Felhívás

Régi Várad blog "Fotók,képeslapok a régi Váradról" Facebook album fotóit használja fel forrás megjelöléssel.Írja meg véleményét a facebook.com-ra,vagy az egyvaradi@gmail.com -ra !
Sok román ajkú váradi szeretné olvasni a szöveget.Segítsen a fordításban '

Köszönet mindenkinek '


2017. szeptember 11., hétfő

A Rhédeyek Váradon (2.) – Id. Rhédey Ferenc várkapitány

 
"A váradi kapitány inkább tanáccsal, mint karddal szolgált a Rákóczi Zsigmond után trónra lépő Báthori Gábornak. Hathatósan működött közre a hajdúmozgalmak lecsendesítésében, illetve a Magyarországgal való egyezség létrehozásában, és megtartotta Erdélynek Végváradot." - írja Szilágyi Aladár a Biharországban.Teljes cikk : 


Az öreg és beteges Rákóczinak kevés öröme telt már a fejedelemségben, s amikor tapasztalta, hogy Báthori törekvéseit nemcsak a hajdúk segítik, de a prágai udvar is támogatja, csak arra volt gondja, hogy lemondásával minél több anyagi előnyt szerezzen magának és családjának. A jámbor fejedelem 1608. március 5-én a kolozsvári nagytemplomban ünnepélyesen lemondott Erdélyről, s két nap múlva megindult ősi fészkébe. Ugyanezen a napon a rendek Báthori Gábort fejedelemmé választották. Annyi hajdú ment vele Kolozsvárra, hogy egészen ellepték a várost. Feljegyezték róluk, hogy szokásuk szerint „zenebonáskodtak, szállást adó gazdáikat agyba-főbe vervén hirdették, hogy most már az ő uralkodásuk kezdődik”. Mód nélkül elbízták magukat, vezérük, Nagy András a fejedelem után a legelső embernek tartotta magát Erdélyben. Még a váradi kapitányságra, az ország legfőbb katonai méltóságára is számított a telhetetlen, nagyravágyó ember – csakhogy Rhédey Ferenccel mégsem mert kikezdeni.

Báthori Gábor hűségén
Különben Rhédeyt Bethlen Gábor már jó előre megnyerte Báthori ügyének, s az új fejedelem is igyekezett őt minél jobban lekötelezni. 1608. május 7-én a Biharban fekvő Pály Újlak birtokot adományozta neki, s vagyonát napról napra öregbítette.
A váradi kapitány most inkább tanáccsal, mint karddal szolgált urának. Hathatósan működött közre a hajdúmozgalmak csillapításában és a Magyarországgal való egyezség létrehozásában. Ezalatt igen fontos fordulat volt, hogy a szövetséges magyar–osztrák és morva rendek Rudolfot lemondásra kényszerítették, és Mátyás főherceg királyválasztó országgyűlést hirdetett Pozsonyba. Erdély fényes követséggel képviseltette magát a gyűlésen, a delegátusok egyike Rhédey Ferenc volt, őt Mátyás a koronázáskor – érdemeinek elismeréséül – Szent István kardjával aranysarkantyús vitézzé ütötte.
A pozsonyi országgyűlésen a Magyarország és Erdély közötti kiegyezés is terítékre került, de a tanácskozások nem vezettek végleges megállapodásra. Mátyás a két állam között kötendő véd- és dacszövetséget egészen másképpen értelmezte, mint annak előtte. Viszont Báthorinak is magasra törő tervei voltak. Míg egyfelől nem akart a törökkel végleg szakítani, másfelől még a látszatát is kerülte annak, hogy Erdély a magyar koronától függő viszonyban állna. Nem akart a portán „németesség” gyanújába keveredni, mint Rákóczi Zsigmond, de nem volt hajlandó Erdély önállóságát sem föláldozni. Ifjonti hevében képesnek hitte magát arra, hogy Magyarországgal szövetkezvén, a törökkel, sőt szükség esetén mindkét nagyhatalommal szemben is megvédelmezheti Erdély függetlenségét.

A hajdúk megzabolázása
Rhédey Ferenc Báthori uralkodása alatt nemigen mozdult ki Váradról, hadat nem vezényelt; sem a havasalföldi háborúban, sem a lázadó szászok ellen folytatott csatározásokban nem vett részt. Mindazonáltal igen fontos szerepet töltött be, mert mialatt a fejedelem összes hadaival a széleken s az ország határain kívül táborozott, Erdély legfőbb kapuját vitézül és híven védelmezte. Báthori tökéletesen nyugodt volt abban, hogy az ellenség Várad felől be nem törhet, amíg a bástyákon Rhédey őrködik, aki éjjel-nappal serény vigyázásban lévén, figyelemmel kísérte a magyarországi hajdúk minden mozdulatát, portyázó csapatokat küldött szerteszéjjel, megmustrálta a táborba induló hadakat, szorgalmasan levelezett a fejedelemmel, s mialatt Erdélyt a pártos hajdúk rabló beütéseitől megoltalmazta, szigorúan büntette a saját vitézeit is, ha maguk részéről legcsekélyebbet is vétkeztek a Magyarországgal fennálló békesség ellen.
Báthori állhatatosan ragaszkodott a Magyarországgal kötendő véd- és dacszövetség eszméjéhez. 1611. június 30-án a prázsmári táborból kelt levelében megparancsolta Rhédeynek, hogy az összeütközést kerülje, és a katonákat, különösen pedig a hajdúkat szigorú fenyítékben tartsa. Báthoriból nem hiányzott a jóakarat, minden lehetőt megtett azért, hogy a két testvérország között a békesség zavartalanul fenntartassék. Rhédeynek pedig oly nagy tekintélye volt a hajdúk között, hogy még Nagy András befolyását is ellensúlyozhatta.
Eleinte hajlottak is a hajdúk a szép szóra, csendességben maradtak, sőt néhány ezer válogatott vitézzel Báthorit is megsegítették, ki a havasalföldi vajda támadásának hírére a törcsvári és a tömösi szorosnál vonta össze minden erejét. Ide várta Nagy Andrást is, aki azonban a brassói tanács és a magyarországi főurak által megvesztegetve, már áruláson törte a fejét. Radu vajda csapatai 1611. július 9-én Báthori seregét Brassónál szétverték, mire a különben is elégedetlen hajdúság elpártolt a fejedelemtől. Nagy András körülbelül 10 ezer emberével Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitányhoz csatlakozott, aki e hónap végén már megindult Kassáról Erdély felé.

Végvárad veszélyben
Azalatt, míg Báthori török és tatár segítséget sürgetve Szeben alá gyűjtötte a hadait, jó reménységgel biztatván magát a jövendőre nézve, addig Rhédey Ferenc – noha testében beteges és a köszvény miatt magával szinte tehetetlen volt – hős lélekkel védelmezte új hazájának őrálló bástyáját, Váradot.
Forgách gyorsan közeledett. Útközben a magyar és erdélyi urak közül sokan csatlakoztak hozzá, a hajdúság pedig szaporodtan szaporodott mellette. Lázongásuknak legfőbb oka most az volt, hogy Magyarország csak azoknak szabadságát és nemesi kiváltságait ismerte el közülük, akik a Nagy Andrással kötött egyezség idejében már hajdúk voltak. Minthogy a számuk azóta megkétszereződött, és sem Magyarország, sem Báthori nem volt hajlandó – de nem is győzte volna – őket letelepíteni, hazátlan bujdosókká lettek. Bosszúval eltelve a fejedelem iránt, már csak azért is Forgáchhoz szegődtek, mert érdemeket akartak szerezni maguknak Magyarország színe előtt, és azt remélték, hogy vérük hullásáért ők is szabadságot, hajlékot fognak nyerni. De a többségüket csupán a rablóösztön és nyereségvágy lelkesítette, hadnagyaik, szokásuk szerint, a zavarosban akartak halászni.
Forgách Zsigmond Egry Istvánt, a szalontai hajdúk kapitányát küldte előre, hogy Rhédeyt szép szóval vagy erővel Várad föladására bírja. A vakmerő hajdú – később Bethlen Gábornak jeles csapatvezére lett – vállalkozott ugyan erre a feladatra, de nagyon jól kellett tudnia, hogy Rhédeyvel nem fog boldogulni.
Az alkudozással csakugyan kudarcot vallván, Forgách ki akarta erőszakolni az utat Erdélybe, de pórul járt, mert Rhédey Várad alatt elállta az útját, hadai nagy részét szétverte és megsemmisítette. A főkapitány képtelen volt lóra ülni, ezért hordágyon vitette ki magát az ütközet helyszínére. Thurzó György nádornak utólag írt levelében nem titkolta állapotát: „Ur Isten ezt a nyomorúságot és csapást reám bocsátá, be sem akartam menni Váraddá. Az vitézlő nép és vármegye ispánnya házamhoz jöttenek, és ugy kértenek azon, hogy bevitessem magamat, mert félő, hogy az hajdúság kezében ne akadgyék Várad. Ezeket meggondolván, nyoszolyámban, gyalog emberekkel három egész mély földig [mérföldig – szerk. megj.] ugy vitettem magamat. Mostan is penig magam erejével csak megsem mozdulhatok, még is az én tisztemnek megkellett felelnem hazám és nemzetségem javáért.”
(Folytatjuk) "
Forrás : biharmegye.ro