Felhívás

Régi Várad blog "Fotók,képeslapok a régi Váradról" Facebook album fotóit használja fel forrás megjelöléssel.Írja meg véleményét a facebook.com-ra,vagy az egyvaradi@gmail.com -ra !
Sok román ajkú váradi szeretné olvasni a szöveget az anyanyelvén,mely részben elérhetővé válik' '

Köszönet mindenkinek '


2017. július 7., péntek

A nagyváradi vár ékművének bontása

Darabont József ezt írja a Facebook album bevezetőjében :
" Az 1980-ban eltüntetett ékműről már közzétettem egy fényképsorozatot. Úgy látom, érdemes a „témát” ismét elővenni: vannak még eddig nem közölt fényképeim !
Amit még tudni kell:

- ha a nagyváradi ruhagyár (a Cootex szövetkezet utóda, a későbbi Oradinum – ahol dolgoztam ) óvodája nem lett volna a szóban forgó ékműre építve, talán soha nem ismerem meg.


- nem tudtam magamban tartani, ezért megosztottam „felfedezésem” N. B. - vel (aki akkor a helyi napilap, a „Fáklya” egyik szerkesztője volt).

- kimentünk a helyszínre. Ő is meglepődött. Érdeklődött a múzeumnál, mit tudnak erről az építményről. Az lett az eredmény, hogy a már bontás alatt lévő ékművet, elkezdték feltérképezni, mármint topográfiailag.

Ennyit tudok én.
Szóval, most jönnek a még nem közreadott fényképek " 














































Egykori Széna és Baross utcák

Kevés váradi tudja hol voltak a Széna és Baross utcák.Még hírmondója sem maradt ezekből az utcákból,mert lebontották a város modernizálása miatt.Csak fotókon láthatjuk '
Egy Váradi fényképe. 
Darabont József,Széna utca, Baross utca,és környéke,annó
NAGY ISTVÁN fotója
Forrás : Nagyvárad szeretett városunk Facebook csoport
Egy Váradi fényképe. 
Darabont József,Széna utca, Baross utca,és környéke,annó
NAGY ISTVÁN fotója
Forrás : Nagyvárad szeretett városunk Facebook csoport
Egy Váradi fényképe. 
Darabont József,Széna utca, Baross utca,és környéke,annó
NAGY ISTVÁN fotója
A jobb oldali épületek nem léteznek!
Forrás : Nagyvárad szeretett városunk Facebook csoport
Egy Váradi fényképe. 
Darabont József,Széna utca, Baross utca,és környéke,
NAGY ISTVÁN fotója.
Felismeri?
Forrás : Nagyvárad szeretett városunk Facebook csoport 


Darabont József fényképe.
Forrás : Darabont József Facebook


Juhász Gyula, Máramarossziget, Nagyvárad cikk margójára

Juhasz Gyula 01 A szulohaza 
Forrás : varad.ro 

- Juhász Gyula tanár volt Váradon?-kérdezte csodálkozva az ismerősöm.
- Milyen iskolába jártál?- kérdeztem.
- Román iskolába.Soha nem tanultunk erről -válaszolta.

Ez a beszélgetés néhány éve volt,de sok váradi nem tudja,vagy nagyon keveset tud Juhász Gyula nagyváradi éveiről.Imre Zoltán cikkét olvasva,mely a Várad folyóiratban jelent meg,a fenti beszélgetés jutott eszembe.Idézek a cikkből : 

"Aztán jött a megoldás, 1908-ban Nagyváradra kerül a premontrei gimnáziumba, helyettes tanárnak. A vér városa, a Pece-parti Párizs jó hatással van a költőre. A Holnap irodalmi társaság egyik alapítója, Babitscsal és Adyval együtt országos hírnévre tesz szert. Itt ismeri meg Sárvári Anna színésznőt, ekkor kezdődik a reménytelen szerelem. Juhász Gyula költői géniusza megkérdőjelezhetetlen. Életének további alakulása már egy másik történet… Mindig visszatérő depressziója folyamatosan romlott. 1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. Ekkor újra a Rókusban találta magát, de immár lőtt sebbel. A golyót nem távolították el, élete végéig a testében maradt.
1937. április 6-án, Szegeden veronállal vetett véget életének.
„(…) Az ágyra nézek. Álmodom. / Nagyon fáradt vagyok. / Ki fekszik ott, az ágyamon? / Egy nyíltszemű halott! // Mit akar? Vére még tüzel / És szeme még ragyog, / Láztól piros még homloka! / Most látom: én vagyok!” (Juhász Gyula: Én is meghaltam, 1907)" 
Teljes cikk : varad.ro 

Juhász Gyula nagyváradi éveiről olvashat a egyvaradiblogjanagyvaradrol.blogspot.ro blogban.Juhász Gyula nevét olvashatja a Holnaposok szoborcsoport tábláján.Juhász Gyula ,ha rövid ideig élt Nagyváradon,de a régi Váradhoz tartozott.Ezt írja Nagyváradról a versében : 

Juhász Gyula : Nagyvárad
A kőrösmenti Párizs régi fénye
Felém ragyog az emlék rőt ködén,
Egy ifjúság reménye és regénye
Ott álmodik a szőlőhegy tövén.

A szőlőhegy tövén a régi kocsma,
A piros abrosz és piros borok,
Fiatalságunk bátor indulója,
Fölöttetek fekete gyász borong.

Redakciónk, ahonnan sírva, zengve
Világnak indult ifjú Ady Endre,
Rozoga asztal, most ki írja sorsát,

Ki virraszt most melletted régi asztal,
Hogy megterülj csodával és malaszttal,
Dallal, mitől fölzengjen Magyarország! 
Forrás : magyarvagyok.com

2017. július 4., kedd

Ady, a szabadkőműves

"Ady Endre 1912. március 5-én kezdeményezte a Martinovics Páholyba való felvételét. A kapott szívélyes ajánlásoknak köszönhetően fel is vették, de a páholy mindennapi életében nem vett részt." - írja Szlovikné Berényi Márta Kupán Árpád kutatásai alapján.

"Ady Endre már nagyváradi tartózkodása (1900–1903) alatt megismerhette a szabadkőműves eszméket, ott működött ugyanis a László Király Páholy. Célkitűzéseiket a László Király Páholy könyvtára című sorozatban tették közzé, lehetséges, hogy ezek a kiadványok Adyhoz is eljutottak. Adynak a Szabadságban és a Nagyváradi Naplóban megjelent publicisztikájában felismerhetők azok az eszmék, amelyeket az említett kiadványok is megfogalmaztak. Az új páholyház felavatása kapcsán pedig a Nagyváradi Napló 1902. február 2-i számában A hétről című tárcájában fogalmazta meg gondolatait a szabadkőművességről. Személyes ismerősei között is voltak szabadkőművesek.
Budapesti évei alatt is kapcsolatba került szabadkőművesekkel, többek között Jászi Oszkárral, a Martinovics páholy alapító tagjával és egy ideig főmesterével. Ady a lap indulásától kezdve verseket és cikkeket is publikált a szabadkőműves Világ c. lapban.


  
  
  

Családok, személyek, 1945 előtti nem kormányzati szervek iratai – Szabadkőműves szervezetek Levéltára – Martinovics páholy (P 1123) – 6. tétel Felvételi iratok

1912. március 5-én írta meg felvételi kérelmét a Martinovics páholyba. A szokások szerint három kutató ajánlása kellett ahhoz, hogy a kereső felvételt nyerjen. Az egyhangú, meleg ajánlások alapján Adyt felvették a páholyba, és 1912. április 12-én taggá avatták. A három kutató egyike Jászi Oszkár volt.
A páholy ismertebb tagjai: Kőhalmi Béla könyvtártudományi szakíró, egyetemi tanár, Bölöni György író, újságíró, Ady barátja és életrajzírója, Reinitz Béla zeneszerző, zenekritikus, aki Ady műveinek első megzenésítője volt.
A páholy tekintélyét emelte Ady tagsága. Nagyon rövid idő alatt léptették legény, majd mesterfokba. Az összejöveteleken azonban csak igen ritkán vett részt, hét éves tagsága alatt mindössze négy alkalommal. Szabadkőműves társai mindvégig harcostársuknak tekintették. Kilencven évvel ezelőtt bekövetkezett halálakor szép nekrológban búcsúztatták a Kelet című szabadkőműves folyóirat hasábjain." 

Forrás : mnl.gov.hu

2017. július 1., szombat

Kék macska a vendéglő cégtábláján

 
Forrás : biharmegye.ro 

"A XIX. és XX. század fordulóján Nagyvárad bővelkedett jobbnál jobb vendéglőkben. Közöttük is talán a legnagyobb népszerűségnek a kisvendéglők örvendtek. Ilyen volt a Kék Macska is." - írja Péter I. Zoltán a Biharországban.Nagyvárad egyik híres vendéglője volt a Kék Macska.A cikkből sok információt olvasunk.Teljes cikk :


"A Kék Macska vendéglő a Kapucinus utca 3. szám alatti ódon – a XVIII. század végéről itt maradt – földszintes házban volt. Tudomásunk szerint valamikor 1899 előtt nyithatta meg Maresch Károly. Az ő neve a Kék Macska tulajdonosaként az egyik helyi napilap 1899. január 1-i számában jelent meg először a szokásos új évi üdvözletek között. Maresch Károly apróhirdetése szerint vendéglőjében naponként friss villásreggelit szolgáltak fel, frissen csapolt kitűnő sörrel. Természetesen nem feledkezett meg a legízletesebb ételekről és valódi tiszta borokról sem. Társaságok részére különterme volt, nyáron pedig kellemes kerthelyisége.
Gyakori bérlőcsere
Utólag valahogy úgy tűnik, mintha a XX. század első éveiben a vendéglősök csak ugródeszkának tekintették volna a Kék Macskát. Elsőként 1901 novemberében cserélt gazdát, a történtekről az alábbi hirdetésből szerezhetünk tudomást: „A régi jóhírű vendéglőt Ritter Antal, a Fekete Sas volt népszerű főpincére vette át, s vezeti a régi kipróbált úton. A régi, jó vendéglő hívei bizonyosan hamar megszeretik az új gazdát is, ki rajta van, hogy a vendéglő jónevét csak öregbítse, s nevelje.”
Ritter Antal utóda a Kék Macskában 1902 januárjától egy Demetrovics János nevezetű vendéglős lett, aki a beharangozó cikk szerint igen jó magyar konyhát tartott, kitűnő borokat és mindig friss Dreher sört. Ennek ellenére 1903 májusában új bérlő vette át tőle a stafétabotot. Ő, azaz Leitner Ferenc is természetesen csak a legjobbakat ígérte az újságban megjelentetett beharangozó hirdetésében. Nem hiányozhatott a reklám szövegéből a kitűnő magyar főzésű villásreggeli, ebéd és estebéd, s mellé a mindig friss csapolású, első minőségű Dreher sör a kitűnő és tisztán kezelt váradi és érmelléki borokkal együtt. Az már természetes, hogy mindehhez a legpontosabb és figyelmes kiszolgálást, valamint a legjutányosabb árak felszámítását ígérte a vendéglős.
Leitner nem akart vándormadár lenni, ő hosszabb időre rendezkedett be a Kék Macskában.
Gyilkossági kísérlet és öngyilkosság a pincében
Dráma a Kék Macskábancímmel egy öngyilkossággal végződő gyilkossági kísérletről számolt be a Nagyváradi Napló. Az eset lényegét az alábbiakban közöljük.
Lombardi Géza 28 éves pincér reménytelenül szerelmes lett a vendéglős nejébe, Leitner Ferencnébe, ő ellenben nem viszonozta a fiatalember érzelmeit. Az egyik napon Lombardi lement az asszony után a pincébe, és megszólította:
– Utoljára mondom, ha nem lesz az enyém, itt lövöm szíven magam, de előbb megölöm magát is!
– Ne bolondozzon, hagyjon nekem békét – válaszolta az asszony, mire a pincér elővette a revolverét, és kétszer az asszonyra lőtt, majd maga ellen fordította a fegyvert, főbe lőtte magát, és azonnal meghalt.
Bár az asszony sérülése is súlyos volt, megműtötték, s ha komplikációk nem lépnek fel, akkor felgyógyulhat – írta az egyik helyi lap. A történet folytatásáról – korabeli szokás szerint – már nem tudósított az újság.
Újabb bérlő a Kék Macskában
Bár a bérlő feleségének további sorsáról nem közöltek semmi hírt a helyi lapok, azt ellenben megírták, hogy a Kék Macska vendéglő 1916 októberében más kézre került. A még szerződésileg hátralevő évekre Leitner Ferenc addigi tulajdonostól a bérleti jogot és a berendezést egy budapesti szakember vette meg, aki ez előtt a Duna Gőzhajózási Társaság Al-Dunát járó termésgőzösén volt éttermi vállalkozó. „A kékre festett cirmos ettől még továbbra is ottmaradt azért a zöldvendéglő kapuja mellett ezután is” – írták ebből az alkalomból kissé bohókásan az egyik helybeli lapban.
Nagy János vette meg 1916. október végén a Kék Macska vendéglő bérletét. Szokás szerint az új tulajdonos hirdetést jelentetett meg az egyik helyi lapban, egyebek mellett ezt írva: „A Kék Macska vendéglő a közönség régi, kedvelt és látogatott találkozóhelye, hol úgy az előkelőség, mint a polgárság részére külön éttermek állanak rendelkezésre.” A külön étterem újdonságszámba mehetett, hiszen ezt még senki sem írta le egyetlen hirdetésben sem.
Az új vendéglős 1917-ben rögtönzött vacsorákat népszerűsített egy rövid kis cikkben, à la carte, azaz étlap szerint. Hogyan is lehetett volna másképpen – tehetjük hozzá –, hiszen ekkor már városszerte csak egységes étlapok szerint szolgálhatták ki a vendégeket. Az addigi „elsőrangú magyar konyha” ekkorra már gyakorlatilag elvesztette a jelentőségét.
1917. június 22-én egy érdekes hirdetés jelent meg a Nagyváradi Napló Nyílt tér rovatában: „Felhívom mindazokat, akiknek a Kék Macska vendéglősével, Nagy Jánossal szemben követelésük van, hogy azt e hó végéig nálam bejelenteni szíveskedjenek, mert az azontúl jelentkező hitelezőket az említett vendéglőt átvevő Leitner Ferenc figyelembe venni nem fogja. Dr. ifj. Zigre Miklós ügyvéd.”
Ezek szerint Nagy János „elveszett” az adósságban, és ugyanaz a Leitner Ferenc veszi át tőle a Kék Macskát, aki egy évvel korábban eladta neki.
Leitner 1917 nyarán megvette a Kert utcai Arany Sas szállodát és vendéglőt is. Ezek szerint beruházott, fejlesztett, pedig igencsak benne voltak már akkor a világháborúban… De ettől még Leitner Ferenc kitartott a Kék Macska mellett a háború végnapjáig.
Új helyen a vendéglő
A Kék Macska 1923-ban még a régi helyén volt, de 1931-ben már a Kapucinus utca 10. szám alatti épületben várta a vendégeket. Az udvari kerthelyiségéről ebben az időben készíthették az itt közölt képeslapot, melynek hátoldalán ez olvasható: „Restaurantul Pisica Albastră / Oradea / Str. Saguna 10 / Kék Macska vendéglő”. A Kapucinus utca a két világháború között ugyanis Andrei Șaguna ortodox metropolita nevét viselte.
A vendéglő egyik belső termét ábrázoló kép úgyszintén akkor készülhetett, amikor a Kis Pipa vendéglő már ebben az utcában működött. Sajnálatos módon ez utóbbi belső felvétel már megjelent lapunk októberi számában, amikor a Kis Pipáról írt cikkben ez utóbbihoz kapcsoltam a Kék Macskát ábrázoló képet.
1940 és 1944 között a Pisica Albastră ismét Kék Macska néven szerepelt, de hogy mikor zárták be véglegesen, ez számomra rejtély maradt. Talán akad olvasóink között, aki emlékszik erre…" 
Forrás : biharmegye.ro

A közvilágítás kezdetei

 
Forrás : biharmegye.ro 

"A XVIII. században még csak olajmécsesek világítottak Nagyvárad utcáin, majd 1873 novemberétől bevezették a gázvilágítást, de a nagy előrelépést 1903 decemberétől a villanyvilágítás jelentette." - írja Péter I. Zoltán a Biharországban.Teljes cikk : 


"A XVIII. században Nagyvárad utcáin és terein egyetlen lámpa sem volt, mindenütt a legnagyobb sötétség honolt. Az éjjel járó jó szándékú polgárnak lámpást kellett vinnie a kezében. Aki ez ellen vétett, azt 12 egész schein krajcárral büntették meg. A Lakos Lajos által felkutatott korabeli jegyzőkönyvek szerint gróf Rhédey Lajos volt az, aki lámpások felállítását „projektálta” a városban. Olajmécseseket szereltek fel. Hogy hány ilyen pislákolt, azt a városi levéltáros nem jegyezte fel, csupán azt, hogy 1852-ben a városháza – azaz a Sas fogadó – előtt és a főbb helyeken 25 lámpát állítottak fel, számukat a következő években tovább növelték.
Légszeszlámpák a városban
A XIX. század ’70-es éveire döntés született arról, hogy Nagyváradon is bevezetik a gázvilágítást, ahogy akkor mondták, légszesszel. A gázgyár alapozását 1872 júliusában kezdték el a Vámház (ma Sucevei) utca elején. A Campbells és Sands légszeszgyár 2 katasztrális hold területen feküdt, itt négy épület és két gáztartály állt. A légszesz mellett melléktermékként kokszot és kátrányt is előállítottak. Miután a fontosabb utcákon is lefektették a gázvezetékeket, 1873. november 18-án este végre kigyúltak a rég óhajtott fények a városban.
A gyár évenként világítási célra és kisebb mértékben ipari célra 2,2 millió angol köbláb légszeszt, 130 vagon porszenet és 8 vagon kátrányt állított elő. A város központjában 1900-ban 560 égőt tápláltak légszesszel, de mindez elégtelen volt. A századfordulóra a lakásokban az égőfejek száma elérte a hétezret, de a gázt fűtésre és főzésre is használták.
A közvilágítás terén a légszesz bevezetése minőségi változást jelentett, de mennyiségit nem, ugyanis a külvárosokba továbbra is csak a petróleumlámpák jutottak el vagy azok sem. Ezt igazolja a Szépítési Egylet 1900. április 9-én megtartott közgyűlésén Géczy Lajos püspökségi uradalmi főtiszt, egyesületi gazda jelentése is. A felszólaló megállapítása szerint „Tévedés az, hogy városunk jellege – mint sokan hiszik – határozottan nagyvárosias, csinos és jó benyomást keltő… Nagyváradon számtalan elhanyagolt, gondozatlan, girbe-gurba, rosszul vagy egyáltalán nem kövezett, nem kavicsolt, világítást nélkülöző utca van, mely utcák sehogy sem illenek városunkhoz, különösen annak milieujéhez… Egymástól nagy távolságban égő, azaz néha csak füstölgő petroleum lámpa mutatja, avagy pislogásával inkább elrejti a hegyes és éles kőburkolatot vagy a nagy kátyúkat, a házak előtt folydogáló szennyvíz-csatornákat…” – olvasható a Tiszántúl 1900. április 10-i számában.
A légszeszgyár jelentősége fokozatosan visszaszorult 1903 után, mivel beindult a villamosmű és a város utcáin is megjelent a villanyfény. Az első világháború után a légszeszgyár be is zárta kapuit.
Megépült a villamosmű
Minőségi változást a Sánc (ma Griviței) utcai villamosmű megépítése jelentett. Az építkezést 1902. október 25-én kezdték. Az első, 20 perces próbavilágítást 1903. november 19-én tartották. A próbaüzemelés egy hónapig tartott, aztán 1903. december 17-től a villamosmű már rendesen működött, villamos energiát szolgáltatva a lakások és intézmények világítására és természetesen az ipari fogyasztóknak is.
„1903 december havában történt először, hogy Nagyváradon a 400 darab gázlámpa és 120 darab petróleumlámpa helyett 45 darab ívlámpa és 1700 darab izzólámpa gyulladt fel, hogy a város közvilágítását megfelelő módon szolgálja. A város képe egyszerre megváltozott. A Fő utcai, Bémer téri és Szent László téri kirakatok villamos ívlámpái nagyvárosias színezetet kölcsönöztek a városnak” – emlékezett 1913-ban Belányi Imre, a villamosmű igazgatója a tizedik évforduló alkalmából. Ugyanő ismertette azt is, hogy a háztartásokban 1904 elején 15 000 izzólámpa volt bekapcsolva, s tíz év elteltével a lámpák száma már 60 000-nél több. A fogyasztók száma is 600-ről 4200-ra nőtt. Az ipari fogyasztás 1903-ban mindössze 25 lóerő volt, míg tíz évvel később elérte a 3500 lóerőt. A legnagyobb fogyasztóknak a vízműtelep, a városi jéggyár, a városi vasút, a villamos üzemű malmok, a téglagyárak számítottak a többi gyár és üzem mellett.
Az 1906-os évet olyan jól zárta a villamosmű, hogy a következő évtől ingyen adta a közvilágítást a városnak, ráadásul a városi középületek világítására fizetett áramfogyasztási bevételekről is lemondott. Ezek együttesen számottevő megtakarítást jelentettek a városi költségvetésben. Ma már mindez hihetetlennek és elképzelhetetlennek tűnhet, bár azt sem szabad elfelednünk, hogy a száztíz évvel ezelőtti közvilágítás a mainak csak a töredéke volt. De mégis, maga a gesztus dicséretesnek tűnik ma is. Az 1912. évet olyan haszonnal zárta a villamosmű, hogy még azt is megengedhette magának, hogy az ingyenes közvilágítás mellett a háztartási fogyasztóknak az addigi 5,25 fillér helyett 4,25 fillért számlázzon kilowattóránként. 1913-ban már a vízműnek és a jéggyárnak is ingyen szolgáltatta a villamos energiát.
Ebben az évben a közvilágítás terén nemcsak a lámpák száma, hanem azok fényereje is jelentősen növekedett. Az izzólámpák száma 1913-ban 2050 darabra növekedett, míg az ívlámpáké 64-re, úgyhogy a közvilágítási lámpák száma a tíz évvel azelőttiekhez képest 20 százalékkal nőtt, a fényerő pedig háromszoros lett.
Belányi Imre igazgató beszámolóját a következő reményekkel zárta: „Jóllehet, a rossz gazdasági viszonyok Nagyvárad város villamosművét is egynéhány fogyasztó elmaradása által érintették, azért még eddig visszaesés nem következett be, és minden jel arra mutat, hogy a villamosmű egy újabb esztendőnek legalább is arányosan fokozott reményekkel nézhet elébe, hogy a városi villamosmű a jövőben még fokozottabb mértékben fogja a város közterheit könnyíteni, sőt az egységár leszállítás a legközelebbi jövő feladata lévén, a magánegyének terhein is könnyíteni fog.”
Bár az igazgató fokozott reményekkel nézett az új esztendőre, az nem hozott semmi reménykeltőt, csak a Nagy Háborút, amire ekkor még nemigen gondolt senki; az pedig néhány év elteltével teljesen megváltoztatta a nagyváradiak életét." 
Forrás : biharmegye.ro