Felhívás

Régi Várad blog "Fotók,képeslapok a régi Váradról" Facebook album fotóit használja fel forrás megjelöléssel.Írja meg véleményét a facebook.com-ra,vagy az egyvaradi@gmail.com -ra !
Sok román ajkú váradi szeretné olvasni a szöveget.Segítsen a fordításban '

Köszönet mindenkinek '


2017. szeptember 11., hétfő

Tavaszi Hajnal : Nyomdász hírlaptulajdonosok, hírlapíró nyomdatulajdonosok

"A 19. század második felében sorra alakultak a váradi nyomdák vagy sokszorosító műhelyek. Kezdetben a nyomdaalapítást a vidéki pártsajtó generálta, „ezek a vidéki lapok, az 1870-es években, az ellenzéki politikai pártok szócsövei voltak. A pártok által támogatott helyi lapok példányszáma megközelítette az ezret, a közigazgatás által szubvencionáltaké az 5-6000 példányt. A periódus legjelentősebb vidéki lapjai Nagyváradon, Debrecenben, Kolozsváron, Szegeden és Aradon jelentek meg. Nagyvárad és Szeged sajtóélete a vidéki városok eltérő példája. Budapestről tekintve úgy tűnt, hogy Nagyváradon virágzott legjobban a vidéki sajtóélet, holott sem a lapok száma, sem a példányszámuk nem mutatott kiugró teljesítményt. Váradon az irodalmi közélet élénksége, a pályázatok országos jelentőségű írókat, irodalmárokat vonzottak a városba, a sajtó és irodalom több jeles képviselője itt kezdte pályafutását. A 20. század elején A Holnap antológia és a holnapos mozgalom különleges színben tüntette fel a várost. Az országos irodalmi megújulásban a hírlapok Budapest számára neveltek ki utánpótlást." - írja Tavaszi Hajnal a Várad folyóiratban.Teljes cikk :

"A vidéki sajtónak meg kellett küzdenie a fővárosi sajtóval, esetenként országos lapokkal kívánt versenyezni, és nem figyelt a saját olvasóközönségére”1, ezért gyakori a bukás. Az új befektetők viszont nemcsak figyeltek a vidéki olvasók sajátos igényeire (1898, Fehér Dezső), hanem tudatosan formálták is a közízlést.
 
Az egyik első nagyváradi újságkiadó és nyomdavállalkozást Hügel Ottó hozta létre, (1861), őt a nagyváradi hírlapírás egyik úttörőjének is tekinthetjük. Hügel győri polgárcsaládban született, 1833-ban került Pestre, hogy tanulmányait folytassa. A forradalom és szabadságharc idején beállt honvédnek, 1848-ban Damjanich honvéd tábornok hadtestének lovas ütegébe osztották be, részt vett a szolnoki csatában. Lányi Győző honvéd tüzér őrnagy nehézütegével érkezett Aradra, majd Temesvárra, ott gr. Vécsey Károly táborába vezényelték, s mint irányzó tűzmester részt vett a temesvári vár ostromában. A csata után hadtestével Lugos érintésével Nagyváradra vonult, ott letették a fegyvert, és Szegedre, majd Bécsbe utazott családjához. Bátyjának bécsi könyvüzlete találkozóhelye volt a magyar politikai és irodalmi kitűnőségeknek, velük megismerkedhetett, és alkalma nyílt foglalkozni a hírlapirodalommal.
Hügel 1861-ben költözött Nagyváradra, átvette Moll Gusztáv 1858-ban alapított kőrajznyomdájának vezetését, majd 2200 forintért megvásárolta a nyomdát, és még abban az évben feleségül vette Janky Antóniát. Ebből a házasságából hat gyermeke született. 1862-ben könyv-, mű- és zenemű-kereskedés és kölcsönkönyvtár felállításához kért engedélyt a hatóságoktól. Kérését elutasították, de ez nem tántorította el elhatározásától, s megvásárolta Demjén József könyv- és papírkereskedését, 1200 forintért. A következő évben könyvkötői iparűzésre is megkapta az engedélyt. 1868-ban könyvnyomdát alapított, és Nagyváradi Lapok néven hírlapkiadásba kezdett, nem sok sikerrel. 1870-ben megindította a Nagyvárad című vegyes tartalmú napilapot; ez 1879-től a szabadelvű párt hivatalos közlönyévé vált. 1883-ban újranősült, Bécsből hozta feleségét, Vogler Eugeniát, házasságukból két gyermekük született. A Nagyváradot 1890-ben bekövetkezett haláláig vezette. Nyomda- és kiadóhivatalának telephelye az akkori Úri (ma Roman Ciorogariu) utca 15. szám alatt volt, a postahivatal közelében. Hügel könyvkereskedése a Fő (Republicii) utca 14. szám alatti Karguly-házban működött 1899-ig.
 
Az aradi származású Láng József a Hügel-féle vállalkozást 1890-ben vásárolta meg, 6500 forintért. Láng 1874-től Aradon Gyulai István nyomdájában tanulta ki a nyomdászmesterséget. 1879-től a pesti könyvnyomda részvénytársaságnál nyert alkalmazást, innen került Wilkens Gyula nyomdájába, majd a Franklin Társulatnál volt szedő. 1882-ben Budapesten a magyar nyomdászklub titkárává választották7. A Pallas nyomda megalakulásakor korrektorként helyezkedett el, ebben a minőségében működött 1890-ig, amikor Nagyváradon megvásárolta a Hügel-féle nyomdát. Induláskor 14 személyt foglalkoztatott, 109 Ft hetibérrel8. 1902-ben, mint az egyik legtekintélyesebb nagyváradi nyomda tulajdonosa, 34 személyt alkalmazott, 250 Ft heti fizetéssel. A nyomda tevékenységének egyik mutatója, a papírfogyasztás arra utal, hogy vállalkozása bővült: 1890-ben a papírfogyasztásának értéke 3380 Ft volt, 1902-ben 11 450 Ft-ra emelkedett. Ezt a prosperálást tükrözi a lapelőfizetők számának gyarapodása is: 1890-ben a lapot 186 előfizetővel vette át, néhány évvel később az előfizetők száma 1400-ra emelkedett.
Láng Józsefet tekinthetjük az első nagyváradi mesterszedők egyikének. A nyomdászszakmában jól eligazodott, kapcsolatrendszerét kitűnően kamatoztatta, így 1891-ben részt vett a vidéki nyomdatulajdonosok Szegeden tartott országos gyűlésén és 1898-ban a hírlapkiadók országos szövetségének megalakulásakor is jelen volt. Szakmailag elismert lehetett, mert az országos lapkiadók kongresszusa alelnökének és a megalakult szövetség választmányi tagjává választották. 1893-tól a Nagyváradi Betegsegélyző Pénztár elnöke, később a Szigligeti Irodalmi Társaság pénztárnoka. 1898-ban nyomdája mellett könyv- és papírkereskedést is nyitott, fenntartva a Nagyvárad című hírlapot. 1892-től Láng nyomda és társa11 néven közkereseti társaság formájában működtette cégét. A közkereseti társaság tagjai között tulajdonjoggal bírt Lévay József nyomdász és Kálmán József ügyvéd. 1894-től a cég Lévay és társa cégként működött tovább. Dr. Kálmán József jó nevű nagyváradi ügyvéd, városatya befektetője és társtulajdonosa volt a Léderer és Kálmán-féle szeszgyárnak, lánytestvére a gyár egyik tulajdonosának, Léderer Dávidnak volt a felesége. 1893-ban Kálmán József életét vesztette egy dr. Örley György tartalékos huszárhadnaggyal vívott lovagias párbajban. A duellumot egy újságcikk váltotta ki, melyet a Szabadságban Ujlaky Antal közölt, Aporkai Eszter színésznő játékát bírálva. Akkoriban az ilyen skandalumok országszerte gyakoriak voltak. Ennek a nagyváradi afférnak halálos kimenetele lett. Dr. Kálmán Józsefet a sajtó hősi halottjaként a nagyváradi polgárok ezres tömege kísérte utolsó útjára, gyászbeszédet és egyben vádbeszédet az ifjú Kecskeméti Lipót neológ főrabbi mondott.
 
1894-ben Láng újabb nyomdavállalatot alapított, ezúttal egyéni, a hírlapkiadó mellett működtetett céget hozott létre.
Láng József neve a Nagyvárad napilap alapítójaként vált ismertté, az újságnak hosszú évekig kiadója és szerkesztője volt. Övé volt a nyomda és egy terebélyes ház is az Úri (Ciorogariu) utcában. A versenyképesség megőrzéséért Láng József 1893-ban lapjához szerződtette Szegedről Sas Ede hírlapírót, aki 1889-től a Szegedi Napló, később az aradi Alföld belső munkatársa volt. Sast a szintén Szegeden debütált Iványi Ödön szerkesztő helyére szerződtette.
 
Akkoriban a lapcsinálás reggel öt óráig is eltartott, ezért a kiadó mellett működő nyomda egyik fontos befektetése volt a lapelőállításnak. A hírek, cikkek folyamatosan kerültek a szedők asztalára. Azok a nagyváradi közéleti események, amelyek éjfél utánig is eltartottak, a következő napon hírként szerepeltek a lapokban. Táncvigalom, társas összejövetel, tűz, vízár, verekedés, betörés, gyilkosság, hajnali órákig tartó törvényszéki tárgyalás megírva, kiszedve, kinyomtatva másnap reggel az olvasó reggelije mellé voltak tálalva.
 
1893-tól a Nagyváradot Sas Ede szerkesztette, 1895-ben Budapestre távozott, majd 1898-ban visszatért a laphoz. 1901-ben Láng kénytelen volt eladni az Úri utcai kiadóját és lakóházát Sas Edének, aki gyönyörű szép feleséget hozott Szegedről16. A lap fennmaradásáért 1901-ben Sas kénytelen volt újabb vállalkozást kezdeményezni, megalapítva a Nagyvárad Hirlapkiadó Rt-t17 (Úri utca 2). A részvényesek között jól szituált nagyváradi polgárokat találunk: Gyémánt Jenő és Kurländer Ede ügyvédeket, a nagybefektetők közül Ulmann Sándor nagykereskedőt. A részvénytársaságot 25 év időtartamra alapították. A részvényesek, akik a város intelligenciájának élvonalbeli tagjai voltak, garanciát jelentettek a lapkiadói tevékenység folytatására.
 
A visszaemlékezők piros arcú, szép szál fiatalembernek írták le Láng Józsefet. A kiadó eladása után az 1894-es alapítású nyomdát megtartotta, s mellette különböző vállalkozásokba kezdett. Helfy Lászlóval szövetkezve ponyva- és zsákkölcsönzőt működtetett, de 1907-től a vidéken megalapított kisbankok részvényeseként is feltűnik a neve. Újabb nyomdáját, melyet a Széchenyi tér (parcul Traian) 1. szám alatt rendezte be, többször is bérbe adta vagy betéti társaságként működtette. Bérlői közül ismert Khon Aranka és Bürger .
 
1920-ban a Széchenyi tér 1. szám alatt működött a Kosmos nyomda, Szegáll Sámuel vezetésével, itt nyomtatták a Buletinul comunal (Községi Közlöny) és a Buletinul Legi-decrete (Törvények és határozatok Közlönye) kiadványokat. A nyomda a háború után, 1946-ban még működött.
 
Sas Ede, a Nagyvárad új tulajdonosa alacsony, madárcsontú emberke volt, mindkét lábára sánta, átlátszó keskeny arcán fekete kecskeszakáll. Élénk volt, ötletes, hangos, a munkában fáradhatatlan. 1899-ben a lapcsinálás sok esetben nehezítette a nyomdászok munkáját. Gyakran világos reggel volt, amikor a szegény kerékhajtó hozzáfogott keserves munkájához, hogy a kézi erőre berendezett sajtó óriás kerekét pár ezerszer megforgassa. A villamos motor álom volt még Nagyváradon, amikor Sas Ede modern nyomdaműhelyt rendezett be. 1907-ben az Úri utcában, az egykori Nadányi-féle ház helyén díszes palotát emelt a Nagyváradnak. 1908-ban létrehozta a Nagyvárad Könyvnyomda és Újságvállalatot. 1910-ben két linotyp nyomdagéppel bővítette a nyomdai felszerelést. Az újságházban együtt volt a kiadóhivatal, a szerkesztőség és a nyomda. Az utóbbi főnöke Maksa Andor volt, aki kiváló szakértelemmel vezette a nyomdai munkát, több évtizedes tapasztalattal rendelkezett. A kiadóhivatalt Gárdos Berta és Gáthy Sándor vezette mintegy húsz esztendőn keresztül.
 
Sas Ede író, alkotó ember volt, helyi irodalomszervezői tevékenységét a nagyváradi Szigligeti Társaság keretében fejtette ki; 1916-tól főtitkára, majd elnöke volt a társaságnak. Termékeny író, s publikációi igen változatosak: írt verset, prózát, publicisztikát és színművet. Nevéhez önálló kötet fűződik, köztük számos ifjúsági irodalmi mű, mint a Tányértalpú koma sorozata, vagy kiválóan megírt kutyahistóriája, a Rin-Tin-Tin. Ebből számos filmfeldolgozás készült, és sokan nem is sejtik, hogy az alapmű magyar nyelven íródott. Forgatókönyveiről is kevés szó esik, méltatlanul feledésbe ment filmszcenarista tevékenysége, bár a magyar némafilmgyártás egyik úttörőjét tisztelhetjük benne. Először Kolozsváron, Janovics Jenő erdélyi filmvállalkozó Corvin filmgyárának írt forgatókönyveket. 1916-tól már ismert forgatókönyvíró, 1917-ben nagy sikert aratott a Méltóságos asszony filmszcenáriumával. 1918-tól fokozatosan a fővárosba helyezte át működését, az Uher Filmgyár Rt. művészeti vezetését látta el, filmszcenáriumokat írt és dramaturgiai feladatokat látott el a filmgyárban. Legnevezetesebb adaptációja az Eötvös József báró költeményéből készült némafilm, A megfagyott gyermek (1921), s közismertté vált Petőfivel kapcsolatos két filmje is: a Bolond Istók (1921) és a Hevesi Sándorral készített némafilm (1921), mely Petőfi életútját idézte fel. 1922-től 1928-ban bekövetkezett haláláig a Pesti Hírlap munkatársa volt. A Nagyvárad hírlapot és a Nagyvárad nyomda és Újságvállalat részvényeit Sonnenfeld Adolf, a nagyváradi nyomdaipar vezető képviselője vásárolta meg 1918-ban. 1919-ben még részt vett a Nagyváradi Ady Társaság alapításában.
 
Fehér Dezső 1894-ben lépett Láng József kiadójába újságírónak, majd Kálmán József halála után felelős szerkesztője lett a lapnak. Újságírói pályáját 1887-ben Budapesten kezdte, ahol különböző napilapok és élclapok munkatársa volt (Ország Világ, Pesti Napló, Pesti Hírlap). Baráti szálak fűzték a Bolond Istók élclap szerkesztőjéhez, Bertók Lászlóhoz. Fehér a budapesti zsidó tanítóképzőben végezte tanulmányait, és Gábel Jakab nagyváradi iskolaigazgató meghívására érkezett a városba az 1893–94-es tanévben (Fächer Dezső néven szerepel az iskolai értesítőben), az ortodox izraelita hitközség polgári és elemi fiúiskolájába francia nyelvet tanítani. A Nagyvárad külső munkatárasaként, Alba néven közölte cikkeit, aztán saját élclap indításával kísérletezett Darázs címmel, nem sok sikerrel (1892–1893). Ezekben az években családot alapított, feleségül vette Breitner József bankár Janka nevű lányát, aki a nagyváradi társadalmi élet élénk személyisége volt. Fehérné, a művelt, irodalom és művészetek iránt érdeklődő asszony szerepet játszott Ady Endre és Brüll Adél legendás nagyváradi kapcsolatának létrejöttében. Fehér 1898-tól kivált a Nagyvárad szerkesztőségéből és a Nagyváradi Napló kiadásával megteremtette saját hírlapbirodalmát.
 
Mellette dolgozott segédszerkesztőként több mint két évig Ady Endre, s közírói fejlődésére jelentős befolyást gyakorolt Fehér. Szerkesztésében a lap a vidéki magyar hírlapírás élvonalába került, és haladó, ellenzéki álláspontot képviselt megszűnéséig. Fehér Dezső cselekvően részt vett Nagyvárad szellemi életében, alapító tagja a Szigligeti Társaságnak, kezdeményezője 1903-ban a Nagyváradon megalakult Vidéki Újságírók Szövetségének, közreműködik A Holnap Társaság megalakulásában, lapjában teret ad a holnapos költőknek. 1919-ben alapítója a Nagyváradi Ady Endre Társaságnak, ő az Ady-kultusz egyik nagyváradi éltetője. 1919-ben Tabéry Géza közreműködésével kiadta az impériumváltás utáni első magyar nyelvű irodalmi lapot, a Magyar Szót. Az 1920-as és 1930-as években a Nagyváradi Napló a haladó romániai magyar szellemi élet egyik jelentős fóruma volt.
 
Fehér Dezső nyomdatulajdonosként kevésbé ismert, neve az általa alapított napilaphoz, a Nagyváradi Naplóhoz kötődik. Lapját részvénytársaságként hozta létre, a liberális párt támogatásával 10 000 forint kötvény kibocsátásával. Fehér a 100 darab 100 forintos kötvényt tíz év alatt kifizette, így az ő tulajdonába ment át a Nagyváradi Napló. Az országszerte ismert és kedvelt hírlapot kezdetben Berger Sámuel, Boros Jenő nyomdájában, majd a Boros és Heldben nyomtatta.
 
A Franklin nyomdát (Zöldfa utca 11.) Fehér Dezső alapította 1911-ben. Eleinte csak a lap előállítására rendezkedett be, de az üzem fejlesztése nyomán mindennemű nyomdai terméket készített. A nyomdát Szilágyi Ernő vezette.
 
1914-ben Sonnenfeld Gusztávval létrehozott egy új vállalkozást, a Fehér és Sonnenfeld társas cég néven szereplő nyomdavállalatot, a Nagyváradi Napló nyomdát, ebben Sonnenfeld Gusztávnak volt aláírási joga. A közös vállalkozás 1917-ig működött. 1918-ban a Nagyváradi Napló Rt. (Fő utca 16.) 150 000 korona alaptőkével önálló részvénytársaságot hozott létre; ennek Fehér Dezső lett a vezérigazgatója, Lukács Ödön (alpolgármester), Rosenberg Izsó (vállalkozó), Kőszeghy József (városi főépítész), Balogh Vilmos, dr. Bárdos Imre (ügyvéd, hírlapíró), Kelen Béla (vállalkozó) és dr. Váradi Ödön (ügyvéd, hírlapíró, szabadkőműves) az igazgatóság tagjai. 1927-ben újabb részvénytársaság veszi át a lap nyomtatását, Transilvania Nyomda Rt. (Tipografia Transilvania S.A.) néven. Az alaptőkéje 65 500 arany lej volt, és 33 munkást foglalkoztatott, székhelye a Bul. Regele Ferdinand (Fő utca) 16. szám alatt volt. A részvénytársaságot 1933-ban számolták fel. A Fehér Dezső nyomda 1931-től szerepel a cégek listáján, a várad-velencei Templom tér 13. szám alá volt bejegyezve; ez a cég 1941-ben még szerepelt a céglistán.
Laszky Ármin, a Hügel Ottó nyomdájában indult művezető a következő nyomdász-laptulajdonos. Laszky budapesti kereskedőcsaládban született, szüleitől örökölte kereskedelmi érzékét, üzleti szellemét és vakmerőségig menő vállalkozó kedvét. Szüleinek vállalkozása csődbe ment, Laszky abbahagyta tanulmányait és egy kis pártfogással az Athenaeum nyomdába került szedőnek, innen a Pesti Naplóhoz avanzsált korrektornak. 1870-ben, 23 évesen került Hügel Ottó váradi nyomdájába. 1874-ben a Nagyváradon élő gazdag, jótékonyságáról ismert nagybátyja, Haas Gottlibe 10 000 forintos támogatásával megalapította saját nyomdavállalatát, és 1875-ben egy új napilapot, a függetlenségi párt égisze alatt. 1878-ban könyvnyomdáját papírkereskedéssel kötötte össze, 1895-ben pedig külön helyiségben, a Kossuth utca 3. szám alatt, könyvkereskedést nyitott.
 
Nyomdájának felszerelése: 2 gyorssajtó, 1 kézi sajtó, 1 amerikai sajtó, 1 vágógép, 1 drótfűző, 1 kartonvágógép, 1 stereotipia és segédgépek, 1 simítógép. Alapításkor 8 segédet alkalmazott, a 20. század elejére a nyomda személyzete 32 főre bővült.
 
A nyomda megalapításakor indította az 1920-ig megjelenő Szabadság című hírlapot. Ez a vidéki lapok mintájára az első évben hetenként négyszer, 1875-ben hetenként ötször, 1876-tól naponta jelent meg.
A Szabadság hasábjain több jeles magyar író és költő közölt cikket, tárcát, verset, közöttük Ady Endre, Krúdy Gyula, Nagy Endre, Biró Lajos. A tiszaeszlári per idején az antiszemita Istóczy Győző Tizenkét röpirat (1880–1884) című újságjellegű röpiratai ellen Hegyesi Mártonnal és Báttaszéky Lajossal kiadta Ellenröpiratát (1881–82). 1875-ben a lapalapítás még sok kockázattal járt, hiszen ki kellett építenie olvasóközönségét és megrendelőinek táborát. A családi vállalkozásként bejegyzett cég gyorsan fejlődött. 1876-ban, amikor tevékenységi körét bővítette, új céget jegyeztetett be, a Laszky Ármin papírkereskedést és nyomdát (Kossuth utca 3.). A vállalkozás 6381 forint tőkével indult, Laszky felesége, Knopfer Laura hozományából, s a cég tevékenysége a Szabadság kiadására is kiterjedt. Laszky Ármin 1900-ban 32 munkást foglalkoztatott. Két mechanikus sajtóval, egy kézi sajtóval, egy amerikai típusú nyomdagéppel és öt egyéb géppel dolgoztatott. 1913 változásokat hozott, a kamarai bejegyzésben Laszky Ármin közkereseti társaság szerepel, tulajdonosok Laszky Ármin és Laszky Árminné született Spiegel Katalin, aki valószínűleg Spiegel Frigyes építész családjából származott. A társaság nemcsak a Szabadság kiadására szerveződött, hanem nyomdai, iparművészeti és hírlapkiadásra jött létre. Laszky haláláig, 1915-ig a Tisza-párt híve volt, állandó megrendeléseit is részben ennek a kapcsolatnak köszönhette. Lapját a Szabadelvű párt szolgálatába állította, ezáltal befolyásos támogatókat nyert vállalata céljaira, a könyvnyomdája folyamatos állami, megyei és városi megbízásokat kapott. Akkoriban Magyarországon a MÁV-nak hét nyomda szállította a szükséges nyomtatványokat, s a Laszky-nyomda ezek között volt. Laszky fontos közember is lett, a város törvényhatósági bizottságába is beválasztották, de tagja volt a Kereskedelmi és Iparkamarának, valamint a Kereskedelmi Csarnok választmányának is. Részt vett a régi nagyváradi társadalom minden mozgalmában (Gyermekbarát egylet, Patronázs egylet, Népkonyha, Rabsegélyző egylet), nemcsak lapja hasábjain ismertette a jótékony intézmények tevékenységét és programját, hanem maga is anyagi támogatást nyújtott fenntartásukhoz. Éveken át a nyomdászok békéltető bizottságának elnöke volt és a Vidéki Nyomdászok egyesületének tagja.
 
„Laszky Ármin nyomdája és kiadóhivatala a Kossuth utca 3. szám alatti öreg takarék vén épületében volt. A hosszú, folyosószerű könyvesbolton keresztül lehetett a szerkesztőségébe jutni, amelynek mélyén nappal is égett a gázláng, aztán üvegajtó következett a fennhéjázó felírással: »Kiadóhivatal«. E mögött, a sötét, elrekesztett részben ült íróasztala mellett Laszky Ármin, a könyvesbolt és a Szabadság tulajdonosa. A másik asztalnál egy rezignált rabszolga címszalagot írt nesztelenül. Ő volt az adminisztráció. Este fél hatkor homályosan pislogott a gázmécses a Szabadság szerkesztőségének egyetlen szobából álló bolthajtásos szerkesztőségi irodájában. A szerkesztők, újságírók csendben beszélgettek, időnként megjelent a tördelő a nyomdából, az épület udvari traktusából, és újabb kéziratokat kért. Ilyenkor mindenki kaparászni, keresgélni kezdett az íróasztalán, legtöbbször nem volt több kézirat. Ebben a pillanatban toppant be Laszky Ármin, hallotta, miről van szó, ő is kéziratot kért, »a városban nem történt semmi, amit meg lehetett irni, már megírták« – hangzott a válasz. De Laszky ravasz ember volt és azt felelte, ha nem történt semmi, majd történik a szerkesztők agyában. Minden közölhető közleményért, amit valaki szépen és ügyesen fundált ki, egy skatulya szivarka járt”.
 
Az 1913-ban bejegyzett Laszky Ármin és Laszky Árminné részvénytársaságnak több tulajdonosa is lett Laszky 1915-ben bekövetkezett halála után. A Szabadság kiadó 1920-tól a Sonnenfeld vállalat tulajdonába ment át. A Laszky-féle nyomdának folyamatosan volt megrendelése, a Tiszák helyi szócsöveként tartották számon. Eben a nyomdában nyomtatták, több más hivatalos kiadvány mellett, 1903 és 1920 között Bihar Megye Hivatalos Lapját.
 
1920-ban a nyomda Biharea Nyomda és Kiadóvállalat Rt. (Institutul de Tipografie şi Editare S.A. “Biharea”) néven működött, 1933-tól Ciortin Ioan tulajdonába került Tipografia Administrativă S.A.38 néven. 1940-ben Hájtájer József lesz az új tulajdonos, ő a céget Bihar nyomda néven jegyezte. A nyomda 1946-ban szűnt meg.
 
A Szent László nyomda 1894. november 4-én indult. A nagyváradi káptalan és az egyházmegye papsága alapította, hogy napilapot indíthassanak, a dr. Vucskics Gyula szerkesztette Tiszántúlt. A szükséges tőkét részvénytársasági alapon adták össze. A nyomda székhelye a Szilágyi Dezső (ma Moscovei) utca 5. szám alatt volt, s az indulástól 1902-ig változatlanul 16 munkással dolgoztatott. Évekig itt nyomtatták az Ardelean Justin ügyvéd által szerkesztett Vulturul (Sas) című román nyelvű élclapot, a Népnevelési Közlönyt, a kéthetente megjelenő Katholikus Hitterjesztés Lapját, a havonta, majd negyedévente megjelenő Képes Missio Könyvtár folyóiratait.
 
A vállalkozást 38 000 korona tőkével hozták létre41, 380 egyenlő névértékű részvényre osztva. Az alapítók között volt Nogáll (Nogelly) István kanonok és Hoványi Gyula ügyvéd. A részvényeket kizárólag a katolikus klérus tagjainak adhatták el. A nyomda felszerelése 3 linotyp nyomdagépből és egy 16 újságoldal nyomtatására alkalmas rotációs gépből állt. A Tiszántúl 1919-es megszűntével a nyomdát bérlők működtették. 1931-ben részvénytársaság formájában jegyezték be az Erdélyi Lapok Kiadóvállalatot, a Szent László nyomda címére. Alapítói a két világháború közötti időszak ismert politikusai és közéleti személyiségei: Gyárfás Elemér szenátor, Cziffra Kálmán, Schreifert Adalbert, Lestyán András, Péter Antal, Bánás László, Ghetz Mihály. A lap főszerkesztője Paál Árpád volt. 1937-ben a cég vezetésével Oswald Pált és Martonffy Zoltánt bízták meg; a cég 1940-ig fennállt. 1944 után a Szent László nyomda Viaţa Noua (Új Élet) nyomdaként működött, itt nyomtatták 1945-ben a Viaţa Noua (Új Élet) című napilapot, 1946-ban a Lupta Poporului című román nyelvű lapot, 1946-tól a Fáklyát és a Román Kommunista Párt lapját, a Népakaratot.
 
 Remények, sikerek és bukások
Az 1890–1914 közötti évek nyomdaipari helyzetéről a Nagyváradi Kereskedelmi és Iparkamara jelentéseiből értesülhetünk. Az időszakra a kisnyomdák túltengése és a szakmunkások hiánya jellemző. Az egyéni és társas cégjegyzékek is ezt az állapotot tükrözik. A vidéki nyomdaipar egyik legnagyobb baja a féktelen, számítás nélküli vállalkozás volt. Egyetlen iparág sem volt annyi laikus kézben, mint a nyomdaipar. A szakértelem hiánya érzékenyen érintette az iparágat, sürgetni kellett a szakképzettséghez való kötését, a nyomdák túlszaporodásának korlátozását.
 
Felmérve a veszteségeket, e helyzet ellen indított harcot Molnár Mór 1908-ban. „A nyomdaalapítások korát éljük. A vagyonbukott rőföskereskedő, miután okosan mondott csődöt, álmaiban légvárakat épít, miként fogja tőkésíteni megmentett filléreit nyomdaigazgatás révén.
A pelyhes ajkú képviselő – mandátumát biztosítandó – lapot indít s arra törekszik, hogy nyomdát alapítson hol csakis az ő érdekeit szolgálják – az édes haza szent nevében. Természetesen az üzem élére olyan egyéneket állítanak, akik mindenhez konyítanak, a nyomdászatról meg halvány fogalmuk sincs, de ez jól van így, mi módon lehetne ezeket karrierhez juttatni ha a nyomdai igazgató címen nem? […]
 
Vidéken pedig fűszeres-, vas-, és norienbergi kereskedéssel van egybekötve a könyvnyomtatás művészete s bárha a közművelődés magasztos eszméjét nem mozdítják elő ezek a vállalkozó szellemek, meg kell őket tűrnünk az ipartörvények értelmében. Az ilyen nyomdaalapítók alkalmaznak néhány hétre üzletvezetőt, amíg a főnök úr elsajátítja a nyomdász mesterséget – akkor szélnek eresztik az üzletvezetőket, ők pedig űzik az ipart és terjesztik a szennyversenyt. Ez így lesz mindaddig, amíg a nyomdaipar képesítéshez nem köttetik. Boldog-boldogtalan nyomdát létesít a közművelődés cégére alatt s az igazi szakember, ki életének jó részét csak munkájának szentelte beadja a derekát, mert nem állja ki az indoktalan versenyt”. A könyvnyomtatók 1908-ban megjelentetett jegyzékében a következő 14 nagyváradi nyomdát sorolták fel: Boros Jenő, Helyfi László, Hönig József, Lang József, Laszky Ármin, Neumann Vilmos, Patria nyomda, Rákos Vilmos, Sebő Imre, Sonnenfeld Adolf, Stern Béla, Szent László, Verő Ede, Vidor D. 1912-ben a nyomdatelepek száma 16, a lehetőségek újabb befektetéseket hívtak életre, ezek közül néhány: Béres és Held, Karcag Dezső és Tsa, Rákos Sarolta, Rubinstein Vilmos, Sas Ede, Székely Ármin, Tarsoly Béla.
A nyomdák gyakran bővültek könyv- és papírkereskedéssel, s a kevésbé sikeres nyomdatulajdonosok legtöbbször eladták a felszerelésüket és a kereskedelem vagy az ipar más ágazataiban keresték boldogulásukat.
A kisvállalkozók közül 1891-ben Rákos Vilmos indított nyomdaműhelyt (Nagyvásár tér 11. szám). 1897-ben cégmódosítást kezdeményezett, a vállalkozás Rákos Vilmos utóda néven működött, tulajdonosként Kelen Sándor budapesti lakost találjuk. 1908-ban Rákos Vilmos újabb vállalkozást indított, a Rákos Nyomda és könyvkereskedést46 , felesége, Rákos Sarolta nevén, a cégigazgató továbbra is Rákos Vilmos. Rákos Vilmos utóda a több kisvállalatban is részvényes Adler Béla volt. 1909-ben a nyomdát megvásárolta Láng József ismert nyomda- és laptulajdonos. 1923-ban a vállalkozás a Mégay és László cégbe olvadt, később László Kálmán saját nevén működtette a céget 1944-ig, ekkor a nyomda Lupoiu Teodor tulajdonába került.
 
A Rákos-nyomda történetét Nagy Endre is megörökítette Egy város regénye című visszaemlékezésében. „Volt Váradon egy papírkereskedő, nyomdász, Rozenbaum Vilmosnak hívták. Egyszer csak csődbe jutott a boltja. A cégtáblára odaföstette: Rozenbaum Vilmosné. Megint csődbe jutott, most új cégtáblát föstetett: Rozenbaum V. Vilmos névre. Ez is megbukott, lett belőle Rozenbaum V. Vilmosné. Megint megbukott, ekkor magyarosította a nevét, lett belőle Rákos Vilmos, újabb bukás következett, a cég Rákos Vilmosné néven folytatta tevékenységét és lett belőle Rákos V., majd Rákos V. Vilmosné. Mikor idáig eljutott szerencsésen földi szereplésének változataiban, Lipcsében tűnődni kezdett az a gyáros, aki mindehhez üzleti anyagot szállított. Váradon kellemes meglepetés érte, acsarkodó adós helyett egy kedves úriembert talált, aki olyan lelkendezve ölelte meg, mintha ez lett volna életének legörvendetesebb meglepetése. Megnyugtatta, hogy ha pillanatnyilag nincs is pénze, de azért nem kell aggódni, majd jönnek még jó idők is.”
Az egyik kisvállalkozás Pauker Dániel nyomdája volt, ez 1871-től 1902-ig működött. Nincs rá pontos adatunk, de feltételezzük, hogy a Báttaszéky Lajos által szerkesztett Biharmegyei Közlöny kiadására hozták létre. Pauker Dániel papírkereskedést nyitott, a város egyik közkedvelt papír- és írószer-kereskedője maradt, cége általában a tönk szélén állt.
 
1893-ban alakult a Neumann Vilmos nyomda48. Neumann nyomdász volt, tipográfiája 1914-ig működött. Ő nyomtatta és adta ki 1900 októberétől a Nagyváradi Színházi Lapokat Kaczér Vilmos szerkesztésében, és nála is nyomtattak több nagyváradi lapot. Neumann hírlapnyomtatásból élt, de könyv- és papírkereskedést is működtetett a Kossuth utca 1. (1912-ben 12.) szám alatt.
1896-ban jegyezték be Hönig József nyomdáját. Ez Gábel Ilonával közös tulajdon volt, a Nagyvásár tér 7 szám alatt. A vállalkozás része volt egy papír- és írószer-kereskedés is. A nyomdában egy amerikai típusú rotációs gép működött. A vállalkozás megérte az első világháború évét, akkor Verő Ede tulajdonába ment át Mercur Nyomda néven, s rövidesen Megay és László tulajdonába került. 1931-ben Scheffler Ferenc tulajdonát képezte.
 
1897-ben az egyéni vállalkozók cégjegyzékében szerepel Déry János nyomdája. Déry János neve több sikeres vállalkozásban is feltűnik, sőt, más nyomdavállalatok igazgatósági tagja is volt. Egyik részvényese volt a Béli üveggyár részvénytársaságnak. A Déry János utódja vállalkozás 1904-ig fennmaradt.
 
1898-ban újabb kisvállalkozás kezdte meg tevékenységét, Fiedler M. (kőnyomda), Freund Lajos és társa néven. Leginkább héber betűs nyomtatványokat készített, s 1902-ig bírta a versenyt.
1889-es bejegyzésű a Szigligeti Nyomda közkereseti társaság. Ígéretes tevékenységi körrel indult: nyomtatványeladás, hírlapkiadás és nyomtatványraktár. A cég alaptőkéje 5000 forint volt, 200, névre szóló részvényre elosztva. Igazgatótanácsában találjuk Erdélyi Lajost, Déry Józsefet, Beerky Józsefet, Keledy Józsefet és K. Nagy Benő nyugalmazott katonatisztet. 1890-ben az alaptőkét 10 000 forintra emelték; a vállalkozást 1895-ben számolták fel.
 
1898-ban Déry János Boros Jakab Jenővel51 újabb nyomdavállalkozásba kezdett, Déry és Boros nyomda és papírkereskedés közkereseti társaság néven (Kossuth utca 3.). A cég 1899-ben Boros tulajdonába ment át, ő volt a Nagyváradi Friss Újság váradi alapítója. 1910-ben Boros nyomtatja a Nagyváradi Naplót és 1927-ben ő lesz a Fehér Dezső által alapított nyomda részvénytársaság igazgatója. 1912 és 1919 között az Új Nagyváradot nyomtatta. Az Új Nagyvárad lapkiadó szintén részvénytársaságként működött. A cég pártok feletti radikális politikai napilap, más hírlapok, tudományos, művészeti folyóiratok kiadására szerveződött. A kiadó a Budapesti Hírlapkiadó Rt.-vel állt kapcsolatban. Igazgatója dr. Kotzó Jenő ügyvéd, igazgatótanácsi tagok: Hirschmann Gyula ügyvéd és Marton Manó lapszerkesztő. 1917-ben cégmódosítás történt, a céget Boros Jenő és Székely Jenő nyomdatulajdonosok igazgatták, az Új Nagyváradot Boros 1918-ig nyomtatta. Az Új Nagyvárad folytatásaként jelent meg a Nagyváradi Esti Lap (1929), a két világháború között a kiadó a Hegedüs Hírlapiroda címén működött.
1889-ben alapította nyomdavállalatát Helyfi László (Zöldfa utca 5., 1914-től Kossuth utca 10.) fotográfus és nyomdász, később sikeres papírkereskedő. Bécsben tanulta a nyomdászmesterséget, 1900-ban egy kézisajtója és két amerikai tiegel gépe volt, s a vállalatot egy litográfiai géppel gyarapította. Nyomdája 1911-ig működött, akkor Helyfiné Guttman Ilona nevére papírkereskedést jegyeztek be. A nyomda Rigler József tulajdonába ment át, aki fiókraktárával a budapesti Papírneműgyárat képviselte Nagyváradon, a Rákóczi út 5. szám alatti kirendeltségben. 1918-ban a vállalkozást továbbadták, a továbbiakban Szénásy System néven ismeretes. Ez a vállalat liniaturára szakosodott, iskolai füzeteket és regisztereket nyomtatott, később Pásztor Ede nyomdavállalatába olvadt.
 
1935-ben Helfi (Helfy) György volt a Nagyváradi Papírkereskedelmi Rt. igazgatója. A Deák Ferenc utcában (Aleea Emanuil Gojdu 2.) saját papírkereskedést és papírfeldolgozó üzemet nyitott.
1899-ben Adler Béla indított saját nyomdavállalatot, Adler Szabadság Nyomda néven, s mellette papír- és könyvkereskedést működtetett. A nyomda igazgatójaként Rákos Vilmos nyomdatulajdonost jegyezték be. Adler részvényese és aláírási joggal bíró tulajdonosa a vállalkozásnak.
1900-ban Boros Jakab Jenő újabb nyomdavállalkozás létrehozásával próbálkozott, a cég tevékenyégi köre könyv- és papírkereskedésre is kiterjedt. 1912-ben a Boros család leszármazottja, Boros Lajos Belényesben nyitott könyv- és papírkereskedést, s a céget Rosenbaum Etelkával közösen alapították. 1916-ban Boros Jenő nyomdavállalata az ismert könyvkötő, könyvkereskedő Vidor Manó tulajdonába ment át.
1900-ban hozta létre nyomdáját Rubinstein Vilmos (Zöldfa utca 5., 1912-től Nagyvásár tér 11.), s ez lett az egyik leghosszabb életű kisvállalkozás. Telephelyét a Nagyvásár téren rendezte be, könyvkereskedést is működtetett. Rubinstein többnyire héber nyelvű nyomtatványokra szakosodott és héber nyelvű könyveket forgalmazott, de ő nyomtatta az Építőiparosok Lapját is 1911 és 1944 között. Vállalkozását 1947-ben számolták fel.
 
Egy újabb kisvállalkozást Sebő (Izsák) Imre könyvkereskedő hozott létre. Ő 1918-ig dolgozott a könyves szakmában.
Stern Albert (Nagyvásár tér 2.) 1903-ban megnyitott családi nyomdaműhelye és könyvkereskedése 1944-ig működött.
Vidor Manó56 1904-ben jegyezteti be nyomdáját (Fő utca 2.), felszerelése egy kézisajtóból és egy amerikai gyorssajtóból állt. Vidor ismert váradi könyvkötő és könyvkereskedő volt. 1916-ban átvette Boros Jakab Jenő nyomdáját, ekkor indul fejlődésnek a Vidor nyomda. A Vidor Manó Nyomda Rt. cégbejegyzése 1930-ban történt. A részvényesek közgyűlése a vállalkozás vagyonáról rendelkezett. A vállalat alaptőkéje 2 000 000 lej volt, s ez 2000 darab névre szóló, 1000 lejes részvényre oszlott. A részvényekből 1500 darabot, 500 000 lej értékben értékesítettek, ezeknek a névértékét 500 lejben állapították meg. A fennmaradt 1500 névre szóló részvény névértéke 1000 lej maradt. A cég ügyvezető igazgatójának Vidor Györgyöt nevezték ki. Az 1939-es közgyűlésen három évre az igazgatótanácsba választották Polgár Györgyöt és Bogdan Constantint, az aláírási joggal rendelkező igazgató Vidor József lett. Vidornak 1940-ben aradi leányvállalatot kellett létrehoznia. 1941-ben Vidor Manó Részvénytársaságként jegyezték be újra a céget, és 66 666,66 pengő alaptőkéjét 40 000 pengőre szállították le. A cég tevékenysége könyv, papír, írószer, kotta kereskedelmi forgalmára, valamint egyéb nyomtatványok előállítására terjedt ki. 1942-ben, minden bizonnyal a zsidótörvények ismeretében, rendkívüli közgyűlést hívtak össze, az alapszabály módosítására. 1944-ben a céget átírták Vidor Manóné és Vidor György nevére, az igazgatóság tagjait törölték a cégjegyzékből. A cég vezetésében szerepet kapott Vidor Györgyné Marton Éva, Szarvas László és Hallay Zoltán. Az 1944-es adatok hiányoznak, de az, hogy 1945 szeptemberében Emanuel Vidor S.A. (Vidor Manó Rt.) néven újra bejegyezték a céget, arra enged következtetni, hogy átvészelte a második világháború viszontagságait. Az irányítást Vidor György és Vidor József vette át Szűcs József igazgatótól, valamint Szarvas László és Hallay Zoltán igazgatótanácsi tagoktól. A céget 1949-ben számolták fel.
 
1905-ben több kisebb nyomda alakult, közülük megemlítjük Schönfeld Herman nyomdáját, amely egy évig tevékenykedett, és a Magyar György által létrehozott Pátria Nyomda vállalkozást is.
A kereskedelmi és iparkamara 1904-ben a sikeres nyomdavállalatok közé sorolta Lévay Márton vállalkozását. Ennek tevékenysége vonalzóintézetet működtetésére és kereskedelmi nyomtatványok gyártására terjedt ki. A Rákóczi út 20. szám alatt, tűzfalak közt meghúzódva működött Nagyvárad egyik legszebb virágzású és legdíszesebb jövendővel kecsegtető iparvállalata. Vonalzógépeket tartott szakadatlan mozgásban három motor, innen kerültek ki Magyarország legkeresettebb vonalzott könyvei, üzleti könyvei és könyvkötései, innen látták el nemcsak a vidéket, hanem Ausztria vonalzottkönyv-szükségletét is.
 
A Lévai-féle könyvkötészet és könyvgyár nagyméretű műhelye volt az a vállalkozás, amely hozzájárult a vonalzógyár iparág meghonosításához Nagyváradon. Lévai Márton megsejtette a könyvkötőipar szükségességét a városban, s munkáival felmutatta azt a minőséget, amit addig csak budapesti műhelyekben produkáltak. Lévai külföldön tanulta a könyvkötészetet, és szorgalmas munkával megteremtette a város egyik legjelentősebb ipari vállalkozását. A cégnek számos budapesti és bécsi megrendelője volt, köztük az Adria tengerhajózási társaság. 1910-re a vállalat dobozgyárral és nyomdával bővült, és 100-200 munkást foglalkoztatott. Igazgatói 1911-ben dr. Wallner Ödön megyei főügyész, dr. Schweiger Ede ügyvéd, a latin szertartású káptalan alapítványi jogtanácsosa, Ivánkai Fleischhackker Gyula, a Bihar Megyei Takarékpénztár vezérigazgatója, Markovits Sándor, a Bihar Megyei Takarékpénztár helyettes igazgatója. Az üzemet Lévai Márton vezette, kereskedelmi vezetője Németi Mihály volt. Lévay cégtársai: Kovács János igazgató, Toldi Ignác, Freund Ignác, Lévay Márton, Hegedüs Ignác és Wallerstein Mór. Valószínűleg még egy nyomdavállalkozást működtettek, ez 1920-ban szűnt meg.
 
1907-ben három újabb kisvállalkozást indítottak. Ezek: Verő Ede és társa, Weiss Vilmos nyomdája, Gyagyovszki József nyomdája, az Esti Újság Nyomda, ez 1910-ig működött, és a Guttman M. [Miklós?] néven jegyzett, ez ugyancsak 1910-ig állt fenn.
 
1908-ban indítják a Béres Károly és Held Pál60 nyomdát, telephelye a Pavel utcában volt. 1920-ban felveszi a Kálvin Nyomda nevet, 1931-től Radványi Sándor lép a vállalkozásba részvényesként. A Református Püspökség nyomdájaként ismert, az egyházkerület nyomtatványszükségletét elégítette ki. 1908 és 1912 között az egyházkerület időszaki kiadványait Csávásy Gyula nyomdájában61 nyomtatták; feltételezzük, hogy ez a Béres nyomdába olvadt. A nyomda 1948-ig működött.
 
1909-es bejegyzésű a Jegyesek albuma kiadóvállalat, Újvári József és társa tulajdona. A vállalkozás célja albumkiadás volt, telephelyet nyitott Nagyváradon és Temesváron. A részvényesek között volt Boros Jakab Jenő szerkesztő, Spitzer Ede gépkereskedő és Spitzer Bernát kereskedő. Valószínűleg alkalmi vállalkozás volt.
 
1912-ben két újabb nyomdavállalkozás indult, az egyik Székely Ármin nyomdája (Szalárdi u. 9.), ez 1916-ig nyomtat, akkor az induló Nagyváradi Napló Rt. tulajdonába kerül. Székely Nagyszalontán indított újabb nyomdavállalkozást. A Nagyváradi Napló Rt. (Fő utca) 1924-ben Transilvania Nyomda Rt.-re változtatta nevét. 1927-ben Szilágyi Ernő tulajdonába megy át, 1941-ben társtulajdonosa lesz Vas Sándor, és Petőfi nyomda néven működik az államosításig.
 
Tarsoly Albert nyomdája (Teleki utca 4.) 1911–1913 között dolgozott, és hasonlóan rövid életű volt Nógrádi Gyula nyomdája (1917–1918). A kisvállalkozások közé soroljuk az 1913-ban alapított Apollo Nyomdát, Adler Dezső és Adonyi Béla vállalkozását, ez 1946-ban Ateneum nyomda néven működött.
 
1913-ban a budapesti König és Bayer63 cég nagyváradi képviseletet nyitott. Cinkográfiával foglalkoztak, műhelyüket a Sonnenfeld vállalt grafikai műhelyében működtették, majd 1926-tól a Kálvária (Dózsa György) utca 23. szám alatti ingatlanba költöztették. Ezt a Sonnenfeld cég egyik vállalkozásának is tekinthetjük; az államosításig, 1948-ig fennmaradt.
 
A Bihor Nyomda, Bihor Druckerei 1915-ös alapítású, tulajdonosai Nagyvárad politikai elitjének képviselői: Dr. Mihelffy, dr. Szunyogh Barnabás és Fráter Barnabás. További sorsáról nincs tudomásunk.
1917-ben kezdte meg tevékenységét a Globusz Nyomda Rt.64. Ez gyermekjátékok gyártására szakosodott; 1933-tól Bukarestben működött.
 
 Új hatalom, új rend
1920 áprilisában a nagyváradi lakosok lassan tudomásul vették az impériumváltást, a városi és megyei adminisztráció kicserélését. A vállalkozóknak az átmeneti időszak sok nehézséget okozott, mert nemcsak nyersanyag-, hanem termékpiacukat is elvesztették. A kiadók és nyomdák papírhiánnyal küszködtek. 1920-ban Pásztor Ede találékonysága enyhítette ezt a hiányt: a határ lezárása előtt sikerült több vagon papírt beszállítania a városba, és sokáig ez a készlet volt a nyomdák aranytartaléka. 1919-től Nagyváradot háborús övezetnek minősítették, a cenzúra intézményét azonnal életbe léptették. Ez a helyzet is hozzájárult ahhoz, hogy 1920-ban Nagyváradról több ezren repatriáltak Magyarországra, illetve nyugati országokba távoztak. A helyben maradók lelkiállapota tükröződik Zsolt Bélának a Nagyváradban 1920-ban megjelent Ne menj el testvér című írásában.
 
A város néma ellenállást tanúsított az új adminisztrációval szemben, ez a passzivitás 1921-ben, a magyarság politikai szerveződésének megindulásával enyhült valamelyest, de 1935-től az újabb korlátozó rendeletek, például a magyar helységnevek használatának betiltása a hírlapkiadásra is hatással volt. A lapok címéből eltűntek a helységnevek, a Nagyvárad Szabadság címmel, a Nagyváradi Napló pedig Napló címen jelenhetett meg. A román kormány gyakori változása a politikai rend megszilárdulását akadályozta, az új hatalom Nagyvárad közintézményeinek jelentős részét Kolozsvárra vitte. Adorján Péter A halott város című szociográfiai jellegű munkája az 1940-ig eltelt 25 év nagyváradi köz- és gazdasági életének mérlegét vonta meg. „Városok születnek – városok pusztulnak. Várad melyik kategóriába tartozik? Magnovaradiens, Grosswardein, Oradea-Mare, Nagyvárad. Parancsoltak Budáról, Bécsből, Konstantinápolyból, Kolozsvárról az erdélyi fejedelmek, még Szent Pétervárról is 1849-ben és húsz évig Bukarestből. Egy 1927-ben a váradi Újságíró klubban tartott előadásban Váradról ezt mondottuk: »Várad, Ady véres és aranyos városa, Roda Roda szerint a legszebb nők városa, Várad a Holnap városa, ma már bizony csak a tegnap városa.«”
 
1919-től a nagyváradi irodalmi szerveződések a Budapesttől való elszakadást igyekeztek pótolni. Tabéry és Zsolt Béla Magyar Szó és Tavasz címmel adott ki tiszavirág-életű irodalmi lapot (1919–1920), és ide sorolhatjuk a rövid életű Magyar Írói Rend tevékenységét is. A könyvkiadás a harmincas évek végén, a Sonnenfeld vállalat Grafika Nyomda és Műintézetnek köszönhetően tipográfiailag szépen kivitelezett kiadványokat, könyvsorozatokat bocsátott a piacra, ennek ellenére a magyar olvasóközönség legfontosabb politikai és irodalmi hírforrásai a hírlapok maradtak.
 
A román nyelven olvasók a város lakosságának csekély rétegét alkották, a vidék, a Belényesi-medence és az Élesd környéki román falvak lakói nem járattak hírlapokat. Ezért a román nyelvű hírlapokat a prefektus ellenőrzése mellett a polgármesteri hivatalok, jegyzők, tanítók és a katonai alakulatok rendelték meg kötelező módon. A román nyelvű kiadványok nyomtatására több nyomdát is létrehoztak. 1919-től a román adminisztráció közbenjárására, a román nyelvű nyomtatványok előállítására, a Victoria Bank befektetéseként jött létre a Tipografia Românească S.A.. Ebben nyomtatták az impériumváltás utáni években a legtöbb román nyelvű lapot, köztük a Vestul României, Gazeta Bihorului, Santinela címűt. 1936-ban a nyomda Izsák Ignác tulajdonába került, s ő Unireára, majd 1940–42-ben Urániára (Fő utca 20.) változtatta a nevét. Ez a nyomda is az államosításig működött.
 
1920-ban a város vezetői létrehozzák a Biharea Institutul de tipografie şi editare (Bihar Nyomda- és Kiadóintézet) vállalkozást. Az alapítók között közéleti személyiségeket találunk: a vezérigazgató Iosif Jacob, igazgatósági tagok: Iacob Lazar, Pop Ivan, Tulbure Gheorghe, Bulzan Ioan, Gheorghe I. Diamandi, Popa Gheorghe. A nyomda a megye román nyelvű nyomtatványszükségletét elégíti ki 1933-ig, akkor Ciortin Ioan tulajdonába kerül, és Tipografia Administrativa S.A. néven dolgozik tovább. Tevékenységi köre sokrétű: kereskedelem és könyvkereskedelem, nyomda, papírkereskedés és kiadó; célja a román nyelű nemzeti kultúra terjesztése. Ciortin 1945-ben pereskedik vállalkozása újraindításáért. A Nagyváradi Kereskedelmi és Iparkamara vonatkozó jegyzőkönyvei szerint Ciortin Ioan a volt Tipografia Administrativa (egykori Laszky Ármin Nyomda, Kossuth utca 3.) tulajdonjogáért indított pert a református püspökség ellen, ugyanis a műhelyt Béres Sándor és Radványi Károly kapta meg 1940-ben. Ciortin Belényesbe menekült a bécsi döntés, 1940. augusztus 30. után. A bíróság 1946-ban helyt adott követelésének.
 
Fekete Alexandru68 az első vállalkozását 1900-ban jegyeztette be Fekete és társa néven. 1920-ban hozta létre a Cele Trei Crişuri (Három Körös) Nyomdát. Fekete Máramarosszigetről érkezett a városba. Ő nyomtatta az ugyancsak Cele Trei Crişuri című irodalmi lapot 1920 és 1927 között, az Anale Culturale című lapot 1927-ben és a Familia új folyamait is 1926-tól 1929-ig. 1929-ben Ateneu nyomda néven működött és a görög katolikus egyház tulajdonába került, az új tulajdonosok Belényesbe szállították és ott szerelték fel. 1930-ban Fekete Alexandru felesége, Berger Erzsébet nevén nyitottak vállalkozást a Sas passzázsban, itt könyv- és papírüzletet, továbbá nyomdát üzemeltettek.
 
A román egyházak, a nagyváradi görög katolikus püspökség és az ortodox egyházmegye saját nyomdát alapít. Ők nyomtatványaikat és kiadványaikat híveik létszámához igazították.
 
A román ortodox egyház tulajdonát képező első nyomdát 1920-ban alapították Tipografia Diaceziana néven (Úri utca 3.). 1931-ben Tipografia şi compactoria Diaceziana néven működött. A vállalkozásban Lupoi Teodornak és Tripon Aurelnak volt aláírási joga. A bécsi döntésután a nyomdát Belényesbe költöztették, ott működött 1956-ig. A váradi nyomda helyén Bihar Nyomda néven hoztak létre vállalatot, ez 1940 és 1944 között működött.
 
1922-ben két nyomda alakult. Az egyik a Minerva Nyomda, Faragó Rezső tulajdona, ez 1927-ben Adorján Emil bankár tulajdonába ment át. 1930-ban Gutenberg nyomda néven (Templom tér 14.) a szakszervezetek nyomdája lesz, 1931-ben Hajtájer József és Balogh László vásárolja meg. A nyomda egy részével Balogh Szatmárra költözött. 1933–1940 között a Nagyváradon maradt felszerelés a Tipografia Scrisul Românesc tulajdona, 1935 és 1941 között Patria Nyomda, 1941-től az államosításig Tipografia din Judeţul Bihor – Biharmegyei könyvnyomda néven ismeretes; tulajdonjoga Ámán Józsefé. Többnyire hivatalos és a kereskedelemben használatos nyomtatványokra szakosodott.
 
1919-ben Pásztor Ede újságíró, befektető is bejegyeztetett egy könyv- és papírkereskedést, majd 1924-ben nyomdát is indított részvénytársaság formájában, a Pásztor Ede nyomdát70 (Kossuth utca 14.). Pásztor más vállalkozások megvásárlásával fejlesztette nyomdáját. Kezdetben az izraelita közösség számára dolgozott, telephelye a Kert (Avram Iancu) utca 10. szám alá volt bejegyezve. 1928-ban felesége, Salamon Ilona nevére íratják a vállalkozást, amely könyvesbolt, papírüzlet működtetésére, iskolaszerek árusítására, könyv- és újságnyomtatásra és könyvkötészetre kapott engedélyt. 1936-ban a vállalat tevékenysége módosul, két lap, a Friss Újság és a Magyarság kiadására is engedélyt kérnek, a telephelyüket átteszik a Nagypiac térre (a Zárda – Mihai Viteazul – utca 10. szám alá), és itt működtetik 1940-ig. 1946-ban a Pásztor nyomda Grósz Ferenc tulajdonába megy át.
 
1926-ban Beck Sámuel jegyzi be nyomdavállalatát, ez 1931-ig marad fenn. Hasonló a Glanczer Ármin nevére bejegyzett nyomda, melyet felesége működtetett a Zárda (Mihai Viteazul) utca 11. szám alatti telephelyen.
 
A Mercur Nyomdát (Kossuth utca 11.) 1925-ben hozták létre, tizenegy évig bírta a versenyt, főleg hírlapkiadásra szakosodott, egy ideig Megay és László tulajdonát képezte. 1937-től 1942-ig Mercur grafika és művészeti vállalat néven futott a Zöldfa (Vasile Alecsandri) utca 11. számú ingatlanban.
 
1929-es alapítású a Tipografia şi Litegrafia Românească S.A., a törzstőkéje 100 000 lej volt. A céget 1933-ban Marta Ioachim, Popa Teodor, Jercan Nerva vezette. 1935-ig működött; a felszámolók között találjuk a Victoria Bankot, Zigre Miklós ügyvédet és Bota György felügyelőt.
 
A Cicero Nyomdát Dr. Kövér Gusztáv ügyvéd, politikus, újságíró alapította 1932-ben az Erdélyi Magyar Szó kiadására, de 1933-ban eladta Pásztor Edének. Kövér Gusztávot több ízben kiutasították Romániából; a Magyar Pártban tevékenykedett, később a Genfi Magyar Vöröskereszt munkatársa lett.
 
1932-ben Weiss Sámuel nyomdász saját nyomdát alapított, ez 1935-ben részvénytársasággá alakult, a részvényesei Markovits József és Dr. Kiss Wilhelm felesége, Veiszlovits Ilona. 1940-ben Weiss Dr. Adler Bélával társult, így a nyomda az államosításig működhetett.
Ugyancsak 1932-es bejegyzésű a Cartonia domborműnyomda, Kálmán András és Zemplényi Sándor tulajdona.
 
1933-tól 1943-ig működött a görög katolikus püspökség nyomdája, a Tipografia Ateneul S.A.. Alapítói között van Frenţiu Valeriu görög katolikus püspök, a testvére, Frenţiu Traian, dr. Bledea Vasile ügyvéd és Marian Dumitru. Az indulást az 1928. évi egyházkerületi közgyűlésen határozták el. Széles körű tevékenységet tűztek ki célul: grafikai munkák ipari előállítását és kereskedelmi forgalmazását, könyvkötészetet, nyomda, könyvkereskedés, kiadó működtetését. A 700 000 lej értékű nyomdagép Frenţiu püspök személyes hozzájárulása volt, ennek fejében ő lett a többségi tulajdonos. A vállalkozás 1934-ig működött.
 
Ignác Izsák Tipografia Românească néven a Deák Ferenc utca 2. szám alatt rendez be nyomdavállalkozást 1937-ben. Kisiparosként szeretett volna megélni munkájából, de a vállalat 1938-ban csődöt jelentett.
1940-ben Wasserstorm Sándor gyáriparos, cionista aktivista a Népünk című lap kiadására hozott létre nyomdát; ez Ámán József Patria nyomdájába olvadt 1944-ben. Wasserstormot az auschwitzi koncentrációs táborban halálra kínozták.
 
1941-ben Nagyvárad és Biharmegye Utmutatójában 25 nyomda nevét olvashatjuk. A nyomdák neve és esetenként a tulajdonosok is változtak, a nyomdahelyek továbbra is a Kispiac térről nyíló Kossuth utcában, Zöldfa utcában, a Fő utcában, a Nagyvásár téren és az Úri utcában találhatók. Ezek a következők: Dr. Adonyi Béla nyomdája, Hlatky Endre (Zöldfa) utca 10., Apolló nyomda, Rákóczi út (Fő utca) 18., Bihari nyomda, Hitler Adolf (Úri) utca 3., Brünner Adolf nyomda, Csáky István (Körös) utca 3., Biharmegyei nyomda, Kossuth Lajos utca 3., Erdélyi Litográfia, Szent János utca 48., Fehér Dezső nyomda, Szent István (Templom) tér, Grafika Nyomdai Műintézet, Szilágyi Dezső utca 6., Glanczer nyomda, Mussolini tér, Gutenberg nyomda, Mussolini tér 8., Held Pál nyomda, Pavel utca 14., Kosmos nyomda, Széchenyi tér 1., László Kálmán nyomdája, Kossuth utca 11., Kálvin nyomda, Nagy Sándor utca 14., Mercur Grafikai Műintézet, Teleki Pál utca 11., Pallas Litográfia, Szilágyi Dezső utca 6., Pásztor Edéné nyomdája, Mussolini tér 6., Pátria nyomda, Telei Pál utca 13., Petőfi nyomda, Hlatky Endre (Zöldfa) utca 1., Relief domborképüzem, Szilágyi Dezső utca 6., Rubinstein Vilmos nyomdája, Mussolini (Nagyvásár) tér 11., Stern Béla nyomda, Mussolini tér (Nagyvásár) tér 12., Szent László nyomda, Szilágyi Dezső utca 5., Uránia Nyomdai Műintézet, Rákóczi út (Fő utca) 20., Weisz Sámuel nyomda, Hlatky Endre (Zöldfa) utca 10.
 
1944-ben a zsidó nyomdatulajdonosokat deportálták, közöttük voltak a Sonnenfeld család tagjai, az ismertebb nyomdatulajdonosok közül Pásztor Ede és Wasserstorm Sándor. Amint a jegyzékünkből kiderül, a nyomdák egy része névleg vagy teljes mértékben új tulajdonosokhoz került, például Ámán Jánoshoz, Dr. Adler Bélához. Egyetlen új nyomdavállalatról tudunk eddig, az 1910 és 1944 között működött Urania Nyomdaművekről, de ez sem újonnan alapított, hanem a Victoria Bank által 1919-ben alapítottnak a folytatása.
 
1945 és 1947 között az egykori nyomdatulajdonosok bírósági eljárással igyekeztek visszaszerezni egykori tulajdonukat. 1945. május 1-jén egy alkalmi kiadvány, a Viaţa Noua, a Grafika nyomda, az Erdélyi Litográfia és a Pallas nyomda működéséről tudósít. Ugyancsak e kiadvány, bár szűkszavúan, informál a nyomdászszakszervezet meglétéről a világégés utáni évben; 1945 áprilisáig a tagoknak nem volt munkájuk.
1947-ben a város kereskedelmi útmutatója alapján áll össze a nyomdák és tulajdonosaik listája: Dr. Adonyi Adalbert és Weisz Samuil, str. V. Alecsandri (Zöldfa u.), Apollo, Adler Desideriu, Bul. Reg. Ferdinand 18. sz., Ardealul, Lupoi Teodor, Kossuth Lajos utca 11., Béres és Radványi, Kossuth Lajos u. 3., Bihoreana, Hajtajer Josif, Aleea Em. Gojdu 1. sz., Brünner Adolf, Crişanei u. 9., Grafica, Sonnenfeld és Friedländer, Sindicatelor u. 6., Held Pal, Pavel u. 14., Patria, Áman Jozsef, Visinszky u. 13., Pásztor, Grósz Ferenc, Mihai Viteazul tér 8. sz., Rubinstein Vilhelm, Mihai Viteazul tér 11., Vas Alexandru, V. Alecsandri 1. sz., Viaţa Nouă, Sindicatelor u. 5. sz. Az államosításkor több nyomdát felszámoltak vagy összevontak. Az egykori Sonnenfeld nyomda Rt. a város és a régió legjelentősebb nyomdája maradt, Crişana Nyomda néven." 
Forrás : varad.ro 
 
U.I. 
A szerző számokkal jelölte a forrás munkákat.Ha ezek a számok találhatók a cikkben,elnézést kérek.