A Bémer tér kialakulása
Az, aki még nem járt Váradon, a Bémer tér láttán igencsak elcsodálkozhat.
Miért lett ez a piazza ilyen szabálytalan háromszög alakú? Vissza kell
mennünk az időben egészen a 18. század negyedik évtizedéig. Miután gróf Csáky
Miklós püspök (1737–1747) székházát a Szent László téren építtette fel
(a mai városháza helyén), nem messze tőle egy fahidat is veretett, hogy könnyebben
átjuthasson a Sebes-Körös északi partjára, Olasziba, így nem kellett a vár közelében
levő Nagyhíd felé kerülő utat tennie. Ezáltal egy új út létesült Újváros főtere
és Olaszi északi kapuja között. Az utóbbi a mostani megyei kórház előtt húzódó
Párizs-patak hídjánál volt. Akkor még Olaszi igen gyéren lakott volt, házak
is inkább csak a folyópart közelében álltak. Ezek elhelyezésével jobbára tiszteletben
tartották az előző évszázadok telekhatárait. Emiatt a hídtól elinduló új utca
kettős kanyart írt le, mielőtt rátért volna a Bazár-szorosra. A Fő utca kezdeti
szakaszának keleti frontja megegyezett a mai Bémer tér ottani házainak vonalával,
míg az utca bal oldalán a tágas udvart körülzáró Gireth-ház állt (nagyobb területet
foglalt el, mint a tér közepén ma látható kis parkocska). Tőle balra már csak
egy szűk sikátor számára maradt hely, amelynek nyugati frontja nagyjából a későbbi
Bémer térnek ezzel az oldalával egyezett meg. Valamivel tágasabb térség csak
a Gireth-háztól északra és a híd felé, déli irányban volt.
A 19. század nyolcvanas éveiben már igencsak zavarta ez a földszintes,
zsindelytetős, öreg, roskatag épület a váradiak szemét. „Le a Gireth-házzal!"
– ezt harsogták az újságcikkek, ez volt a társasági téma, erről kupléztak
a nyári színkörben. Az 1881-ben megalakult Nagyváradi Szépítési Egylet is e
ház lebontását tűzte ki egyik fő céljául. Arra kérték 1882 márciusában Nagyvárad
város törvényhatóságát, hogy vegye meg a Gireth-házat, és annak telkét alakítsa
köztérré. Az elvi beleegyezés meg is lett volna, éppen csak a pénz hiányzott.
Az egylet többször is rendezett jótékonysági bált, de a bevétel csak töredéke
volt a vételárnak. „A Gireth-ház százszor tatarozott rom, amelyről lesír
az elhagyatottság. Ízléstelen alkotás, amely bántja a szemet. Emlék nincs hozzá
kötve, s a kegyelet nem ad jogot fenntartására" – érvelt a Szabadság
napilap cikkírója 1887 januárjában. Ebben az évben végül csak elérte a Szépítési
Egylet, hogy a város 5000 forintért megvásárolja a házat, lebontandó. A vételárból
hiányzó 1500 forintot báró Bémer Pál kanonok fizette ki, és még 700 forint értékű
többágú utcai lámpaoszlopot is vett a leendő tér közepére. A főpap a Szépítési
Egylet 1887. május 22-i közgyűlésén jelentette be, hogy anyagilag támogatja
a ház megvásárlását. Bejelentését viharos taps fogadta, majd Sal Ferenc polgármester
azt javasolta, hogy a leendő tér a nagylelkű ajándékozó és elhunyt bátyja, báró
Bémer László püspök emlékére Bémer térnek neveztessék el. A javaslatot szűnni
nem akaró éljenzéssel fogadták az egybegyűltek.
1888 májusában bontották le a Gireth-házat. De még előtte Lojanek
János fotográfus megörökítette azt a Bazár-szoros irányából, valószínűleg a
Szépítési Egylet megrendelésére. (A három példányban elkészített képből egy
a városi levéltárba, egy a Szépítési Egylet irattárába, egy pedig Bémer Pál
kanonokhoz került. Ezekből egy a véletlen folytán előkerült, ennek másolata
2002-ben megjelent nyomtatásban is a Mesélő képeslapok, Nagyvárad 1885–1915
című könyvben.) Nagyvárad közgyűlése 1888 nyarán elhatározta, hogy az új
tér báró Bémer László néhai nagyváradi római katolikus püspök nevét viseli majd.
A decemberi közgyűlésen felolvasták báró Bémer Pál apátkanonok köszönőlevelét,
amelyben többek között ez olvasható: „Nagybátyámnak, báró Bémer László
nagyváradi püspöknek neve arra a dicső időre emlékeztet, midőn a magyar nemzet
azt az alapot tette, melyen újra felépülhetett."
A tér arculata a 19. század utolsó évtizedében
1888 őszén az újságok már azt írták, hogy a tér napról napra
csinosabb lesz. Felállították a Bémer Pál kanonok által vásárolt többágú utcai
kandelábert is a tér közepére. Körülötte egy oszlopokkal körülvett köröndöt
alakítottak ki, a forgalmas részek pedig macskaköves burkolatot kaptak, s a
széleket Körös-kővel burkolták. A teret később, 1905-ben leaszfaltozták, és
a kandeláber körül két méter széles gyalogjáróval övezett parkocskát létesítettek,
a mai elődjeként. Ettől jobbra és balra is 16 méternyi széles úttest maradt
a közúti forgalom számára. Ám a tér fejlesztésének ismertetésével túlságosan
is előreszaladtunk az időben. Előbb még ismerkedjünk meg azokkal az épületekkel,
amelyek a Gireth-ház lebontása után kialakult teret övezték.
A régi kis fahíd mellett a 19. század elején néhány kis boltépület
volt, de ezekből az 1817. május 31-i árvíz és a híd újjáépítése után csak a
Sdravich-ház maradt meg, a térség délkeleti részén, a hídfő közvetlen közelében.
Ettől a kis düledező házacskától néhány méterrel beljebb a Kiss Sámuel-féle
ház következett. A Sdravich-ház közelsége miatt a Kiss-féle háznak kétablaknyi
részét – a Körös felé eső sarkán – beljebb építették, mint a Bémer
térre néző további hattengelynyi homlokzatát.
A tér mai jellegzetes arculatának kialakulása már 1892-től elkezdődött,
a híd melletti Sdravich-ház lebontásával és a Kiss-ház eladását követően, az
új tulajdonos, Lévay Zsigmond terve nyomán. Minderről a Nagyvárad 1892.
február 21-i számából szerezhetünk tudomást: „A hajdani Kiss Sámuel-házat
részben le akarja bontani jelenlegi tulajdonosa, Lévay Zsigmond, s a megmaradt
épületrészhez a meglévő udvar beépítésével, az egész telek hosszában végignyúló,
a Körös-partra néző egyemeletes házat építtet [építés közben meggondolhatta
magát, és kétemeletesre építtette – P. I. Z.]. A ház tervét Hanzlián János
építészmérnök, a Bartsch-ház tervezője és építője készítette el. A Sdravich-ház
mögötti rész, a Körös-part egész hosszában le lesz bontva, s részint a most
látható beszögellés, részint a Kishíd felé eső elhajlás kiépítésével egyenes
vonalba lesz hozva az épület. Az épület által elfoglalandó köztérért majdnem
ötször annyit enged át a város részére Lévay egész telke hosszában úgy, hogy
négy méter széles járda futna be a Kishídról a már kiépített Körös-parti korzóra."
A Lévay-házat 1893-ban kezdték el építeni, miután lebontották a Kiss Sámuel-féle
háznak a Körös felé néző kétablaknyi, keskenyebb részét. Az új ház 1894 májusában
lett kész. A Körös-part felé beépítetlenül hagytak három métert, amihez még
egy kőgyámokon nyugvó, a folyómeder felé kihajló egyméteres, márványlapokból
álló rész is adódott. Az újonnan épített Lévay-ház mellett, a Bémer tér irányában,
meghagyták az emeletén egyenes szemöldökű ablaksoros egykori Lévay-ház egy részét
is (napjainkban, kékre festve, a Bémer tér 1. szám alatt található.) Érdekes
adalék e ház építéstörténetéhez az, hogy id. Rimanóczy Kálmán egy évvel a Lévay-ház
építése előtt elkészítette a Körös-parti korzó tervét. Ebben felmerült a Kiss
Sámuel-féle ház kisajátítása, hogy helyén egy tíz méter széles utat nyithassanak
az Ezredévi emléktér (ma Libertăţii tér) irányába. A polgármester nem támogatta
a tervet, mivel Lévay a nemrég megvásárolt házáért túl sokat, 78 ezer forintot
kért. Ráadásul még azt is feltételül szabta, hogy 70 ezer forintért megvásárolhassa
a szomszédos Stiedl-házat. Emiatt a város közgyűlése nem támogatta Rimanóczy
tervét, és 1892 júliusában Lévay Zsigmond megkapta a városi tanácstól az építkezési
engedélyt, s augusztusban már bontották a Sdravich-házat, majd az egykori Kiss
Sámuel-féle ház egy részét is.
Utána a 19. század első harmadából való tíztengelyes Stiedl-féle
ház következik, amely a maga egyszerű homlokzatával nem sok szemet vonz. A kereskedők
változatos, helyenként díszes portálékkal próbálták színesíteni ezt a képet.
Sokkal díszesebb a következő, klasszicista stílusjegyeket hordozó Grünwald-féle
ház (napjainkban a 3. szám alatt). A tér jobb oldalán a sorban utolsó a Poynár-ház.
Alacsony, igénytelen földszintes házacska volt, amelynek kisajátítása sokáig
foglalkoztatta a város vezetőségét.
Ezek után tekintsük át a Bémer tér bal oldalát, ahogy az az 1890-es
évek végén kinézhetett. Közvetlenül a hídfőnél, a Szent János (mai Ady Endre)
utca sarkán a Gram-féle ház állt. Az alacsony háznak a tér felé néző részét
üzletek foglalták el. Előtte Nepomuki Szent Jánosnak, a hidak védőszentjének
a szobra volt látható. Amikor 1891-ben a Gram-féle házat átépítették, a kisméretű
szobrot a ház falában kialakított fedett fülkében helyezték el. A Gram-házzal
szemben, az utca másik sarkán (Szent János utca 1. szám) a 19. század első évtizedének
végén egy kiépítetlen ház volt. Elöl mindössze egy nagy bolthelyiségből, hátul
pedig egy rozzant lakásból állt. Ez az ingatlan 1878-ra Weidlich-házként emeletesre
nőtte ki magát. E magas tetőszerkezetű háznak a szomszédja a szintén emeletes
Róth-féle ház volt. Ebben a házban nyitották meg 1910 őszén a közkedvelt Elite
kávéházat, az egykori Rusz és Netyő cukrászda helyén. Az előző két emeletes
ingatlan után egy kis, duplatetős, földszintes házacska szerénykedett, a Fekete-ház,
amelynek kerítésén – az emlékezők szerint – kihajlottak az udvar
fájának lombjai, és az égőpiros virágok beborították az egész külső falat. Tőle
északra, a későbbi Pannónia (Transilvania) Szálloda helyén nyújtózott el a Knapp-ház
sárgára festett földszintes épülete. Knapp Ferenc építész háza már a Posta sikátor
(a későbbi Szalárdi utca) sarkán volt. Vele szemben, a kis utca másik oldalán
a Tóth Ferenc-féle ház volt, egy olyan telken, amely egészen az Apáca (a mai
Moscovei) utcáig terjedt, és ott egy újabb házban végződött. Ez is a Tóth Ferencé
volt. A Posta sikátor sarkán álló házat 1875 nyarán sörház és ételcsarnok céljára
alakították át. Ez lett a híres Rózsabokor vendéglő, amelynek kerthelyisége
a Gireth-háztól északra levő útszakasz másik oldalán terült el, egy rozzant
kőkerítés mögött. (Nagyjából a mai Szigligeti-mellszobor előtt húzódott a kerítés
a színházat határoló két utca között.) A Bémer térnek ezt az északi frontját
is megörökítették egy olyan fényképen, amelyet valószínűleg az itteni házak
kisajátítása előtt készítettek az 1890-es évek végén. Elég bizarr benyomást
kelt ez a hosszú, kopár téglakerítés, elhanyagolt deszkakapujával. Nem volt
bizalomgerjesztőbb a nyári kert mélyén éktelenkedő tűzfal sem, rajta a megkopott
Sörcsarnok felirattal. A kép egyetlen látványossága a tujafa övezte négykarú
lámpaoszlop, Bémer Pál kanonok ajándéka. Kovácsoltvas korlát zárta el az eredetileg
gázégőkkel felszerelt lámpatestet a macska-, illetve krumpliköveken körülötte
csattogó kocsik és szekerek gyér forgalmától. A kerítéstől jobbra egy kis jellegtelen,
ütött-kopott, málló vakolatú, zsindelytetős épület volt, a Sáfrád-ház (a mai
Madách utca elején lehetett). A faspalettás bejárati ajtó mögött egy cégtáblafestő
műhely működött. A Sáfrád-háznál némileg északabbra építették a térnek ezen
a részén a Mayr-házat, a Bazár-szoros sarkára. Nagyon jó állapotban volt ez
a romantikus stílusjegyeket őrző emeletes ház, még 1899 nyarán is, amikor le
kellett bontani, hogy helyet adjon az ide építendő Bazár-épületnek.
„Az a kép, amit most Nagyvárad mutat, eleven, modern, erőt
mutató, szinte amerikai. Itt rombolnak. Amott már szinte kész az új palota.
Az utcákon árkokat ásnak, kábeleket fektetnek. A Bémer téren rombolnak egy régi
házat, hogy helyet adjon egy új palotának." A Nagyváradi Napló 1903.
június 21-i számából, egy névtelen újságíró tollából valók ezek a sorok, ez
a rácsodálkozás a város rohamos fejlődésére.
A Bémer tér jellegzetes képének kialakításában meghatározó szerepe
van a Szigligeti színháznak. Hosszas, évszázados előkészületek, meddő viták
előzték meg építését. Az idők folyamán több helyszínt is kerestek számára, míg
végül a városvezetés a Bémer teret találta erre a legalkalmasabbnak. 1899. július
10. nevezetes nap lett, ekkor kezdték el bontani a Sáfrád- és a Tóth Ferenc-féle
házat, hogy helyet csináljanak a színháznak. Rövidesen lebontották az Orsolya
zárdával szemben Tóth Ferenc másik házát is, a Karaguly-házzal és a Hillinger-féle
házzal együtt. Ez utóbbi már a Bazár-szoros sarkán volt. Ugyanez a sors várt
a Bazár-szoros másik két épületére is: a Weiszlovits-házra és a Mayr-házra is.
Ez utóbbiak lebontására azért volt szükség, hogy helyükre a színházzal párhuzamosan
felépülhessen a Bazárépület is. Ugyanis id. Rimanóczy Kálmánnak azzal sikerült
meggyőznie a városvezetést arról, hogy a Bémer térre építsék fel a színházat,
hogy vállalta: ha minden árlejtés nélkül őt bízzák meg az építkezéssel, akkor
egy bazárépületet is emel a lebontott házakból származó jó anyagokból. Egyben
kötelezte magát arra, hogy ha az épület tíz éven át nem jövedelmezne évi 20
ezer forintot, maga fedezi a hiányzó összeget. Az előnyös ajánlatot az 1897.
szeptember 10-i közgyűlés nagy többséggel megszavazta. Bulyovszky József polgármester
versenytárgyalást írt ki a színház építésére, s azt id. Rimanóczy Kálmán nyerte
meg, s ő maga mellé vette Guttman József és Rendes Vilmos építészeket is. A
színház tervét már előzőleg a bécsi Fellner és Helmer cég készítette el.
A színház alapozását 1899. július 21-én kezdték el, és október
28-ra már tető alá is került az épület. „A színház csodás gyorsasággal
épül – állapította meg az 1900-ban kiadott Emlék-album. –
A régi épületek, kőfalak, utcák megsemmisülnek, s egy darab régi Nagyvárad tűnik
el a föld színéről, hogy helyet adjon egy tágas szép téren büszkén emelkedő
oszlopos csarnoknak, melyet annyi, oly hosszú küzdelem után szerzett meg Nagyvárad
közönsége." A színház 1900. október elsejére készült el. Az ünnepélyes megnyitót
október 15-én tartották, amelynek a korabeli sajtó is nagy teret szentelt.
A váradi eklektikus építészet egyik legszebb példájának, a színháznak
a legdíszesebb része a neoklasszicista főhomlokzat. A főtengely kiemelésére
a középrész elé nyílt oszlopos csarnokot – portikuszt – emeltek,
háromszögű oromzattal. A hat négyzet alapú oszlopszéken nyugvó kompozitfejes
oszloprend által tartott gerendázat képszéke a széleken girlandokkal díszített.
Közepére a Szigligeti Színház felirat került. A timpanont allegorikus domborművek
ékesítették, amelyeket Peller Ferenc nagyváradi szobrász készített. A húszas
években hullani kezdtek ezek a díszek, és restaurálásuk helyett inkább eltávolították
őket. A kocsifeljáró két oldalán a dráma és a vígjáték allegorikus szobrait
helyezték el, ezek a budapesti Mayer-féle szobrászműhelyből kerültek ki.
A Bazár-épülettel nemcsak egy új, tetszetős eklektikus stílusú
épületet nyert a város, hanem felépültével az addigi igen keskeny, mindössze
9,9 méter szélességű Bazár-szorost is 16 méteresre szélesítették ki. A színház
alapozási munkáival párhuzamosan a Bazár építését is megkezdték. A földszintet
üzleteknek szánták – többek között itt nyitották meg 1901-ben, a színházzal
átellenben, a közismert Bodegát, Ady kedvelt kiskocsmáját –, míg az emeleten
bérlakásokat alakítottak ki. A város 1900. október 30-án vette át az épületet
az építőktől, idősebb Rimanóczy fővállalkozótól. Érdekesség, hogy bár a Bazár-épületet
ideiglenes jelleggel építették, a színházépítés költségeinek részbeni megtérítése
érdekében, az máig megmaradt; 2002–2003-ban kívül és belül is teljesen
felújították, ez azt bizonyítja, hogy további évtizedekre biztosítani akarják
fennmaradását.
Ugyancsak a színházzal egyszerre, 1900-ban építették, de a másik
mellékhomlokzatával átellenben, a színházi díszletraktár-épületet, Rendes Vilmos
és Guttman József tervezésével és kivitelezésével. Több mint százéves múltja
során többször is le akarták bontani. Először 1904-ben Sztarill Ferenc szerette
volna megvásárolni a díszletraktárt, hogy lebontása után kibővíthesse a szomszédos
épületét, földszintjén az Emke kávéházzal. A díszletraktárt az udvaron építette
volna fel Sztarill, de ajánlatát a Városi Tanács nem fogadta el. Ezt követően
1910–1911-ben Kőszeghy József városi főmérnök egy díszes bérpalotát szeretett
volna ide építeni, nagy kocsibejárattal az udvaron felépített díszletraktár
felé. Terve az egyre nehezedő pénzügyi viszonyok miatt nem valósulhatott meg.
Ma már sajnálhatjuk, hogy mindez nem sikerült, hiszen akkor az egyemeletes jellegtelen,
de azért a műemléki városképhez tartozó és abba beleillő épület helyett a szomszédos
szeceszsziós kétemeletes Sztarill- és Adorján-palotához hasonló stílusú és tömegű
épületet emeltek volna. Most az efféle igazodás anakronizmusnak számítana, hiszen
mindig is a kor stílusában kell építkezni, még akkor is, ha figyelembe kell
venni a szomszédos épített örökséget is. Hogy miért e kései sajnálkozás? Nos,
mert ismét időszerű kérdés lett a díszletraktár sorsa. A Helyi Tanács ugyanis
2003 tavaszán jóváhagyta, hogy a mögötte levő egykori nyári színház területcsere
révén magántulajdonba kerüljön, hogy ott egy ötcsillagos szállodát építhessenek.
Annak megépítése viszont megpecsételné a díszletraktár sorsát…
A szomszédság révén szóba került az Adorján-palota. Ráadásul
nem is egy, hanem két hasonló nevű ingatlan található a színház mellett. Bár
nem tartoznak a Bémer térhez, közelségük miatt részét képezik az itteni műemléki
környezetnek. Először a Szilágyi Dezső (ma Moscovei) utcai saroképület készült
el, 1904 novemberére, utána, 1904–1905-ben, a mellette levő, a díszletraktárral
szomszédos épület (Patrioţilor utca 4. szám). Mindkettőt Komor Marcell és Jakab
Dezső tervezte a lechneri szecesszió formavilágából ihletődve.
Az előbbiekben már szóba került a Sztarill-palota, amelyet a
földszintjén levő egykori kávéház miatt inkább csak Emke palotaként emlegettek.
Az ingatlan 1902 novemberére készült el. Az emeleten lakások voltak, majd csak
az 1930-as években alakították át szállodává, Astoria néven. A szecessziós stílusú
épületet, elsősorban az ablakoknál, gótizáló elemek egészítik ki. 1906-ban Sztarill
a Szalárdi (ma Teatrului) utcai mellékhomlokzatot újabb négytengelynyi résszel
bővítette. Az itteni Emke kávéház belső dekorációja is a szecessziót követte,
annak is a Jugendstil vonulatát. Sajnálatos, hogy mára ennek nyoma sem maradt.
Az Emkével átellenben, a Szalárdi utca másik sarkán a Pannónia
Szálloda található. A Nagyváradi Napló 1900 szeptemberében adta hírül,
hogy rövidesen „ó német stilben" megépítik a kávéházat és éttermet is
magába foglaló Knapp-palotát, a hasonló nevű földszintes ház helyén. Végül e
terv nem valósult meg, néhány év elteltével ifj. Guttman József vetette fel
ismét. Ő 1900-ban megvette az ódon Knapp-házat a hozzá tartozó nagy telekkel
együtt. Az újságokban is beharangozták, hogy 1904 nyarára díszes szállodát építenek
ide kávéházzal, télikerttel és vendéglővel. Ez lett a Pannónia (a későbbi Palace,
majd Transilvania) Szálló épülete. A régi Knapp-házat 1903 júliusában kezdték
bontani, hogy utána hozzákezdhessenek a szálloda felhúzásához. „Az épület
kétemeletes lesz, illetve a Bémer tér közepén a rizalitra jön még egy harmadik
emelet is, mely a bérlő lakását fogja képezni. A két emeleten 60 modern kényelemmel
és eleganciával berendezett vendégszoba foglal helyet, melyet 4 fürdőszoba egészít
ki. Ezenkívül egy 14 méter hosszú és 6 méter széles bankett-terem is lesz az
emeleten 60 személy részére. A földszinten egy 400 négyszögméternyi területen
elhúzódó nagy kávéház, s egy ugyanilyen nagyságú étterem, továbbá egy impozáns
télikert épül. Ezen kívül a pincehelyiségben egy 400 négyszögméternyi területű
sörház lesz berendezve. Úgy az emeleti, mint a földszinti helyiségek központi
fűtéssel és villanyvilágítással lesznek ellátva és felszerelve a komfortnak
minden kellékével. Az egyéni építkezést maga a tulajdonos, ifj. Guttman József
vezeti." A Nagyváradi Napló 1900. szeptember 2-i száma nem szól a tervező
személyéről, de nagy a valószínűsége, hogy azonos volt a tulajdonossal. A bokrétaünnepélyt
1903. október utolsó napján tartották. 1904 tavaszára készült el teljesen a
szálloda, a kávéházzal és az étteremmel együtt. A Bémer téri főhomlokzat övpárkánya
alatti falfelületet dombormű díszíti. A két emelet között virág, szalag, puttó
kombinációjából formált sgraffitószerű díszítés színesíti az amúgy elég egyszerű
eklektikus stílusú szálloda főhomlokzatát.
A szállodától délre, a régi Fekete-ház helyén 1907-ben egy impozáns,
eredetileg szecessziós homlokzati díszítésű palotát építettek. Ez lett a Központi
Takarékpénztár székháza (Bémer tér 4. szám). A tervezésre egy évvel korábban
pályázatot írtak ki, s azt ifj. Rimanóczy Kálmán nyerte meg. Sajnálatos módon
a mostani homlokzat már nem tükrözi egyértelműen a tervező eredeti elképzeléseit.
Legnagyobb mértékben a földszint károsodott. A szépen faragott, szecessziós
vonalvezetésű, kovácsoltvas díszítésű bejárati ajtót ma már hiába keressük.
Nem kímélték a földszinti portálékat sem. Az emeleten eltűnt a levélfonat díszítés,
változott az ablakok keretezése, átépítették az oromzat ívét, megtörték annak
eredeti lendületét, megkurtították a lodzsa mellvédjét, eltűntek róla a díszítőelemek
stb. 1912-ben a takarékpénztár épületét az udvar és a Szent János utca felé
egy új szárnnyal bővítették. Az új rész földszintjén filmszínházat létesítettek
– bejárattal a Róth-féle házból –, míg az emeleten ugyanott a banknak
lett a nagy fogadóterme, a két világháború alatt az újságíróklub, ma pedig a
Városi Kultúrház otthona. A tér déli frontján más változás már nem is történt
közel egy fél évszázadon keresztül.
A tér jobb oldala a hídfőhöz közeli Lévay-ház építése után semmit
sem változott a 20. század során. A sorban a következő épület, a Stiedl-ház
Bémer téri szárnya is változatlan maradt, már korábban, az 1890-es években bővült
egy tekintélyes épületrésszel a Mészáros (ma Grigorescu) utca irányában. Hasonlóan
változatlan maradt a Grünwald-féle ház is (Bémer tér 3. szám), csupán a földszinti
üzletsorát építették át többször, megváltoztatva a portálékat is.
„Nagyvárad város legszebb helyén, a Bémer téren éktelenkedik
tudvalevőleg a Poynár örökösök tulajdonát képező régi földszintes ház, melynek
kisajátítása régen közóhajtást képez"– írta a Nagyváradi Napló
1904. június 3-án. Kőszeghy városi főmérnök azt javasolta a tanácsnak, hogy
a Poynár-ház egy részét sajátítsa ki a város, hogy egyenes vonalba hozhassák
a Mészáros utcát. Ugyanis annak idején a kis sikátorszerű utca vonalától néhány
méternyivel kijjebb építették a földszintes Poynár-házat. A tulajdonos hajlandó
volt tárgyalni, ráadásul Rimanóczy is felajánlott a városnak 2000 korona évi
bért, ha a kisajátítandó telken vendéglői teraszt engedélyez számára a város.
Rimanóczy ugyanis csak nem sokkal azelőtt, 1900 októberére bővítette az 1892-ben
emelt Körös-parti szárnyat a Bémer tér irányában. Ennek az Áldás (az építész
halála után Rimanóczy, ma Iosif Vulcan) utca sarki részének földszintjén volt
a Royal kávéház, amelynek 1901 nyarától működő kerthelyiségét akarta bővíteni
a tulajdonos. Egy darabig nem történt semmi a kisajátítás terén, pedig Rimanóczy
még azt is felajánlotta, hogy 60 ezer koronával hozzájárul a kisajátítási kiadásokhoz,
így a városnak csak 5000 koronát kellett volna fizetni. A kisajátítást végül
1907 januárjában hagyta jóvá a városi közgyűlés. Ugyanazon év áprilisában terjesztette
a tanács elé a tulajdonos a Poynár-ház tervét. A jóváhagyás után még 1907-ben
hozzákezdtek a Sztarill Ferenc tervezte emeletes ház építéséhez, novemberben
már lehetett költözködni. E sarki szeceszsziós stílusú háznak érdekessége, hogy
a földszint síkjából kiugró két felső szintet a félemeleten ívelten előreugró
pillérsor tartja. Sarki része zömök féloszlopokkal díszített toronyban folytatódik,
amelyet karcsú hagymakupola koronáz. A szimmetrikus homlokzatok tengelyében
egy-egy szinuszoid vonalvezetésű díszes orommező emelkedik a koronázópárkány
síkja fölé.
A Bémer tér mai képe tulajdonképpen már az első világháború előtt
kialakult. Több évtizedig semmi sem változott, hacsak nem számítjuk ide az üzletek
feliratait, cégtáblákat... Valamikor az 1950-es években lebontották a tér délnyugati
részén, a hídfő közelében levő Gram-féle házat. Ekkor tűnt el Nepomuki Szent
Jánosnak a barokk korból származó kisméretű szobra. A ház helyén egy kis füves
telek maradt, ahová később egy föld alatti nyilvános illemhelyet építettek.
A Szent János (akkor még Breiner Béla, ma Ady Endre) utca 1. szám alatti Weidlich-házat
valamikor a múlt század derekán bontották le. Sokáig kopár telekként csúfította
a teret. A mellette megmaradt Róth-féle ház tűzfalát még be sem vakolták, valószínűleg
azért, mert az 1960-as évek elején ezt az épületet is lebontották. A két 19.
századi emeletes ház helyébe 1968 és 1970 között Divatházat és egy panelházat
építettek. Kádár Géza műépítész a Divatház esetében igyekezett a kor szellemében
a környezetbe belesimuló, architektúra nélküli ingatlant tervezni, semleges
épületnek szánva azt a historizáló és szecessziós környezetben. Hasonló elveket
követett Ioan Ardelean műépítész is, aki a banképület és a Divatház közötti
tömbházat tervezte. Az épület tömegében követte a vele szomszédos, 1907-ből
való bankházét, de megvalósítása már a korszerű architektúrai elveken alapul,
visszafogott jellegtelen homlokzati díszítéssel. Mára már mindkét ház hozzátartozik
a tér megszokott képéhez.
Kisebb jelentőségű – de a városkép szempontjából fontos,
ráadásul előnytelen – változásnak számít a tér esetében az is, hogy az
ötvenes–hatvanas években az üzletek portáléit sorra kicserélték jellegtelen
fémkeretes kirakatokra. Megtörtént az is, hogy megnagyobbították a kirakatok
nyílását, indokolatlanul változtattak a belső térelosztáson, veszélyeztetve
ezzel – például a Grünwald-féle ház esetében – az épület szilárdságát.
Az ezredfordulót követően, a városi főépítész szorgalmazására, a fémkeretes
kirakatokat városszerte fából készültekre cserélik fel. És bár az elképzelés
dicséretes, a megvalósítás általában nem követte a jó szándékot: ritka kivételektől
eltekintve, egyazon épület esetében különféle méretű, formájú, minőségű kirakatok
születtek. A Bémer tér esetében is. A másik hiányosság, hogy általában nem igyekeztek
az eredetihez hasonló, hiteles portálét készíteni, például az egykori Központi
Takarékpénztárnál. Nem meggyőzőek a Bazár-épület portálécseréi sem. Még szerencse,
hogy a Sztarill-palota földszinti ablaksorain 99 év alatt sem változtattak,
így nem csorbult a jellegzetes épület stílusegysége.
Végezetül talán nem érdektelen megemlíteni azt sem, hogy a 21.
század hajnalán, a védett műemléki környezetnek nyilvánított Bémer térnek a
Rimanóczy Szálló felé vezető sétányán maradandó károsodást szenvedett a történelmi
városközpont megszokott képe. Lebontották a töredezett és életveszélyessé vált,
függőfolyosóként kinyúló márványlapokat a kőkonzolokkal együtt. Részben új betonjárdát
öntöttek, de már nem szélesítették ki a sétányt úgy, ahogy az a 19. század utolsó
évtizedétől jellegzetes színfoltjává vált Nagyváradnak. Az egyetlen pozitívum,
hogy restaurálva és a hiányzó elemet hitelesen pótolva az eredeti kovácsoltvas
korlátot helyezték vissza, de már a folyómeder terméskövekből kirakott támfalára.
Ezáltal mintegy másfél méterrel keskenyebb lett a sétány, és elvesztette a hitelességét
is. Az utóbbi rossz példától eltekintve egészében véve több mint egy évszázad
alatt sikerült megőrizni a Bémer tér hangulatát, és ha a Bazárépület után minél
előbb hozzákezdenének a többi épület rég esedékes restaurálásához is, akkor
talán az elkövetkező évszázad alatt is változatlan maradna városunk épített
örökségének ez a jellegzetes és értékes színfoltja."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése