 órakor megkezdődik csinos és kék csajkákban a tálalás. Egyszerre kapja meg mindenki az ebédadagját. A legelső menü: húsleves, pecsenye lével, rizskása fahéjjal hintve, jó porció kenyér. Hús hetente kétszer van. Kint hull a hó és a konyha meleg levegőjében kétszázötven mohó száj kanalazza csattogó sietséggel a párolgó, testet átjáró jó erős levest..."
...és most, aki akar gondolkodjon el, azon, hogy majd száz esztendővel a cikk megjelenése után, vagyis napjainkban, nem ugyan ezekkel a gondokkal szembesülünk, függetlenül attól, hogy milyen társadalmi berendezkedésű Európa lakói vagyunk?
(Forrás: a Nagyvárad c. napilap 1924 január-november között megjelent lapszámai) ".

Farkas László
Nagyvárad
Megjelent a Reggeli Újság 2017.09.04. hétfői számában.
Forrás :  Farkas László Facebook

2017. szeptember 10., vasárnap

2017. szeptember 6., szerda

A Rimanóczy szálloda 125 éves szárnya

 
"A gőzfürdővel együtt, 1892-ben építette id. Rimanóczy Kálmán a Rimanóczy szálloda Körös felé néző szárnyát. Az alábbiakban erre emlékezünk." - írja Péter I. Zoltán a Biharországban.Teljes cikk : 


"Az egykori Bémer téri hotel id. Rimanóczy Kálmán nevét viselte, ő nemcsak tulajdonosa, hanem tervezője és építője is volt a gőzfürdőt is magában foglaló szállodának. Később, 1900-ban Nagyvárad jeles építésze a szállodájához hozzáépítette a város felé néző szárnyat is.
A szálloda bejárata az épület Körös-parti homlokzatának tengelyében található. Fölötte díszes kovácsoltvas előtető, illetve az emeleti homlokzatot is díszítő kovácsoltvas konzol volt. Ma már csak az utóbbi látható, az előtetőt ugyanis az 1990-es évek derekán, a szálloda külső tatarozásakor lebontották és elszállították azzal az ürüggyel, hogy restaurálni fogják, de máig sem került vissza a helyére.
A Körös-partra néző homlokzat klasszicizáló jellegű a késő romantika korából, átmenetet képezve a korai eklektika felé. Az enyhén kiugró, öttengelyes középrizalit, illetve az egytengelyes sarokrizalitok oldják fel a homlokzat egyhangúságát. A földszinti rész kváderes kiképzésű, míg a középrizalit két szélső tengelyét pilaszterek sora tagozza. A főpárkány mezejét vakkeretek sora, a tetőrészt két kis, csúcsain lecsapott oromzatos rész, illetve a sarokrizalitokat bábos korlát díszíti. A földszint nyíláskialakításai a vállpárkányra futó ívezettel még a klasszicizmust példázzák, de az első emelet keretelt ablakai, állógyámokon nyugvó, erős szemöldökpárkánnyal, háromszögű, illetve szegmensíves timpanonnal hangsúlyozva már az eklektikát jellemzik. A középrizalit ablakainak köténymezejét bábos korlát díszíti. A második emelet falát egyszerűbb, egyenes záradékú, tagozott keretelésű, zárókővel ellátott ablakok sora töri át. Hasonló az épület Mészáros (ma Grigorescu) utcai homlokzatának a kiképzése is. E kettő között a sarki ajtó fölötti fülkében egy női szoboralak található. A régi szárnynak a Bémer tér felé néző homlokzata öttengelyes, amelyből három tengely a középrizalit része. Ez utóbbi középső tengelye díszes oromzatban végződik. Az ablakok megfelelnek a Körös-parti homlokzatnál leírtaknak. A tetőzet gerincén az épület elkészültekor nagy betűkkel még az állt: RIMANÓCZY GŐZFÜRDŐ.
A szállodának az 1900-ból való szárnya immár egyértelműen az eklektikus építészetet példázza, túlsúlyban neoreneszánsz stílusjegyekkel, de úgy, hogy azért némileg igazodjon a Körös-parti szárnyhoz.
Az építkezés során lassan körvonalazódott a kétemeletes épület belső beosztása is. Számunkra az 1891 novemberében a Nagyváradban megjelent újságcikknek az a része az érdekes, amelyből megtudhatjuk, hogy „a Magyar Király felőli oldalon elegánsan berendezett sörcsarnok lesz, a szükséges konyhával és mellékhelyiségekkel, s felette az első emeleten díszes kávéház. Az első emelet többi részét kádasfürdők foglalják el. A második emeleten kényelmesen berendezett vendégszobák lesznek…” A sörcsarnokból végül vendéglő lett.
A kávéház és étterem első bérlője Walter M. Antal volt, 1892. június havának végén nyitotta meg mindkettőt. Rövid idő alatt nagy látogatottságra tett szert a kávéház, sorra léptek fel ott a város ismert cigányzenekarai Hamza Miska, Dula Miklós, Rácz Jóska prímásokkal az élen, de nem maradt zeneszó nélkül a vendéglő sem. Walter M. Antal kávéházába meghívta az első nagyváradi női zenekart, s az 1893 nyarán mindennap válogatott műsorral hangversenyt rendezett.
Talán éppen a Pöschl Anna vezetése alatt álló női zenekar sikerétől kapott vérszemet Walter Tóni, és 1893 novemberében egy miskolci orfeumtársulatot is meghívott az emeleti kávéházba. Tetszhetett a közönségnek, hiszen a következő év tavaszán azt írta az újság, hogy jó ideje Walter M. Antal kávéházában esténként egy orfeumtársulat szórakoztatja a közönséget, miközben az étteremben katonazenekar játszik.
Az orfeum okozta később Walter Tóni vesztét, mivel az csődbe juttatta a vállalkozását. Először, 1895 novemberében még csak a feleségének adta át az étterem vezetését, és ezzel a törzsközönség megdöbbenését váltotta ki. De nem sokáig maradt ez beszédtéma, mivel decemberben akadt ennél nagyobb szenzáció is. Bostonból négy fekete bőrű pincért hozattak, akik orrukat nemzetiszínűre festve szolgálták ki a vendégeket.
Mikor már úgy tűnt, sohasem lesz vége a Rimanóczy kávéházban az „orfeumi korszaknak”, 1896. április 3-án a Nagyváradban A Walteráj vége címmel az alábbi cikk jelent meg: „A Rimanóczy fürdő mellett levő kávéház és vendéglő helyiségben, melyet közös gyűjtőnevén Walteráj címen ismert a nagyváradi közönség, pár nap óta síri csönd uralkodik. Az ott tanyázó pókok, legyek és egyéb bújkáló rovarok néma melankóliában gyászolják az eltávozott örökké vígkedélyű gazdát, Walter M. Antalt, aki olcsó áron mérte a bort, sört és egyéb szeszes italokat, azonfelül pedig teljesen ingyen mondott ezekhez pompásabbnál pompásabb vicceket a lőcsei kalendáriumból. Szegény derék Walter Tóni bizony jobb sorsot érdemelt volna, de hát több lévén a jókedve, mint az aprópénze, el kellett hagynia azokat a helyiségeket, amelyeket ő saját sütetű viccein kívül orfeummal, katonazenekarral és a legszebb Hébék kiállításával igyekezett népszerűvé tenni. A Walteráj most egy hónapig zárva lesz, de májusban új bérlő veszi át. Az új bérlő hír szerint Demetrovits Miklós lesz, akit mint a Püspökfürdő bérlőjét előnyösen ismer a nagyváradi közönség.”
A jövendő bérlő, Demetrovits Miklós szakmai múltjáról annyit talán illik megjegyezni, hogy vezette ő már Nagyváradon 1876 tavaszától 1877 őszéig a Komló sörcsarnokot is, igaz, akkor még a családnevét „-vics ” végződéssel írta. A Komlókertből először Tenkére ment, ahol a fürdőtelep bérlője lett, és csak utána került Püspökfürdőre.
A Bémer téri éttermet 1896. május 2-án nyitotta meg az új bérlő, de a kávéház zárva maradt. Nem akadt rá bérlő. Később a belső átalakítási munkálatok során a kávéház helyén szállodai szobákat alakítottak ki. Szerepét 1900 októberétől a szálloda új szárnyának földszintjén kialakított Royal kávéház vette át."
Forrás : biharmegye.ro

2017. szeptember 5., kedd

Léda, Diósy Ödön második menyasszonya

"Léda ifjúságáról húga, Brüll Berta már idős korában mesélt. Apai nagyapjuk Brüll Lipót, akinek családja nürnbergi volt. Szegényen kezdte életét Aradon, de Váradon hatalmas vagyont szerzett. Berta szerint nagyapja alapította a váradi Kereskedelmi Csarnokot, bár mások szerint csak az első elnöke volt. Fia, Brüll Samu szeszgyárat örökölt apjától, de egy tűzkár, majd sikertelen tőzsdézése miatt tönkrement. Fontosnak tartotta Brüll Berta megemlíteni azt is, hogy az úgynevezett „úri társaság” befogadta Brüll Samut és családját." - írja Péter I. Zoltán .Teljes cikk :

"A váradi viszonyokat jól ismerő Hegedüs Nándor szerint a nagyapa, Brüll Lipót vagyonát nem az üzlet, hanem a házassága alapozta meg azzal, hogy 1844-ben feleségül vette Mihelfy Sámuel nagykereskedő, nagyváradi patrícius zsidó család sarjának leányát, Reginát. Egy időben Brüll Lipót elnöke volt a neológ zsidó hitközségnek, és tagja volt a Bihar Megyei Nemzeti Kaszinónak is. 1881-ben halt meg. Általa vált a nagyváradi Brüll család előkelővé, és társadalmilag Nagyvárad úgynevezett legjobb családjai közé számított.


Adél anyai nagyapja, Stern József báródi származású volt. Földbirtokai mellett az övé volt a peceszőlősi sörgyár. Gazdag ember lévén jó nevelést adott Cecília lányának, s annak három gyermeke született Brüll Samutól: Adél (1872. szeptember 1.), Margit (1874), Berta (1877). Gyermekkorukban a Szilágyi Dezső (ma Moscovei) utca 11. szám alatti többszobás, földszintes, kertes házban laktak, amit azóta lebontottak, később a Fő utcai Rózsavölgyi-házban. Majd csak az apa, Brüll Samu halála után, 1902-től költöztek Stern Márton Fő utcai házába.
Adél négy elemit magániskolában végzett Váradon, majd Bécsbe került, egy előkelő intézetbe. Mikor hazatért Váradra, már kifejlett nagylány volt. Állítólag folyékonyan beszélt németül, franciául, angolul, és tökéletesen tudott viselkedni, emiatt édesanyjával együtt minden ajtó megnyílt előttük, hivatalosak voltak az „úri társaság” minden báljára. Adélnak elég mozgalmasan és vidáman teltek a napjai, 18-19 éves korában kezdett bálozni. Igen szép lány, feltűnő jelenség volt.


Révész Béla szerint forogtak körülötte az udvarlók, kérők. Brüll Berta név szerint is megemlített egy Schey Pál nevű huszár főhadnagyot és egy Recht Sándor nevű hegedűművészt. A tiszttel való házasságot a család ellenezte, főleg a nagymama, a hegedűművész viszont Adél tetszését nem nyerte el. Később Ordódy Pál huszár főhadnagy udvarolt Adélnak. Ordódyt 1890-ben helyezték Nagyváradra. Úgy tudták a váradiak, hogy „bensőséges szerelmi viszony” fűzte Adélhoz, akivel mindig együtt mutatkozott, de a tiszt 1897-ben váratlanul áthelyezését kérte, és ezzel megszakadt kapcsolatuk, annak ellenére, hogy az ismerősök arra számítottak, az házassággal végződik. A házasság meghiúsulásának okát keresve Fehér Dezsőné valószínűnek tartotta azt, hogy ekkor ment tönkre Brüll Samu, ami veszélyeztette a házassághoz szükséges kauciót, de nem zárta ki azt sem, hogy sok egyéb oka is lehetett annak, hogy a főhadnagy áthelyeztette magát, ami szíven találta Adélt, s egyik napról a másikra visszavonult a társaságtól.


Mindezt tagadta Brüll Berta, aki szerint házasságról szó sem volt közöttük. Nem hallotta soha a nővérétől azt sem, hogy szeretett volna Ordódyhoz férjhez menni, viszont Schey főhadnagyhoz igen, de azt a család ellenezte, a nagymama egyébként is minden tisztet üresnek, léhának, pazarlónak tartott. Mintegy az előbbi kijelentését igazolandó, nem tartotta valószínűnek, hogy a nagyanyja hajlandó lett volna akár egy árva fillért is adni kaucióként.


Önként adódnék a válasz: – állapította meg Benedek István – ha a zsidó menyasszonynak nincs pénze kaucióra, és nincs vagyona, akkor a huszártiszt miért tartson ki mellette? Ez lenne a típusos lelépési ok, csakhogy Ordódy nem volt típusos huszártiszt – ezt későbbi élete is bizonyította, amit Dénes Zsófia kutatott ki –, az sem bizonyos, hogy értesült Brüllék anyagi összeomlásáról. A nagymama, Brüll Lipótné vagyona megmaradt, ebből kifizethette volna a kauciót. A legvalószínűbb az – vélte Benedek István –, hogy Ordódy nem nősülésre termett ember volt, megrögzött agglegény, aki talán megelégelte e szerelmet, és áthelyeztette magát egy másik garnizonba.

Diósy Ödön Szófiában

A legenda szerint Diósy Ödön 1897-ben jelent meg Nagyváradon – Brüll Berta szerint 1898 nyarán –, és amikor meglátta Lédát, kijelentette: ő lesz a felesége. Az utóbbi lehet az igaz. Diósy Szófiából jött haza, ahol apróbb üzletekkel foglalkozott. Előzőleg állítólag kijárta Bécsben a Keleti Akadémiát – amit Brüll Berta nem tartott valószínűnek –, és több nyelvet is beszélt. Diósy családjáról a következőket írta Hegedüs Nándor: Diósi Ferenc – Ödön édesapja – címfestő volt, akárcsak fivére, Soma. Műhelye aránylag hamar megszűnt. Három gyermeke volt, Diósi Anna, aki korán katolizált és hozzáment Beleznay Antal karnagy-zeneszerzőhöz, Ödön (1873–1935) Adél férje, és Mihály, aki a fivére nevén levő csemegeüzletet vezette Nagyváradon.


Arról, hogy mivel foglalkozott Diósy Szófiában, megoszlanak a vélemények. Bölöni György úgy tudta – és sokan mások is –, hogy Diósy ekkor már a Magyar Kereskedelmi Múzeum szófiai képviselője volt. Hegedüs Nándor ellenben ebben kételkedett.


Az ellenben tény, hogy Szófiában igen aktív volt a magyar közösség keretében, és 1898 októberében a szófiai magyar egylet elnökének választották. Nem sokkal ezt követően gyűjtést szervezett az ottani magyarság körében Erzsébet királynő szobrára, és az összegyűlt szimbolikusnak tekinthető összeget, 50 forint 25 krajcárt a Nagyváradi  Napló szerkesztőségébe küldte, amiről a lap beszámolt az olvasóinak."
Forrás : epa.oszk.hu