Szöllősi Tünde : Nagyvárad régen és ma

Milyen volt Nagyvárad régen és ma?Szöllősi Tünde írásából képet alkothatunk.A szerző leírja saját tapasztalatait.Igen,érződik,hogy Nagyváradon élt,és egy egész életre szóló élményt szerzett.A szerzőről nem sikerült adatokat szerezni.A bevezető :

"Partium a mai Románia legnyugatibb részén található történelmi, földrajzi terület. Az elnevezés a középkori latin dominus partium regni Hungariae azaz„Magyarország részeinek ura” kifejezésb l származik, és arra a néhány keletmagyarországi vármegyére utal, amelyek Magyarország három részre szakadása után az erdélyi fejedelem uralma alá kerültek. A Partiumot olykor magyarosan „Részek” néven is említik.
A Partium nem a történelmi Erdély része, attól különálló terület, amely
közigazgatásilag hol Erdélyhez, hol Magyarország, hol a Habsburg
Birodalomhoz tartozott.A Partium elnevezést a hivatalos romániai közigazgatásban nem használják. A román felfogás szerint a Partium a tágabb értelemben vett Erdélyhez tartozik.A magyar lakossága azonban általában ma is Partiumnak nevezi a területet és megkülönbözteti azt a történelmi Erdély (latinul Transylvania, románul Ardeal)
területét ."

Részlet Szöllősi Tünde írásából :

"A Partium egyik legnagyobb városa Nagyvárad. A szül városom. Kegyhely,ahová visszatérek pihenni Pest forgatagából...
Gyermekkoromban sokszor kimentünk az aradi út és a Pece patak
keresztező désében fekvő „Kis-erdő be”, ami inkább nevezhet egy hosszú és keskeny telepített, útvéd ligetecskének, mint erd őnek. Mégis Nagyvárad Őssi negyede odajárt hétvégén batyubálozni, felfrissülni. És a Kiserdő végén ott a reptér, ami ma is fogadja a kisrepül ket Temesvárról és Bukarestbő l. A reptér legel jén édesanyámmal sokszor szedtünk szegf5gombát. A birkák és disznók is sűrűn látogatták.
Gyakran találkoztunk kondásokkal, juhászokkal, akik mindennap a kiserd bementek legeltetni.Vagy elmentünk a Kráterhez ( a betfiai zsomboly, a tündérrózsás tóhoz közeli Somló hegy tetején), ahol miccset ettünk... Közel volt még akkor a természet.
1989-ig elzárt volt Románia a külvilág számára. Számunkra pedig a külvilág.Nem kaptunk olyan könnyen útlevelet. Nem is volt útlevelünk. Így csak a tévébő l tudtuk milyen Magyarország.
Sokan vágytunk oda. Olyan volt mint a kánaán. Igen, ott van minden.
Gyümölcs, hús, csoki és nem kell a kenyérért sem sorbaállni az alimentárékban (boltokban)...Az ember csak odamegy és megkapja, amit kér...Ma már megkapjuk, csak elég lej kell hozzá.
Nagyvárad sokat változott 17 év alatt. Azon a bizonyos december 22-én
hirtelen és visszafordíthatatlanul megváltozott az élete.
A 80-as években egymásután építették a „blokkokat” (tömbházakat) és
telepítették be a moldvai és havasalföldi románokat. A nemzetiségi kérdés tabutéma volt. Gyerekként a „santiereken” (építkezéseken) játszottunk.
Leszakadó lépcső kön, beszakadó tető kön mászkáltunk. A szüleink nem tudtak a kis kalandozásainkról. A páza ( r) sem vett észre minket. Láttunk jajveszékel embereket, hogy el kell hagyniuk házaikat, mert lebontásra szánták két az új blokkok építése miatt.
Ma már ezek a blokkok felújításra szorulnak. Szakadoznak az oldalaik, mintha százévesek lennének és ezeket is lebontásra ítélték volna.
Annak idején iskolából hazajövet lógtunk a villamoson, a jó öreg, zakatoló piros 2-sen. A villamosvezet ő leszállt, hogy a vasbotjával megsegítse a váltószerkezet munkáját, addig megtömtük magunkkal a nyöszörgő vasparipát.
Ma már a németektő l kapott, reklámoktól éktelenkedő villamosokra
szállhatunk és a jól záródó ajtók mögött utazhatunk.
Hajdan a városközpont szecessziós épületeinek ornamentikáján a román zászló színei virítottak az ízlésficam legrafináltabb kifinomultságával. Ma már szolidabbak az árnyalatok. Egyedül a a városközpont kandeláberei virítanak a fémesen fényl ő világos lilától.
A város külsején már hatalmas léptekkel trappol az eukonform elvárás.
A központi épületek nagy részét fölújitották vagy éppen újítják. A f bb
útkeresztez désekben már visszaszámlálós közlekedési lámpák számlálják a másodperceket. A f őbb csomópontokban körforgalom van. A hatalmas nyitott szemetes konténereket, amikbő l korábban messze szédelgett a bűz, fölváltották a kis kék jól záródó tetejű kukák.
Már nem lehet szegf5gombát szedni a reptér legele jén, mert szigorúan érzik.
Már birkák sem legelésznek a kiserdő ben, mert a kiserdő t kettészeli a nagy„Real” nevű bevásárlóközponthoz vezet műút...
A sétálóutca friss kövezetébő l szökő kutak buggyannak el . Fapadok és fakukák szolgálják a sétálók kényelmét.
Megdöbbent volt számomra ez a változás. Én, aki már 12 éve nem élek
Váradon és kívülr ől figyelem a fejlő dését, a nagyon távoli, sosemvolt,
stagnálásba fagyott városnak már csak itt-ott látom hamvát. Azokon az
oszladozó blokkokon. .
Egyetlen dologban azért mégsem követték az EU-t. A fizetések átlagban 30-40ezer forintnak felelnek meg, de az árak vetekszenek a Magyarországon tapasztalhatóakkal. Az emberek találékonyságán múlik, hogyan osztják be a pénzt, de ámulva tapasztalom, hogy egymás segítése és a cserekereskedelem segítségével ez sikerül is. Ettő l valahogy sokkal barátságosabbak,segít készebbek, toleránsabbak itt az emberek egymással és az idegenekkel is..."

Tovább : docplayer.hu-n.
               novenyzetiterkep.hu-n.

Megjelent a következő kiadványban: Molnár Zs., Deák J.Á., Csathó A.I., Horváth D., Szabó-Szöll ősi T.,
Tóth T., Pándi I. (szerk.) (2007): A VIII. MÉTA-TÚRA túravezető füzete. Kézirat, MTA ÖBKI, Vácrátót.