"A vidéki sajtónak meg kellett küzdenie a fővárosi sajtóval, esetenként országos lapokkal kívánt versenyezni, és nem figyelt a saját olvasóközönségére”1, ezért gyakori a bukás. Az új befektetők viszont nemcsak figyeltek a vidéki olvasók sajátos igényeire (1898, Fehér Dezső), hanem tudatosan formálták is a közízlést.
Az egyik első nagyváradi újságkiadó és nyomdavállalkozást Hügel
Ottó hozta létre, (1861), őt a nagyváradi hírlapírás egyik úttörőjének
is tekinthetjük. Hügel győri polgárcsaládban született, 1833-ban került
Pestre, hogy tanulmányait folytassa. A forradalom és szabadságharc
idején beállt honvédnek, 1848-ban Damjanich honvéd tábornok hadtestének
lovas ütegébe osztották be, részt vett a szolnoki csatában. Lányi Győző
honvéd tüzér őrnagy nehézütegével érkezett Aradra, majd Temesvárra, ott
gr. Vécsey Károly táborába vezényelték, s mint irányzó tűzmester részt
vett a temesvári vár ostromában. A csata után hadtestével Lugos
érintésével Nagyváradra vonult, ott letették a fegyvert, és Szegedre,
majd Bécsbe utazott családjához. Bátyjának bécsi könyvüzlete
találkozóhelye volt a magyar politikai és irodalmi kitűnőségeknek, velük
megismerkedhetett, és alkalma nyílt foglalkozni a hírlapirodalommal.
Hügel 1861-ben költözött Nagyváradra, átvette Moll Gusztáv 1858-ban alapított kőrajznyomdájának vezetését, majd 2200 forintért
megvásárolta a nyomdát, és még abban az évben feleségül vette Janky
Antóniát. Ebből a házasságából hat gyermeke született. 1862-ben könyv-,
mű- és zenemű-kereskedés és kölcsönkönyvtár felállításához kért
engedélyt a hatóságoktól. Kérését elutasították, de ez nem tántorította
el elhatározásától, s megvásárolta Demjén József könyv- és
papírkereskedését, 1200 forintért. A következő évben könyvkötői
iparűzésre is megkapta az engedélyt. 1868-ban könyvnyomdát alapított, és
Nagyváradi Lapok néven hírlapkiadásba kezdett, nem sok sikerrel.
1870-ben megindította a Nagyvárad című vegyes tartalmú napilapot; ez
1879-től a szabadelvű párt hivatalos közlönyévé vált. 1883-ban
újranősült, Bécsből hozta feleségét, Vogler Eugeniát, házasságukból két
gyermekük született. A Nagyváradot 1890-ben bekövetkezett haláláig
vezette. Nyomda- és kiadóhivatalának telephelye az akkori Úri (ma Roman
Ciorogariu) utca 15. szám alatt volt, a postahivatal közelében. Hügel
könyvkereskedése a Fő (Republicii) utca 14. szám alatti Karguly-házban
működött 1899-ig.
Az aradi származású Láng József a Hügel-féle vállalkozást 1890-ben
vásárolta meg, 6500 forintért. Láng 1874-től Aradon Gyulai István
nyomdájában tanulta ki a nyomdászmesterséget. 1879-től a pesti
könyvnyomda részvénytársaságnál nyert alkalmazást, innen került Wilkens
Gyula nyomdájába, majd a Franklin Társulatnál volt szedő. 1882-ben
Budapesten a magyar nyomdászklub titkárává választották7. A Pallas
nyomda megalakulásakor korrektorként helyezkedett el, ebben a
minőségében működött 1890-ig, amikor Nagyváradon megvásárolta a
Hügel-féle nyomdát. Induláskor 14 személyt foglalkoztatott, 109 Ft
hetibérrel8. 1902-ben, mint az egyik legtekintélyesebb nagyváradi nyomda
tulajdonosa, 34 személyt alkalmazott, 250 Ft heti fizetéssel. A nyomda
tevékenységének egyik mutatója, a papírfogyasztás arra utal, hogy
vállalkozása bővült: 1890-ben a papírfogyasztásának értéke 3380 Ft volt,
1902-ben 11 450 Ft-ra emelkedett. Ezt a prosperálást tükrözi a
lapelőfizetők számának gyarapodása is: 1890-ben a lapot 186 előfizetővel
vette át, néhány évvel később az előfizetők száma 1400-ra emelkedett.
Láng Józsefet tekinthetjük az első nagyváradi mesterszedők
egyikének. A nyomdászszakmában jól eligazodott, kapcsolatrendszerét
kitűnően kamatoztatta, így 1891-ben részt vett a vidéki
nyomdatulajdonosok Szegeden tartott országos gyűlésén és 1898-ban a
hírlapkiadók országos szövetségének megalakulásakor is jelen volt.
Szakmailag elismert lehetett, mert az országos lapkiadók kongresszusa
alelnökének és a megalakult szövetség választmányi tagjává választották.
1893-tól a Nagyváradi Betegsegélyző Pénztár elnöke, később a Szigligeti
Irodalmi Társaság pénztárnoka. 1898-ban nyomdája mellett könyv- és
papírkereskedést is nyitott, fenntartva a Nagyvárad című hírlapot.
1892-től Láng nyomda és társa11 néven közkereseti társaság formájában
működtette cégét. A közkereseti társaság tagjai között tulajdonjoggal
bírt Lévay József nyomdász és Kálmán József ügyvéd. 1894-től a cég Lévay
és társa cégként működött tovább. Dr. Kálmán József jó nevű nagyváradi
ügyvéd, városatya befektetője és társtulajdonosa volt a Léderer és
Kálmán-féle szeszgyárnak, lánytestvére a gyár egyik tulajdonosának,
Léderer Dávidnak volt a felesége. 1893-ban Kálmán József életét
vesztette egy dr. Örley György tartalékos huszárhadnaggyal vívott
lovagias párbajban. A duellumot egy újságcikk váltotta ki, melyet a
Szabadságban Ujlaky Antal közölt, Aporkai Eszter színésznő játékát
bírálva. Akkoriban az ilyen skandalumok országszerte gyakoriak voltak.
Ennek a nagyváradi afférnak halálos kimenetele lett. Dr. Kálmán Józsefet
a sajtó hősi halottjaként a nagyváradi polgárok ezres tömege kísérte
utolsó útjára, gyászbeszédet és egyben vádbeszédet az ifjú Kecskeméti
Lipót neológ főrabbi mondott.
1894-ben Láng újabb nyomdavállalatot alapított, ezúttal egyéni, a hírlapkiadó mellett működtetett céget hozott létre.
Láng József neve a Nagyvárad napilap alapítójaként vált ismertté,
az újságnak hosszú évekig kiadója és szerkesztője volt. Övé volt a
nyomda és egy terebélyes ház is az Úri (Ciorogariu) utcában. A
versenyképesség megőrzéséért Láng József 1893-ban lapjához szerződtette
Szegedről Sas Ede hírlapírót, aki 1889-től a Szegedi Napló, később az
aradi Alföld belső munkatársa volt. Sast a szintén Szegeden debütált
Iványi Ödön szerkesztő helyére szerződtette.
Akkoriban a lapcsinálás reggel öt óráig is eltartott, ezért a kiadó
mellett működő nyomda egyik fontos befektetése volt a lapelőállításnak.
A hírek, cikkek folyamatosan kerültek a szedők asztalára. Azok a
nagyváradi közéleti események, amelyek éjfél utánig is eltartottak, a
következő napon hírként szerepeltek a lapokban. Táncvigalom, társas
összejövetel, tűz, vízár, verekedés, betörés, gyilkosság, hajnali órákig
tartó törvényszéki tárgyalás megírva, kiszedve, kinyomtatva másnap
reggel az olvasó reggelije mellé voltak tálalva.
1893-tól a Nagyváradot Sas Ede szerkesztette, 1895-ben Budapestre
távozott, majd 1898-ban visszatért a laphoz. 1901-ben Láng kénytelen
volt eladni az Úri utcai kiadóját és lakóházát Sas Edének, aki gyönyörű
szép feleséget hozott Szegedről16. A lap fennmaradásáért 1901-ben Sas
kénytelen volt újabb vállalkozást kezdeményezni, megalapítva a Nagyvárad
Hirlapkiadó Rt-t17 (Úri utca 2). A részvényesek között jól szituált
nagyváradi polgárokat találunk: Gyémánt Jenő és Kurländer Ede
ügyvédeket, a nagybefektetők közül Ulmann Sándor nagykereskedőt. A
részvénytársaságot 25 év időtartamra alapították. A részvényesek, akik a
város intelligenciájának élvonalbeli tagjai voltak, garanciát
jelentettek a lapkiadói tevékenység folytatására.
A visszaemlékezők piros arcú, szép szál fiatalembernek írták le
Láng Józsefet. A kiadó eladása után az 1894-es alapítású nyomdát
megtartotta, s mellette különböző vállalkozásokba kezdett. Helfy
Lászlóval szövetkezve ponyva- és zsákkölcsönzőt működtetett, de 1907-től
a vidéken megalapított kisbankok részvényeseként is feltűnik a neve.
Újabb nyomdáját, melyet a Széchenyi tér (parcul Traian) 1. szám alatt
rendezte be, többször is bérbe adta vagy betéti társaságként működtette.
Bérlői közül ismert Khon Aranka és Bürger .
1920-ban a Széchenyi tér 1. szám alatt működött a Kosmos nyomda,
Szegáll Sámuel vezetésével, itt nyomtatták a Buletinul comunal (Községi
Közlöny) és a Buletinul Legi-decrete (Törvények és határozatok Közlönye)
kiadványokat. A nyomda a háború után, 1946-ban még működött.
Sas Ede, a Nagyvárad új tulajdonosa alacsony, madárcsontú emberke
volt, mindkét lábára sánta, átlátszó keskeny arcán fekete kecskeszakáll.
Élénk volt, ötletes, hangos, a munkában fáradhatatlan. 1899-ben a
lapcsinálás sok esetben nehezítette a nyomdászok munkáját. Gyakran
világos reggel volt, amikor a szegény kerékhajtó hozzáfogott keserves
munkájához, hogy a kézi erőre berendezett sajtó óriás kerekét pár
ezerszer megforgassa. A villamos motor álom volt még Nagyváradon, amikor
Sas Ede modern nyomdaműhelyt rendezett be. 1907-ben az Úri utcában, az
egykori Nadányi-féle ház helyén díszes palotát emelt a Nagyváradnak.
1908-ban létrehozta a Nagyvárad Könyvnyomda és Újságvállalatot.
1910-ben két linotyp nyomdagéppel bővítette a nyomdai felszerelést. Az
újságházban együtt volt a kiadóhivatal, a szerkesztőség és a nyomda. Az
utóbbi főnöke Maksa Andor volt, aki kiváló szakértelemmel vezette a
nyomdai munkát, több évtizedes tapasztalattal rendelkezett. A
kiadóhivatalt Gárdos Berta és Gáthy Sándor vezette mintegy húsz
esztendőn keresztül.
Sas Ede író, alkotó ember volt, helyi irodalomszervezői
tevékenységét a nagyváradi Szigligeti Társaság keretében fejtette ki;
1916-tól főtitkára, majd elnöke volt a társaságnak. Termékeny író, s
publikációi igen változatosak: írt verset, prózát, publicisztikát és
színművet. Nevéhez önálló kötet fűződik, köztük számos ifjúsági
irodalmi mű, mint a Tányértalpú koma sorozata, vagy kiválóan megírt
kutyahistóriája, a Rin-Tin-Tin. Ebből számos filmfeldolgozás készült, és
sokan nem is sejtik, hogy az alapmű magyar nyelven íródott.
Forgatókönyveiről is kevés szó esik, méltatlanul feledésbe ment
filmszcenarista tevékenysége, bár a magyar némafilmgyártás egyik
úttörőjét tisztelhetjük benne. Először Kolozsváron, Janovics Jenő
erdélyi filmvállalkozó Corvin filmgyárának írt forgatókönyveket.
1916-tól már ismert forgatókönyvíró, 1917-ben nagy sikert aratott a
Méltóságos asszony filmszcenáriumával. 1918-tól fokozatosan a fővárosba
helyezte át működését, az Uher Filmgyár Rt. művészeti vezetését látta
el, filmszcenáriumokat írt és dramaturgiai feladatokat látott el a
filmgyárban. Legnevezetesebb adaptációja az Eötvös József báró
költeményéből készült némafilm, A megfagyott gyermek (1921), s
közismertté vált Petőfivel kapcsolatos két filmje is: a Bolond Istók
(1921) és a Hevesi Sándorral készített némafilm (1921), mely Petőfi
életútját idézte fel. 1922-től 1928-ban bekövetkezett haláláig a Pesti
Hírlap munkatársa volt. A Nagyvárad hírlapot és a Nagyvárad nyomda és
Újságvállalat részvényeit Sonnenfeld Adolf, a nagyváradi nyomdaipar
vezető képviselője vásárolta meg 1918-ban. 1919-ben még részt vett a
Nagyváradi Ady Társaság alapításában.
Fehér Dezső 1894-ben lépett Láng József kiadójába újságírónak,
majd Kálmán József halála után felelős szerkesztője lett a lapnak.
Újságírói pályáját 1887-ben Budapesten kezdte, ahol különböző napilapok
és élclapok munkatársa volt (Ország Világ, Pesti Napló, Pesti Hírlap).
Baráti szálak fűzték a Bolond Istók élclap szerkesztőjéhez, Bertók
Lászlóhoz. Fehér a budapesti zsidó tanítóképzőben végezte tanulmányait,
és Gábel Jakab nagyváradi iskolaigazgató meghívására érkezett a városba
az 1893–94-es tanévben (Fächer Dezső néven szerepel az iskolai
értesítőben), az ortodox izraelita hitközség polgári és elemi
fiúiskolájába francia nyelvet tanítani. A Nagyvárad külső
munkatárasaként, Alba néven közölte cikkeit, aztán saját élclap
indításával kísérletezett Darázs címmel, nem sok sikerrel (1892–1893).
Ezekben az években családot alapított, feleségül vette Breitner József
bankár Janka nevű lányát, aki a nagyváradi társadalmi élet élénk
személyisége volt. Fehérné, a művelt, irodalom és művészetek iránt
érdeklődő asszony szerepet játszott Ady Endre és Brüll Adél legendás
nagyváradi kapcsolatának létrejöttében. Fehér 1898-tól kivált a
Nagyvárad szerkesztőségéből és a Nagyváradi Napló kiadásával
megteremtette saját hírlapbirodalmát.
Mellette dolgozott segédszerkesztőként több mint két évig Ady
Endre, s közírói fejlődésére jelentős befolyást gyakorolt Fehér.
Szerkesztésében a lap a vidéki magyar hírlapírás élvonalába került, és
haladó, ellenzéki álláspontot képviselt megszűnéséig. Fehér Dezső
cselekvően részt vett Nagyvárad szellemi életében, alapító tagja a
Szigligeti Társaságnak, kezdeményezője 1903-ban a Nagyváradon megalakult
Vidéki Újságírók Szövetségének, közreműködik A Holnap Társaság
megalakulásában, lapjában teret ad a holnapos költőknek. 1919-ben
alapítója a Nagyváradi Ady Endre Társaságnak, ő az Ady-kultusz egyik
nagyváradi éltetője. 1919-ben Tabéry Géza közreműködésével kiadta az
impériumváltás utáni első magyar nyelvű irodalmi lapot, a Magyar Szót.
Az 1920-as és 1930-as években a Nagyváradi Napló a haladó romániai
magyar szellemi élet egyik jelentős fóruma volt.
Fehér Dezső nyomdatulajdonosként kevésbé ismert, neve az általa
alapított napilaphoz, a Nagyváradi Naplóhoz kötődik. Lapját
részvénytársaságként hozta létre, a liberális párt támogatásával 10 000
forint kötvény kibocsátásával. Fehér a 100 darab 100 forintos kötvényt
tíz év alatt kifizette, így az ő tulajdonába ment át a Nagyváradi Napló.
Az országszerte ismert és kedvelt hírlapot kezdetben Berger Sámuel,
Boros Jenő nyomdájában, majd a Boros és Heldben nyomtatta.
A Franklin nyomdát (Zöldfa utca 11.) Fehér Dezső alapította
1911-ben. Eleinte csak a lap előállítására rendezkedett be, de az üzem
fejlesztése nyomán mindennemű nyomdai terméket készített. A nyomdát
Szilágyi Ernő vezette.
1914-ben Sonnenfeld Gusztávval létrehozott egy új vállalkozást, a
Fehér és Sonnenfeld társas cég néven szereplő nyomdavállalatot, a
Nagyváradi Napló nyomdát, ebben Sonnenfeld Gusztávnak volt aláírási
joga. A közös vállalkozás 1917-ig működött. 1918-ban a Nagyváradi Napló
Rt. (Fő utca 16.) 150 000 korona alaptőkével önálló részvénytársaságot
hozott létre; ennek Fehér Dezső lett a vezérigazgatója, Lukács Ödön
(alpolgármester), Rosenberg Izsó (vállalkozó), Kőszeghy József (városi
főépítész), Balogh Vilmos, dr. Bárdos Imre (ügyvéd, hírlapíró), Kelen
Béla (vállalkozó) és dr. Váradi Ödön (ügyvéd, hírlapíró, szabadkőműves)
az igazgatóság tagjai. 1927-ben újabb részvénytársaság veszi át a lap
nyomtatását, Transilvania Nyomda Rt. (Tipografia Transilvania S.A.)
néven. Az alaptőkéje 65 500 arany lej volt, és 33 munkást
foglalkoztatott, székhelye a Bul. Regele Ferdinand (Fő utca) 16. szám
alatt volt. A részvénytársaságot 1933-ban számolták fel. A Fehér Dezső
nyomda 1931-től szerepel a cégek listáján, a várad-velencei Templom tér
13. szám alá volt bejegyezve; ez a cég 1941-ben még szerepelt a
céglistán.
Laszky Ármin, a Hügel Ottó nyomdájában indult művezető a következő
nyomdász-laptulajdonos. Laszky budapesti kereskedőcsaládban született,
szüleitől örökölte kereskedelmi érzékét, üzleti szellemét és
vakmerőségig menő vállalkozó kedvét. Szüleinek vállalkozása csődbe ment,
Laszky abbahagyta tanulmányait és egy kis pártfogással az Athenaeum
nyomdába került szedőnek, innen a Pesti Naplóhoz avanzsált korrektornak.
1870-ben, 23 évesen került Hügel Ottó váradi nyomdájába. 1874-ben a
Nagyváradon élő gazdag, jótékonyságáról ismert nagybátyja, Haas Gottlibe
10 000 forintos támogatásával megalapította saját nyomdavállalatát, és
1875-ben egy új napilapot, a függetlenségi párt égisze alatt. 1878-ban
könyvnyomdáját papírkereskedéssel kötötte össze, 1895-ben pedig külön
helyiségben, a Kossuth utca 3. szám alatt, könyvkereskedést nyitott.
Nyomdájának felszerelése: 2 gyorssajtó, 1 kézi sajtó, 1 amerikai
sajtó, 1 vágógép, 1 drótfűző, 1 kartonvágógép, 1 stereotipia és
segédgépek, 1 simítógép. Alapításkor 8 segédet alkalmazott, a 20. század
elejére a nyomda személyzete 32 főre bővült.
A nyomda megalapításakor indította az 1920-ig megjelenő Szabadság
című hírlapot. Ez a vidéki lapok mintájára az első évben hetenként
négyszer, 1875-ben hetenként ötször, 1876-tól naponta jelent meg.
A Szabadság hasábjain több jeles magyar író és költő közölt cikket,
tárcát, verset, közöttük Ady Endre, Krúdy Gyula, Nagy Endre, Biró
Lajos. A tiszaeszlári per idején az antiszemita Istóczy Győző Tizenkét
röpirat (1880–1884) című újságjellegű röpiratai ellen Hegyesi Mártonnal
és Báttaszéky Lajossal kiadta Ellenröpiratát (1881–82). 1875-ben a
lapalapítás még sok kockázattal járt, hiszen ki kellett építenie
olvasóközönségét és megrendelőinek táborát. A családi vállalkozásként
bejegyzett cég gyorsan fejlődött. 1876-ban, amikor tevékenységi körét
bővítette, új céget jegyeztetett be, a Laszky Ármin papírkereskedést és
nyomdát (Kossuth utca 3.). A vállalkozás 6381 forint tőkével indult,
Laszky felesége, Knopfer Laura hozományából, s a cég tevékenysége a
Szabadság kiadására is kiterjedt. Laszky Ármin 1900-ban 32 munkást
foglalkoztatott. Két mechanikus sajtóval, egy kézi sajtóval, egy
amerikai típusú nyomdagéppel és öt egyéb géppel dolgoztatott. 1913
változásokat hozott, a kamarai bejegyzésben Laszky Ármin közkereseti
társaság szerepel, tulajdonosok Laszky Ármin és Laszky Árminné
született Spiegel Katalin, aki valószínűleg Spiegel Frigyes építész
családjából származott. A társaság nemcsak a Szabadság kiadására
szerveződött, hanem nyomdai, iparművészeti és hírlapkiadásra jött létre.
Laszky haláláig, 1915-ig a Tisza-párt híve volt, állandó megrendeléseit
is részben ennek a kapcsolatnak köszönhette. Lapját a Szabadelvű párt
szolgálatába állította, ezáltal befolyásos támogatókat nyert vállalata
céljaira, a könyvnyomdája folyamatos állami, megyei és városi
megbízásokat kapott. Akkoriban Magyarországon a MÁV-nak hét nyomda
szállította a szükséges nyomtatványokat, s a Laszky-nyomda ezek között
volt. Laszky fontos közember is lett, a város törvényhatósági
bizottságába is beválasztották, de tagja volt a Kereskedelmi és
Iparkamarának, valamint a Kereskedelmi Csarnok választmányának is. Részt
vett a régi nagyváradi társadalom minden mozgalmában (Gyermekbarát
egylet, Patronázs egylet, Népkonyha, Rabsegélyző egylet), nemcsak lapja
hasábjain ismertette a jótékony intézmények tevékenységét és programját,
hanem maga is anyagi támogatást nyújtott fenntartásukhoz. Éveken át a
nyomdászok békéltető bizottságának elnöke volt és a Vidéki Nyomdászok
egyesületének tagja.
„Laszky Ármin nyomdája és kiadóhivatala a Kossuth utca 3. szám
alatti öreg takarék vén épületében volt. A hosszú, folyosószerű
könyvesbolton keresztül lehetett a szerkesztőségébe jutni, amelynek
mélyén nappal is égett a gázláng, aztán üvegajtó következett a
fennhéjázó felírással: »Kiadóhivatal«. E mögött, a sötét, elrekesztett
részben ült íróasztala mellett Laszky Ármin, a könyvesbolt és a
Szabadság tulajdonosa. A másik asztalnál egy rezignált rabszolga
címszalagot írt nesztelenül. Ő volt az adminisztráció. Este fél hatkor
homályosan pislogott a gázmécses a Szabadság szerkesztőségének egyetlen
szobából álló bolthajtásos szerkesztőségi irodájában. A szerkesztők,
újságírók csendben beszélgettek, időnként megjelent a tördelő a
nyomdából, az épület udvari traktusából, és újabb kéziratokat kért.
Ilyenkor mindenki kaparászni, keresgélni kezdett az íróasztalán,
legtöbbször nem volt több kézirat. Ebben a pillanatban toppant be Laszky
Ármin, hallotta, miről van szó, ő is kéziratot kért, »a városban nem
történt semmi, amit meg lehetett irni, már megírták« – hangzott a
válasz. De Laszky ravasz ember volt és azt felelte, ha nem történt
semmi, majd történik a szerkesztők agyában. Minden közölhető
közleményért, amit valaki szépen és ügyesen fundált ki, egy skatulya
szivarka járt”.
Az 1913-ban bejegyzett Laszky Ármin és Laszky Árminné
részvénytársaságnak több tulajdonosa is lett Laszky 1915-ben
bekövetkezett halála után. A Szabadság kiadó 1920-tól a Sonnenfeld
vállalat tulajdonába ment át. A Laszky-féle nyomdának folyamatosan volt
megrendelése, a Tiszák helyi szócsöveként tartották számon. Eben a
nyomdában nyomtatták, több más hivatalos kiadvány mellett, 1903 és 1920
között Bihar Megye Hivatalos Lapját.
1920-ban a nyomda Biharea Nyomda és Kiadóvállalat Rt. (Institutul
de Tipografie şi Editare S.A. “Biharea”) néven működött, 1933-tól
Ciortin Ioan tulajdonába került Tipografia Administrativă S.A.38 néven.
1940-ben Hájtájer József lesz az új tulajdonos, ő a céget Bihar nyomda
néven jegyezte. A nyomda 1946-ban szűnt meg.
A Szent László nyomda 1894. november 4-én indult. A nagyváradi
káptalan és az egyházmegye papsága alapította, hogy napilapot
indíthassanak, a dr. Vucskics Gyula szerkesztette Tiszántúlt. A
szükséges tőkét részvénytársasági alapon adták össze. A nyomda székhelye
a Szilágyi Dezső (ma Moscovei) utca 5. szám alatt volt, s az indulástól
1902-ig változatlanul 16 munkással dolgoztatott. Évekig itt nyomtatták
az Ardelean Justin ügyvéd által szerkesztett Vulturul (Sas) című román
nyelvű élclapot, a Népnevelési Közlönyt, a kéthetente megjelenő
Katholikus Hitterjesztés Lapját, a havonta, majd negyedévente megjelenő
Képes Missio Könyvtár folyóiratait.
A vállalkozást 38 000 korona tőkével hozták létre41, 380 egyenlő
névértékű részvényre osztva. Az alapítók között volt Nogáll (Nogelly)
István kanonok és Hoványi Gyula ügyvéd. A részvényeket kizárólag a
katolikus klérus tagjainak adhatták el. A nyomda felszerelése 3 linotyp
nyomdagépből és egy 16 újságoldal nyomtatására alkalmas rotációs gépből
állt. A Tiszántúl 1919-es megszűntével a nyomdát bérlők működtették.
1931-ben részvénytársaság formájában jegyezték be az Erdélyi Lapok
Kiadóvállalatot, a Szent László nyomda címére. Alapítói a két
világháború közötti időszak ismert politikusai és közéleti
személyiségei: Gyárfás Elemér szenátor, Cziffra Kálmán, Schreifert
Adalbert, Lestyán András, Péter Antal, Bánás László, Ghetz Mihály. A lap
főszerkesztője Paál Árpád volt. 1937-ben a cég vezetésével Oswald Pált
és Martonffy Zoltánt bízták meg; a cég 1940-ig fennállt. 1944 után a
Szent László nyomda Viaţa Noua (Új Élet) nyomdaként működött, itt
nyomtatták 1945-ben a Viaţa Noua (Új Élet) című napilapot, 1946-ban a
Lupta Poporului című román nyelvű lapot, 1946-tól a Fáklyát és a Román
Kommunista Párt lapját, a Népakaratot.
Remények, sikerek és bukások
Az 1890–1914 közötti évek nyomdaipari helyzetéről a Nagyváradi
Kereskedelmi és Iparkamara jelentéseiből értesülhetünk. Az időszakra a
kisnyomdák túltengése és a szakmunkások hiánya jellemző. Az egyéni és
társas cégjegyzékek is ezt az állapotot tükrözik. A vidéki nyomdaipar
egyik legnagyobb baja a féktelen, számítás nélküli vállalkozás volt.
Egyetlen iparág sem volt annyi laikus kézben, mint a nyomdaipar. A
szakértelem hiánya érzékenyen érintette az iparágat, sürgetni kellett a
szakképzettséghez való kötését, a nyomdák túlszaporodásának
korlátozását.
Felmérve a veszteségeket, e helyzet ellen indított harcot Molnár
Mór 1908-ban. „A nyomdaalapítások korát éljük. A vagyonbukott
rőföskereskedő, miután okosan mondott csődöt, álmaiban légvárakat épít,
miként fogja tőkésíteni megmentett filléreit nyomdaigazgatás révén.
A pelyhes ajkú képviselő – mandátumát biztosítandó – lapot indít s
arra törekszik, hogy nyomdát alapítson hol csakis az ő érdekeit
szolgálják – az édes haza szent nevében. Természetesen az üzem élére
olyan egyéneket állítanak, akik mindenhez konyítanak, a nyomdászatról
meg halvány fogalmuk sincs, de ez jól van így, mi módon lehetne ezeket
karrierhez juttatni ha a nyomdai igazgató címen nem? […]
Vidéken pedig fűszeres-, vas-, és norienbergi kereskedéssel van
egybekötve a könyvnyomtatás művészete s bárha a közművelődés magasztos
eszméjét nem mozdítják elő ezek a vállalkozó szellemek, meg kell őket
tűrnünk az ipartörvények értelmében. Az ilyen nyomdaalapítók alkalmaznak
néhány hétre üzletvezetőt, amíg a főnök úr elsajátítja a nyomdász
mesterséget – akkor szélnek eresztik az üzletvezetőket, ők pedig űzik az
ipart és terjesztik a szennyversenyt. Ez így lesz mindaddig, amíg a
nyomdaipar képesítéshez nem köttetik. Boldog-boldogtalan nyomdát létesít
a közművelődés cégére alatt s az igazi szakember, ki életének jó részét
csak munkájának szentelte beadja a derekát, mert nem állja ki az
indoktalan versenyt”. A könyvnyomtatók 1908-ban megjelentetett
jegyzékében a következő 14 nagyváradi nyomdát sorolták fel: Boros Jenő,
Helyfi László, Hönig József, Lang József, Laszky Ármin, Neumann Vilmos,
Patria nyomda, Rákos Vilmos, Sebő Imre, Sonnenfeld Adolf, Stern Béla,
Szent László, Verő Ede, Vidor D. 1912-ben a nyomdatelepek száma 16, a
lehetőségek újabb befektetéseket hívtak életre, ezek közül néhány: Béres
és Held, Karcag Dezső és Tsa, Rákos Sarolta, Rubinstein Vilmos, Sas
Ede, Székely Ármin, Tarsoly Béla.
A nyomdák gyakran bővültek könyv- és papírkereskedéssel, s a
kevésbé sikeres nyomdatulajdonosok legtöbbször eladták a felszerelésüket
és a kereskedelem vagy az ipar más ágazataiban keresték boldogulásukat.
A kisvállalkozók közül 1891-ben Rákos Vilmos indított nyomdaműhelyt
(Nagyvásár tér 11. szám). 1897-ben cégmódosítást kezdeményezett, a
vállalkozás Rákos Vilmos utóda néven működött, tulajdonosként Kelen
Sándor budapesti lakost találjuk. 1908-ban Rákos Vilmos újabb
vállalkozást indított, a Rákos Nyomda és könyvkereskedést46 , felesége,
Rákos Sarolta nevén, a cégigazgató továbbra is Rákos Vilmos. Rákos
Vilmos utóda a több kisvállalatban is részvényes Adler Béla volt.
1909-ben a nyomdát megvásárolta Láng József ismert nyomda- és
laptulajdonos. 1923-ban a vállalkozás a Mégay és László cégbe olvadt,
később László Kálmán saját nevén működtette a céget 1944-ig, ekkor a
nyomda Lupoiu Teodor tulajdonába került.
A Rákos-nyomda történetét Nagy Endre is megörökítette Egy város
regénye című visszaemlékezésében. „Volt Váradon egy papírkereskedő,
nyomdász, Rozenbaum Vilmosnak hívták. Egyszer csak csődbe jutott a
boltja. A cégtáblára odaföstette: Rozenbaum Vilmosné. Megint csődbe
jutott, most új cégtáblát föstetett: Rozenbaum V. Vilmos névre. Ez is
megbukott, lett belőle Rozenbaum V. Vilmosné. Megint megbukott, ekkor
magyarosította a nevét, lett belőle Rákos Vilmos, újabb bukás
következett, a cég Rákos Vilmosné néven folytatta tevékenységét és lett
belőle Rákos V., majd Rákos V. Vilmosné. Mikor idáig eljutott
szerencsésen földi szereplésének változataiban, Lipcsében tűnődni
kezdett az a gyáros, aki mindehhez üzleti anyagot szállított. Váradon
kellemes meglepetés érte, acsarkodó adós helyett egy kedves úriembert
talált, aki olyan lelkendezve ölelte meg, mintha ez lett volna életének
legörvendetesebb meglepetése. Megnyugtatta, hogy ha pillanatnyilag nincs
is pénze, de azért nem kell aggódni, majd jönnek még jó idők is.”
Az egyik kisvállalkozás Pauker Dániel nyomdája volt, ez 1871-től
1902-ig működött. Nincs rá pontos adatunk, de feltételezzük, hogy a
Báttaszéky Lajos által szerkesztett Biharmegyei Közlöny kiadására hozták
létre. Pauker Dániel papírkereskedést nyitott, a város egyik közkedvelt
papír- és írószer-kereskedője maradt, cége általában a tönk szélén
állt.
1893-ban alakult a Neumann Vilmos nyomda48. Neumann nyomdász volt,
tipográfiája 1914-ig működött. Ő nyomtatta és adta ki 1900 októberétől a
Nagyváradi Színházi Lapokat Kaczér Vilmos szerkesztésében, és nála is
nyomtattak több nagyváradi lapot. Neumann hírlapnyomtatásból élt, de
könyv- és papírkereskedést is működtetett a Kossuth utca 1. (1912-ben
12.) szám alatt.
1896-ban jegyezték be Hönig József nyomdáját. Ez Gábel Ilonával
közös tulajdon volt, a Nagyvásár tér 7 szám alatt. A vállalkozás része
volt egy papír- és írószer-kereskedés is. A nyomdában egy amerikai
típusú rotációs gép működött. A vállalkozás megérte az első világháború
évét, akkor Verő Ede tulajdonába ment át Mercur Nyomda néven, s
rövidesen Megay és László tulajdonába került. 1931-ben Scheffler Ferenc
tulajdonát képezte.
1897-ben az egyéni vállalkozók cégjegyzékében szerepel Déry János
nyomdája. Déry János neve több sikeres vállalkozásban is feltűnik,
sőt, más nyomdavállalatok igazgatósági tagja is volt. Egyik részvényese
volt a Béli üveggyár részvénytársaságnak. A Déry János utódja
vállalkozás 1904-ig fennmaradt.
1898-ban újabb kisvállalkozás kezdte meg tevékenységét, Fiedler M.
(kőnyomda), Freund Lajos és társa néven. Leginkább héber betűs
nyomtatványokat készített, s 1902-ig bírta a versenyt.
1889-es bejegyzésű a Szigligeti Nyomda közkereseti társaság.
Ígéretes tevékenységi körrel indult: nyomtatványeladás, hírlapkiadás és
nyomtatványraktár. A cég alaptőkéje 5000 forint volt, 200, névre szóló
részvényre elosztva. Igazgatótanácsában találjuk Erdélyi Lajost, Déry
Józsefet, Beerky Józsefet, Keledy Józsefet és K. Nagy Benő nyugalmazott
katonatisztet. 1890-ben az alaptőkét 10 000 forintra emelték; a
vállalkozást 1895-ben számolták fel.
1898-ban Déry János Boros Jakab Jenővel51 újabb nyomdavállalkozásba
kezdett, Déry és Boros nyomda és papírkereskedés közkereseti társaság
néven (Kossuth utca 3.). A cég 1899-ben Boros tulajdonába ment át, ő
volt a Nagyváradi Friss Újság váradi alapítója. 1910-ben Boros nyomtatja
a Nagyváradi Naplót és 1927-ben ő lesz a Fehér Dezső által alapított
nyomda részvénytársaság igazgatója. 1912 és 1919 között az Új
Nagyváradot nyomtatta. Az Új Nagyvárad lapkiadó szintén
részvénytársaságként működött. A cég pártok feletti radikális politikai
napilap, más hírlapok, tudományos, művészeti folyóiratok kiadására
szerveződött. A kiadó a Budapesti Hírlapkiadó Rt.-vel állt kapcsolatban.
Igazgatója dr. Kotzó Jenő ügyvéd, igazgatótanácsi tagok: Hirschmann
Gyula ügyvéd és Marton Manó lapszerkesztő. 1917-ben cégmódosítás
történt, a céget Boros Jenő és Székely Jenő nyomdatulajdonosok
igazgatták, az Új Nagyváradot Boros 1918-ig nyomtatta. Az Új Nagyvárad
folytatásaként jelent meg a Nagyváradi Esti Lap (1929), a két
világháború között a kiadó a Hegedüs Hírlapiroda címén működött.
1889-ben alapította nyomdavállalatát Helyfi László (Zöldfa utca
5., 1914-től Kossuth utca 10.) fotográfus és nyomdász, később sikeres
papírkereskedő. Bécsben tanulta a nyomdászmesterséget, 1900-ban egy
kézisajtója és két amerikai tiegel gépe volt, s a vállalatot egy
litográfiai géppel gyarapította. Nyomdája 1911-ig működött, akkor
Helyfiné Guttman Ilona nevére papírkereskedést jegyeztek be. A nyomda
Rigler József tulajdonába ment át, aki fiókraktárával a budapesti
Papírneműgyárat képviselte Nagyváradon, a Rákóczi út 5. szám alatti
kirendeltségben. 1918-ban a vállalkozást továbbadták, a továbbiakban
Szénásy System néven ismeretes. Ez a vállalat liniaturára szakosodott,
iskolai füzeteket és regisztereket nyomtatott, később Pásztor Ede
nyomdavállalatába olvadt.
1935-ben Helfi (Helfy) György volt a Nagyváradi Papírkereskedelmi
Rt. igazgatója. A Deák Ferenc utcában (Aleea Emanuil Gojdu 2.) saját
papírkereskedést és papírfeldolgozó üzemet nyitott.
1899-ben Adler Béla indított saját nyomdavállalatot, Adler
Szabadság Nyomda néven, s mellette papír- és könyvkereskedést
működtetett. A nyomda igazgatójaként Rákos Vilmos nyomdatulajdonost
jegyezték be. Adler részvényese és aláírási joggal bíró tulajdonosa a
vállalkozásnak.
1900-ban Boros Jakab Jenő újabb nyomdavállalkozás létrehozásával
próbálkozott, a cég tevékenyégi köre könyv- és papírkereskedésre is
kiterjedt. 1912-ben a Boros család leszármazottja, Boros Lajos
Belényesben nyitott könyv- és papírkereskedést, s a céget Rosenbaum
Etelkával közösen alapították. 1916-ban Boros Jenő nyomdavállalata az
ismert könyvkötő, könyvkereskedő Vidor Manó tulajdonába ment át.
1900-ban hozta létre nyomdáját Rubinstein Vilmos (Zöldfa utca 5.,
1912-től Nagyvásár tér 11.), s ez lett az egyik leghosszabb életű
kisvállalkozás. Telephelyét a Nagyvásár téren rendezte be,
könyvkereskedést is működtetett. Rubinstein többnyire héber nyelvű
nyomtatványokra szakosodott és héber nyelvű könyveket forgalmazott, de ő
nyomtatta az Építőiparosok Lapját is 1911 és 1944 között. Vállalkozását
1947-ben számolták fel.
Egy újabb kisvállalkozást Sebő (Izsák) Imre könyvkereskedő hozott létre. Ő 1918-ig dolgozott a könyves szakmában.
Stern Albert (Nagyvásár tér 2.) 1903-ban megnyitott családi nyomdaműhelye és könyvkereskedése 1944-ig működött.
Vidor Manó56 1904-ben jegyezteti be nyomdáját (Fő utca 2.),
felszerelése egy kézisajtóból és egy amerikai gyorssajtóból állt. Vidor
ismert váradi könyvkötő és könyvkereskedő volt. 1916-ban átvette Boros
Jakab Jenő nyomdáját, ekkor indul fejlődésnek a Vidor nyomda. A Vidor
Manó Nyomda Rt. cégbejegyzése 1930-ban történt. A részvényesek
közgyűlése a vállalkozás vagyonáról rendelkezett. A vállalat alaptőkéje 2
000 000 lej volt, s ez 2000 darab névre szóló, 1000 lejes részvényre
oszlott. A részvényekből 1500 darabot, 500 000 lej értékben
értékesítettek, ezeknek a névértékét 500 lejben állapították meg. A
fennmaradt 1500 névre szóló részvény névértéke 1000 lej maradt. A cég
ügyvezető igazgatójának Vidor Györgyöt nevezték ki. Az 1939-es
közgyűlésen három évre az igazgatótanácsba választották Polgár Györgyöt
és Bogdan Constantint, az aláírási joggal rendelkező igazgató Vidor
József lett. Vidornak 1940-ben aradi leányvállalatot kellett
létrehoznia. 1941-ben Vidor Manó Részvénytársaságként jegyezték be újra a
céget, és 66 666,66 pengő alaptőkéjét 40 000 pengőre szállították le. A
cég tevékenysége könyv, papír, írószer, kotta kereskedelmi forgalmára,
valamint egyéb nyomtatványok előállítására terjedt ki. 1942-ben, minden
bizonnyal a zsidótörvények ismeretében, rendkívüli közgyűlést hívtak
össze, az alapszabály módosítására. 1944-ben a céget átírták Vidor
Manóné és Vidor György nevére, az igazgatóság tagjait törölték a
cégjegyzékből. A cég vezetésében szerepet kapott Vidor Györgyné Marton
Éva, Szarvas László és Hallay Zoltán. Az 1944-es adatok hiányoznak, de
az, hogy 1945 szeptemberében Emanuel Vidor S.A. (Vidor Manó Rt.) néven
újra bejegyezték a céget, arra enged következtetni, hogy átvészelte a
második világháború viszontagságait. Az irányítást Vidor György és Vidor
József vette át Szűcs József igazgatótól, valamint Szarvas László és
Hallay Zoltán igazgatótanácsi tagoktól. A céget 1949-ben számolták fel.
1905-ben több kisebb nyomda alakult, közülük megemlítjük Schönfeld
Herman nyomdáját, amely egy évig tevékenykedett, és a Magyar György
által létrehozott Pátria Nyomda vállalkozást is.
A kereskedelmi és iparkamara 1904-ben a sikeres nyomdavállalatok
közé sorolta Lévay Márton vállalkozását. Ennek tevékenysége
vonalzóintézetet működtetésére és kereskedelmi nyomtatványok gyártására
terjedt ki. A Rákóczi út 20. szám alatt, tűzfalak közt meghúzódva
működött Nagyvárad egyik legszebb virágzású és legdíszesebb jövendővel
kecsegtető iparvállalata. Vonalzógépeket tartott szakadatlan mozgásban
három motor, innen kerültek ki Magyarország legkeresettebb vonalzott
könyvei, üzleti könyvei és könyvkötései, innen látták el nemcsak a
vidéket, hanem Ausztria vonalzottkönyv-szükségletét is.
A Lévai-féle könyvkötészet és könyvgyár nagyméretű műhelye volt az a
vállalkozás, amely hozzájárult a vonalzógyár iparág meghonosításához
Nagyváradon. Lévai Márton megsejtette a könyvkötőipar szükségességét a
városban, s munkáival felmutatta azt a minőséget, amit addig csak
budapesti műhelyekben produkáltak. Lévai külföldön tanulta a
könyvkötészetet, és szorgalmas munkával megteremtette a város egyik
legjelentősebb ipari vállalkozását. A cégnek számos budapesti és bécsi
megrendelője volt, köztük az Adria tengerhajózási társaság. 1910-re a
vállalat dobozgyárral és nyomdával bővült, és 100-200 munkást
foglalkoztatott. Igazgatói 1911-ben dr. Wallner Ödön megyei főügyész,
dr. Schweiger Ede ügyvéd, a latin szertartású káptalan alapítványi
jogtanácsosa, Ivánkai Fleischhackker Gyula, a Bihar Megyei
Takarékpénztár vezérigazgatója, Markovits Sándor, a Bihar Megyei
Takarékpénztár helyettes igazgatója. Az üzemet Lévai Márton vezette,
kereskedelmi vezetője Németi Mihály volt. Lévay cégtársai: Kovács
János igazgató, Toldi Ignác, Freund Ignác, Lévay Márton, Hegedüs Ignác
és Wallerstein Mór. Valószínűleg még egy nyomdavállalkozást működtettek,
ez 1920-ban szűnt meg.
1907-ben három újabb kisvállalkozást indítottak. Ezek: Verő Ede és
társa, Weiss Vilmos nyomdája, Gyagyovszki József nyomdája, az Esti
Újság Nyomda, ez 1910-ig működött, és a Guttman M. [Miklós?] néven
jegyzett, ez ugyancsak 1910-ig állt fenn.
1908-ban indítják a Béres Károly és Held Pál60 nyomdát, telephelye a
Pavel utcában volt. 1920-ban felveszi a Kálvin Nyomda nevet, 1931-től
Radványi Sándor lép a vállalkozásba részvényesként. A Református
Püspökség nyomdájaként ismert, az egyházkerület nyomtatványszükségletét
elégítette ki. 1908 és 1912 között az egyházkerület időszaki kiadványait
Csávásy Gyula nyomdájában61 nyomtatták; feltételezzük, hogy ez a Béres
nyomdába olvadt. A nyomda 1948-ig működött.
1909-es bejegyzésű a Jegyesek albuma kiadóvállalat, Újvári József
és társa tulajdona. A vállalkozás célja albumkiadás volt, telephelyet
nyitott Nagyváradon és Temesváron. A részvényesek között volt Boros
Jakab Jenő szerkesztő, Spitzer Ede gépkereskedő és Spitzer Bernát
kereskedő. Valószínűleg alkalmi vállalkozás volt.
1912-ben két újabb nyomdavállalkozás indult, az egyik Székely Ármin
nyomdája (Szalárdi u. 9.), ez 1916-ig nyomtat, akkor az induló
Nagyváradi Napló Rt. tulajdonába kerül. Székely Nagyszalontán indított
újabb nyomdavállalkozást. A Nagyváradi Napló Rt. (Fő utca) 1924-ben
Transilvania Nyomda Rt.-re változtatta nevét. 1927-ben Szilágyi Ernő
tulajdonába megy át, 1941-ben társtulajdonosa lesz Vas Sándor, és Petőfi
nyomda néven működik az államosításig.
Tarsoly Albert nyomdája (Teleki utca 4.) 1911–1913 között
dolgozott, és hasonlóan rövid életű volt Nógrádi Gyula nyomdája
(1917–1918). A kisvállalkozások közé soroljuk az 1913-ban alapított
Apollo Nyomdát, Adler Dezső és Adonyi Béla vállalkozását, ez 1946-ban
Ateneum nyomda néven működött.
1913-ban a budapesti König és Bayer63 cég nagyváradi képviseletet
nyitott. Cinkográfiával foglalkoztak, műhelyüket a Sonnenfeld vállalt
grafikai műhelyében működtették, majd 1926-tól a Kálvária (Dózsa György)
utca 23. szám alatti ingatlanba költöztették. Ezt a Sonnenfeld cég
egyik vállalkozásának is tekinthetjük; az államosításig, 1948-ig
fennmaradt.
A Bihor Nyomda, Bihor Druckerei 1915-ös alapítású, tulajdonosai
Nagyvárad politikai elitjének képviselői: Dr. Mihelffy, dr. Szunyogh
Barnabás és Fráter Barnabás. További sorsáról nincs tudomásunk.
1917-ben kezdte meg tevékenységét a Globusz Nyomda Rt.64. Ez
gyermekjátékok gyártására szakosodott; 1933-tól Bukarestben működött.
Új hatalom, új rend
1920 áprilisában a nagyváradi lakosok lassan tudomásul vették az
impériumváltást, a városi és megyei adminisztráció kicserélését. A
vállalkozóknak az átmeneti időszak sok nehézséget okozott, mert nemcsak
nyersanyag-, hanem termékpiacukat is elvesztették. A kiadók és nyomdák
papírhiánnyal küszködtek. 1920-ban Pásztor Ede találékonysága enyhítette
ezt a hiányt: a határ lezárása előtt sikerült több vagon papírt
beszállítania a városba, és sokáig ez a készlet volt a nyomdák
aranytartaléka. 1919-től Nagyváradot háborús övezetnek minősítették, a
cenzúra intézményét azonnal életbe léptették. Ez a helyzet is
hozzájárult ahhoz, hogy 1920-ban Nagyváradról több ezren repatriáltak
Magyarországra, illetve nyugati országokba távoztak. A helyben maradók
lelkiállapota tükröződik Zsolt Bélának a Nagyváradban 1920-ban megjelent
Ne menj el testvér című írásában.
A város néma ellenállást tanúsított az új adminisztrációval
szemben, ez a passzivitás 1921-ben, a magyarság politikai
szerveződésének megindulásával enyhült valamelyest, de 1935-től az újabb
korlátozó rendeletek, például a magyar helységnevek használatának
betiltása a hírlapkiadásra is hatással volt. A lapok címéből eltűntek a
helységnevek, a Nagyvárad Szabadság címmel, a Nagyváradi Napló pedig
Napló címen jelenhetett meg. A román kormány gyakori változása a
politikai rend megszilárdulását akadályozta, az új hatalom Nagyvárad
közintézményeinek jelentős részét Kolozsvárra vitte. Adorján Péter A
halott város című szociográfiai jellegű munkája az 1940-ig eltelt 25 év
nagyváradi köz- és gazdasági életének mérlegét vonta meg. „Városok
születnek – városok pusztulnak. Várad melyik kategóriába tartozik?
Magnovaradiens, Grosswardein, Oradea-Mare, Nagyvárad. Parancsoltak
Budáról, Bécsből, Konstantinápolyból, Kolozsvárról az erdélyi
fejedelmek, még Szent Pétervárról is 1849-ben és húsz évig Bukarestből.
Egy 1927-ben a váradi Újságíró klubban tartott előadásban Váradról ezt
mondottuk: »Várad, Ady véres és aranyos városa, Roda Roda szerint a
legszebb nők városa, Várad a Holnap városa, ma már bizony csak a tegnap
városa.«”
1919-től a nagyváradi irodalmi szerveződések a Budapesttől való
elszakadást igyekeztek pótolni. Tabéry és Zsolt Béla Magyar Szó és
Tavasz címmel adott ki tiszavirág-életű irodalmi lapot (1919–1920), és
ide sorolhatjuk a rövid életű Magyar Írói Rend tevékenységét is. A
könyvkiadás a harmincas évek végén, a Sonnenfeld vállalat Grafika Nyomda
és Műintézetnek köszönhetően tipográfiailag szépen kivitelezett
kiadványokat, könyvsorozatokat bocsátott a piacra, ennek ellenére a
magyar olvasóközönség legfontosabb politikai és irodalmi hírforrásai a
hírlapok maradtak.
A román nyelven olvasók a város lakosságának csekély rétegét
alkották, a vidék, a Belényesi-medence és az Élesd környéki román falvak
lakói nem járattak hírlapokat. Ezért a román nyelvű hírlapokat a
prefektus ellenőrzése mellett a polgármesteri hivatalok, jegyzők,
tanítók és a katonai alakulatok rendelték meg kötelező módon. A román
nyelvű kiadványok nyomtatására több nyomdát is létrehoztak. 1919-től a
román adminisztráció közbenjárására, a román nyelvű nyomtatványok
előállítására, a Victoria Bank befektetéseként jött létre a Tipografia
Românească S.A.. Ebben nyomtatták az impériumváltás utáni években a
legtöbb román nyelvű lapot, köztük a Vestul României, Gazeta Bihorului,
Santinela címűt. 1936-ban a nyomda Izsák Ignác tulajdonába került, s ő
Unireára, majd 1940–42-ben Urániára (Fő utca 20.) változtatta a nevét.
Ez a nyomda is az államosításig működött.
1920-ban a város vezetői létrehozzák a Biharea Institutul de
tipografie şi editare (Bihar Nyomda- és Kiadóintézet) vállalkozást. Az
alapítók között közéleti személyiségeket találunk: a vezérigazgató Iosif
Jacob, igazgatósági tagok: Iacob Lazar, Pop Ivan, Tulbure Gheorghe,
Bulzan Ioan, Gheorghe I. Diamandi, Popa Gheorghe. A nyomda a megye román
nyelvű nyomtatványszükségletét elégíti ki 1933-ig, akkor Ciortin Ioan
tulajdonába kerül, és Tipografia Administrativa S.A. néven dolgozik
tovább. Tevékenységi köre sokrétű: kereskedelem és könyvkereskedelem,
nyomda, papírkereskedés és kiadó; célja a román nyelű nemzeti kultúra
terjesztése. Ciortin 1945-ben pereskedik vállalkozása újraindításáért. A
Nagyváradi Kereskedelmi és Iparkamara vonatkozó jegyzőkönyvei szerint
Ciortin Ioan a volt Tipografia Administrativa (egykori Laszky Ármin
Nyomda, Kossuth utca 3.) tulajdonjogáért indított pert a református
püspökség ellen, ugyanis a műhelyt Béres Sándor és Radványi Károly kapta
meg 1940-ben. Ciortin Belényesbe menekült a bécsi döntés, 1940.
augusztus 30. után. A bíróság 1946-ban helyt adott követelésének.
Fekete Alexandru68 az első vállalkozását 1900-ban jegyeztette be
Fekete és társa néven. 1920-ban hozta létre a Cele Trei Crişuri (Három
Körös) Nyomdát. Fekete Máramarosszigetről érkezett a városba. Ő
nyomtatta az ugyancsak Cele Trei Crişuri című irodalmi lapot 1920 és
1927 között, az Anale Culturale című lapot 1927-ben és a Familia új
folyamait is 1926-tól 1929-ig. 1929-ben Ateneu nyomda néven működött és a
görög katolikus egyház tulajdonába került, az új tulajdonosok
Belényesbe szállították és ott szerelték fel. 1930-ban Fekete Alexandru
felesége, Berger Erzsébet nevén nyitottak vállalkozást a Sas
passzázsban, itt könyv- és papírüzletet, továbbá nyomdát üzemeltettek.
A román egyházak, a nagyváradi görög katolikus püspökség és az
ortodox egyházmegye saját nyomdát alapít. Ők nyomtatványaikat és
kiadványaikat híveik létszámához igazították.
A román ortodox egyház tulajdonát képező első nyomdát 1920-ban
alapították Tipografia Diaceziana néven (Úri utca 3.). 1931-ben
Tipografia şi compactoria Diaceziana néven működött. A vállalkozásban
Lupoi Teodornak és Tripon Aurelnak volt aláírási joga. A bécsi
döntésután a nyomdát Belényesbe költöztették, ott működött 1956-ig. A
váradi nyomda helyén Bihar Nyomda néven hoztak létre vállalatot, ez 1940
és 1944 között működött.
1922-ben két nyomda alakult. Az egyik a Minerva Nyomda, Faragó
Rezső tulajdona, ez 1927-ben Adorján Emil bankár tulajdonába ment át.
1930-ban Gutenberg nyomda néven (Templom tér 14.) a szakszervezetek
nyomdája lesz, 1931-ben Hajtájer József és Balogh László vásárolja meg. A
nyomda egy részével Balogh Szatmárra költözött. 1933–1940 között a
Nagyváradon maradt felszerelés a Tipografia Scrisul Românesc tulajdona,
1935 és 1941 között Patria Nyomda, 1941-től az államosításig Tipografia
din Judeţul Bihor – Biharmegyei könyvnyomda néven ismeretes;
tulajdonjoga Ámán Józsefé. Többnyire hivatalos és a kereskedelemben
használatos nyomtatványokra szakosodott.
1919-ben Pásztor Ede újságíró, befektető is bejegyeztetett egy
könyv- és papírkereskedést, majd 1924-ben nyomdát is indított
részvénytársaság formájában, a Pásztor Ede nyomdát70 (Kossuth utca 14.).
Pásztor más vállalkozások megvásárlásával fejlesztette nyomdáját.
Kezdetben az izraelita közösség számára dolgozott, telephelye a Kert
(Avram Iancu) utca 10. szám alá volt bejegyezve. 1928-ban felesége,
Salamon Ilona nevére íratják a vállalkozást, amely könyvesbolt,
papírüzlet működtetésére, iskolaszerek árusítására, könyv- és
újságnyomtatásra és könyvkötészetre kapott engedélyt. 1936-ban a
vállalat tevékenysége módosul, két lap, a Friss Újság és a Magyarság
kiadására is engedélyt kérnek, a telephelyüket átteszik a Nagypiac térre
(a Zárda – Mihai Viteazul – utca 10. szám alá), és itt működtetik
1940-ig. 1946-ban a Pásztor nyomda Grósz Ferenc tulajdonába megy át.
1926-ban Beck Sámuel jegyzi be nyomdavállalatát, ez 1931-ig marad
fenn. Hasonló a Glanczer Ármin nevére bejegyzett nyomda, melyet felesége
működtetett a Zárda (Mihai Viteazul) utca 11. szám alatti telephelyen.
A Mercur Nyomdát (Kossuth utca 11.) 1925-ben hozták létre,
tizenegy évig bírta a versenyt, főleg hírlapkiadásra szakosodott, egy
ideig Megay és László tulajdonát képezte. 1937-től 1942-ig Mercur
grafika és művészeti vállalat néven futott a Zöldfa (Vasile Alecsandri)
utca 11. számú ingatlanban.
1929-es alapítású a Tipografia şi Litegrafia Românească S.A., a
törzstőkéje 100 000 lej volt. A céget 1933-ban Marta Ioachim, Popa
Teodor, Jercan Nerva vezette. 1935-ig működött; a felszámolók között
találjuk a Victoria Bankot, Zigre Miklós ügyvédet és Bota György
felügyelőt.
A Cicero Nyomdát Dr. Kövér Gusztáv ügyvéd, politikus, újságíró
alapította 1932-ben az Erdélyi Magyar Szó kiadására, de 1933-ban eladta
Pásztor Edének. Kövér Gusztávot több ízben kiutasították Romániából; a
Magyar Pártban tevékenykedett, később a Genfi Magyar Vöröskereszt
munkatársa lett.
1932-ben Weiss Sámuel nyomdász saját nyomdát alapított, ez
1935-ben részvénytársasággá alakult, a részvényesei Markovits József és
Dr. Kiss Wilhelm felesége, Veiszlovits Ilona. 1940-ben Weiss Dr. Adler
Bélával társult, így a nyomda az államosításig működhetett.
Ugyancsak 1932-es bejegyzésű a Cartonia domborműnyomda, Kálmán András és Zemplényi Sándor tulajdona.
1933-tól 1943-ig működött a görög katolikus püspökség nyomdája, a
Tipografia Ateneul S.A.. Alapítói között van Frenţiu Valeriu görög
katolikus püspök, a testvére, Frenţiu Traian, dr. Bledea Vasile ügyvéd
és Marian Dumitru. Az indulást az 1928. évi egyházkerületi közgyűlésen
határozták el. Széles körű tevékenységet tűztek ki célul: grafikai
munkák ipari előállítását és kereskedelmi forgalmazását,
könyvkötészetet, nyomda, könyvkereskedés, kiadó működtetését. A 700 000
lej értékű nyomdagép Frenţiu püspök személyes hozzájárulása volt, ennek
fejében ő lett a többségi tulajdonos. A vállalkozás 1934-ig működött.
Ignác Izsák Tipografia Românească néven a Deák Ferenc utca 2. szám
alatt rendez be nyomdavállalkozást 1937-ben. Kisiparosként szeretett
volna megélni munkájából, de a vállalat 1938-ban csődöt jelentett.
1940-ben Wasserstorm Sándor gyáriparos, cionista aktivista a Népünk
című lap kiadására hozott létre nyomdát; ez Ámán József Patria
nyomdájába olvadt 1944-ben. Wasserstormot az auschwitzi koncentrációs
táborban halálra kínozták.
1941-ben Nagyvárad és Biharmegye Utmutatójában 25 nyomda nevét
olvashatjuk. A nyomdák neve és esetenként a tulajdonosok is változtak, a
nyomdahelyek továbbra is a Kispiac térről nyíló Kossuth utcában, Zöldfa
utcában, a Fő utcában, a Nagyvásár téren és az Úri utcában találhatók.
Ezek a következők: Dr. Adonyi Béla nyomdája, Hlatky Endre (Zöldfa) utca
10., Apolló nyomda, Rákóczi út (Fő utca) 18., Bihari nyomda, Hitler
Adolf (Úri) utca 3., Brünner Adolf nyomda, Csáky István (Körös) utca 3.,
Biharmegyei nyomda, Kossuth Lajos utca 3., Erdélyi Litográfia, Szent
János utca 48., Fehér Dezső nyomda, Szent István (Templom) tér, Grafika
Nyomdai Műintézet, Szilágyi Dezső utca 6., Glanczer nyomda, Mussolini
tér, Gutenberg nyomda, Mussolini tér 8., Held Pál nyomda, Pavel utca
14., Kosmos nyomda, Széchenyi tér 1., László Kálmán nyomdája, Kossuth
utca 11., Kálvin nyomda, Nagy Sándor utca 14., Mercur Grafikai
Műintézet, Teleki Pál utca 11., Pallas Litográfia, Szilágyi Dezső utca
6., Pásztor Edéné nyomdája, Mussolini tér 6., Pátria nyomda, Telei Pál
utca 13., Petőfi nyomda, Hlatky Endre (Zöldfa) utca 1., Relief
domborképüzem, Szilágyi Dezső utca 6., Rubinstein Vilmos nyomdája,
Mussolini (Nagyvásár) tér 11., Stern Béla nyomda, Mussolini tér
(Nagyvásár) tér 12., Szent László nyomda, Szilágyi Dezső utca 5., Uránia
Nyomdai Műintézet, Rákóczi út (Fő utca) 20., Weisz Sámuel nyomda,
Hlatky Endre (Zöldfa) utca 10.
1944-ben a zsidó nyomdatulajdonosokat deportálták, közöttük voltak a
Sonnenfeld család tagjai, az ismertebb nyomdatulajdonosok közül Pásztor
Ede és Wasserstorm Sándor. Amint a jegyzékünkből kiderül, a nyomdák egy
része névleg vagy teljes mértékben új tulajdonosokhoz került, például
Ámán Jánoshoz, Dr. Adler Bélához. Egyetlen új nyomdavállalatról tudunk
eddig, az 1910 és 1944 között működött Urania Nyomdaművekről, de ez sem
újonnan alapított, hanem a Victoria Bank által 1919-ben alapítottnak a
folytatása.
1945 és 1947 között az egykori nyomdatulajdonosok bírósági
eljárással igyekeztek visszaszerezni egykori tulajdonukat. 1945. május
1-jén egy alkalmi kiadvány, a Viaţa Noua, a Grafika nyomda, az Erdélyi
Litográfia és a Pallas nyomda működéséről tudósít. Ugyancsak e
kiadvány, bár szűkszavúan, informál a nyomdászszakszervezet meglétéről a
világégés utáni évben; 1945 áprilisáig a tagoknak nem volt munkájuk.
1947-ben a város kereskedelmi útmutatója alapján áll össze a
nyomdák és tulajdonosaik listája: Dr. Adonyi Adalbert és Weisz Samuil,
str. V. Alecsandri (Zöldfa u.), Apollo, Adler Desideriu, Bul. Reg.
Ferdinand 18. sz., Ardealul, Lupoi Teodor, Kossuth Lajos utca 11., Béres
és Radványi, Kossuth Lajos u. 3., Bihoreana, Hajtajer Josif, Aleea Em.
Gojdu 1. sz., Brünner Adolf, Crişanei u. 9., Grafica, Sonnenfeld és
Friedländer, Sindicatelor u. 6., Held Pal, Pavel u. 14., Patria, Áman
Jozsef, Visinszky u. 13., Pásztor, Grósz Ferenc, Mihai Viteazul tér 8.
sz., Rubinstein Vilhelm, Mihai Viteazul tér 11., Vas Alexandru, V.
Alecsandri 1. sz., Viaţa Nouă, Sindicatelor u. 5. sz. Az államosításkor
több nyomdát felszámoltak vagy összevontak. Az egykori Sonnenfeld nyomda
Rt. a város és a régió legjelentősebb nyomdája maradt, Crişana Nyomda
néven."
Forrás : varad.ro
U.I.
A szerző számokkal jelölte a forrás munkákat.Ha ezek a számok találhatók a cikkben,elnézést kérek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése